2011. június 20., hétfő

Önként és dalolva


a kos szarvánál, némi segítség is szükséges volt...



ajánlották fel rajztudásukat két ikerkisfiú, keresztelő ajándékához.
Jóformán, még csak egy hét telt el mióta legutóbbi munkájukat befejezték, máris szívesen vetik bele magukat egy újabb kihívásba.
Kihívás számomra is mert halvány fogalmam sem volt arról, hogy a fiúknak, milyen saját készítésű rajzokkal készülhetnének.
Lássuk be, elég érdekesen hatna egy rózsaszínben pompázó névtábla, a fiúk szobájában.
Mert, hogy a nevük rajta lesz az biztos, illetve sokáig csak ez volt biztos...
Röpke fél nap kellett ahhoz, hogy megfogalmazódjon bennem képzeletbeli képük alapja, a pozdorja.
Ezzel vasárnapi programunk is megalapozottnak látszott, hogy a közeli barkácsáruházakba ellátogassunk és beszerezzük a méretre vágatott anyagot.
Na, ennél a résznél megállnék egy kicsit, hogy mennyire kevés összegből letudhatjuk a gyerekek alkotási vágyát.
Rögtön, 10 darab /30x36 cm/ méretes pozdorja került szabatásra, ami árban a 4 számjegyű jegyű összeget sem érte el, viszont, ha hasonló beszerzését kreatív/hobbi boltokba tervezzük , akkor alaposan belenyúlhatunk a pénztárcánkba...

Felvillanyozva a jól sikerült üzlettől, alig értünk haza, máris munkához láttam, hogy azt az egy bizonyos dolgot /a fiúk nevét/ amibe biztos voltam, felrajzoljam a táblára.
Röpke negyed óra alatt sikerült is elérnem a végleges állapotot, amit előzőleg többszöri radírozás, törlés előzött meg, mire az alkoholos filccel rögzíteni tudtam.
Szerencsére olyan anyagról van szó amit korlátlanul radírozhatunk, mosószeres szivaccsal törölhetünk, nem kopik, nem sérül a felülete, ráadásul az alkoholos filccet és lakklemosót is tökéletese állja.
Nem volt mit veszítenünk, ez látszott a lányokon is, ezért sokkal bátrabban kezdtek neki a rajzolásnak.
Az első rajzok teljes megsemmisítése után kezdett körvonalazódni bennünk a képek vázlata, amit nagyban befolyásolt a lányok elképzelése, és az a sok-sok remek ötlet, ami időközben eszükbe jutott.
Ilyen az úton áthaladó süncsalád, a tehén, kos, hőlégballon és az úton haladó autó, Luca rajzán.
Zsófikámnak a pálmafa, a lakatlan sziget, bálna, és egyébként életében először készített zebra is.
/aki lovat tud rajzolni, annak a zebra már meg-se kottyan/
:)
Hihetetlen, hogy mennyi ideig képesek lekötni magukat rajzolással, amit rendszerint nekem kell ideiglenesen felfüggesztenem...

Hogy mennyire lelkesek lányaim, bizonyítja az éjszaka közepén lejátszódó
/macskák nyávogására felriadó/ rövid kis párbeszéd.
-Anya, én arra gondoltam, hogy a sünik hátára rajzolhatnék még almát is-mondja Luca.
Mire Zsófikám, -én meg csinálhatnék flamingót, vagy strucc madarat is.
:D
Álmukban is rajzolnak, szép, színes képeket...

2011. június 19., vasárnap

Többség döntött


-mikor tegnapi programunkat a szabadba szavazták meg.
Nem utaztunk sehová, még-csak a lábunkat se kellett kitenni otthonról, mégis remekül szórakoztunk.
Különösebb okom nem volt a hirtelen jött ötletük megvétózására, ha csak az nem számít annak, hogy konyhámat, ideiglenesen a kert végébe kell költöztetni, hogy a szabad ég alatt készítsem el hétvégi menünket.
Elvégre vakációjuk első napját töltötték a lányok, nem lehetek hangulatromboló, pusztán saját kényelmem miatt...
"B" variáció szerint, egyszerű, gyorsan elkészíthető lecsó mellett döntöttem és ütöttem össze bográcsban, miközben a család többi tagjának is sikerült gondoskodnia megfelelő szórakozásról.

Luca a Soproni reklámjában is szerepelhetne, annyira profi csapolásban

nem szomjasak voltak, az biztos...


A lányok remekül szórakoztak, pancsoltak, saraztak a homokozóban, apjuk pedig kitolta a fűnyírót a szerszámosból.
Messzire nem jutott "kedvenc" játékával, mert folyamatosan a tűzkörül lófrált, különböző ürügyekkel mint a
-mindjárt esik az eső, várok még egy kicsit, (ezt mondjuk vagy 10 alkalommal hallottam)
-segítek a tűzre rakni, (ezt is jó-párszor)
-nagyon meleg van most már nem állok neki, majd csak délután...


Tény és való, többször gondoltam az égre tekintve, hogy perceken belül leszakad ránk az eső, és csak azért imádkoztam eleinte, hogy csak félig készüljön el a kaja, majd később már a teljes lecsóprojekt befejezéséért, miközben hihetetlen fülledt, amolyan vihar előtti csend honolt...
A délután fájdalmasan gyorsan telt el.
Számomra a rózsák /és egyéb növények/ visszavágásával, aminek következtében 3 ujjamon,
4 vízhólyagot sikerült a metszőolló jóvoltából beszereznem.
Persze, akinek évek óta szekrényben /újszerű állapotban/ pihen, az erre a célra kitalált megfelelő védőöltözet, az meg is érdemli, hogy érezze a munkát...
:)
A lányok rendületlenül homokoztak, és végre Gáborom is nekiállt a fűnyírásnak, vagyis díszkíséretet biztosított az önjáró fűnyíró számára...

A délelőtt rakott tűznek ideje sem volt kialudni.
Estére, a dolgos nap befejezéséhez, grillezés várt ránk.
Fáradtan, /és éhesen/de annál lelkesebben kezdtünk hozzá az ínycsiklandozó falatok sütögetéséhez.
Tulajdonképpen az egészben nincs is semmi extra, mert nyáron van a grillezés szezonja.
Gyakran szoktuk mi is választani baráti összejöveteleknél... -de nem négyesben, ráadásul egy napon belül kétszer!
:)


Nem ragozom tovább, csodálatos nap volt!
Az emlékek megmaradnak, a vízhólyagok meg majd csak elmúlnak...

2011. június 18., szombat

Vakáció!


Nálunk is elérkezett a várva-várt vakáció!
A héten, már csak a visszaszámlálás könnyítette meg a dolgomat a lányoknál, akik az előző átmulatott hétvége után sehogy sem akartak óvodába menni.
Nem csodálom, mert egész héten ragyogó, igazi kánikulai időben volt részünk, amit sokkal szívesebben töltöttek volna, strandon pancsolva.
Előzetes terveim szerint, sokkal jobban felkellet volna készülnöm a lányok fogadására, de ismételten több munkát, elintéznivalót tűztem ki célul magamnak, mint amennyit kapacitásom megengedett volna...
Sebaj, most már itthon vannak a lányok, akik a családi kupaktanácson/ megbeszélésen/ megígérték, hogy segítenek nekem a takarításban, de legfőképpen a rendrakásban, amit maguk után minden nap megtesznek ezután.
Na, erre azért kíváncsi vagyok, de bizakodóan állok a nyár elé...
-hatalmas segítség lenne, ha nem nekem kellene a pónikat, babákat, gyöngyöket, naponta utánuk szedegetni, mert belefáradtam a papolásba, fenyegetőzésbe a kukásokkal és egyéb játékelkobzó rémségekkel.
Azt hiszem, hogy ilyen téren rend lesz, mert egy újfajta /zsarolási/ módszer alkalmazásába kezdtem!
Lehet elítélni az alkalmazott módszerem miatt, ami még mindig jobb, mint egy leamortizált anya nyár végére...
A lényeg a következő, akivel nagyon elszalad a szekér, kezelhetetlen, az megy oviba!
/ami egyébként zárva van/
:)
Gondolom egy darabig az ovimumus működni fog, mert tegnap is csak egyszer kellett megkérnem őket a játékaik elpakolására, máskor alkalmi-süket lányaim, azonnal munkához is láttak!
:D
Ami miatt viszont ez a bejegyzés megszületett, nem más mit a lányok adatainak rögzítése, amire nyár végén szeretnék majd visszatérni.
Nem szoktam efféle méréseket végezni a lányokon, igaz néha rádobom őket a mérlegre, vagy a centi alá állítom, de ezeket az adatokat soha nem dokumentálom.
Tavaly meglepődve konstatáltam, hogy nyáron a lányok lábmérete 2 számot nőtt szeptemberig.
Természetesen nem csak a lábuk nőtt, hanem ők maguk is, ami még számunkra is szembeötlő volt, akik minden nap láthattuk őket.
/méretileg nem rám ütöttek, az már biztos/

Jöjjenek, hát az adatok a jelenleg 5 és fél éves lányaimról.

Zsófikám adatai lesznek az elsők, mert Ő volt a lelkesebb ezen a téren.

súly: 23 kg /mondjuk ezt már régóta tartja/
magasság: 120 cm
láb méret: 31-es 32? /20 cm/

Lucusom:

súly: 21 kg /ez is régóta stagnál/
magasság: 119 cm
láb méret: 30-as /18 cm/

Már most hihetetlenek ezek az adatok.
Pár hónappal ezelőtt, Luca még 3-4 cm-el alacsonyabb volt.
:)

2011. június 16., csütörtök

Az eddigi csúcs!

Rengeteg kreatív munkával múlatjuk az időt lányaimmal, akik /*szerencsére/ legalább olyan lelkesedéssel alkotnak, mit az anyjuk!
Az utóbbi időben ajándékba is rengeteg sk. alkotással készültünk, ami még-jobban inspirálta a lányok alkotói kedvét.
Nagy kedvenceim között voltak a PET virágaink, amiből jókora csokorra valókat készítettünk.
Ez már a múlt, mert azóta új kedvencem került ki a lányok szorgos/dolgos kezei alól.
Na, de ennyire ne rohanjak előre, nem lövöm le a poént azért sem!
Nem saját tollammal dicsekszem, de valamiért mégis magaménak érzem és jólesik kiadni magamból.

Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre!
/ha ezt Csernus hallaná, biztos meglenne a véleménye rólam, de sebaj, vállalom/

Túléltem, bár sokszor kellett nagy levegőt vennem, és picivel tovább benntartanom, mint azt normál esetekben szoktam.
Higgadt maradni, mindig, minden körülmények között, agy-kontrollozni magam egy héten keresztül.
Azt nem mondom, hogy a fene nagy önuralmamnak nem lett meg a böjtje, mert tuti, hogy pár őszhajszállal gazdagodhattam, ha már olyan szerencsésnek mondhatom magam és hajam nem hullott ki az idegtől...

Alkotás, munka közben, egy elvet vallok amit gyakran is hangoztatok.
Rossz /cccar/ munkát is ugyanannyi idő alatt lehet elkészíteni, mint jót!
Nem érdemes kapkodni, mert annak soha nincs jó vége, de szerencsére ezt már tudják nagyon jól a lányok, akik sokszor figyelmeztetik /szekálják/ is eleget miatta egymást.

Nem mintha eddigi munkáinkat nem készítettük volna kellő figyelemmel, de erre a mostanira valahogy alaposabban rákészültünk.
A lányok ovistársának, legjobb barátnőjüknek búcsúajándékát készítettük, mert hamarosan elköltöznek /más városba/és szerettünk volna valami maradandót alkotni neki.
Mint ilyenkor mindig, beindul családi manufaktúránk, ami most csak korlátozott példányszámba készült el.
Egy kis ékszertartó dobozkára esett választásunk, ami adva volt, de a gyér megmunkálásnak köszönhetően, apuka kénytelen volt rögtönzött asztalosként bevetni magát, ami rengeteget dobott a ládika külalakján.
A ládika festése szinte adta magát, szerencsére igazságos megosztásban, két oldalról nyitható teteje se okozott problémát a lányok között.
Először a doboz belsejének kifestésével kezdtek, amihez maguk választották ki a színeket, szépen, türelmesen kivárva sorukat, majd az oldal alapszínek következtek.
Ennél a résznél nekem csak a választóvonalakat kellett megfestenem, ennyi meg belefért a szülői segítségbe...
Mivel több órás és napos munkafolyamat áll a kész remekmű mögött, így elmondhatom, hogy az első nap ment a legzökkenőmentesebben, akarom mondani idegkímélőbben.

Másnap következett a rajzolás, amit eredetileg ceruzával képzeltem és csak a végén kihúzva feketével a széleket.
Ez teljesen lehetetlen próbálkozás volt a puha fából készült dobozra, mert a ceruzának vonalait nem, csak a vonalai mentén lévő bemélyedéseket lehetett látni.
Jött a "b" terv, ami először egy kissé ijesztőnek hatott mindannyiunk számára, hogy alkoholos filctollal élesbe rajzolják meg az állatkákat, mindenki azt, amelyiket legjobban tudja...
Na, ennél a részél fogyott több levegő a nappaliba, mint amennyi szokott, mert hiába rajzoltattam meg egy papírra előre az állatkákat, a dobozon már a második tollvonás félresikeredett...
Nem szidtam őket, sőt egy rossz szavam se volt a bakik miatt, mert látszott rajtuk, hogy mennyire igyekeznek a lehető legjobbat, legszebbet rajzolni, ami csak tőlük telik...

Pánik viszont volt, hogy mivel tüntessem el az időközben keletkezett hibákat.
Talán az idő sürgetése miatt, de az is lehet, hogy azért mert nem volt mit veszítenünk a fürdőszobába rohantam, ahonnan hamarosan egy üveg körömlakklemosóval és sok- sok sminklemosó vattával tértem vissza...
Bejött, működött! Azt nem mondanám hogy tökéletesen, de alig észrevehetőre halványultak a mellérajzolások.
Amint látták a lányok, hogy a radír szerepét felváltotta a lakklemosó megnyugodtak és egyre ritkábban kellett segítségükre lennem, de személyemben, folyamatos munkafelügyeletet igényeltek.
A figurák megrajzolása után a festés már tényleg gyerekjátéknak tűnt nekik is, olyan profi módon maradtak a színekkel, a vonalakon belül.
Sajnos a fényképezés teljesen kiment a fejemből annyira lekötött engem is a dobozka alakulása, de azért pár képet Gábor jóvoltából , így is sikerült készítenem.


Mire az összes rajzot befestették több nap is eltelt, de szerencsére kitartásuk nem lankadt, sőt, egyre csak nőtt.
Elhatározták, hogy maguknak is készítenek valami hasonlót, ami ellen nekem nincs is semmi kifogásom, csak egy kis szünetet, pihenést szeretnék, hogy kiheverjem ezt a kis traumát...
Elvégre jövőhéttől szünet, lesz időnk pepecselni bőven!
:)

A dobozra fedőrétegként /hobbi/ lakkot kentünk.
Igen kentünk, mert először a lányok kezdték el, de nagyon csíkosra száradt és gondoltam nem az utolsó munkafolyamatnál kellene elszúrnunk az egészet, így átvettem tőlük ezt a terhet...
Magam se gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű munka kerül ki a lányok kezei alól, de a lakkozás végeztével előjöttek a fakó színek és egy igazi mestermunkát tarthattunk a kezeinkben
.
Többször kaptam Gábort is rajta amint a kezében tartja, forgatja, gyönyörködik a lányok munkájában, amit viccesen meg is jegyez, hogy nem lett volna ennyire tökéletes, ha Ő nem segít bele egy kis csiszolással...
:)
Más tollával, de mégiscsak sajátunkkal büszkélkedünk...
Ügyesek voltatok lányok!

Különösen kedves nekem Luca lova és Zsófikám hátrafelé néző kutyája.
Hogy honnan szedték ezt a rajztechnikát nem tudom, mindenesetre nagyon bájosak lettek.




Vasárnap megvolt a búcsúbuli, ahol ünnepi keretek között /névnap/átadták ajándékukat barátnőjüknek.
Szerénytelenség nélkül állítom, hogy a felnőttek egytől-egyig csodájára jártak, az apró kezekkel készült ajándéknak.
a gyerekek érthető módon, fantasztikusan érezték magukat...

Mi pedig nem búcsúzunk, mert úgyis találkozunk még!
:D

2011. június 11., szombat

Szedd magad










Kép hozzáadásaakciók keretében, évek óta visszatérő eperszedők vagyunk.
Az egész, évekkel ezelőtt a csepeli eperföldeken kezdődött, amit azóta már sajnos megszüntettek.
Évekig jártunk oda és így utólag belegondolva a legnagyobb szemű, legízletesebb epreket is ott szedtük...
A lányok se számítanak kezdőknek, mert ha úgy vesszük, akkor nekik ez már a harmadik alkalom volt amikor részesei lehettek ennek az édes-keserű munkának.
Először, még várandósan a hasamban 5 hónapos korukban, majd valamivel több mint 2 év múlva sikerült ismételten eljutniuk az eperföldekre.
Rengeteget emlegettük és emlegették ők is, mert a fényképek nézegetése közben nagy kedvet éreztek a szüreteléshez...
Legnagyobb sajnálatunkra, már 2 éve nem sikerült időben kijutnunk a szedd magad akciókra, ami részben az időjárás, részben saját hibánkból /nyaralás/ nem jött össze.
Idén, már jóval felkészültebbek voltunk, bár a végén ugyancsak- úgy tűnt, hogy ismételten lemaradunk az egészről, mert a közelünkben található eperföldeket folyamatosan szüneteltették a lassú érés miatt...
Már magam sem hittem az egészben, hogy az idén sikerül epret szednünk, mert mindenhonnan azt hallottam, hogy már letéret, túl kevés volt a termés.
Talán az utolsó pillanatban /talán nem/ úgy döntöttünk, hogy ha feleslegesen is, de elmegyünk megnézni, mi a helyzet a földeken.
A lányok nagyon lelkesek voltak, már csak azért is mert ebben a mókában barátnőikkel közösen vehetnek részt.
Sajnos Ágiék, mégsem tudtak velünk tartani, de nem úszták meg a napot nélkülünk, mert a nagy munka előtt még beugrottunk hozzájuk, egy kis eszmecserére...
Az ilyenkor szokásos 5 percből kicsit több lett, aminek mi ittuk meg a levét, magunkat okolhatjuk, mert a legnagyobb melegbe voltunk kénytelenek megkezdeni az eperszedést.
Így jár az, aki nem reggel 8-kor indul ki a földekre...
Eleinte még nem volt gond, de amint telt az idő és válogattuk az epret, annál jobban melegedtünk, a szó szoros értelmébe, bele a munkába.
Érdekes, mert Zsófikám aki farmerbe volt, semmilyen anyai kérlelésre/ szóra nem volt hajlandó lemondani erről a kedvenc ruhadarabjáról, jobban bírta mint Luca.
Luca totálisan kiakadt már az első pillanattólattól, hogy miért nem lehet árnyékban epret szedni, mert ő csak ott akar...
:)
Na, Ő nem is szedett sokat, és azt a keveset is megette, természetesen a kosárból.
Zsófikám, viszont önmagához képest is nagyon jól teljesített, képes volt messzebbre-elmenni a nagyobb-szemű lelőhelyekért.
Ennyire nyögvenyelős szedésünk még soha nem volt.
Keresgélnünk kellett a megfelelő szemeket, mert nekem az eprek rendszerint a fagyasztóba landolnak, turmix alapanyagként, ezért csak I. osztályú hibátlan szemek kerülhetnek a kosárba.
Gábor kicsit morgolódott, hogy a zöldségesbe is megvehettük volna ezt a pár szemet, ami a kosár alján árválkodott, mint több órás munkánk termése, meg egyébként se fehér ember számára való ez a munka, meg süt a nap és nagyon meleg van, meg egyébként is...
:)
Nem tudom, hogy pontosan mennyi időt töltöttünk el a tűző napon, de mikor már a lányok is látványosan szenvedtek, befejeztük az eprezést, mindenki örömére.
Pont délre sikerült az autóhoz vánszorognunk, hogy egy kis hűs levegő a hazaúton, lehűtse munkában megizzadt testünket.

Azt hiszem, hogy az idei év rekordnak számít, ami az eperszedésünk negatív rekordja lett, mert az évekig 20 kg feletti eredményünket, most sikerült 7 kilóra leredukálnunk.
Sebaj, ez is több mint a semmi...
:D



2011. június 7., kedd

Környezet ismeret




Már régóta tervbe van véve, hogy a lányok óvodás csoportja, egy délelőtti foglalkozásukat, házon-kívül, azaz nálunk a kertünkben töltik.
Egészen pontosan a tónál.
Szerencsénkre a tavunkban remekül működik a biológia, így testközelből ismerkedhetnek a gyerekek a vízinövény és állatvilágával...
Alaposan felkészültem a gyerekek fogadására, amit nagyon bántam volna, ha az időjárás miatt kellett volna lemondanunk.
Szerencsére mint mindig, az égiek most is nagyon kegyesek voltak hozzánk, bár az utolsó pillanatban hatalmas sötét felhők gyülekeztek az égen, amiből rendszerint eső is szokott érkezni...
Alig érkezett meg a kis-csapat, amikor hatalmas cseppekben hullani kezdett az eső, de ezt ők a nagy játék hevében észre sem vették, igaz a hatalmas fák alatt, alig volt érezhető.

Előző esténk picit hosszabbra húzódott az átlagosnál, mire sokadszorra is átbeszéltük a lányokkal másnapunkat.
Nagyon nem örültem volna annak, ha vitáznak a többiekkel azon, hogy ki fogja ki az aranyhalat...
/ezért délután tartottunk egy rövidke beetetést, /edzést/ hogy a következő nap gond-nélkül
teljen el.

Okosan megértették, hogy nekik minden nap van lehetőségük kiélni eme vizes szenvedélyüket, és a hintájukat is nyugodtan átengedhetik másnak, feltéve, ha egyáltalán jönnek az időjárás miatt...
Viccesen megjegyeztem még nekik, erősen kell imádkozni, hogy másnap jó idő legyen.
Reggel, ébredés után Lucám első szava az volt, hogy -anya, én nagyon imádkoztam- látszott is igyekezete, mert akkor még hét-ágról sütött a nap...


Nagyon élvezték a gyerekek/ a sajátjaimat jóformán nem is láttam/ szépen sorban etették a halakat, dobálták nekik az előzőnap felkockázott 2 kg kenyeret,
/ami a hétvégi ovisbuliról maradt ránk, a cél érdekében/ és hallgatták, hogy milyen csámcsogással tüntetik el a finom falatokat.
A teknősökből is előkerültek az éhesebbek, de a legnagyobb sikernek mégiscsak a piócák örvendtek.
Édesek voltak ahogy sikongattak /a lányok/ mert azt hitték, hogy vízisikló, pedig csak egy pár centis példányról volt szó...
:D
Még szerencse, hogy van néhány pár gumicsizmám, mert ezen a napon igencsak nagy hasznunkra voltak, ráadásul a fiúknak sem volt ellenvetésük a rózsaszínű lábbelikkel, elvégre a cél szentesíti az eszközt...
:)

Szépen sorban hálóztak, voltak akiknek sikerült kifogniuk az aranyhalakat, de a legtöbben az ebihalakra szakosodtak.
Nagy volt az örömük amikor megjelentem az 5 literes befőttesüvegemmel, akvárium gyanánt.
Került abba mindenféle, a hínártól kezdve a piócáig, néhány kavics is a lányok kedvéért, na és sok-sok ebihal, különböző méretekben...
Azt, az óriási csatkiáltásnak megfelelő hangzavart, amit több mint 20 gyerek tudott produkálni akkor, amikor az óvónénikkel közösen bejelentettük, hogy elvihetik friss fogásukat...
Túlságosan hamar repült el ez a vidám, ismeretterjesztő délelőtt, amit biztosan nem felejtenek el egy darabig, ezért sem csodálkoztam, hogy kissé nehezükre esett visszarázódni a hagyományos óvodai életbe...
Mire a csoport visszasétált az oviba, Gábor is megjelent, vállalva a fuvaros szerepét, rögtönzött akváriumuknak, ami az íróasztalon, középen, kapott helyet az óvónénik asztalán...


Azt hiszem a délutánt Gáborral szívesen kihagytuk volna, de előző esti könnyelmű ígéretemet a lányok könyörtelenül behajtották rajtunk.
Nem tudom hogyan történhetett meg, hogy csónakázást ígértem...
Tulajdonképpen nekem már teljesen kiment a fejemből, de csak nekem, mert a lányok nem felejtettek...
A lányok lelkesedése átragadt ránk is. Jókedvűen szálltak vízre, alaposan fel/beöltöztetve, míg én a parton, tövig rágtam körmöm nagy izgalmamban, nehogy borulás legyen a nagy viháncolás vége.
nem egyedül szorítottam értük...
az imádott "gyerek"

na, ezekért a mosolyokért megérte azt a pár ősz hajszálat...
kokárda, mint kötelező "dísz"viselet Lucánál
mire való a gumicsizma...
-szerintem dísznek!
egy kis hintázás...
-miközben úgy elrepült az idő, hogy bekapcsolt az öntözőrendszer.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails