Pénteken, mielőtt a lányok hazajöttek az óvodából, gondoltam teszek egy kört a házkörül és feltérképezem a növények állapotát. Gyorsan magamhoz is vettem a masinát és elindultam ellenőrző "körutamra", hogy kihasználjam a még hátralévő nyugodt-perceket, amit csendben, a természet háborítatlan nyugalmával tölthetek el...
Hamarosan (dísz)kíséretet is kaptam Mattika (Matilda) macskánk szerény személyében, aki minden egyes általam kiszemelt növényt, virágot alaposan megszaglászott.
Így szépen kettesben folytattuk tovább utunkat, hogy a kert másik végében található Hunyor tövünket is leellenőrizzük, miként változott az elmúlt hetek alatt.
Míg az egyiken már az elvirágzás jól észrevehető, addig a másik fénykorát éli és ontja virágait, bimbóit.
Évről évre rácsodálkozom, hogy ugyanazon a kerten belül milyen különbségben nyílnak, élnek növényeink, ami most a hunyor esetében megint eszembe jutott.
Ez a növény elvirágzása után még sokáig tündököl a sajátos szépségében, amint a fehér virágok lassan kezdenek bezöldülni és egészen nyárig mutatós színfoltját képezik a kertnek.
Második növénylátogatásunk is szintén a tavasziak közül került ki, ez pedig a tulipánfa, amiből ugyancsak található pár példány a kert különböző szegleteiben.
Itt is szembeötlő különbségekkel találkoztunk, míg az egyik bimbós állapotban ébredezik, addig a többiek rikító hófehér virágaikkal vonják magukra a tekintetet.
Természetesen ezek is
fehér színűek, ugyanúgy mint a kert összes virága, kivételt ezalól a tó képez, amibe a buja növényzet, a szivárvány minden színében megtalálható a piros
aranyhalak mellett.
Pár kép készítése után Mattival leértünk a ház végéhez (lejtős a telek) miközben észrevettem a tavon
úszkáló kacsákat, gondoltam róluk is készítek képeket egészen közelieket, mert az idén még csak a teraszról sikerült lekapnom őket.
Úgy látszik, nekik is kell egy kis idő a barátkozáshoz, mint a tavalyi kacsáknak, akik nyáron már 1 méterre is hozzánk-merészkedtek, és úgy hagyták magukat etetni, vagy hozták csőrükben a kifogott aranyhalakat, mintha csak áldásunkat kérték volna tőlünk, a zsákmány elfogyasztásához...
Lassan, lopakodva próbáltam becserkészni a kacsákat, de sajnos nem voltam elég gyors egy igazán közeli fotózáshoz!
Míg én a kacsákkal és a fényképezővel voltam elfoglalva, addig eszembe sem jutott a lábam-elé nézni (minek is tettem volna, hiszen vakon ismerem a kertet, amit terveztem) egyébként sincs a fűben semmi olyan ami nem oda illene, leszámítva egy-egy "cicakakát" amivel a környék macskái megtisztelnek bennünket, mióta nincs kutyánk, és itt jön a- de!
-de a legrosszabb álmomban se jutott volna eszembe, hogy majdnem a nyakam töröm ki, mert megcsúszok "valami síkosan" és miután sikerült egyensúlyomat visszanyerni és túljutni az első sokkos állapotomon, ami egy kisebb infarktussal is felért, de időközben még annyi önuralomra is szert -tenni,miközben a fényképezőt is a kezemben szorongatom, hogy ne lármázzam fel a környéket, miközben kiadom a magas cét, hát ez nem volt kis teljesítmény tőlem!
Történt ugyanis, hogy ebben a rettentően jó időben a környék békái is úgy döntöttek, látogatást tesznek a szomszédos tavakban és megkezdik "
A nagy" vándorlást, a szó szoros értelmében, egymás hegyén,- hátán, hiszen párzási időszak van!
Nekem ezzel a ballépésemmel egy ilyen párocskának a pásztoróráit sikerült megzavarnom és beletaposnom a lelkivilágukba...
(mindenkit megnyugtatok senkinek nem esett semmi baja, túléltük mindannyian, bár rajtam még most is a hideg szaladgál, ha visszagondolok rá, de leckének mindenesetre jó volt az elkövetkezendő hetek távlatában)
Hű kísérőm Mattika persze az egészből semmit nem fogott fel (vagy igen) mert pár méterrel előttem szaladgálva és nyávogva várta, hogy utolérjem, végre befejezzük a sétánkat, csak had pihenhessen, lustálkodhasson már bent a házban.
Mire felértünk a ház másik oldalához, testvére Görcike is megjelent, és produkálta magát egy kis simogatásért.
Mindez pár percig tartott, de akkor örökkévalóságnak tűnt...
Mikor a lányok hazaértek, kezdődhetett megint a körmenet azzal a különbséggel, hogy iszonyú hangzavar és két újabb, apró négylábú követte minden mozdulatomat.
Mert tavasz van és a kertben, természetben lenni jó, mint ahogy az a képeken is látszik.
:)falikút moha kezdeményei, itt még tavaly nem volt...
Rozsdás ismerkedik a békákkal (természettel)
- ennél a képnél folyamatosan azt vártam mikor kell kimenteni a vízből...
Bújócska-ugye, milyen jól álcázta magát Luca?
Mattikánál egy kis duzzogás, egybekötve a tavaszi D-vitamin pótlással, mert "csak" itt talált magának helyet ez a szegény állat...
-hiába, nagyon nehéz a macska élet, főleg nálunk!
Ismét Rozsdás, és a tükörképe
olyan édes, ahogy nézegeti magát a vízben, ilyenkor látszik rajta, hogy mennyire gyerek még!
:)
