

Átértékeltem magamban mindent az elmúlt pár nap alatt.
Más szemmel nézem veszekedő lányaimat, konfliktuskezelésben is előnyömre változtam.
Sokkal türelmesebb lettem hozzájuk!
Betegségük ráébresztett arra, hogy lassítanom kell a saját tempómon is, nem szabad elvesznem a mindennapok monotonságában, csak azért mert anya vagyok...
Szerencsére ez a kisebb lecke is elegendő volt észhez-térésemhez, tanultam belőle, amit nem felejtek el egy darabig.
Semmihez nem hasonlító boldogság volt anyáknapi ébresztőjükre, veszekedésükre felkelni.
Anyai szívem örült a legjobban, hogy megint hallom cserfes hangjukat, árulkodásukat, és nem elesetten, gyengén fekszenek az ágyban.
Gábor próbált kihúzni a lányokból egy-egy anyák-napi éneket, de mindhiába, nem voltak hajlandók beadni derekukat a legszebb (kérlelő) szavakra se, mert ők csak az oviban fognak énekelni nekem.
Jól beidomították az óvónénik a titoktartásra őket...
:)
Mosolyogva, gyerekeinkben gyönyörködve kortyolgattuk a kávénkat Gáborral aki közölte, hogy hamarosan indulni szeretne....
- ??? -nem értettem hová lenne olyan sietős dolga, mikor este még ő szorult némi ápolásra...
- anyák napján nem maradhatsz virág nélkül, elmegyünk és azt vesszük meg amit szeretnél! -hangzott az ellentmondást nem tűrő válasza
Bevallom nem vágytam virágra, de a kimozdulás lehetősége a környező kertészetekbe, sétálni és gyönyörködni a különlegesebbnél-különlegesebb virágokban elég csábítóan hangzott, aminek (önző módon) nem tudtam ellenállni.
(nagyon jól tudja, hogy az egyedüli gyengéim a virágok)
A lányok örökölték a virágok utáni vonzalmat tőlem, mert pontosan tudták, hová megyünk és előszeretettel szokták fel hívni figyelmemet olyan növényekre, amikkel még nem találkoztak a kertünkben (ráadásul fehér színben virítanak)
Most is így volt, miközben én leginkább a lányokat figyeltem ki merre jár, ők árgus szemekkel (és nyugodtan) nézegették a növényeket, mígnem megtalálták a számu(n)kra legmegfelelőbbet.
Virágokkal a csomagtartóba ahelyett, hogy hazafelé vettük volna az irányt, egy közeli étterem felé kanyarodtunk, a többség kívánságára...
Kicsit korainak éreztem a gyomruk miatt a vendéglőzést, de pont ma, nem szerettem volna ünneprontó lenni.
Jó volt a családommal lenni akik egészségesen nyüzsögtek körülöttem, és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy számomra felejthetetlenné tegyék az anyák napját, amit teljesen másképp terveztünk el...
Nagy buzgóságukban a pillanatnyi ötlettől vezérelve, rögtönzött bábszínházi előadáson vehettünk részt kora este, amit a lányok találtak ki.
Bábok gyanánt, megszabadultak (koszos) zoknijuktól, és azokat húzták a kezükre.
Állatmintás zoknik voltak, ezért az előadás a nyuszi és a cica barátságáról szólt, amit teljes átéléssel játszottak el nekünk...
Megható volt nézni játékukat, ami örömkönnyeket csalt a szemembe.
Titokban próbáltam letörölni, szabadulni tőlük, de a szemfülesek előtt nem tudtam tovább rejtegetni érzelmeimet, amit a szeretet és az örökös aggodalom váltott ki belőlem.
Örülök, hogy megadatott nekem a legcsodálatosabb főszerep amit az élet adhatott számomra, az anyaságot, ami semmihez nem hasonlítható, hogy egyszerre két kislány anyukája lehettem!
:-))
VálaszTörlésNem tudok mást írni. Bepárásodott a szemem..
Ágnes