Bronzérmes kosarasaim

Még ilyet, hogy egy nap két bejegyzést is írjak...
- nem tehetek róla, nézzétek el nekem, ezt nem tudom a büszkeségtől, magamban tartani.
Persze, haladjunk csak szépen sorban, időrendben.

Mikor a lányok  elsőbe mentek, teljesen egyértelmű volt számunkra, hogy valami mozgás lehetőség iránt nézünk. Célunk az volt, hogy az adottságaikból a legjobbat hozzuk ki. Az már régóta látszott, hogy nem a balett és hasonló, kislányok körében igen népszerű RSG sportot fogják űzni. Az évek alatt, belekóstoltak a capoeira-ba, majd motiváltság híján ez annyiba is maradt. Majd egy hosszabb szünet után, az iskolában elkezdtek kosárlabdára járni. Ennek többek között azért is örültem, mert labdajátékokban nem nagyon jeleskedtek, reális és nem elfogult szülői vélemény ráadásul a magasságukhoz is passzolna, ha bejönne nekik...
- ártani biztosan nem fog, ennyi mozgás.  Ez volt a kezdet. Azt, hogy hamar megszerették, részben  fantasztikus edzőjüknek is köszönhetjük, aki motiválttá tette a gyerekeket. Ennek köszönhetően, szemlátomást fejlődni kezdett a tudásuk. Idén, már kétség sem volt afelől, hogy folytatni fogják a kosarazást, pláne úgy, hogy év elején, még saját mezt is kaptak...
-ami valami csoda folytán különlegesre sikeredett, már ami a számozásokat illeti.
Zsófi a 11-est kapta (11.11.-én születtek)
Luca az 5-öst (ami szintén nagyon találó, hiszen Ő a számok jegyek bűvöletében él, és számára csak ez létezik.)

Múlt héten, megtudtuk, hogy ezen a héten, életük első meccsének lejátszására van lehetőségük a lányoknak, egy vendég iskolában. Persze, hogy nem akarták kihagyni..
-de, mint mindig, a sors most is közbeszólt.
Zsófi vasárnap este csúnyán belázasodott. Ezért egyértelmű volt számunkra, hogy a hetet itthon, kettesben kezdjük, a többit meg majd menet közben meglátjuk...
-és bár a magas lázon kívül, egyéb tünete nem volt szegénynek, a diagnózis mégis lesújtó volt számomra. Influenza! 
Azt már nem tudom, csak szeretném hinni, hogy a már hosszabb ideje szedett ivott citromlé miatt úsztuk meg, ilyen könnyen a betegséget és minden szövődményt.
Mondjuk a motiváció is elég erős volt a gyors gyógyuláshoz....
- Zsófi, nagyon nem szerette volna kihagyni, ezt az első meccset.
Így tegnap, teljesen láztalanul, majdnem makk egészségesen, Ő is ott lehetett a csapattal.
Az tény, hogy egyenlőtlen erőviszonyok mellett küzdöttek, de tényleg megküzdöttek az éremért. 
Legközelebb jobbak lesznek, mert már tudni fogják mire számíthatnak az ellenfelekkel kapcsolatban.
Tanulópénzként, pedig tökéletesen elégedettek vagyunk a bronzéremmel is.
Megbecsülik, dédelgetik, még az ágyukba is beengedik. és még rímmel is
Szóval, boldogság és öröm van a mi házunk táján!
Érem gyűjtésbe kezdtünk!

repülő Zsófi 1. 

repülő Zsófi 2.

 ez még csak a bemelegítés része, azaz labdapattogtatás és dobás...

  Luca eredményes dobása

ez már élesbe megy

Nem adjuk fel!

taktikai megbeszélés...

bronzérmeseink

Error- 44!

Gondolom ilyenkor némi érzelmet illenék érezni. Nem megy. Semmit sem érzek. Nincs szomorúság és öröm se bennem. Ez is csak egy átlagos hétköznap...
-gyerekeknek suli, vasalnom is kellene mondjuk ezt több mint valószínű, hogy más napra áttolom  viszont valamit főzni is illenék, na meg sütni. Illetve nem is valamit, mert rém rendes családom, mára konkrét igényekkel állt elő. Megrendelésük, ünnepinek éppen nem nevezhető, nekem meg gyakorlatilag, teljesen mindegy, hogy mit főzök. Lehetséges, hogy kissé elkényeztettem őket az utóbbi időben konkrétan:mióta megtanultam sütni,  nem érik be holmi cukrászdában készült, csili-vili tortával...
-nekik az enyém kell, még ma is.
;)

Mai biggyesztés, amolyan Anikósan:
-tökfőzelék- fasírttal
-csokoládés pöfeteg, vagy brownie, még nem tudom, hogy melyikhez lesz kedvem...
Csak semmi cicó!

A mai napom, egyébként már tegnap bearanyozták a lányok. Annak ellenére, hogy a színe bronzosra sikeredett. Sok kép készült, két fasírt sütése közben muszáj lesz feltöltenem és megmutatnom...
-hát persze, hogy a kosárról lesz benne szó!

KIRÁLY!

Minap, az éppen aktuális -mi volt az iskolában? - délutáni beszélgetésünkkor Zsófikám, boldogan újságolta, hogy számkirálynő* lett az osztályban.  Bevallom örömmel, és egyben csodálkozva is fogadtam a fantasztikus hírt. No, nem mintha nem bíznék a gyerek tudásában! A királyság megszerzéséhez, gyorsaság is szükséges, nincs sok idő gondolkodni... -ráadásul a fiúk, matekból nagyon pengék, így ritkábban tud érvényesülni a gyengébbik nem. Vagy mégis? Ezek szerint igen!
Gondolom, az örömöm mellett, némi kétkedés is látszódhatott arcomon, ezért a gyerek folytatta.

-Megkértem V-t, aki egyébként fiú, és a padtársa, ráadásul nyíltan szerelmes is Zsófiba  hogy ne legyen most Ő, a gyorsabb, hagyja, hogy kettőnk közül Én, nyerjek!
-???- azt hittem rosszul hallok! Eme női praktikák bevetése, számomra kissé korainak tűnt, bár  hihetetlen büszke voltam a gyors helyzetfelismeréséhez, rálátásához célja érdekében. Azt meg, hogy magamban röhögtem nagyon, talán csak a szemeim árulhatták el...
-és Ő bele egyezett? kérdeztem végül
-igen, és így sikerült V-t ez egy másik fiú, akivel nem zsírozta le előre is legyőznöm!
-Gratulálok neked, minden elismerésem a tiéd!
:D

Milyen érdekes, hogy az ilyen apróságoknak tűnő dolgok, mennyire helyre tudják hozni az ember önértékelését.
Mert mit is tett Zsófi? Egy, "csak" egy embert iktatott ki a játékból, úgy, hogy bízott magában és sikeresen "legyőzött még másik 20 gyereket...
Azt, meg már soha nem fogjuk megtudni, hogy V-t, sokkolta annyira Zsófi kérése és hirtelen leblokkolt, vagy egy igazi lovag a padtársa.
Elvégre egy királynő mellé, egy lovag is jár...

*matek órán az éppen aktuális tananyagot összeadás-kivonás, szorzás-osztás, ilyen játékos formában gyakorolják a gyerekek. Padonként haladnak, aki veszít, lassabb vagy rossz választ ad, az leül és kiesett a játékból. A többiekkel így folytatódik tovább, míg a végére már csak 2 gyerek marad, abból kerül ki a győztes, azaz a számkirály/nő.

f

Ezt most találtam a facen.  Nem vagyok nagy  posztolgató, megosztó. Most viszont úgy gondoltam, megosztom veletek is, ezt a nagy igazságot...

Mindig meglepődöm, amikor egy szülő arról beszél, hogy ők a gyermekével a legjobb barátok. Nem értem, akkor hogyan lehet szülő?
Szerintem a barát és a szülő két egymást kizáró fogalom. A szülő nevel, követel, fegyelmez. A barát elfogad. A szülő az életre készít fel, tanít, és megmutatja, hogyan kell felelősséget vállalni. A barát segít megmenekülni, kibújni a felelősség és a kötelességek alól. A szülő szeret, akkor is, ha gyermeke éppen utálja. A barát csak addig barát, amíg a viszony kölcsönös.
Ne félj tőle, ha gyermeked haragszik Rád! Nyugodtan szólj rá, nyugodtan fegyelmezd, nyugodtan adj neki feladatokat, és nyugodtan kérd számon tőle, hogy teljesítette-e a kötelességeit! Lehet, hogy ebből most sértődés lesz, de hosszabb távon ezzel használsz neki. Barátot meg majd talál az osztályban…

Úgy érzem...

-most, már egészen biztos, hogy megmaradok. Nem szeretek panaszkodni, de elég csúnya hetek vannak mögöttem.  Ma, már csak* köhögök. Egyébként, pontosan tudom, hogy mikor csesztem ki magammal. Mert papolhatunk eleget a gyerekeknek, hogy öltözzenek fel. A napsütés ellenére is kell a sapka és a sál. Viszont, mikor egyedül vagyunk otthon, és túl estünk több mint 200 fánk kisütésén, a páraelszívó mellett, némi friss levegőt is bedobunk a szagtalanításra. Pláne akkor, ha odakinn hét ágról süt a nap, és még a madarak is csiripelnek. Ilyen esetekben, legkevésbé jut eszünkbe a sapka-sál effektus, csak élvezzük a langy meleget...
-aminek persze később meg lesz, lett a böjtje.
Híresen a nem fekvő betegek közé tartozom. Nem tehetek róla, de képtelen vagyok napközben lefeküdni, mikor annyi tennivalóm lenne. Ezzel a mentalitásommal is csak nehezítettem,  a gyógyulásomat, tehát azt hiszem jobb is ha nem panaszkodom...

*fájt a torkom, nem kicsit taknyos is voltam, de a legrosszabb az egészben, az arcüreg gyulladás volt.

Egyébként, meg idő közben, olyan rejtett dolgok is kiderültek a gyerekemről, amiről fogalmam sem volt. Mivel nem gumitestűek a lányok, ezért kosaraznak. Igaz, régebben volt némi próbálkozásuk az RSG-vel, de nagyon nem erőltettük rájuk, azt, ami nem megy... -így többek között, a cigánykerekezés is erre a sorsra jutott. Időnként fellángolt ez utóbbi iránti vágyuk, de a bohóckodáson kívül tovább nem jutottunk, hiába szántunk rá több időt. Jó! Mondjuk ez tavaly nyáron volt, amikor csak, hogy puhára essenek, a fűben próbáltuk. Azóta sűrű csend a cigánykerekezéssel kapcsolatban.  Mondjuk, nélküle is tökéletesen működik az iskolások mindennapja, nincs hiányérzetük miatta. Most, azonban fordult a kocka! Mióta vasárnapi elfoglaltságuk** közzé tartozik, hogy 4 órán keresztül, pantomimoznak és némi nemű színjátszást is tanulnak nyugi nem színésznőket nevelünk, mert az Oszkárt már régebben bezsebelhették kisebb mellékszereplésükért most egy nagy dobásra készülnek. Ehhez kellett megmutatni mindenkinek, hogy ki mit tud, azaz mit vállalna be az előadásból. Itt jön az én gyerekem, azzal, hogy Ő cigánykerekezni fog. Komolyan! Ezt még magam is alig hittem el, mert előtte egy értékelhetőt se láttam soha tőle. Viszont ott, és akkor, olyat alkotott Zsófi, hogy még saját maga is megdöbbent a teljesítményén, mint azt utólag mondta. Nem mellesleg, azóta is tökéletesen képes megcsinálni. Nagyon büszke vagyok rájuk már most, mert ezen rövid időszak alatt mióta tanodába járnak sikerült saját komfortzónájukból kilépni, úgy, hogy közben még jól is érzik magukat.
 Nagy debütálásuk, március 22.-én lesz az Ázsia Centerben ahol, flash mob-ot adnak elő. Sajnos többet egyenlőre az egészről még nem tudok, csak szorítok, hogy az új, nehezített és ismeretlen terepen is megállják helyüket.

**terápiás célzattal. Kellemest a hasznossal, így mindenki happy.