Elkezdődött
az iskola és vele együtt egy új korszak is az életünkbe.
Persze a kezdet
mindannyiunk számára izgalmas volt, de legfőképpen a lányoknak…
-akik
életükben először, külön utakon azaz osztályba járnak.
Döntésünket,
hosszas mérlegelés után hoztuk meg, hiszen tudtuk jól, mennyire ragaszkodnak
egymáshoz, kiteljesedni viszont csak külön tudnak, ha esélyt kapnak és
megmutathatják külön egyéniségüket.
Ennek köszönhetően szűnt meg az „ikrek”
státusz, helyette viszont,
két -egymástól
nagyon is különböző- személyiség
bontogatja szárnyait…
Zsófi és
Luca remekül veszi az akadályokat, lelkesek, nyitottak, tudásra szomjaznak,
egyszóval imádják.
Lucám
szerint elfecsérelt idő a hétvége, igazán lehetne akkor is iskolába járni…
Számomra talán
az első hét volt a legnehezebb, mire megtaláltam kidolgoztam számomra
legjobb módszert, ennek a kettős
figyelmet és idegrendszert igénylő új
életformához…
-mert persze
már az iskolatáska bepakolása is bonyodalmakkal járt.
Pláne akkor,
ha a már a bepakolt, -fent említett táskából- időközben újabb és újabb füzetek,
könyvek kerültek elő „nézegetés” céljából…
-amik
természetesen ezen rövid idő alatt el lettek cserélve, és kezdhettem mindent előröl.
A füzetek,
könyvek becsomagolását már nem is részletezem, gondolom, sokan jártunk azokban
a napokban hasonló cipőkben.
Egyenlőre ennyi a gyors helyzetjelentésemből, most megyek leellenőrzöm azokat a fránya kapukat, amivel már egy idelye nyúzom a lányokat...