Gyökerek

Az egész, hónapokkal ezelőtt azzal kezdődött, hogy nagyon kedves ismerőseinktől meghívást kaptunk, vidéken tartandó esküvőjükre. Akkoriban, ez az időpont még nagyon távolinak tűnt.
Mivel a lányok még soha nem voltak hasonló eseményen, így itthon, mindennaposakká váltak a menyasszonyos történetek, mesék olvasása, de a nászinduló zenéjét is tökéletesen megtanulták időközben dúdolni...
Ki így, ki úgy, várta a közeledő napot. Bevallom, bennem az utóbbi időben vegyes érzelmek kavarogtak, amik legtöbbször félelemmel töltöttek el, de az is előfordult, hogy boldogan, mosolyogva, félelmeimet hátrahagyva számoltam vissza a napokat.
Nem a házasulandók okozták ezeket a hullámzó hangulataimat, hanem az utazás, abból is a múlttal való szembesülés.
Arra készültünk, hogy egy rendkívüli, hosszú-hétvégét engedélyezünk magunknak, és az esküvő előtti napokban, bejárjuk a környék látnivalóit, de elsődleges úti célunk Sárospatak volt, ahol gyerekkoromban rengeteg nyarat töltöttem.
Ez a visszatérés, valamivel több mint 30 évet váratott magára.
Nem arra számítottam, hogy megállt az idő, és minden fát ismerősként fogok üdvözölni, de már az autóban ülve előjöttek olyan érzések, emlékek, amik valahol mélyen voltak elraktározva bennem, abban a bizonyos "gyerekkor" feliratú polcomon...

Mesés, semmihez sem hasonlítható szépségű tájakon vezetett utunk, amivel csak a
Tokaj-hegyaljai borvidék rendelkezik.
Ezen az útszakaszon lehetetlennek tűnt, hogy valamelyik bokor-mögött megbújó sebességmérőbe futunk, mert az a tempó amivel haladtunk, mindennek nevezhető, csak sebességnek nem...
Hét-ágról süt a nap, az ablakok letekerve, hogy minél többet szippanthassunk a virágillatú levegőből.
Az út két oldalán húzódó gyümölcsfák és szőlősök, ameddig csak a szem ellát.
Gyönyörű, hófehéren virágzó /gyümölcs/ fák mellett vezetett utunk, de nekem valahogy nem volt gömbölyű az egész gondolatsor, mert -milyen gyümölcsfa virágzik most?-tettem fel a kérdést, és éreztem, hogy már itt megdőlt az elméletem...
Na jó, de akkor mi lehet az, ami ilyen mennyiségben nyílik, mert a látvány és a gondolatom, sehogy nem fértek össze egymással.
Bodzára tippeltem, mert messzebbről is olyan nagynak tűntek a virágai, de a fák törzse még akkor se illett a képbe, így az első adandó alkalommal egy mellékútra félreálltunk, hogy alaposan szemrevételezzük ezeket a titokzatos fákat...
Bodza volt!
- ráoltva a fás törzsre, ezért volt a levegőben az-az édes virágillat, és a látvány, ahogy valóságos ültetvényeket képeztek, mesés volt, mindannyiunkat lenyűgözött...
Az, hogy további utunkon álmodoztam és könnyelmű ígéreteket is képes lettem volna megtenni azért, ha valamilyen csoda folytán egy cabrióval folytathatjuk utunkat, de, hogy a végleteket említsem, egy lovaskocsi is bőven megtette volna.
/ ez a lányok álmodozásának tárgya volt/
Hangulatunk megalapozásához, tökéletesebb már nem is lehetett volna utunk, így alaposan felpörögve, millió emlékkel kavarogva a fejemben érkeztünk meg Sárospatakra, az anyai szülői házhoz.
Gyökerek!
Mennyi minden történt, mióta legutóbb ittjártam.
Fájó emlékek, szeretteim, édesanyám elvesztése miatt.
Mosolyogtató emlékek, amik előtörtek belőlem és most én mesélhettem a gyerekeimnek, mint ahogy azt nagyanyám tette nekünk...
Meséltem az eperfáról, amiről "lopkodtuk" a fekete epret, mikor vízért küldtek bennünket a kúthoz...
-mindig lebuktunk, mert a nyomokat nem tudtuk eltüntetni magunkról.
Az az eperfa még most is ott áll, A ház előtt amire már nem is emlékeztem...
Itt tényleg megállt az idő.
Nagymamám háza helyén egy hatalmas ház áll, ami nyomaiban sem emlékeztet már a múltra, de a kőből kirakott támfalai, ami át lett ugyan építve, de ugyanazok a kövek amik akkor voltak...
Megható pillanat volt.
Megható, hogy a múlt és a jelen ilyen jól megférnek egymással.
Az a borospince, ami a nagyimék kapuja előtt, egy kis töltésen állt, még most is megvan, igaz látszik rajta az idő múlása és a növényzet is alaposan benőtte...
Szerettem volna egy képet készíteni, pont egy ugyanolyat, mint amilyen anyukámról készült és jelenleg a családi fotókkal kirakott falunkon-áll, határoztam el még itthon...
Az ősfákkal nem számoltam, amik a Sárospataki várat eltakarták, mint hátteret...
A Bodrog parthoz is lesétáltunk, amiről az a rengeteg sült keszeg jutott eszembe, amit gyerekként ettünk.
-na és a nagyi utánozhatatlan húslevese, aminek az ízét a mai napig a számban érzem...
A verem és a nyári-konyha hangulata, amit már nehéz megmagyarázni a saját lányaimnak.
Nekik, már az is hihetetlen volt, hogy miért kellett nekem gyerekként, vödrökkel vizet hordani.
Nagyon boldog vagyok, hogy családommal visszatérhettem arra a helyre, ami oly sokat jelentett nekem, és most már azt is tudom, hogy az álmaimban szereplő helyek, nem csak álomvilágomban léteznek!

Múltam és jelenem találkozása, örülök, hogy megmutathattam a gyökereimet.


az eperfás ház, immáron kút nélkül