Segesvár

A rossz idő miatt a fél társaság úgy döntött, hogy felhúzzák a nyúlcipőt és Erdély helyett Magyarországot tűzik ki napi uticéluknak és otthon a megszokott környezetbe vészelik át ennek a szeszélyes nyárnak a hátralévő hűvös napjait.
Nekünk eszünk ágában sem volt menekülőre fogni, helyette inkább új, eddig számunkra ismeretlen várost kerestünk fel Segesvárt.
Már a neve hallatára is felkapták fejüket a lányok és nevetgélve ismételgették az ismeretlen városnevet, miszerint ők segges várnak hívák, mert Segesvárnak szerintük nem sok értelme van.

A segesvári vár környékén középkori várnegyed található.
Hangulatos kis utcácskákon sétálgatva, gyönyörködtünk a nem csak építészeti, hanem természeti alkotásokban.

Tulajdonképpen azt hiszem nem csak a napi időjárás miatt lehetünk hálásak, illetve pont annak, hogy az előző napra tervezett Segesvári filmnapokat az eső miatt egy nap csúszással kezdték így mi is részesei lehettünk.

Jó helyen, jó időben!

A Tanács torony téren, nem csak kézművesek árulták portékájukat, hanem a gyerekekre is gondoltak. Számukra rongybaba készítés és szatyorfestést is szerveztek, hozzáértő segítőkész csapatot alkotva.
Későn érkezőként először a már munkába fogott gyerekek munkáit, alkotásait csodálhattuk meg, majd mikor felkínálták a lehetőséget, hogy a mi gyerekeink is festhetnek a textilfestékkel, kapva kaptak a lányok a számukra, (-mi viszont majd megfagytunk) kihagyhatatlan lehetőségen.


A majd egy órás várakozási idő alatt kellően átfagyva és éhesen a sarkon lévő Vlad Drakula születési házában, ahol jelenleg nevével jelzett étterem működik tértünk be, hogy egy kissé felmelegedhessünk és csillapítsuk éhségünket.



A festett szatyrokkal, ruháinkban nyakig festékesen, de elégedetten rogytunk le a meleg helyiségbe.
A lányok elemükbe voltak (mint mindig) egy pillanatra meg nem álltak és mi sem, mert hol egyikkel, hol másikkal a mosdó és az asztal kötött ingáztunk.




Bőséges ételeket szolgáltak fel, amit farkas étvágyunknak köszönhetően mind be is lakmároztunk.
Számomra nagyon furcsa volt, hogy egyszerre szolgálták fel az elő - és főételeket.

boci boci tarka...
ezzel a gyerekdallal köszöntöttek.

Ebéd után, mintha az időjárás is kissé melegedett volna így "hazafelé" vezető utunkat ismételten némi kerülővel tettük meg, hogy végre Korond érintésével áldozhassunk a vásárlás oltárán.

Ilyen gyönyörűen megmunkált, festett tányérokat is láttunk, mint ez az óriási kék csoda...
Találtam volna neki helyet a házban, mert azonnal beleszerettem...
Gábor szerencséjére azonban nem volt eladó!



A gyerekeken látszott, hogy "nőből" vannak, mert mindent alaposan megfogdostak, ki-illetve felpróbáltak...

Weöres Sándor: Pletykázó (lányok)

asszonyok

Juli néni, Kati néni

- letye-petye-lepetye! -

üldögélnek a sarokba,

jár a nyelvük, mint a rokka

- letye-petye-lepetye! -

Bárki inge, rokolyája

- letye-petye-lepetye! -

lyukat vágnak közepébe,

kitűzik a ház elébe

- letye-petye-lepetye! -

Az eső nem akadály!

Erdélyi bejegyzéseimben gyakran tettem utalást a helyi időjárásra ami többször is kegyesen bánt velünk , így panaszra nem lehetett okunk.
Előző nap este, mikor Edithéktől tartottunk hazafelé, szép csendesen elkezdett esni az eső nehezítve a látási viszonyokat a fiuknak az ismeretlen kacskaringós utakon.
Bevallom nekem akkor végig az úton hazafele olyan gondolatok jártak a fejembe, hogy nehogy véletlenül egy kivilágítatlan lovaskocsival, biciklissel, ne adj isten egy gyalogosba hajtsunk bele...
Szerencsésen megérkeztünk, így az esőnek se tulajdonítottam akkor már több figyelmet, mert a héten ha esett is azt legtöbbször estére, éjszakára időzítette.
Otthonról többen is riogattak a folyamatos esőzéssel, de a hegyek miatt a szeszélyes időjárásból mi kevésbé érezhettünk meg.
Hullafáradtan és az eső miatt nem aggódva hajtottuk álomra fejünket, pontosabban ájultunk be az ágyunkba.

Reggel szürke esős napra ébredtünk.
Tipikusan az a fajta időjárás , amikor az ember legszívesebben fel se kelne az ágyból, vagy ki se tenné a lábát az utcára, amit mi nem tehettünk (nem tettünk) meg.
Programunkat az eső sem befolyásolta, mert mintha tudta volna, hogy fedett helyre készülünk, a parajdi sóbarlangba így tovább folytatta csendes égi áldását..

Hihetetlen tömeg volt a buszon mind a korai időpontnak, mind a rossz időnek köszönhetően.
Ez a fajta buszozás nagyon nem tartozik a kedvenceim közé, főleg úgy ha a felnőttek, gyerekeket elsodorva, lökdösődve, senkivel és semmivel nem törődve, mindenkin keresztülgázolnak csak azért, hogy 2 (na jó, legyen 5) perccel hamarabb jussanak be a barlangba.
Ettől az aprócska incidenstől eltekintve a sóbarlang, a vártnál is nagyobb meglepetést okozta nekünk.

A gyerekek rátapadtak és nyalogatták a sófalat.
(ki tudja hányan nyalták már meg ugyanott,- előttük, ebbe bele se akartam akkor gondolni)


A gyerekek mikor meglátták a barlangba felállított ugrálóvárat (aminek használatáért külön kellett fizetni) gondoltam magamban, hogy a barlangból többet nem is fogunk látni, itt lecövekelhetünk...



Szerencsére nem nekem lett igazam és kimelegedve, kipirult arccal futkározva keresték a következő játszóteret maguknak, mi szülők pedig megpróbáltuk tartani az általuk diktált tempót.


Az óriási sóbarlangban rengetegen voltunk, így néhány játék kipróbálásához várakoznunk kellett, a padokon megpihennünk esélyünk se (időnk) volt.
Amerre körbenéztünk, mindenhol tollasoztak, pingpongoztak, valamilyen labdajátékkal játszottak, de akinek kedve és ereje volt hozzá tornázni is beállhatott a sorba.
Ezek mellet a sóbarlangban egy kis templom is megtalálható ahol a különböző felekezetű papok misét és istentiszteletet tartanak, ami még hangversenyek színteréül is szolgálni szokott.
Büfé, kávézó, több helyszínen felállított tv, valamint kiállítás is megtalálható bent a barlangban, ahol a mobiltelefonok is tökéletes vétellel rendelkeztek.


A fényképező ezen a napon se pihent sokat, szorgosan kattintgattam, nehogy lemaradjak egy fontosabb mozzanatról, amit csak itt és csak most lehet megörökíteni...
A gyerekek minden pillanatát élvezték ennek a földalatti világnak és szomorúan vették tudomásul mikor távozásra hívtuk össze a "csapatot".
Csalódottságukat enyhítette "tündérkeresztanya" megjelenése, akinek kegyeiért, akarom írni kezeiért folyt a "harc".

Tempós léptekkel meneteltek a gyerekek a kijárathoz vezető falépcsőkön, míg mi szuszogva, fújtatva iparkodtunk utánuk.

Kiérve a friss levegőre az időjárás semmilyen változást nem hozott, de ez sem akadályozott meg attól, hogy a szabadba, ám szaletli alatt töltsük a következő pár óránkat.

Ebédre voltunk hivatalosak, szintén István jóvoltából Erzsike nénihez és családjához, a
káposztafesztivál elindítójához, szervezőjéhez, egyszóval szülőanyjához.
Lánya Ildikó és férje Endre, poharakkal megrakott tálcával a kezükbe kínálgatták a velcam drinket, miközben Erzsike néni kezében a még meleg ordás -kapros buktát kínálgatta.

Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk így ismeretlen ismerősként.
Az eső se vette el a kedvünket, hogy jól-érezzük magunkat, legfeljebb picivel több fagyállóra volt szükségünk szervezetünk felmelegítéséhez.

Jókedvű beszélgetésekkel és nagyszerű ételek fogyasztásával múlattuk az időt.



Pár szóban az előételekről.
Nagyon finomak voltak!


A padlizsánkrém fotózásakor nem voltam elég gyors, nem sikerült érintetlen tálat találnom



Kicsit bővebben:
Sajtokkal, padlizsánkrémmel megtöltött tálakkal való izgatást követtek el ellenünk, hogy önmegtartóztatásunkról lemondva alaposan kikenjük ezekkel a mennyei finomságokkal a hasunkat, amikor még csak az előételnél jártunk...

A meleg báránylevest jóízűen kanalaztuk be, bár már akkor hasunk befogadóképességét jócskán túlléptük, nem sejtettük a folytatást, a sült-töltött báránycombot...





A lányok itt is feltalálták magukat és csak a kötelező időt töltötték a szaletli esőmentes védelme alatt, legjobban kint az esőn áztatva érezték magukat.



Tele voltunk, nem csak a hasunk, hanem azokkal az élményekkel, ami ezeket a fantasztikus emberek megismerésének lehetősége nyújtott számunkra.
Örülnék ha a szeptember végén megrendezett káposztafesztiválon ismételten találkozhatnánk velük, amire nagy esélyünk van.

Ahhoz, hogy az esténk, a nap hátralévő része, ne legyen olyan "unalmas" miután elállt az eső, XIV.Lajos társaságában (hátul a képen) köveket szedni mentünk a közeli patakhoz.

Annyira kitisztult az idő, hogy a lányok hajába egy egy virágocskát is betűzhettünk, koszorú helyett, amit nagyon sajnáltunk mind a ketten tündérkeresztanyával, hogy nem tudtunk tudás híján megvalósítani...

Csíkdánfalva, és a nagy blogger találkozó(k)!

Ismét mozgalmas nap elé néztünk, melyben Csíkdánfalva és Csíksomlyó volt napi úti célunk. Pihenésképp a frissen érkezők kedvéért Farkaslaka és Székelyudvarhely érintésével kezdtük a menetet. (ismétlésképpen)


Csíkdánfalván az a megtiszteltetés ért minket István jóvoltából, hogy nem csak bepillantást nyerhettünk a szövés és korongozás fortélyaiba, hanem saját kezűleg ki is próbálhattuk ezeket az igencsak nehéz szakmákat.
Hihetetlen precizitással dolgoztak az asszonyok, fejükbe alaposan bevésődött minta sorokat, akár csukott szemmel is ugyanolyan tökéletességgel készítettek volna el.
Nagyon kedvesen, segítőkészen magyarázták, türelemmel mutatták meg nekünk hogyan készülnek a Csíki festékes, rakottas szőnyegek, és a már elkészült terítőket is megcsodálhattuk.


A korongozó műhely, mint mágnes vonzott bennünket.


Természetesen először a gyerekeket hagytuk kibontakozni, de (mi felnőttek) izgatottan vártuk a pillanatot amint kezeink által mi is megtapasztaljuk az alkotás örömét.

Gábor bevallása szerint, már előző nap "fejbe" lejátszotta a mozdulatsort , amivel a korongozó pedálját fogja lábbal hajtani.
Csalódnia kellett, mert elektromosan működött, de azt hiszem, hogy nem bánta, mert így legalább egyszerre csak a kezére kellett koncentrálnia a "mesternek"

"A" mester

Én, amióta az eszem tudom mindig is szerettem volna kipróbálni a korongozást, de arra már soha nem vettem a fáradságot, hogy egy tanfolyamra beiratkozzam, vásárokon pedig ahol lehetőség lenne rá, nem szerettem volna égetni magam szerencsétlenkedésem miatt.

beleadtunk apait, anyait...



gyakorolja a csipkézést az utánpótlás

a csapat termése


Némi tisztálkodás után sort kerítettünk vásárlásunkra is, válogatva a szebbnél szebb keramikus termékek között.

Kalandokkal tele folytattuk utunkat a csíksomlyói kegytemplom felé.
A gyerekek tátott szájjal álltak a főoltáron lévő "csodatevő" Mária-szobor előtt, miközben fejecskéjükben kívánságlistájukon gondolkoztak.


Luca kitartóan várja a könnyeket, hátha...

Leginkább az foglalkoztatta a lányaimat, hogy Mária vajon mindenkinek teljesíti-e a kívánságát?
Zsófikámét biztosan nem, mert ő volt az első aki kikotyogta kérését egy igazi repülő pónit.
Lucám a mai napig tartja magában, félve attól, ha elmondaná kívánságát az nem teljesülhetne.


Ebédünket a templom túloldalán lévő étteremben fogyasztottuk, ahol nekem szerencsém volt megkóstolni a saláta levest, ami nagyon ízlett.
Tulajdonképpen egy gyors ebéd miatt ugrottunk be, de egy kissé elhúzódott, így csúszott a napi programunk, aminek még csak a felénél tartottunk.


Míg a többiek számára befejeződött a napi tervezett program az ebéddel (uzsonna) és szétszéledve, ment mindenki a saját "dolga" , esetleg hazafelé, addig mi Őrült tempóban robogtunk Csíkszentkirály irányába, hogy egy nagyon kellemes találkozást megejtsünk Edóval.

Ezt a napot ennél a pontnál kellett volna megállítani, vagy lelassítani, mert a folytonos rohanás amibe belekerültünk, nem hagyott kibontakozni, nyugodtan beszélgetni, kihasználva a személyes találkozás varázsát.
Edó egy csinos, kis filigrán, szerintem nagyon belevaló csajszi.
Örülök, hogy megismerhettem és bízok abban, hogy hamarosan ismételten találkozunk, amikor egy igazi traccspartit tarthatunk amolyan "csak csajos" módon.
Edót a munkahelyén látogattuk meg és eléggé stresszes voltam amiatt, hogy az előre jelzett időpontig nem érkezünk meg, ami a találkozásunkat is meghiusíthatta volna.
Elmondása szerint egyből odataláltunk a gyönyörű környezetbe lévő napközihez, ami egy templommal szemben található és amibe nem csak a lányaim, hanem én is azonnal beleszerettem.
Gyönyörű igényes napközi, ami nálunk óvodaként működik.
Először értetlenkedtem egy sort miért napközinek hívják, mikor óvoda, de itt az óvoda csak fél napos, nem egész-napos mint nálunk.

Élvezték a lányok, hogy kedvükre szétnézhetnek az igazi gyerekparadicsomba ahová csöppentek, látszott a környezeten, hogy itt minden a gyerekekért, miattuk történik...
Örülnék, ha a mi óvodánk, fele ilyen otthonosan, barátságosan lenne berendezve.
Nagyon sajnáltam a kapkodva elfogyasztott közös kávézást, aminek köszönhetően a fényképezőről is teljesen megfeledkeztünk (még jó, hogy ott volt Gábor legalább neki eszébe jutott) így bármikor ha ránézünk a képekre tudni fogjuk, hogy ez volt a valóság.


Külön köszönet Edónak az erdélyi konyha eddig megjelent lapszámaiért!

Ne gondolja senki, hogy mostantól kényelmesen hátradőltünk az autó ülésén és séta-kocsikáztunk Parajdig, ennek pont ellenkezője történt...
Gábor beletaposott a gázpedálba és fél órával a többiek után már meg is érkeztünk szállásunkra, hogy egy gyors öltözködés után megint autóba pattanjunk és most ellentétes irányba induljunk el Ágiékkal Marosvásárhely felé.

Egyik izgalomból a másikba estem, mert most Edithékhez volt meghívásunk, ahová szégyen szemre elég nagy csúszással érkeztünk meg, ráadásul úgy, hogy betegek voltak a lányai.
(pedig minden tőlünk telhetőt megtettünk)

Kölcsönös volt az öröm, mindannyiunk részéről.
Edith ugyanolyan jókedvű, csupa derű, mosolygás, mint ami a képeiről szokott visszaköszönni rám.
Megkóstolhattuk a napraforgó kókuszos kalácsot amit sütött nekünk.
Nem csak mi felnőttek, de a gyerekek is kétpofával tömték magunkba, marcangolva, csipkedve, ki ahogy érte a látványos és ízletes csemegét.
(így mutattunk példát a gyerekeinknek, hogy kell vendégségbe viselkedni)
A házi fagyi is gyorsabban fogyott, mint olvadt, aminek elfogyasztására pár fénykép készítés között sietve, kapkodva kerítettünk sort.

A lányok jóformán bele se merülhettek a játékba, mégis fenekestől felforgatták Kriszta és Boróka szobáját.

a sok szöszke fürtös leányzó egy-kupacban, ajándékosztásra várva




Ajándékba kaptuk azt a rengeteg házi-készítésű csemegét és fickói forrásvizet, amit ezúton is köszönünk vendéglátóinknak.
Nagyon boldog vagyok, hogy ezen a napon két nekem kedves bloggerrel is találkozhattam, ha csak rövid időre is.
Nagyon bízok benne, hogy a blogger találkozónak előbb, vagy utóbb lesz még folytatása, ami megerősít abban a hitben, hogy az álmok néha még-ha határon túliak is, de valóra válnak.