jaj, de messze jár...
Fényévnyi távolságnak tűnik az egy héttel ezelőtti kánikula, amint a Balaton partján süttetjük magunkat, ahová gyermeknap alkalmából látogattunk el.
Itthon a folyamatos esőzés, a hideg, hogy júniusban még mindig fűtenünk kell a házban, a lányok betegsége, az átvirrasztott éjszakák...
Egyik napról a másikra árnyékolta be életünket nem csak a mindennapos esőzés, hanem a betegségek, magas lázak amivel felváltva küzdöttünk a lányoknál, nap mint nap.
Most végre látom a fényt és hiszem, hogy hamarosan nem csak meggyógyulnak, de a nap is kisüt odafenn...
A napokban próbáltam optimista lenni, ezért a kimosott nyári-ruhákat nem a szekrény aljába pakoltam vissza, hanem elől hagyva, hogy mindennap eszembe juttassa azt a napsütéses időszakot amikor fagyi foltok tarkállottak rajta és az első napsugarak színezték pirosra, bőrünket...
Megint egy hétvége következik amit szeretnénk a szabadban eltölteni, gumicsizma, esernyő és esőkabát nélkül...
Várjuk a nyarat, csakazértis mutatom kánikulai képeket.
