2011. november 11., péntek
11.11.11
Ezen a napon a számmisztikusok, sorselemzők, asztrológusok nagy jelentőséget tulajdonítanak a számoknak, illetve talán még azok is elgondolkoznak a számok ritka összeállásán, akik nem hisznek semmilyen spirituális erőkben. Az, hogy ez a ritka dátum pont Márton napjára esett (bár minden évben 11.11 -én van) számomra ugyancsak nagy jelentőséggel bír, illetve gyorsan helyesbítek, mert nekem ez az év legjelesebb napja.
Igaz, 6 évvel ezelőtt úgy kezdtem el a novembert, hogy már alaposan visszaszámoltam és örültem minden eltelt eseménytelen napnak, de egyben izgatott is voltam, vártam, mert nem tudtam mikor, melyik nap tarthatom karjaimban a lányinkat.
Ez a nap, pont november 11.én jött el, ez tette teljessé és változtatta meg az életünket, amikor megszületett dupla boldogságunk, Zsófi és Luca!
Ikrek és mégis olyan nagyon különbözőek, tűz és víz párosítással, de nekünk ez pont így jó.
Csendes-cserfes, halk-hangos, lassú-gyors, bátor-félénk, kemény-érzékeny, megfontolt-szeleburdi, stb...
- és még sorolhatnám a végtelenségig az ellentéteket, különbségeket amivel jellemezni lehetne a lányokat, ami most ebben az esetben Luca és Zsófi sorrendiségben lett felsorolva direkt, hogy legalább nem a már jól "megszokott" sorrendben szerepeljenek a nevek.
Tegnap este már nagy izgalmak közepedte hajtották párnájukra a lányok fejüket, így hát nem is csoda, hogy olyan nehezen jött az álom a szemükre. Reggel viszont mintegy varázsütésre pattantak ki az ágyból és boldogan, de egyben hitetlenkedve mondogatták,
-nem hiszem el, hogy ma van a születésnapom, ma vagyok 6 éves!
-hát mit mondjak, én sem!
:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon boldog, vidám születésnapot a lányoknak és Neked is!:) Minden szépet és jót kívánok Nektek!
VálaszTörlésGlória
Boldog szülinapot a szépséges lányoknak! :)
VálaszTörlésBoldog Születésnapot lányok!!!!!!
VálaszTörlés:-))) Az én lányaim is számon tartják, mondta is reggel Hanna, hogy Anya!- ma van Zsófi és Luca születésnapja. A 11-es számot pedig mi is nagyon szeretjük de a lányaitokat még ennél is jobban. Isten éltesse őket sokáig. Reméljük hamarosan személyesen is megölelhetjük őket.
VálaszTörlésÁgi, Zoltán, Hanna, Eszter és Noémi
Isten éltesse a Születésnapos Tündéreket,
VálaszTörlésszeretettel
Isten éltesse őket nagyon-nagyon sokáig! :)
VálaszTörlésIsten éltesse őket sokáig!!!!!:) És titeket is velük együtt!:)
VálaszTörlésSok-sok puszi erre a nagy napra mindenkinek! JA, és persze, jó szórakozást továbbra is!:)
Boldog Szülinapot Drága Keresztgyerekeim!
VálaszTörlésnagyon-nagyon boldog szülinapot ennek a két gyönyörűszép leányzónak!! :-)))
VálaszTörlésBoldog szülinapot! :o)
VálaszTörlésNálunk ez nagyon sűrű ünnep: Fiam-8 keresztanyjának névnapja, Panka keresztlányom szülinapja, Fiam-13 keresztanyjának szülinapja és két ismerős kisgyerek is ezen a napon született. :o)
Gratulálok! Boldog születésnapot a lányoknak!
VálaszTörlésÜdv: Zsófi
:-)
Boldogságos szülinapot mindkét leányzónak! :)
VálaszTörlésIsten éltesse, a Kis-Nagy Lánykákat!!!Sok Boldogságot Nekik! Váljon valóra minden álmuk!
VálaszTörlésZsófi és Luca nevében is köszönöm, nagyon kedvesek vagytok!
VálaszTörlés:D
Isten éltesse a Lányokat. Legyenek mindig egészségesek, boldogok, kiegyensúlyozottak. Valóban a legjobb, ami történhetett Veletek és Velük, hogy ketten érkeztek hozzátok. És ez így jó, hogy ilyen különbözőek, mind a kettőjüket másért lehet szeretni. :)
VálaszTörlésKellemes hétvégét kívánok Nektek! Szeretettel:
Vivien
Ngayon boldog szuletesnapot kivanok a 6 eves nagy lanyoknak!
VálaszTörlésNagyon Boldog Születésnapot kívánok nekik. :)
VálaszTörlésnagyon boldog szülinapot a két skorpió hölgynek!én is az vagyok és imádom a "sorstársaimat"
VálaszTörlésölelés:mária
Köszönöm, nagyon kedvesek vagytok!
VálaszTörlés:D
Boldog Születésnapot a lányoknak:-D!
VálaszTörlésUtólag is NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK aLÁNYOKNAK!
VálaszTörlésSok boldogságot az egész családnak, a szőrösöknek is! :))
VálaszTörlés