Égi színjáték! Tegnap este...

-ilyen gyönyörűséget láttunk.

A lányok gyorsan el is járták a szivárványtáncot, az esőben.

Majd miután az eső elállt...

a ház két oldaláról, ilyen látványban lehetett részünk.
Egy panorámaképet készíteni olyan jó lett volna, csak mire észbe kaptam, már késő volt...

Ez a vonat is elment...

-igaz, hogy még hétfőn, és remélhetőleg holnap épségben, már vissza is érkezik.

Hosszúnak tűnik ez a hét nélkülük. Na, nem mintha unatkoznék, mert valahogy arra egy cseppet sincs időm. Olyan hülyeségeket találok ki magamnak időkitöltés gyanánt, hogy sokszor magam is rácsodálkozom. Takarítok, szelektálok, minden fiókot kipakolok, kidobálok, ami a lányok mellett lássuk-be, nem megy. Idővel mindent visszaszivárogtatnak a házba. Na, most ez nem lesz!

Bevallom, nagyon hiányzik Zsófi és Luca. Olyan csendes a ház. Fura, hogy nem kell ébresztőórára kelni, mégis korán felébredek, annak ellenére, hogy már három napja éjfél után kerülök az ágyba.
Szintén szokatlan helyzet, hogy este nyolckor még vígan belefogok egy házrész pakolásába, amit egyébként normál helyzetben soha nem tennék meg. Muszáj lefoglalnom magam, mert különben folyton csak aggódnék miattuk. Szerencsére, minden este kapunk fényképes élménybeszámolót, ez visszatart a telefonálástól, a tanítónénitől, amiért külön köszönettel tartozunk. Ezeken a képeken látszik, hogy mennyire fantasztikusan érzik magukat, szép helyeken járnak. Pálkövéről, már eljutottak egészen Keszthelyig is, sőt tegnap már a Badacsonyt is megjárták ebben a gyönyörű időben. Élményben van részük bőven. Kész nyaralásnak számít ez a mostani 5 nap. Azt nem tudom, ezek-után hogyan fogom tudni rábírni a lányokat, még másfél hétig a tanulásra. El sem hiszem, hogy itt az év-vége. Most, ebben a kánikulában, valahogy  olyan szünidei hangulatom van nekem is. Sebaj, az előttünk álló pár hetet már féllábon is kibírjuk, ha törik, ha szakad!

Írás közbe, még az jutott eszembe, hogy mennyire szeretem azt az érzést, mikor egy hosszabb idő után, hazaérkezünk és rácsodálkozunk saját házunkra. Maga az érzés, hogy itthon vagy. Minden ismerős, de egy kicsit más szemmel látjuk, pedig semmi sem változott a távollétünkben.

Azt hiszem, én most a renddel vagyok így. Jó, hogy amit valahová leteszek az ott is marad, nincsenek szétdobálva felesleges dolgok, rend van. Ez a fajta rend és steril környezet szokatlan számomra. Megtudnám szokni, csak még nem akarom. Pár évig még káoszt szeretnék magam-körül látni, olyat amit már megszoktam a lányaimtól...
-mondjuk, holnaptól!

Májusi Zsófiám

Mondhatni, alaposan lemaradtam a májusi blogolásban. Csak kapkodom a fejem, hogy már május közepét írjuk és még egy darab bejegyzésem se volt. Pedig minden nap eldöntöttem, hogy írok, legalább pár sort, aztán valahogy a nap folyamán még gép közelébe se jutottam. Mondjuk ez utóbbit már magamnak köszönhetem, mert fejest ugrottam a házimunkába. Amikor pedig elkap a gépszíj, akkor bizony, nincs megállás...
-szerencsére a lányokra is ragadós aktivitásom, így már végre nyugodtan rájuk bízhatom a mosogatást (is). 

Próbálom időrendben megosztani az eddigi eseményeket, már amikről fényképek is készültek.

Május elsején, bográcsozással, hivatalosan is megnyitottuk a kertet, illetve a homokozót. Az utóbbinak még magamban adtam egy évet, mert szerintem jövőre már alaposan mellőzött lesz a lányok életében. Már most terveket szövögetek a homokozó újrahasznosítására. Szerencsére még van időm kitalálni a tutit.

Az idei évben anyák-napján duplán is örülhettem, hiszen névnapom is erre a napra esett. Természetesen, családomtól kaptam virágokat. Nem is akármilyeneket! A lányok válogattak nekem virágokat, amiket némi atyai segítséggel kész műremekként cserepekbe is ültettek, hogy nekem már ezzel se legyen gondom. Mit mondjak, minden szempontból, igazán megleptek.
Az iskolai anyák-napját is meg kell, hogy említsem, mert idén a tanítónénik, egy cseppet sem rendhagyó műsorral készítették fel a gyerekeket. Az meg külön öröm volt számomra, hogy a két osztály egybe tartotta meg az ünnepséget, amit ráadásul az én két leányzóm verse nyitott meg.
Ezen a napon végre átadhattuk az osztályok ajándékát is a mi tyúkanyóinknak tanítónéniknek amit a gyerekekkel a háttérbe szervezkedve, közösen készítettünk el. Erről majd később írok és mutatom is a szépségeket.

Aztán, voltak a lányok osztálykiránduláson és bár az előtte lévő napok időjárása nem sok jóval kecsegtetett, azon a napon, akkor amikor kellett, hét-ágra sütött a nap. Nőtincsre, a Seholszigetre mentek, ahol már családilag több ízben is megfordultunk, és a hely különlegessége, szépsége miatt, még biztosan fogunk.

Egyébként meg folyamatosan készülünk az év-végi hajrára. Mostanában a felmérők időszakát éljük, ami azért nem nagy csoda, hiszen majd egy hétig az iskola felé se fogunk nézni.
Jövőhéten, erdei táborba utaznak Pálkövére. Van nagy izgalom emiatt is bőven.

Egyenlőre viszont a mai nap szépségét szeretném átélni. Már alig várom a délutánt, hogy újra együtt lehessünk a lányokkal és egy szerény ünneplés között felköszönthessük a mi névnaposunkat.

Zsófikámnak igazán jól indult a reggel. Remélem az egész napja egy kissé különleges de, egyben emlékezetes is marad...