Csak egy kosár

Ami első ránézésre semmi extrával nem rendelkezik, pláne úgy, hogy lassan a 15. életévét is betölti.
Eddigi pályafutását elég sokszínűen élte meg. Fokozatosan haladt felfelé a ranglétrán, szennyes-tartótól, egészen a játékoskosárig, ami immáron évek óta napi szintű igénybevétellel jár.
 
Az elmúlt évek alatt szépen lassan koptak el kiegészítői, úgy mint az oldalsó fülek, vagy a tetejét rögzítő fonott pántok, de ettől, még tökéletesebb lett lányaim számára a lovaskocsikázáshoz, mert húzni-vonni, így még-könnyebben lehetett a hintót...
Aztán most, hogy már túl vagyunk lányaim szobájának felújításán és elkezdtük a visszapakolást, jött a kényszer szülte átváltoztatás, amit kedvenc kosarunkon ejtettem meg.
Valahol, valamikor régebben egy lakberendezési oldalon láttam kiegészítőként elhelyezve egy kosarat, ami barna bőrszíjakkal volt gyárilag elkészítve. Akkor nagyon megfogott, gondolom jobban mint a szoba hangulata, mert arra azóta sem emlékeszem, csak a kosárra...
Már majdnem áldozatul ejtettem egyik barna bőrszíjunkat, pontosabban Gáborét amikor  a mosókonyhában, haszontalanul félrelökött fehér övön akadt meg tekintetem. Rögtön tudtam, hogy ez lesz a tökéletes megoldás. Mit bántam én, hogy szét kell vágnom egy új övet, ha nemes cél érdekében teszem.
Kevesebb mint egy óra alatt kicsinosítottam A kosarunkat, ami azonnal munkába is lépett a frissen-mosott, illatos plüssök elnyelésével.

munkámhoz használtam:
-bőr szíj
-kárpitos tűzőgép
-ragasztó pityu
-karnis karika, na és persze olló...

száradás alatt a használatban-lévő, aktuális készlet

Akár hozzánk is költözhetne...

-a fogtündér, olyan gyakran jár mostanában nálunk.

A héten már másodszor kellett jönnie, kihez máshoz, mint  a cápalányhoz, de inkább nyuszira hasonlító Lucámhoz...
-aki immáron a nyolcadik fog elvesztésénél tart.

Imádom ezt a csorba vigyorgását.

Élni, tudni kell...

Tulajdonképpen még én sem tudom, hogy történt, amikor a Húsvéti nyuszink nálunk ragadt.
Azt hiszem, valahogy úgy kezdődött, hogy tartózkodási idejüket folyamatosan hosszabbítottuk 1-1 héttel, majd mikor ez már lecsengett, akkor  a nyulak távozását  fenyítőeszközként használtuk.
Tervünk be vállt, tehát a nyulak maradtak. Igen, itt még a többes szám megengedett, mert ketten voltak... Ribizli és Áfonya.
Ribizlitől egy hónapja búcsúztunk, igaz nem önszántunkból. Minden előjel nélkül, egyik pillanatról a másikra  ment el...
Nagy volt a bánat, főleg Zsófinál, mivel Ő maradt nyuszi nélkül.
Új nyulat nem szeretnénk egyenlőre, mondjuk még egy évig, de egy lógó fülűnek, vagy egy oroszlánnyúlnak biztosan nem tudnék ellenállni, ha véletlenül berepülne az ablakon ezért Áfonyát, bedobtuk a családi közösbe...
-aki hihetetlen jó fej módon hálálja meg törődésünket, gondoskodásunkat.
Percekig képes Izával hancúrozni, incselkedni, persze csak ketrecen keresztül képes magát helyből földhöz vágni és  a döglött nyúl főszerepét is hitelesen eljátszani.
Így történt, hogy sunyi módon, észrevétlenül költözött nem csak a szívünkbe, hanem az életünkbe is Áfonya, aki  ráadásul, szemtelenül gyorsan kinőtte ideiglenes lakhelyét...
Igaz, már régóta mondogattam Gábornak, hogy valami más megoldást kellene keresnünk Ribizli számára, mert hosszútávon nem lesz ez így jó, ha mégis maradna míg, -ahogy ez a mesékben is lenni szokott- egy szép napon, barátjával nagy titokban, nekiálltak a nyúlpalota építésének...
Három nap és három éjjel fúrták, faragták, mire elérte végleges állapotát az óriási hodály a kacsalábon majdnem forgó nyúlkirálylány palota.
Az, hogy miként került haza méretes alkotásuk, még a mai napig  is rejtély számomra, de a fiúk munkája iránt érzett büszkeségem feledteti a kérdést és jelentem, még nem lyukadt ki az oldalam a kíváncsiságtól és a ráncaim száma sem szaporodott!

Áfonya, gyorsan belakta az új házát, ami lássuk be nem nagy csoda. igaz, némi összetűzésbe keveredtünk már az első napon az illemhely használata kapcsán,  így kénytelen voltam nyomást gyakorolni rá...
Na jó, konkrétan megfenyegettem, hogy megy a levesbe, pörköltbe, vagy csak úgy a háztól, de az lényegtelen is, hogy hová, mert szomorú vége lesz az biztos, ha nem tartja be a házirendet.
Megértette, betartja,  és azóta is rend a lelke mindennek...
- ezek után merje nekem még mondani valaki, hogy buták a nyulak!

Hát igen, Élni tudni kell...

Milyen állat lehet?

Új, vagy régi családtag?
Mindenesetre az új lakására nagyon büszke lehet...
-hogy Ki és Mire azt hamarosan elárulom!

A szomszéd fűje, nem mindig zöldebb...

-most már én is tudom!
 Reggel annak rendje módja szerint, kimentem a teraszra és sorba megöntöztem a virágjaimat.
Majd mikor már a reggelin is túl voltunk, össznépileg lementünk a kertbe, hogy friss vizet töltsünk a medencévé előléptetett hatalmas gumicsónakba. Eddig nincs is semmi rendkívüli, hiszen ebben a hőségben sokan kezdik hozzánk hasonlóan napjaikat...
-majd, mikor már a nap kevésbé vakította el szemünket, akkor vettük csak észre a rejtőzködni próbáló hatalmas zöld tömeget, ami gyakorlatilag a fél hátsó házat betakarta.
Nem volt vihar, nem volt különösebben nagy szél sem, egyszerűen csak elfáradtak ezek a hatalmas fűzfák.
Most először örültem, hogy nem nekünk kellett eltakarítani a romokat -mi ugyanis festünk...