2015. augusztus 10., hétfő

Zsófiám, egy igazi hős!

Lehet, hogy kicsit nagyképűnek tűnhet elsőre a bejegyzésem címe, de ezt most tényleg nem az anyai elfogultság íratja velem, hanem a puszta tények...
-mert, melyik gyerek fekszik önként és dalolva kés alá, hogy megműttese magát?
Történt még valamikor kora tavasszal, hogy Zsófi alsó szemhéján egy kis piros dudort láttam. Nem viszketett neki, így gondoltam hamarosan elmúlik. A pirosság meg is szűnt, a dudor viszont maradt. Ez pont egy hétvégére esett. Majd frászt kaptam, mert egy szabályos göb volt a szemén, és persze, hogy egyből a legrosszabbakra gondoltam. Addig-addig  túráztattam magam, míg saját megnyugtatásomra, hála google kikerestem, a leginkább Zsófi tűneteihez passzoló betegséget és diagnosztizáltam neki a jégárpát. Maga a jégárpa nem komoly, nem fáj, nem viszket ha csak azt nem vesszük figyelembe, hogy inkább a környezetünkbe keltünk némi aggodalmat a nem túl esztétikus látvánnyal és folyton magyarázkodnunk kell miatta. A jégárpa vagy elmúlik magától, ami egy nagyon hosszadalmas folyamat, akár 1 évbe is beletellhet, vagy nem vár az ember és megműtteti.
Természetesen nekem, a kés volt a legutolsó ami Zsófi szemével kapcsolatban eszembe jutott. No meg, akkor még suliba is jártak a lányok, így inkább a kevésbé fájdalmas, de biztonságos megoldást ajánlottam, némi irányított demokrácia mellett.
Türelem!
Hiába volt Zsófi türelmes, a jégárpa sehogy se akart kisebb lenni, sőt, mintha még nőtt is volna.
Mondogatta, hogy nagyon zavarja, szeretné ha megműtenék, még szeptember előtt.
Nem örültem neki, de mivel döntésében hajthatatlan volt, így kénytelen kellett melléállnunk és támogattuk döntésében.
Bevallom rengeteg időm ráment, mire megtaláltam a megfelelő orvost. Igaz, jégárpát rengeteg helyen műtenek, gyereket sehol nem vállaltak el...
Az eszetgomi kórház megint remekelt, mert ott vállalták csak el. Nem baj, kirándulásnak is jó volt, hogy kétszer is kellett oda mennünk
Először is, mindenki nagyon kedves volt Zsófival. A nővérek, és az orvosok is csodájára jártak, hogy mennyire elszánt a műtéttel kapcsolatban.
Mikor megbeszéltük a másnapi időpontot, bennem hihetetlen félelem alakult ki. Oldva saját  feszültségemet és Zsófi számára tíz napig tartó víztilalmat, egy strandolást javasoltam a családnak.
Egyébként is kánikula volt, ki tudja mit hoz a holnap...
Egész éjszaka alig aludtam, annyira féltettem Zsófit, mert bár, néztünk közösen videókat a műtétről, én a műtét után íródott kommenteket is végigolvastam...
-Végig az esztergomi úton hatalmas gyomorideggel voltam, míg Zsófi, maga volt a megtestesült nyugalom.
Reggel 8-ra már a kórházba is voltunk.
Jóformán még le se ültünk, már jött is az első nővér, hatalmas mosollyal az arcán, és már cseppentette is az első adag érzéstelenítőt Zsófi szemébe.
Majd pár perc múlva egy másik nővér ezt megismételte, mire jött a doktornő és mentek is a műtőbe, ahová előzetes megbeszélésünk alapján az apja kísérte be. Sajnos én nem bírtam volna a látványt, túlságosan is féltettem, így nekünk Lucával, marad a várakozás.
Luca, hogy unalmát űzze, vagy aggódását leplezze, a telefonommal matatott.
Alig záródott be Zsófiék mögött az ajtó, beindította a stopperórát. 
Négy perc se telt el, mire kijött egy nővér hozzánk és azt mondta:

- Anyuka, nagyon büszke lehet a lányára, mert egy pisszenés nélkül, bátran végigcsinálta a műtétet!
-?????
-Már készen is vagyunk, rögtön jönnek. Érdemes lett volna videóra venni, hogy egy 9 éves kislány jégárpáját helyi érzéstelenítővel műtjük, míg a felnőtteket ezért, el kell altatni, mert hisztiznek...
És akkor meg is jelent az én hősöm az ajtóban!
4: 43
Stopper leállt, anyai szívem megkönnyebbült, Zsófi meg csak mosolyog.
Most már szép a szeme, nem lett hatalmas monoklija, mint amire a kommentek miatt számítottunk és nem is voltak őrült fájdalmai (hiszen, műtét másnapján már kerítést is mászott, kedvenc macskája után)

Most már gyönyörű a szeme. 
Kenegetnünk kell még pár napig, majd reménykedni, hogy nem újul ki megint a jégárpa, amit Zsófi egyébként nem bánna, mert annyira jól érezte magát a kórházban.
Részemről csak annyit fűznék hozzá, hogy az elkövetkezendő években szeretném kerülni a kórházak tájékát is.
Elég volt az idén ennyi is belőle...







7 megjegyzés:

  1. hát ez tényleg félelmetes, végigizgultam a beszámolód,
    gondolom a nyári szabadságolások miatt még nehezebb volt orvost találni

    hálisten már túl vagytok a nehezén, gratulálok a bátorságához:)

    VálaszTörlés
  2. Háááát Mónika! Ismerős az érzés, amikor valaki üldögél a gyomorban s kicsit mindig fészkelődik.
    Tényleg nagyon bátor a te kis hősöd! :) Gratulálok neki s teljes gyógyulást kívánok mihamarább!

    VálaszTörlés
  3. Mielőbbi gyógyulást a hős nagylánynak! :)

    VálaszTörlés
  4. Bizony hős, le a kalappal!

    VálaszTörlés
  5. Köszönjük a kedves szavakat, jókívánságokat nektek. Zsófi számára is nagyon jólesik...
    :D

    VálaszTörlés
  6. Szegénykéim! Tényleg kijutott nektek! :( De csodás, hogy ilyen hősiesen viselte zsófi a beavatkozást! :) Remélem, mostanra már teljesen felépült. És biztos, hogy a kacsaügy is megoldódik valahogy...

    VálaszTörlés
  7. Gyógyulást kivánok a kis betegnek! Ügyes volt! úgy látszik ez egy ilyen nyár volt a számotokra és remélem vége már a betegskedésnek!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails