2011. november 30., szerda

Ez most olyan jó!


Volt egy mumusom, illetve tulajdonképpen több is van, de ez most a legaktuálisabb, amivel hónapok óta stresszeltem magam.
Kinek a pap, kinek a papné, nekem az iskola. Úgy ahogy van félek tőle! Minden gondjától, bajától, de most az iskolaérettségi teszt a fő téma, mint első ugródeszka, nem csak a lányok számára. Elfogulatlan anyaként jól látom közöttük a különbséget, hiányosságot, amit sokszor, egy elfogult apának elég nehéz megmagyaráznom. Mondjuk nehéz is úgy, ha szakemberhez fordulva neki lesz igaza /sokadszorra is/ és hallgathatom a jól megszokott lemezt, az Én megmondtam kezdetű számmal...
Legutóbb azt találtam ki, hogy Lucába benne van az X /nem a faktor/
Gábor csak legyintett és az óvónők is értetlenül álltak felvetésemmel szemben, mert ők bizony semmilyen jelét eddig nem vették észre, nem látják rajta. Ebben az esetben nem a saját igazamat szerettem volna bizonyítani, amikor hónapokkal ezelőtt a nevelési tanácsadóba időpontot kértem.
Előre szóltak, hogy hosszadalmas várakozási időre számíthatok, ennyire viszont nem gondoltam. Már-már lemondtam róla, mikor tegnap, valami csodával határos módon felhívtak és időpontot kaptam egy elbeszélgetésre, a jövőhét közepére igaz, itt még egyenlőre Luca nélkül.
Sebaj, jövő szeptemberig csak végzünk mindennel, ha ilyen tempóban haladunk...
Na, de most nem is erről szerettem volna írni, hanem az iskolaérettségi tesztről, az óvodai szintfelmérőről. Még a szeptemberi szülőin, mikor elmondták az éves tanmenetet, akkor tettek említést a novemberi felmérésről, amit reggeli feladatlapozás előz meg. Hiába a korai ovikezdés, feladatlapokra oly ritkán került sor, mert bizony a lányokat minden nap erről kérdezgettem. Úgy két héttel ezelőtt, mikor a szokásos kérdésemet feltettem, jött a válasz, hogy volt feladatlapozás egy külön szobában. Miután a lányok elmesélték, hogy milyen feladatok voltak, arra jutottam, hogy ez bizony az iskolaérettségi teszt volt számukra. Nem is tévedtem, mert fogadóóra keretében előzetes időpont-egyeztetés után, tegnap tudtuk meg az eredményeket. Luca mondta, hogy hibázott, de Zsófi viszont csak hallgatott, ami a sunnyogás jele nála. Azt hiszem nem csoda, hogy a rettegett mumusom megjelent, szülői kudarcomtól féltem.

Lucával kezdték és bár az óvónők is jól ismerik a feladatokhoz való hozzáállását, kitartását, valamiért mégis Ő teljesített rosszabbul a "figyelmetlensége" miatt. Számára nagyon is egyszerű feladatnál volt figyelmetlen, holott precízsége még számomra is sokszor csodálatra méltó. A képen geometriai formákból volt egy épület/féle/ megadva és abból csak a téglalapokat kellett megjelölni. Különböző méretben voltak, állítva és fektetve is, így itt 4 álló téglalapot kihagyott a 10-ből, ebből lett a hibapontja. A többi feladatot viszont hibátlanul megoldotta.
Zsófikám, aki közöttük a szétszórtabb, türelmetlenebb, nagy meglepetésemre 100% teljesítményt nyújtott, igaza volt nem sunnyogott, mert nem is hibázott.
Bevallom nagyon örültem mind a két lány teljesítményének, azonban amire még a négy év alatt sosem volt példa, most az óvónénik megdicsérték kiemelkedően magasszintű rajztudásukat, amit korosztályukon belül is átlagon felülinek neveztek.

Most boldog vagyok!
Minden olyan jó, és még az se baj, ha nem tökéletes, csak egyszerűen jó...

6 megjegyzés:

  1. Gratuláok a Lányoknak, Te pedig légy nagyon büszke mami!!!... és ne izgulj a sulikezdés miatt, mert bizony ezzel vonzod be a betegségeket (ha a lelked háborog a lányaid veszik legelőször észre, hisz a Te lelkedből "táplálkoznak".) Majd ha az én Lucám megy suliba, légyszi üss kupán, ha halálra izgulom magamat a megelőző évben!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Óriási gratula Nektek!
    Ez nagyon jó hír valóban :) meglátod, hogy az iskolával is minden rendben lesz.
    Millió puszi

    VálaszTörlés
  3. Luca/muttertájgör14:14

    Ez szuper :) gratula a druszámnak és persze Zsófinak is :)

    VálaszTörlés
  4. :) Ki a tökéletes? De unalmas lenne úgy a világ, ha az lenne mindenki. Ki bánja azt a pár téglalapot? Legközelebb majd azok is meglesznek. :))

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm nektek, hogy örömömben osztoztatok!
    :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails