Kis herceg

Ennyire laza szülő még eddig nem voltam, mit az idei nyáron. Nem tudom, hogy ez az iskolaváltásnak köszönhető, vagy egyszerűen csak annak, hogy nőnek a lányaim, de messziről kerültünk eddig, minden tanulással kapcsolatos dolgot. Eredetileg nem így terveztem  a nyarat, de hát ugye,- ember tervez...
Vannak viszont kötelességeink is. Mennyivel jobban hangzik a kötelesség a kötelezőnél.
A kötelező dolgoktól alapvetően irtózunk, és ez így is van jól...
Azért, hogy még véletlenül se unatkozzunk nyáron, kötelező olvasmányként kapták a lányok a kis herceget. Azt csak zárójelben jegyezném meg, hogy szerintem nem 4. osztályba készülő gyerekek fognak életre-szóló idézetekkel dobálózni a könyv elolvasása után... jóformán meg se értik az egészet.
Sebaj! Nem adtam fel. Először kezdtük a könyvek beszerzésével, mert ugye, élből kettő kellett... -majd, az olvasással folytattuk.
Ez így kevésnek bizonyult, jöhetett a hangoskönyv. Személy szerint, többször is elaludtam rajta. 
Amikor csak tehettem, átbeszéltem lányaimmal a fejezeteket, de láttam, hogy nem jutottunk előrébb.
Nem kertelek, utálták az egész könyvet, úgy, ahogy volt. Részemről  teljes volt a pánik, mert fogalmam se volt arról, hogy mit fognak írni a könyvről, öt oldalon keresztül. Öt oldal. Ennyi a minimum, amit fogalmazásként írniuk kellene, ráadásul tollal, csak, hogy gyakoroljanak...
Azt hiszem, hogy a legjobbkor jött az a mentőöv, amit a szegedi Móra Ferenc Múzeum dobott ölünkbe. Bolygón innen  a kiállítás címe, és természetesen a kis hercegről szól. Ez a nekünk való, mint utolsó lehetőség, mert az idő sürget...
A megfelelő időpontot kicsit nehezebb volt összeegyeztetnem Gáborral. Egy vasárnapra esett, hogy útnak tudtunk végre indulni és pontot tehetünk, az egész kötelező olvasmány végére.
Nagyon bizakodó voltam, bár számomra az egész kiállítás nagy csalódás volt, a lányoknak mégis segített...

Lelkesen jöttek ki a kiállításról, alig várták, hogy belekezdhessenek  végre az írásba. Erre még várniuk kellett egy keveset, mert ha már Szegeden jártunk, akkor egy kicsit turistáskodtunk és lazításképpen, még a vadasparkba is ellátogattunk. Apropó vadaspark. A borsos árak mellett, többet vártam itt is. Sebaj, mert ameddig a lányoknak tetszik és ők, jól érzik magukat, addig is befogom a számat. Azt viszont nem hagyhatom ki, hogy országos szinten, még mindig a miskolci vadasparkot tartom a legjobbnak, minden tekintetben...

Vissza térve a kis hercegre. Jelenleg 4 oldallal készen vagyunk, az-az egy, meg majd csak összejön még, ezalatt a pár nap alatt. A tollal írás hibaszázalékával is maximálisan elégedett vagyok. Nem volt lapkitépés, sírás, elkeseredés, csak hatalmas izgalom, ami gyakorlással majd szűnni fog. Legalábbis nagyon remélem.
Azt írtam már, hogy mekkora mázlink van? Nem csak a kiállítás miatt, hanem novemberben a mozikba kerülő film miatt is, ami természetesen a kis hercegről szól. Lesz még időnk bőven tanulmányozni, hiszen a negyedik osztály végig erről szól...

Egy ilyen a kép meg kötelez...
 

Lazulunk

Gondolom nem újdonság azok számára akiknek iskoláskorú gyerekkel rendelkeznek és azoknak sem, akik már, vagy még nem de, nálunk is megkezdődött a vakáció.
Ennek, nem csak a lányok, hanem jómagam is nagyon örültem...
-teljesen elfáradtunk a végére.
 Az év-közbeni iskolaváltást is szerencsésen megugrottuk, azaz pontosabban ugrották a lányok, csakúgy, mit az utolsó hetekben írt, rengeteg témazárót.
Igen!
Büszke vagyok a két szépséges bizonyítványra, kicsit magaménak is érzem, mert tudom mennyi munkájuk fekszik benne.

Egyenlőre élvezzük a semmittevést, igyekszünk nem gondolni a szeptemberre, mert tisztában vagyunk azzal, milyen nehézségek várnak még ránk...
-addig meg várjuk a kánikulát.
Nem csak képeken szeretnénk nézegetni és emlékezni arra, amiben az idén már pár napig részesülhettünk az időjárásnak köszönhetően, hogy milyen jó is egy kis pancsolás.

Osztálykirándulás

Mázlisták a lányaim. Nem csak az új osztálytársakkal kapcsolatban, hanem a rájuk váró kalandok miatt is.  Lesz pörgés bőven a még hátralévő tanévben.
Múlt csütörtökön, így jutottak el Dobogókőre, ahol a hely nevezetessége mellet, más híresség is hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen élményben legyen részük.

Napok múlnak, jön egy új nap, megint látod, hogy forog a föld...

Az elmúlt egy hónap történése alaposan felbolygatta az életünket. Nem azért mert az influenzavírust az utolsó héten kapták el a lányok, holott már mindenhol a betegség megszűnéséről szóltak a hírek.

 Önhibánkon kívül olyan helyzetbe kényszerültünk, amit a lányok érdekében fájó szívvel, de meg kellett lépnünk. Iskolát váltottunk! Pedig nagyon nem akartunk, mert minden szempontból tökéletes volt. Azaz majdnem tökéletes...
Luca tanítónénije márciusban elment,  és sajnos nem olyan utánpótlást kapott az osztály, ami méltó egyáltalán erre a pályára, elhivatottságra... Egészen konkrétan egy hetet bírt ki az új tanárnővel a gyerek gyerek. Mi még annyit se!!! Nehéz volt szülőként úgy tartani Lucában a lelket, hogy nem mondhattam meg neki kerek-perec mit gondolok a tanítónénijükről. Majd mikor már, az anyai szívem nem bírta tovább azt a sok indokolatlan bántást, jogtalan megalázást amit ezek a gyerekek kaptak tőle, a tettek mezejére léptem. Beszéltem a tanárnővel. Legalábbis megpróbáltam, mert már akkor, ott rájöttem, hogy ez, ennél a nőnél lehetetlen...
Majd egy fél napon keresztül marcangoltam, emésztettem magam miatta, mielőtt a tettek mezejére léptünk, hiszen nehéz döntést kellett meghoznunk. Mivel a döntés, nem csak Luca további életét befolyásolja, hanem Zsófiét is, önhibáján kívül.
Másnap az új iskolába már gyerekestől érkeztünk egy felvételi megbeszélésre. A lányoknak nagyon tetszett az új közeg, látszott rajtuk a megkönnyebbülés. Igen! Mind a kettőn! Ez meg is lepett, hiszen Zsófival látszólag semmi gond nem volt. Számára az elválás, imádott tanítónénijétől és napközis tanárbácsijától volt a legnehezebb. Izgalmas, várakozásteljes tavaszi szünet állt előttünk.

Azon a héten rengeteget sírtam. Nehéz volt a búcsúzás az iskolától. Mi, tényleg fantasztikusan éreztük magunkat, megtaláltuk számításainkat, amit az élet felülírt. Most már lelkileg megnyugodva tudom írni ezeket a sorokat, hiszen a lányaim jó helyen, szeretetben, biztonságban vannak. Hamar beilleszkedtek az új közegbe.  Most, hogy egy osztályba járnak a lányok és a nap 24 óráját együtt töltik, sokkal kevesebb a vita köztük, igazán jó testvérekké lettek...

Nem vagyok örömködős a hangulatban...

Nem vagyok túlságosan boldog mostanság. Sőt! A szomorúság mellett érzett tehetetlenségem nagyobb. Nem tudom megóvni azt, aki minden anya számára, az egyik legnagyobb kincs a világon. Jelen esetben Lucáról lenne szó... 
Vele, alapjában véve semmi gond nem lenne. Még csak rosszat se tudnék rá mondani. Még is, a legnagyobb fejtörést, felfordulást ő hozta az életünkbe. Természetesen önhibáján kívül. Feladta a leckét, az élet iskolája! Mi meg nem győzzük kapkodni a fejünket.
Az egész töténet tavaly, azaz a harmadik osztály megkezdése előtt kezdődött, amikor hőn imádott tanítónénijük egészségi okokból, otthagyta az iskolát. Az új tanító néni, hamar belopta magát a gyerekek szívébe, egészen két héttel ezelőttig. Akkor, ő is bejelentette az osztálynak felmondását, családi okokra hivatkozva. Az utolsó hét, minden-napja sírással telt el.  Sírással keltünk, sírással feküdtünk.
Luca egyszerűen vigasztalhatatlan volt, amit meg is értek. Fájt a szívem érte. Jelenleg, nem nyugtat meg a tudat sem, hogy új tanárt kapnak a gyerekek, ráadásul olyat, akit nem ismernek, teljesen idegen számukra. Most, ott tartunk, hogy az eddig megszokott kis élete az osztálynak, teljesen felborult. Kizárt dolognak tartom, hogy az elmúlt két hét viszontagságait ismervén, ez, a tanulmányi eredményekben ne mutatkozna meg...
Felmerült az iskolaváltás lehetősége is de, ezt a pár hónapot és az új tanárt még kivárjuk, aztán majd megpróbáljuk Luca számára a létező legjobb megoldást keresni. Nehéz dolog, mert Zsófival is számolnunk kell, nagyon nem mindegy, hogy melyik ujjunkba is harapunk bele.
Holnap rendkívüli szülői. Na, erre nagyon kíváncsi leszek...
:(

Bizonyítványosztás margójára...

Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy jó-pár bizonyítványosztáson túl vagyok már. Többségben természetesen saját gyerekkoromból adódóan. Gyűlöltem is rendesen.  A hosszú, monoton, statisztikára  épülő, több órás, vagy legalábbis annak tűnő 30 fokban megtartottakra gondolok. Azokra, amik a tanév befejezte után 1-2 hétre tartottak. Emlékszem, gyerekként már rég el is felejtettem az iskolát, amikor nyár közepén akkor úgy tűnt ünneplőbe kellett öltözni. Egyébként azt is utáltam. Na jó, nem szerettem. Azt viszont nem tudom, illetve itt pontosítanom kell, mert inkább azt kellene írnom, hogy nem emlékszem, mikor jött el az-az idő, amikor a kötelező fehér ing-sötét szoknya, harisnya kombó, negatív szereplőként lépett az életembe...
-erősen befolyásolva későbbi öltözködési szokásomat, amit jobb helyeken, stílusnak neveznek.
Az óvoda kiscsoportjába se értettem, hogy nekünk egy-egy ünnepség alkalmával miért kell gyerekeinkre kényszeríteni a rosszul berögzült alkalmi öltözéket. Hiszen, ha alkalmi öltözet kíván meg tőlem egy esemény, akkor igyekszem a legmegfelelőbbet felvenni. Az egészen biztos, hogy nem fehér blúzra és sötét szoknyára fogok gondolni. Mondjuk ez már legyen az én bajom.
A lányokra viszont ezt a fajta rossz beidegződést, soha nem szerettem volna átadni. Kezdetben csili-vili harisnyákkal, kiegészítőkkel, próbáltam feldobni ünneplő szettjüket, megtörve ezzel az erős kontrasztot. Nincs is ezzel gond. Azt hiszem, hogy ezzel a hozzáállással egyenlőre jó irányba tartok. Szeretik lányaim az ünneplőt! Egyenlőre...
Eredeti témánál maradva, a bizonyítványosztást is. Ami tök jó, mert én is megszerettem. Megszerettem ezt a fajta stílust, amiben immáron második éve részem van. Lehet így is csinálni. Lehet egy évzáró,- bizonyítványosztás- érdekes, lényegre-törő és egyben humoros és egyben megindító. Minden percét élveztem, nem volt bennem az-az érzés, hogy: -jaj, vajon mikor fejezi már be az igazgatónő a beszédet és húzhatunk mehetünk végre haza.
Az egész beszéd, műsor, oklevél és ajándékkönyv kiosztása, amiből volt aztán bőven, alig tartott tovább 45 percnél. Ez is csak azért tűnt fel, mert 8-kor becsöngettek, 8:45-kor meg ki. Még viccelt is
vele az igazgató, hogy a szünet, a gyerekek számára szent, és sérthetetlen.
Lehet ezt így is csinálni kérem szépen! Egy kis figyelmességgel, talán egy új generáció is létrehozható...

Vakáció!

Két gyönyörűséges bizonyítvány birtokában, mától hivatalosan is elkezdődött!

 Számomra az pedig, csak hab a tortán, hogy külön osztály lévén, és a tanítónénik jóvoltából, gyakran szerepelnek közösen...

Zsófi repül...

-a boldogságtól!

Osztályozó értekezlet.

Ez a nap is elérkezett. Bevallom, már magam is alig vártam, számoltam vissza a napokat.
Elfáradtunk mindannyian. Testileg, lelkileg egyaránt. Szükségünk van egy kis feltöltődésre, hogy még egy héten keresztül képesek legyünk a megszokott időben felkeli. Ma reggel, szokatlanul könnyű táskával indultak a lányok iskolába. Ez nekik is, és nekem is fura volt. Hiányérzetünk volt, és ez most olyan jó! A jót, pedig könnyű megszokni... Már ami a tanulás részét illeti. Mert azt, egy darabig egészen biztos, hogy hanyagolni fogjuk. Sőt, tankönyvet se nagyon akarok látni. Láttam éppen eleget és nem csak az utóbbi, témazárós időben.
Noha hivatalosan még nem, de számunkra, már mától elkezdődik a vakáció!!!

Pedagógusnapra készültek

Természetesen spárgából,  az idei ajándékok is.
Összesen 4 szélcsengő, és 12 kisebb ajtó/fali dísz. Sajnos a képek, amiket róluk készítettem botrányosak, mert az utolsó pillanatban jutott csak eszembe lencsevégre kapni, akkor is zavaró körülmények között, így a látvány nem biztos, hogy mások számára elég meggyőző...
-pedig, tényleg mutatós darabok.
Sebaj! Eldöntöttem, hogy magamnak is beújítok egy ilyen szélcsengőt, az ajtódíszem mellett jól mutatna. Azt, hogy mikor fogom tervemet megvalósítani, még fogalmam sincs, de valamikor a közeljövőben szeretnék magamra* is időt szánni.

Mindkét változat.

külön-külön, kiterítve...

ajtódísz variációk "részlet"

Bízom benne, hogy ezeknek is legalább akkora sikere lesz, mint a tavalyi ajándékoknak.

*saját stílus és hangulat szerint, "csak úgy" minden kötelezettség, időhatár nélkül.

Ez a vonat is elment...

-igaz, hogy még hétfőn, és remélhetőleg holnap épségben, már vissza is érkezik.

Hosszúnak tűnik ez a hét nélkülük. Na, nem mintha unatkoznék, mert valahogy arra egy cseppet sincs időm. Olyan hülyeségeket találok ki magamnak időkitöltés gyanánt, hogy sokszor magam is rácsodálkozom. Takarítok, szelektálok, minden fiókot kipakolok, kidobálok, ami a lányok mellett lássuk-be, nem megy. Idővel mindent visszaszivárogtatnak a házba. Na, most ez nem lesz!

Bevallom, nagyon hiányzik Zsófi és Luca. Olyan csendes a ház. Fura, hogy nem kell ébresztőórára kelni, mégis korán felébredek, annak ellenére, hogy már három napja éjfél után kerülök az ágyba.
Szintén szokatlan helyzet, hogy este nyolckor még vígan belefogok egy házrész pakolásába, amit egyébként normál helyzetben soha nem tennék meg. Muszáj lefoglalnom magam, mert különben folyton csak aggódnék miattuk. Szerencsére, minden este kapunk fényképes élménybeszámolót, ez visszatart a telefonálástól, a tanítónénitől, amiért külön köszönettel tartozunk. Ezeken a képeken látszik, hogy mennyire fantasztikusan érzik magukat, szép helyeken járnak. Pálkövéről, már eljutottak egészen Keszthelyig is, sőt tegnap már a Badacsonyt is megjárták ebben a gyönyörű időben. Élményben van részük bőven. Kész nyaralásnak számít ez a mostani 5 nap. Azt nem tudom, ezek-után hogyan fogom tudni rábírni a lányokat, még másfél hétig a tanulásra. El sem hiszem, hogy itt az év-vége. Most, ebben a kánikulában, valahogy  olyan szünidei hangulatom van nekem is. Sebaj, az előttünk álló pár hetet már féllábon is kibírjuk, ha törik, ha szakad!

Írás közbe, még az jutott eszembe, hogy mennyire szeretem azt az érzést, mikor egy hosszabb idő után, hazaérkezünk és rácsodálkozunk saját házunkra. Maga az érzés, hogy itthon vagy. Minden ismerős, de egy kicsit más szemmel látjuk, pedig semmi sem változott a távollétünkben.

Azt hiszem, én most a renddel vagyok így. Jó, hogy amit valahová leteszek az ott is marad, nincsenek szétdobálva felesleges dolgok, rend van. Ez a fajta rend és steril környezet szokatlan számomra. Megtudnám szokni, csak még nem akarom. Pár évig még káoszt szeretnék magam-körül látni, olyat amit már megszoktam a lányaimtól...
-mondjuk, holnaptól!

KIRÁLY!

Minap, az éppen aktuális -mi volt az iskolában? - délutáni beszélgetésünkkor Zsófikám, boldogan újságolta, hogy számkirálynő* lett az osztályban.  Bevallom örömmel, és egyben csodálkozva is fogadtam a fantasztikus hírt. No, nem mintha nem bíznék a gyerek tudásában! A királyság megszerzéséhez, gyorsaság is szükséges, nincs sok idő gondolkodni... -ráadásul a fiúk, matekból nagyon pengék, így ritkábban tud érvényesülni a gyengébbik nem. Vagy mégis? Ezek szerint igen!
Gondolom, az örömöm mellett, némi kétkedés is látszódhatott arcomon, ezért a gyerek folytatta.

-Megkértem V-t, aki egyébként fiú, és a padtársa, ráadásul nyíltan szerelmes is Zsófiba  hogy ne legyen most Ő, a gyorsabb, hagyja, hogy kettőnk közül Én, nyerjek!
-???- azt hittem rosszul hallok! Eme női praktikák bevetése, számomra kissé korainak tűnt, bár  hihetetlen büszke voltam a gyors helyzetfelismeréséhez, rálátásához célja érdekében. Azt meg, hogy magamban röhögtem nagyon, talán csak a szemeim árulhatták el...
-és Ő bele egyezett? kérdeztem végül
-igen, és így sikerült V-t ez egy másik fiú, akivel nem zsírozta le előre is legyőznöm!
-Gratulálok neked, minden elismerésem a tiéd!
:D

Milyen érdekes, hogy az ilyen apróságoknak tűnő dolgok, mennyire helyre tudják hozni az ember önértékelését.
Mert mit is tett Zsófi? Egy, "csak" egy embert iktatott ki a játékból, úgy, hogy bízott magában és sikeresen "legyőzött még másik 20 gyereket...
Azt, meg már soha nem fogjuk megtudni, hogy V-t, sokkolta annyira Zsófi kérése és hirtelen leblokkolt, vagy egy igazi lovag a padtársa.
Elvégre egy királynő mellé, egy lovag is jár...

*matek órán az éppen aktuális tananyagot összeadás-kivonás, szorzás-osztás, ilyen játékos formában gyakorolják a gyerekek. Padonként haladnak, aki veszít, lassabb vagy rossz választ ad, az leül és kiesett a játékból. A többiekkel így folytatódik tovább, míg a végére már csak 2 gyerek marad, abból kerül ki a győztes, azaz a számkirály/nő.

Örülök, hogy lány/ok!

Janikovszky Évát, szerintem senkinek nem kell bemutatni, úgy ahogy az Örülj, hogy lány/fiú című írását sem...

A Lányok iskolája is részt-vett a "Népmese napi" meseillusztrációs pályázaton, amit Janikovszky Éva tiszteletére rendeztek.
Ezen a rajzversenyen "udvarhölgyi" meseoklevelet kaptak a lányok.

A képeket természetesen egyből bekereteztem és felraktam, no nem a piros, sárga, vagy zöld  a falra.
Arról, aznap álmodni se mertem volna, hogy valaha a nyertes képeket is láthatom, amit az udvarhölgyeim készítettek. Szerencsémre, Lucám tantónénije volt olyan kedves és elküldte a képeket, ami között Zsófikámé is látható.

Teljesen felismerhető az apa ábrázolásuk, bár a magassarkú cipőt a lábán nem is értem. Nekem meg egy mamusz jutott...
-arról már nem is beszélve, hogy fonott-copfos korszakom, is rég feledésbe merült.
Mindenesetre nagyon büszke vagyok rájuk!

Szegény Lucám egész héten betegen ment suliba, ami ezen a képen nagyon meg is látszik rajta, bár az öröme is ...
Ezt a mosolyát imádom, olyan szerény.

Jaj! Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy az ügyeleteseknek gyártott kitűzőkért, pénzt is kaptam.
Úgy ám! Az igazgatónéni saját zsebből fizetett ki. Kaptam 10 ft-ot a tűk miatt.
Most már biztos, hogy jóban leszünk...
;)

kosár

Mióta  kosaraznak a lányok, életükben először azt is megtapasztalhatták, hogy ez a sport, bizony sérülésekkel is járhat.
Zsófikám lába tegnap így nézett ki. Mára a piros foltok, lilára színeződtek...
Még szerencse, hogy vége a szoknyaszezonnak.

Ü

Mint ügyeletes, na nem hülye...
Igaz, voltak pillanatok mikor annak éreztem magam és megkérdőjeleztem magamban, hogy kell-e ez  nekem egyáltalán.
Hát persze! Így jár az, aki nem megy el az iskolai gyűlésre, mivel valakinek a gyerekekkel is itthon kell maradnia, így egyetlen bizalmasát kéri meg erre. Akinek egyébként szintén ott kellett lennie, mert szerencsére, családon belül két osztályt viszünk.
Így esett meg az az esett, hogy az én életem párja, elvállalta az ügyeletes karszalagok készítését, az iskola számára.
Kibicnek semmi sem drága!
Természetesen  neki, esze ágában sem volt karszalagokat gyártani, ez a nemes feladat rám maradt.
Az, hogy varrni se tudok, nem számít, teljesen mellékes...

Sokáig agyaltam azon, hogy ezeknek a bizonyos karszalagoknak, hogyan is kellene kinézniük.
És egyáltalán milyen legyen a színe...
-mert saját gyermeki múltamra visszagondolva, csak halvány emlékeim voltak.
Talán akkoriban a kék köpenyen a piros karszalag volt?
Nem voltam benne biztos, de azt tudtam, hogy piros karszalagot a XXI.században, nem szeretnék a gyerekek karján látni...
Pár nap elteltével, jött a mentő ötlet, legyen az iskola színe a karszalagokon, kék-sárga.
O.k! Viszont, hogy tudnám megoldani, hogy méretében 4 alsós évfolyamnak megfeleljen.
Magamban több tervet is készítettem. Végül a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb megoldás mellett döntöttem. Nem karszalag, hanem kitűző lett belőle.
Az alapja kék bőr amit még Ica barátnőmtől kaptam, a sok értéses kincs mellett majd lyukasztóval átlyukasztva, könnyítettem meg saját munkámat. Így legalább nem kellett szenvednem a tűvel...
csak a varrással.
A betűt pedig nemes egyszerűséggel ráfestettem akril festékkel, majd a hátuljára rögzítettem a biztosító tűt.
A végeredmény egy fiatalos, unisex kitűző lett, ami remélem a gyerekek körében is sikert arat majd...
-elvégre haladnunk kell a korral!
Le a karszalaggal, az maradjon csak meg az ellenőröknek...

Szintén zenész

Már ami az iskolakezdést illeti, annak minden örömével és gondjával találkoztunk az első héten.
Nem panaszkodom, mert szerencsére több pozitívumot tapasztaltunk, mint negatívumot az új oktatási rendszerben.
/kéretik ezért nem megköveztetni/
Gondolom ez részben annak is köszönhető, hogy az iskolánkat egy tapasztalt és nagyon talpraesett igazgatónő vezeti.
Azt nem mondom, hogy a tankönyvek hiánytalanul megérkeztek az első napra, de az a minimális hiány természetismeret még elnézhető.
Az órarendünk se állt még teljesen össze, legalábbis a mai napig tudtuk csak a heti tanórákat, de gondolom ez is, mint tavaly, már a második hétre teljesen összeáll.
Mivel eddig is napközisek voltak a lányok, nálunk a négyig való bennmaradás se sok vizet zavar, péntekenként meg egyébként is ebéd után elhozzuk őket.
Talán legnagyobb változást az idei évben a napközis tanárok okozták. Sokat remegtünk értük nyáron, no meg az utolsó augusztusi napokban, mert nagyon szerettük mind a kettőt, nem szívesen váltunk volna meg tőlük.
Itt ért az első olyan sokk, amivel hétfőn reggel szembesültünk. Zsófikámék napközis tanára maradt, míg Lucámé egy másik osztályt kapott. Luca osztályát a napközi idejére szétosztották. Szerencsére választhattak a gyerekek, így számunkra ez is jó véget ért...

A lányok lelkesedése a tavalyi iskolakezdéshez képest töretlen, boldogan szívják magukba az új tudást. Mind a ketten arra "gyúrnak" hogy idén is megkaphassák az oklevelet, a kitűnő bizonyítványért. Luca már most megtanulta azt a verset, amit majd csak hétfőn kellene felmondaniuk, mert így, plusz piros-pontot kaphat...
-tehát, ez nem rossz kezdés.

Zsófi sikeresen megfázott, így ma már betegen ment iskolába. Az a fránya szél mindennek az oka, na meg a gyerek szeleburdisága...
-mert hiába volt felöltöztetve a kisasszony, a nagy rohangálásba az udvaron kimelegedett és levetkőzött. Így nem is csoda, hogy megfázott.

Nem csak ezért haragszom ám a szélre!
Viharos erejével alaposan megtépázta a kertben lévő ősfűzfákat, majd mint aki nem elégedett tettével, az egyiket hatalmas robajjal derékba, ketté is törte.
A favágók, csak 2 hét múlva tudnak kijönni, addig minden nap ez a szomorú látvány fogad majd...

Nem véletlen a mondás:
Minden kezdet nehéz.

Ez is egy "első" nap volt az életünkben, egyszeri és megismételhetetlen...

Most, hogy már túl-vagyunk az egész évzárón, kezdek egy kissé fellélegezni.
Igaz, hogy még most is a hatása alatt vagyok, no meg a föld felett pár centivel...

Nem is tudom, hogy hol kezdjem...
-hiszen a süteményekről, meg az ajándékokról már beszámoltam, viszont az igazi nagy meglepetésről még nem.
Ez a meglepetés egy vers volt, amit a gyerekekkel titokban tanítottunk meg. Ma végre bizonyítványosztás után elmondták úgy, hogy ezzel nem csak szertetett tanáraiknak, hanem kivétel nélkül az összes jelenlévőnek könnyeket csaltak szemébe. Persze a vershez virág is dukál, így1-1 szál rózsa se hiányozhatott a gyerekek kezéből.

Mentovics Éva: pedagógusnapra

  A-tól Zs-ig megismertünk
minden betű mára.
Számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden,
ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz, és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked
most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked:
Köszönjük a sok új tudást,
ezt a vidám évet!

 énekkar, nagylányaimmal (középen)

-És, hogy minek köszönhetem súlytalan állapotomat?
Hát persze, hogy elsősorban a két kitűnő bizonyítványnak, amit az igazgató néni adott át, egy-egy oklevél és könyv kíséretében...
-de számomra, talán még is az volt a legmeglepőbb, amikor a saját nevemet hallottam.
Azt hiszem, azzal nem túlzok, hogy hirtelen köpni nyelni sem tudtam. Tulajdonképpen azt sem tudom, mert nem emlékszem rá, hogy voltam képes kibotorkálni és átvenni...

Tisztára Oszkár-gála hangulat, mert csak annyit bírtam kinyögni, hogy
-Köszönöm!!!
/családomnak, és itt felsorolok mindenkit név szerint,  a háziállatokat, barátokat, ismerősöket, akik szeretetükkel, kitartásukkal támogatták  eddigi munkámat.../
VÉGE!

Az első évadnak...

Szusszanásnyi idő

Tudom, még bőven van  hátra előre a mai napból.. Ma, mégis úgy éreztem többször, hogy kezd kicsúszni lában alól a talaj. Nem feltétlenül a fáradtság miatt, hanem a rám váró feladat-hegyeknek köszönhetően.
Alapvetően, már reggel fáradtan ébredtem, mert egész  éjszaka voodooztam magamban a sikeres virágvásárlást, (csekély 84 szál) amit értelem szerűen,  nem lehetett volna napokkal előrébb megtenni. Csak úgy, mint a sütemények megsütését.
Persze, tudom jól, választhattam volna,valami egyszerűbb, napokban mérve, hamarabb elkészíthető süteményeket. Most viszont két olyan folyamatosan tesztelt süteménnyel készülök, ami garantáltan a gyerekek kedvence. Vagy a felnőtteké. Megkóstolni és megsütni, viszont kötelező...
Mindezt holnapra. Mert, holnap bizony nem csak lányaim számára, hanem az összes kisiskolásnak megkezdődik a várva-várt nyári szünet.

Azt, hogy mit is vettem szeptemberben a nyakamba, csak most szembesültem. Nem könnyű a szülők élete! Pláne akkor ha SZMK-sok, ráadásul 2 osztálynak...
Az egyébként monoton, vagy akár nevezhetjük szürke hétköznapoknak is, az elmúlt egy hetemre cseppet sem jellemzőek.
Ezekből nem is a valós munka szívott le, hanem az ajándékok kitalálása, és megvalósítása  kedvenc tanáraink számára.  Most már, hogy végre szerencsére túl vagyunk mindenen, legalább ezzel kapcsolatban fellélegezhetek.
Ajándékok becsomagolva, gyerekek pedig lelkesen várják a holnapi, utolsó napot. Jut eszembe még vasalnom is kell...
Most még nem, de pár óra múlva este, vagy éjszaka azt is megmutatom mi lesz a tantónénikésbácsi meglepi ajándékuk.

Közben pedig folyamatosan csörög a telefonom. Szerintem egy hét alatt nincs ennyi hívásom, mint mostanáig,  csak ma volt...

Izgulok a holnapi nap sikerességén!

Ez onnan is látszik, hogy kötényben indultam lányaimért a suliba. Még jó hogy az autóban észrevettem, lett volna nagy csodálkozás az iskolában azt hiszem ha belibbenek a fekete  térdig érő, bertollis köténykémben, ...

-hátulról nézve, pedig egy farmer rövidnadrágban.

Nem vagyok hiú ez már biztos, mert ha az lennék, akkor vetettem volna magamra egy pillantást az előszobában álló monstrum tükörbe.

Az, hogy papucs volt a lábamon meg nem is  volt olyan feltűnő, hiszen végre, jó-idő van!
:)

Láblógatós, lazulós

Hosszú idő után, most jött el az a hétvége, amikor a tankönyvek felé se nézünk.
Szerintem ez az állapot tartós marad...

megtudjuk majd szokni.
Még egy hét kitartás kell csupán a gyerekek részéről.

Pedagógusnapra...

 - készítettük ezeket a tolltartókat. Remélem a királyi többest Zsófi és Luca nem veszi zokon, hiszen a munka dandár részét ők végezték. Igen, most, hogy már kitűnően használják a vonalzót, ezt a munkát is nyugodtan rájuk bízhattuk, nem csak az ollót és a ragasztót. Kitartóan dolgoztak egy-egy darabon, így igazán személyre szóló, egyedi ajándékok készültek. 

Lucám alkotása

kizárásos alapon pedig, Zsófié

A tolltartó alapját kakaós dobozból vágtam ki, mert ezt azért mégse szerettem volna rájuk hagyni, leginkább a saját érdekükben. Erre lett ragasztva a tapéta, majd a végén a dekorálás, amit  maguktól terveztek meg, mindenkinek. Jó volt látni a lelkesedésüket, amint  a gombokat válogatták, majd miután megtalálták a legmegfelelőbbet, tovább és továbbdíszítettek olyanra, mint amilyennek a tanáraikat látják. Nekem kivétel nélkül mindegyik bejön, és nem csak a tolltartókból!

;)

Megkezdtük a visszaszámlálást!

Tegnap lányaim részéről befejeződtek az év-végi felmérők, amiből minden napra jutott egy. Hihetetlen, hogy ilyenről írok, mert az azt jelenti, hogy az első osztályt befejezettnek tekinthetjük, hiába van még hátra 2 hét...
Hiszen még csak most kezdték el. Vége az első 10 hónap megpróbáltatásainak.
Elfáradtak, látom rajtuk. A kezdeti lelkesedésük sem a régi, nehezen ülnek le gyakorolni. Morognak velem, -én meg velük-  mint az a bizonyos, bolhás kutya.
A reggeli ébredések, holott eddig minden karikacsapás szerint működött, egyszerűen katasztrofálisak. Bezzeg az  elalvás: pörögnének hajnalig is, hiszen kint világos van...

Hétvégén történt, miközben Gáborom a F1-et nézte, leültek olvasni a lányok. Bevackolták magukat 1-1 fotelba, így legalább nekem is jutott időm a mosogatásra. Pár perc elteltével már semmi neszezést nem hallottam felőlük, csak az egyenletes szuszogásukat. Elaludtak. Mind a ketten. Ez már valóban a véget jelenti náluk.

Eddig, csak a hétvégéket számoltuk vissza, most viszont már a napokat.
Még 10 nap suli, aztán megkezdődik a nyári szünet.
Remélem valóban nyári is lesz és nem őszi!
Te nyár!
Még van egy napod, hogy összekapd magad és csúcsformába lendülj, különben lefokozunk. Ezután egyszerűen, csak ősznek fogunk hívni, mert még a vénasszonyok nyara is melegebb nálad...