Nyár van!

Már megint teljesen elhanyagoltam az írást, pedig bőségesen lenne van miről írnom.
Most a kacsákkal kezdem, mert náluk van jelentős változás. Sajnos a háromból, már csak kettő maradt, ami eléggé megviselte a lányokat. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mi történt de, a lényeg az, hogy eltörött Edénk lába, aki nem mellesleg a mi, (azaz Gáborral volt a) közös kacsánk.
Most lehet teljesen hülyének nézni!!!
Mindent megtettünk Ede érdekében. Spéci dokihoz is elvittük aki műtéttel próbálta megmenteni szegénykémet, ám csak a műtét után derült ki, hogy a lába teljesen menthetetlen.
Nagy volt a szomorúság, mert tényleg nagyon aranyosak a kacsák és Ede, meg valahogy teljesen más volt...
Az állományunk maradék tagjai erős személyiségzavarral küzdenek.
-Először is,- nem eszik a csigákat
-naphosszat csak a tóban lubickolnak, vadkacsáknak képzelik magukat
-görögdinnye függők
-amikor már eléggé éhesek, felfutnak a tótól és a bejárati ajtóban hápognak (kiabálnak nekünk, ha viszont türelmetlenek akkor még Izi kajáját is megdézsmálják, aki meg jó vendéglátóként, hagyja is nekik, a dinnyén viszont nem osztozik senkivel)

Még jóformán ki se hevertük Ede elvesztését, megint az állatorvosnál kötöttünk ki a változatosság kedvéért most egy cicánkkal Wifivel.
Mivel ivartalanított macskusz, semmi balhéra nem számítottam nála, mégis egyik nap úgy jött haza, mint aki verekedett. Lekezeltük sebeit, majd egy hétig ment minden a rendes kerékvágásba.
Egy idő után arra figyeltem fel, hogy a sebei nem hogy nem gyógyulnak de, mintha még csúnyábbak is lennének, olyan mintha rühös lenne... még jó, hogy van internet
Irány a doki. Első körben megállapították, hogy Wifi nem hogy nem rühös, hanem rosszabb betegségben szenved. Autoimmun lett a diagnózis. Teljes letargia az egész családban, nem tudtuk és nem is akartuk elfogadni a diagnózis, mert Wifi nem az a fajta...
Harmadik, negyedik körnél már nem biztos a diagnózis, tehát van még remény.
Wifi azóta egy tökéletesen egészséges eleven cica, olyan amilyen mindig is volt.

Ennyit az állatokról.
Mi, ahogy mindenki más, szenvedünk a hőségtől. A lányok folyamatosan vízben vannak, kihasználják a lehetőséget.
Nyaralni még csak rövid időre jutottunk, hála nekem de, erről majd később írok.

Hol van az a nyár...

Először is szeretném megköszönni az érdeklődéseteket, és azt, hogy az elmúlt hónapokban, hiányoltatok bennünket.
Eredetileg nem terveztem a leállást, egyszerűen csak jött magától.  A nyarat nem tölthettem gép előtt a lányok mellett, amit egyébként nem is bántam, mert rengeteget tanultunk egymástól. Szükségünk volt erre az időszakra. Amit viszont most így utólag már sajnálok, azok a nyulfarknyi kis bejegyzések, amiket megtehettem volna a nyár dokumentáklására, és most kimaradtak.
Lesz mit pótolnom, nem csak a hiányzó fényképekkel, hanem a számomra igen kedves blogok olvasásával, mihelyst időm engedi. Tudom, hogy másoknak is vannak gyerekeik, megoldandó feladatuk, munkájuk, mégis szakítanak időt blogjukra. Nekem ez sajnos nem megy, mert így is rengeteg "lopott" időm megy más megoldandó feladatra. Most éppen az egyik ilyen a kert téliesítése. Növények visszametszése (nem kevés rózsával) és a kivágott fák ( igen, az összestől megszabadultunk) utáni romeltakarítás, ami nem kis feladat.  Tüzelővel évekre elvagyunk látva.
 
Ilyen volt...

-ilyen lett!

A lányok mára már belerázódtak a tanulásba is, így azzal nincs különösebb gondunk. Ma éppen, a Bólyai matekversenyen indulnak mind a ketten. Lassan az egyre jobban  közeledő szülinapjukra is készülődnünk kell, de előtte még egy tartalmas, pihentető ősziszünet vár ránk.

addig is úszunk... ha máshol nem is, akkor a boldogságban!