Élni, tudni kell...

Tulajdonképpen még én sem tudom, hogy történt, amikor a Húsvéti nyuszink nálunk ragadt.
Azt hiszem, valahogy úgy kezdődött, hogy tartózkodási idejüket folyamatosan hosszabbítottuk 1-1 héttel, majd mikor ez már lecsengett, akkor  a nyulak távozását  fenyítőeszközként használtuk.
Tervünk be vállt, tehát a nyulak maradtak. Igen, itt még a többes szám megengedett, mert ketten voltak... Ribizli és Áfonya.
Ribizlitől egy hónapja búcsúztunk, igaz nem önszántunkból. Minden előjel nélkül, egyik pillanatról a másikra  ment el...
Nagy volt a bánat, főleg Zsófinál, mivel Ő maradt nyuszi nélkül.
Új nyulat nem szeretnénk egyenlőre, mondjuk még egy évig, de egy lógó fülűnek, vagy egy oroszlánnyúlnak biztosan nem tudnék ellenállni, ha véletlenül berepülne az ablakon ezért Áfonyát, bedobtuk a családi közösbe...
-aki hihetetlen jó fej módon hálálja meg törődésünket, gondoskodásunkat.
Percekig képes Izával hancúrozni, incselkedni, persze csak ketrecen keresztül képes magát helyből földhöz vágni és  a döglött nyúl főszerepét is hitelesen eljátszani.
Így történt, hogy sunyi módon, észrevétlenül költözött nem csak a szívünkbe, hanem az életünkbe is Áfonya, aki  ráadásul, szemtelenül gyorsan kinőtte ideiglenes lakhelyét...
Igaz, már régóta mondogattam Gábornak, hogy valami más megoldást kellene keresnünk Ribizli számára, mert hosszútávon nem lesz ez így jó, ha mégis maradna míg, -ahogy ez a mesékben is lenni szokott- egy szép napon, barátjával nagy titokban, nekiálltak a nyúlpalota építésének...
Három nap és három éjjel fúrták, faragták, mire elérte végleges állapotát az óriási hodály a kacsalábon majdnem forgó nyúlkirálylány palota.
Az, hogy miként került haza méretes alkotásuk, még a mai napig  is rejtély számomra, de a fiúk munkája iránt érzett büszkeségem feledteti a kérdést és jelentem, még nem lyukadt ki az oldalam a kíváncsiságtól és a ráncaim száma sem szaporodott!

Áfonya, gyorsan belakta az új házát, ami lássuk be nem nagy csoda. igaz, némi összetűzésbe keveredtünk már az első napon az illemhely használata kapcsán,  így kénytelen voltam nyomást gyakorolni rá...
Na jó, konkrétan megfenyegettem, hogy megy a levesbe, pörköltbe, vagy csak úgy a háztól, de az lényegtelen is, hogy hová, mert szomorú vége lesz az biztos, ha nem tartja be a házirendet.
Megértette, betartja,  és azóta is rend a lelke mindennek...
- ezek után merje nekem még mondani valaki, hogy buták a nyulak!

Hát igen, Élni tudni kell...