Most a kacsákkal kezdem, mert náluk van jelentős változás. Sajnos a háromból, már csak kettő maradt, ami eléggé megviselte a lányokat. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mi történt de, a lényeg az, hogy eltörött Edénk lába, aki nem mellesleg a mi, (azaz Gáborral volt a) közös kacsánk.
Most lehet teljesen hülyének nézni!!!
Mindent megtettünk Ede érdekében. Spéci dokihoz is elvittük aki műtéttel próbálta megmenteni szegénykémet, ám csak a műtét után derült ki, hogy a lába teljesen menthetetlen.
Nagy volt a szomorúság, mert tényleg nagyon aranyosak a kacsák és Ede, meg valahogy teljesen más volt...
Az állományunk maradék tagjai erős személyiségzavarral küzdenek.
-Először is,- nem eszik a csigákat
-naphosszat csak a tóban lubickolnak, vadkacsáknak képzelik magukat
-görögdinnye függők
-amikor már eléggé éhesek, felfutnak a tótól és a bejárati ajtóban hápognak (kiabálnak nekünk, ha viszont türelmetlenek akkor még Izi kajáját is megdézsmálják, aki meg jó vendéglátóként, hagyja is nekik, a dinnyén viszont nem osztozik senkivel)
Még jóformán ki se hevertük Ede elvesztését, megint az állatorvosnál kötöttünk ki a változatosság kedvéért most egy cicánkkal Wifivel.
Mivel ivartalanított macskusz, semmi balhéra nem számítottam nála, mégis egyik nap úgy jött haza, mint aki verekedett. Lekezeltük sebeit, majd egy hétig ment minden a rendes kerékvágásba.
Egy idő után arra figyeltem fel, hogy a sebei nem hogy nem gyógyulnak de, mintha még csúnyábbak is lennének, olyan mintha rühös lenne...
Irány a doki. Első körben megállapították, hogy Wifi nem hogy nem rühös, hanem rosszabb betegségben szenved. Autoimmun lett a diagnózis. Teljes letargia az egész családban, nem tudtuk és nem is akartuk elfogadni a diagnózis, mert Wifi nem az a fajta...
Harmadik, negyedik körnél már nem biztos a diagnózis, tehát van még remény.
Wifi azóta egy tökéletesen egészséges eleven cica, olyan amilyen mindig is volt.
Ennyit az állatokról.
Mi, ahogy mindenki más, szenvedünk a hőségtől. A lányok folyamatosan vízben vannak, kihasználják a lehetőséget.
Nyaralni még csak rövid időre jutottunk, hála nekem de, erről majd később írok.
Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatait. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
VálaszTörlés1) Szerelmi varázslatok
2) Elveszett szerelmi varázslatok
3) Válási varázslatok
4) Házassági varázslatok
5) Szerelmi varázslatok.
6) Elválasztó varázslatok
7) Száműzd el a volt szeretőt
8.) Szeretnél előléptetni.
9) lottó nyerő varázslatok
10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
12) varázslat a megszállottság megtörésére
Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
WhatsApp: +2348155926512