Lomtalanítás

Emlékszem, mikor még a belváros közepén laktam, szomszédasszonyommal karöltve éjszakákat töltöttünk az utcákon egy-egy nekünk tetsző darab után kutatva, a lomtalanítási napokon.
Akkoriban még nem mentek vérre-menő küzdelmek, lefoglalva egy lépcsőháznyi leselejtezett, megunt "kacatok" után...
Régen, azok az esték, leginkább utcabáli forgatagra emlékeztettek.
Szívesen cserélgettük egymás között vadidegen emberekkel a kincseinket, amik számunkra nem bírtak nagyobb jelentőséggel.
Mai napig szívemnek kedves század elejei képeslapokra is ott tehettem szert, de akadtak antik képkeretek, tálcák, kosarak, székek, fotelok, megunt-növények, amiket ezeken a lomtalanításokkor hazavittem, ápolgattam, őrizgettem...
Már nem járok lomtalanításkor kincsvadászatra, de a mai napig vonzódom a régi tárgyakhoz, másoknak haszontalan dolgokhoz, amiket piacokon kutatok fel, legtöbbször alkalomszerűen.

Megtalálta a zsák a foltját, mert Gábor is hasonló gyűjtővé vált mellettem az évek folyamán...
A nagyobb méretű lomokat, szerinte fontos, nélkülözhetetlen dolgokat ő szokta hazahozni, így már elmondhatjuk magunkról, hogy van saját satupadunk, természetesen satuval, (ki tudja mikor lesz rá szükségünk) és egy embernagyságú többmázsás széfet (mackót) is rejtegetünk, az utóbbit garázsunkban...
Néha a lapátot is hozzátámasszuk, de nem azért mert annak segítségével kell a pénzt belelapátolni - ennél sokkal fontosabb szerepet kapott a gigantikus méretű trezor.
Már a hazaszállítása is többemberes feladat volt, amit csak a garázsig bírtak becipelni a keményfiúk, tehát a helye adott (maradt).

Nekem csak egy kérdés járt akkor a fejembe - miért???

-Miért kell, mire kell nekünk egy leselejtezett megagigantikusszéf?

- valamire jó lesz majd! - jött a kevésbé megnyugtató válasz...

- jó, ha úgyis marad a garázsba, akkor majd hagymát és krumplit fogok tárolni benne, alapos biztonságba helyezve az egerek elől...

Ettől fontosabb szerepet kapott a biztonságot nyújtó széf...
Gábor, a szerszámait pakolta bele ami kimerül a csavarokkal, szögekkel, néhány fogóval, de itt rejtegetjük a karácsonyfatalpat és a villanykörtéket is, tehát már a biztonság miatt is megérte, mert senki nem nyúlhat bele, de Ő se sűrűn...
:)

Idén mikor levélben értesítettek a lomtalanítás időpontjáról, nagyon megörültem, és lelki szemeim előtt már láttam a ragyogó garázsunkat, amiben átlátható rend uralkodik.
Nem, nem vagyunk olyan fontos emberek, hogy nekünk külön kérvényt nyújtottak be arról, hogy ugyan-már legyünk olyan kedvesek, és rakjunk már rendet a "házunk-táján", csupán a szupertitkosítás miatt nem verik nagydobra, nehogy valaki jól-járjon, na és igen, ne szemétdombra hasonlítson az utcánk hetekig...

Évente kétszer, háromszor szezonálisan, erőt veszek magamon és megpróbálom szortírozni a feleslegessé vállt dolgainkat, ami azt jelenti, hogy a garázsból leköltöztetem a szerszámos házba, és a szerszámosból felhordom a garázsba a szükségesnek megítélt dolgainkat, amik így egész évben körforgásban mozognak,
- Gábor örömére, mert a cipekedés nemes feladata, őt illeti meg.
Idén gondoltam, hogy könnyítek egy kicsit rajta, és a kínálkozó kötelező lomtalanítási lehetőséget nem szalasztom el.
Az időjárás, mint az idén mindenbe, most is befolyásolta terveimet, amiket ezúttal elhalasztottam, ha nem is egy-évvel, de pár hónappal biztosan...
Történt ugyanis, hogy a szakadó esőben egyikünknek se volt kedve a szokásos köruta(ka)t megtenni a ház és a szerszámos között, hogy bőrig-ázva, órákig le-föl rójuk a kertben, a vizes csúszós füvet..


Részben lustaságunk is ludas volt az ügyben, de mentségeket keresve, és találva saját magunk számára, arra az elhatározásra jutottuk, hogy mi nem szeretjük a "kötelező dolgokat" és majd akkor lomtalanítunk amikor nekünk a legjobban esik, akarom mondani nem esik, hanem tetszik!

Sorsoltunk!

Köszönöm minden kedves olvasómnak, az újaknak és a "régieknek" hogy egy kis játék keretében sort keríthettünk fátylunk felfedésére.

Megtörtént a sorsolásunk is amit az első viharos veszekedés elcsitítása után kezdhettünk csak el.
Nem mintha elfelejtkeztem volna arról egy percig is, hogy két lányom van, de ekkora vitára nem számítottam köztük, mint amit a sorsoló személyének kiválasztása okozott.
Így esett meg, hogy a sorsolás megkezdését egy elősorsolással kezdtük.
aminek a nyeretese...

Zsófikám kezében van a szerencsés kisorsolása.





izgatottan vártuk a szerencsés nyertes kilétére utaló nevet, de előtte alaposan megkeverte...


az igazság pillanatai...



Gratulálok a nyertesnek aki nem más mit Kata anya, akit új olvasóim között köszönthetek.

A mielőbbi postázás érdekében, kérlek vedd fel felem a kapcsolatot.

A többi kedves olvasóm se keseregjen, mert nemcsak játszani jó, de játékot indítani is, amit hamarosan folytatok egy teljesen más témával, más nyereménnyel.

A mai nyertesnek ígért csomagot is hamarosan fotózom!
:)

Fedjük fel a fátylat

Jól emlékszem még arra a februári napra amikor félelmeimet legyőzve, blogomat nyilvánossá tettem.
Bárki, bármit mondhat, legtöbben azért kezdünk blog írásba, mert megakarjuk mutatni magunkat, először csak a barátoknak, rokonoknak, távolabbi ismerősöknek, majd az ismeretlenkén hozzánk csapódó olvasóknak, ki-ki a saját "műfajában"

Sokan használják a blogolást terápiaként, vagy egyfajta pótlékként magányuk leküzdéséhez.
Nálam elsődleges szempontként a naplóírás szerepelt, megspékelve azokkal a hobbiként kezelt kreatív alkotásokkal amiket gyerekekkel közösen készíthetünk el, és blog formájában örökítünk meg.
Azt, hogy másoknak is tetszenek mindennapjaink, munkáink, leginkább a magukat vállaló "követők" számának gyarapodása mutatja.
Olvasóim többen vannak, mert a számok mást mutatnak...
Mint minden blogban, nálunk is akadnak láthatatlan olvasók amit a blog alján elhelyezett nézettségszámláló jelez ami a mai napon lépte át a 10000 -et.
Tudom, más oldalakon ennek többszöröse szerepel, de ilyen rövid idő alatt én ezt is szép teljesítményként élem meg, mert a kicsit is megbecsülöm...
Ezért, különösen jóérzéssel töltött el, hogy ezalatt a fél év alatt ennyien, kattintottak az oldalamra, mint most is, ha ezeket a sorokat olvasod egyel több olvasót mutat a számláló.

Ha, rendszeres olvasóm vagy akkor köszönöm, hogy ismételten ellátogattál hozzám, amennyiben a láthatatlan olvasói táboromba tartozol, egy kis játék keretében némi ösztönzés gyanánt nyereményjátékot hirdetek nektek.

Fedjük fel a fátylat- játék keretében sorsolásra bocsájtok egy keratívcsomagot.

A játékban minden rendszeres olvasóm részt vesz automatikusan, akik fényképes, vagy fantomképükkel ellátott követőim közé lépnek be.


Ha eddig még nem regisztráltál, de szívesen játszanál akkor megteheted július 26.-ig amikor a "követők" közül kisorsoljuk a szerencsés nyertest.


Semmi más dolgod nincs , csak követőként megjelölöd, ami lehet fényképes, vagy fantomképes, mind a kettő egyformán részt-vesz a sorsoláson.
Határon túliak jelentkezését is szívesen látom.

Esti zápor

Esett az eső és sütött a nap, majd hamarosan láthatóvá vált a szivárványhíd.

Mindez pár percig tartott, de a látvány magáért beszélt.

Vadkacsák

akik naponta ellátogatnak hozzánk, némi élelem reményében.
Heten vannak, de nem gonoszok, sőt nagyon kezesnek mutatkoznak.
Leszállópályának a tavat használják, majd egymással versengve úsznak ki a partra és totyognak a terasz alá, várva az "égi" áldást.

LEG-ek hétvégéje

A nyár talán legmelegebb hétvégéjét a Balaton partján szerettük volna eltölteni.
Akkor, amikor útnak indultunk, még nem sejtettük, hogy a leg-ek hétvégéjét kezdjük el.
A kora reggeli órák ellenére, zsúfolásig megtelt az M7-es autópálya a legbátrabb, és egyben legszerencsétlenebb sofőrök által vezetett autókkal. ( jó,-jó megértem, hogy mindenki haladni szeretett volna, de ez már nem normális Magyar vezetési morál, vagy pont az)
Bár én jómagam nem vezetek, (van jogosítványom) de többször megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy
- miért pont ez az egyetlen autópálya, ahol felborul és nem működik a KRESZ szabálya a jobbra-tartás,
- miért kell folyamatosan belefékezni az egyébként normálisan is haladható autósorba,
- miért halad gyorsabban a külső sáv, miért gondolják azt sokan, hogy 80-as tempóban is a belsősávban van a helyük több kilométeren keresztül
- miért mernek mások index és anélkül is féktávolságon belül bevágni az előttük haladó autó elé, gondolván, hogy úgyis beengedik őket
-miért gondolják azt sokan, hogy vigyáznak rájuk!!!

Gábor a biztonságos vezetésre törekedett, mint mindig.
Dudálni a lehető legritkábban szokott, azt hiszem, hogy ezen a napon rekordot döntött, míg én az anyósülésen szitkozódását hallgatva, magam is képzeletben levezettem a Budapest- Siófok távot, miközben lábammal a láthatatlan féket tapostam folyamatosan...

Megérkezésünkkor Balatonboglárra, még mindig az úton felgyülemlett feszültség hatása alatt voltam, ami estig nem csillapodott.
Magamon nem éreztem, csak Gábor kérdezgette folyamatosan, hogy mi van velem, mert látja rajtam a görcsösséget, a belső feszültséget.
Érkezésünk után nemsokkal már a hűsítő vízben szerettünk volna csobbanni, de nem találtam meg a csomagok között a lányok fürdőruháját.
Na, bumm!
Irány a "butiksor" hogy beszerezzük az új fürdőruhákat lányaink számára, aminek apjuk örült legjobban, mert régóta mondogatta a leamortizálódott darabok cseréjét, szerintem meg,- kibírták "volna" ezt a nyarat, de így megoldottuk ezt a problémát...
Hirtelen jött problémánk gyors megoldása után, már tényleg csak egy hűsítő csobbanásra vágytunk, hogy lehűtsük felhevült testünket a kánikulai melegben.

Hűsítésről szó sem lehetett, mert rekordokat döntött a Balaton vízhőmérséklete.
Az a 30°C a legjobb indulattal se volt nevezhető hűsítésnek.
Míg mi szülők a vízben senyvedtünk, addig a gyerekek a legnagyobb élvezettel pancsoltak, "úszkáltak" benne.
Szárazföldön töltött idejüket is a legminimálisabb időre korlátozták, ami kimerült az ebédelfogyasztásában és egy rövidke sziesztával.

A nap folyamán legtöbbször nem találtam meg semmit amit egyébként szerettem volna, mindent elejtettem, felborítottam, majd sikerült a fényképezőt is egy szerencsétlen mozdulatsorozat miatt leöntenem egy jókora adag olvasztott krémmel ami egész nap a kocsiba pihent...
Az utóbbin borultam ki a legjobban, magamban szitkozódva próbáltam felitatni a ragacsos nyomokat, akkor még nem sejtettem, hogy nem ez lesz az első amit takarítgatni fogok az este hátralévő részében...
Vacsorázni kedvenc éttermünkben foglaltattunk asztalt, ahol nemcsak udvarias, gyerekbarát kiszolgálással, hanem ízletes ételekkel is várják minden nap a vendégeket.
Vacsoránk elfogyasztása előtt legfelelőtlenebb szülői ígéretünknek tettünk eleget, miszerint a lányok karjára henna tetoválást készíttetünk.
Tulajdonképpen nem is tudom, hogy milyen okból nem volt nagyobb ellenállásunk kérésükkel szemben, amire a déli melegben tettünk könnyelmű ígéretet.
A remekművek elkészülte után alaposan a lelkünkre kötötték az egy órás-száradási időt, ami ezen a tikkasztó estén még nehezebben ment, főleg úgy, hogy az étterem felé közeledve a két gyerek véletlenül egymásnak ment a karjával és ez csak a kezdet volt...
Nagyon nem részletezném azt a zsebkendőhalmazt ami segítségével és gyors kézmozdulatokkal próbáltam meg eltüntetni a nem odaillő helyekről a hennát, hogy két hétig még véletlenül se bajuszos lányaim legyenek, mert nyugodtan ülni még szép, hogy nem tudtak...



Legszívesebben a rossz-időjárás miatt vasárnap reggel hazajöttem volna, de ismételten saját csapdánkba estünk bele, amikor a cirkusz gondolata felmerült lányainkban.

Gábornak ellentétben nagyon tetszett ez a szeles időjárás és a fejébe vette, hogy kipróbálja a fürdőzést, a csábító hullámok között.
Nagyon tetszett neki, hogy a tegnapi tömegnyomor után egyedüli úszóként uralja a vizet néhány szörfös társaságában.


Hosszúra nyúlt délutáni pihenésünk után felfrissülve indultunk útnak, hogy korgó hasunk éhségét csillapítsuk először, majd az extázisba esett lányok cirkuszi igényét elégítsük ki.
Számunkra a műsor nem volt ismeretlen, mert még valamikor tavasszal szerencsénk (muszáj) volt megnéznünk.
Újdonságként hatott a Richter gyerekek fellépése a közönség legnagyobb örömére.
Egy rosszul sikerült lépés (ugrás) miatt szemtanúi lehettünk egy sajnálatos lovasbalesetnek is.
Már az autóba szálltunk be amikor a mentő megjelent, hogy ellássa a sérültet, akinek a keze nagy valószínűség szerint eltört, és remélem, hogy ez lesz a legnagyobb baja a balul sikerült mutatványban.


Lucát is elvarázsolta a cirkusz világa


a szerencsétlen baleset

de a műsor megy tovább...

Táborozó hercegnőim

Lányaimat ezzel az jelzővel, nem szülői elfogultságomban illetem.




Tündérek és hercegnők világában éltek egy héten keresztül, ahol a smink és a körömlakk , a megfelelő öltözék mellett elengedhetetlen.
Hiába sminkelném, lakkoznám ki körmüket, tennék meg mindent, azt a fajta varázslatot nem tudnám biztosítani számukra, amiben 14 társukkal osztoztak a hercegnőtáborban.
A táborban, minden nap más hercegnő meséje köré lett felépítve a játékos és kreatív foglalkozás.

A kis hercegnők ideiglenesen egymás sminkeseként, vagy manikűröseként szépíthették magukat, amit oly nagy lelkesedéssel tettek meg.
Ezeken a napokon előfordult, hogy mosakodás nélkül szerettek volna ágyba-bújni, nehogy kárt tegyenek szépséges sminkjükben.
Minden nap növekedett éjjeliszekrényükre felhalmozott napi munkájuk tárgya, így kapott helyet az ékszeresdobozka mellett a varázspálca, fejpánt is...
Boldogan meséltek teázásukról, amit igazi porcelán teáscsészékből fogyaszthattak Belle napján, minden kislány az általa kiválasztott hercegnő ruhájában.

Már az első tábori napjuk is olyan kellemesen telt el, hogy legszívesebben haza se jöttek volna...
Itthon aztán elfeledkezve minden úri (hercegnői) modorról, valóságos kisördögként vedlettek át.
Viselkedésük megfékezéséhez, inkorrekt módon a zsarolást választottam, melyben a másnapi hercegnőtáborból tiltanám el a "rendbontót".
Gyengéjükre rátapintva egy hétig erős fegyverrel a kezemben sikerült féken tartanom őket.

A hét befejezéséhez hercegnőbált rendeztek, ahol minden hercegnő eljárhatta a saját, vagy csoportos táncát a meghívott szülők előtt.


A mi ikreink hozták a formájukat és egymással bolondozva produkálták magukat.
Emlékezetes napokat tölthettek a főtündér társaságában, ahová szívük még most is visszahúz.

Kétségtelen, komoly kihívást jelent számomra (megpróbálni) felülűberelni, a szórakoztatás ezen "iparágát", hogy a hercegnőim kedvébe sikerüljön járnom...

Tábori szemle

Nyár van, pontosabban kánikula és óvodai szünet.
Imádom a lányaimmal eltöltött idő minden percét, próbálom napjainkat tartalmassá tenni, ám számukra mindez kevés.

Minap déli alváshoz készülődve Zsófiám is azt vágta a fejemhez, hogy milyen unalmas vagyok!
-??? -már kezdtem bepánikolni, hogy rossz anya vagyok, keveset foglalkozok velük, nem vagyok elég aktív (kreatív) cikáztak tovább a gondolatok a fejemben...
-mert minden délbe aludni küldesz minket! - jött a kíméletlen válasz.
Megnyugodva konstatáltam unalmasságom okát, de egyben el is gondolkoztam a hallottakon...



Mikor azt látom rajtuk, hogy kezdenek egymás agyára menni, mindenen összevesznek napjába hússzor, nekem is nagy kihívást jelent a köztük lévő viták kibékítése.
Reggelente elhatározom, hogy nem hagyom magam felidegesíteni, csináljanak bármit, én türelmes jó anyjuk leszek.
Legtöbbször működött, kivéve pár extrém esettől eltekintve, megálltam a helyem ezzel az agykontrollos hozzáállással, mindannyiunk legnagyobb örömére.
A szeptemberi óvodakezdés még fényévnyi távolságnak tűnik, ha belegondolok abba, hogy addig minden segítség nélkül kell megoldanunk itthon-töltött mindennapjainkat.
Az már régóta nem zavar, hogy különböző női magazinokat csak "nyaralás, utazás" alatt veszek meg és legtöbbször kiolvasásukhoz több hétnek kell eltelnie, könyvekről már nem is beszélve.
Már az sem zavar, hogy az év végén magamnak tett fogadalmam, közelébe se kerültem, de sebaj, majd szeptemberben bepótolok mindent.
Zavart, vagy sem, nem tudtam mit csinálni, hogy a "mosókonyhában" egyre csak halmozódó szennyes kupacokkal folytattam reménytelen csatát.
Idén nyáron kevesebb időm jutott a kerti munkáimra is, amit legtöbbször terápiás célra is használtam.
A fagyasztóm is üresen kong, tavaly ilyenkor már tele volt a télire eltett fűszernövényekkel.
Egyenlőre elképzelni se tudom mikor lesz szabadidőm több órát erre az időigényes munkára is szánni..
Esténként fáradtan rogyok be az ágyba, hogy éjszakai párórás alvásom alatt sikerüljön kipihennem, feltöltődnöm a következő napra.

Mentőövként jött tábor lehetőségéről semmiképpen nem akartam lemondani.
A lányok szülinapján már "letesztelt" főtündér belopta magát a szívükbe, boldogan egyeztek bele az egyhetes hercegnőtáborba.
Fellélegeztem, mert hirtelen időmilliomosnak képzeltem magam, miközben már gondolatban a heti munkáimat tervezgettem.

Most, hogy már lassan vége van ennek a hétnek (is) jöttem rá, hogy hiába ragyog a ház, hiába sorakoznak szép sorban a ruhák a szekrényben, hiába jutottam el ahhoz az időhöz, amikor nem okoz fejfájást a háztartás, amire igazán nagy szükségem lett volna, arra már nem jutott időm,- magamra és pihenésre.

Most fáradtan, de elégedetten vágynék egy pár nap pihenésre, amikor csak magammal foglalkozhatok, pihenhetek még ha csak pár órácskát is az én hercegem és hercegnőim társaságában...

Hóbortos hétvége

Mióta hazajöttünk Erdélyből, többször megfogalmazódott bennünk Gáborral, emlékeink felelevenítés közben, milyen jó lenne találkoznunk, beszélgetnünk barátainkkal, útitársainkkal.
Szót,- tett követett, majd egy körtelefon után a közösen megválasztott időpontot is lefixálva, szombatot tűztük ki erdélyi emléknapunk megtartásához.

Szívesen vettem nyakamba a kerti-parti megszervezésével járó édes terheket, mert ötleteim, terveim voltak a nem mindennapi kánikulát előrejelző időjárásban, unaloműzés ellen ...
Elsősorban, az ételek megválasztásánál szerettem volna felidézni az erdélyi napokat, úgy ízekben,mint tálalásban egyaránt.
Némi segítségre is szükségem volt a majdnem tökéletes fíling eléréséhez, amiben barátnőimben partnerekre találtam.

Pénteken izgatottan készítettem elő a másnapi menü alapjait, mivel bográcsos ebédre vártuk vendégeinket.

Örülök, hogy nem hagytam mindent az utolsó pillanatra, mert szombat reggel, több nehézséget is át kellett hidalnunk.
Már a kerti bútorok, tálak, evőeszközök, poharak lehordása is szép teljesítmény volt lábaink számára, de mikor egy óra múlva se sikerült a tüzet begyújtani, kezdtem aggódni a déli ebéd csúszása miatt, mi fogunk leégni, és nem a naptól...
Szépen, szó nélkül újból felcuccoltam az ebéd alapanyagait a házba és külön fazekakban gyorsítottam rá a tűzhelyen...
Gábor higgadtságának, kitartásának, köszönhetően hamarosan ismételten a lépcsőket róttam kezemben a már lassan megszokott edénykéimmel, immáron a teljes siker felé.

Mire megérkeztek a vendégek, addigra a babgulyás is elkészült.


Vendégeinket, eredeti erdélyi áfonyapálinkával kínáltuk az elmaradhatatlan kerámiapoharakból.
Jóízű nevetések, és nagy beszélgetések között fogyasztottuk el a forró babgulyást, korondi tányérokból, a hűst adó fák árnyékában.


Családi pingpongversenyt szerveztünk, aminek következtében a fiúk nem bírták visszafogni magukat az emésztést elősegítő mozgástól, és az ebéd befejezése után nemsokkal megkezdték bemelegítésüket a nagy meccsre...


Eközben a gyerekek se unatkoztak, mert lefoglalta őket a sarazás, pancsolás lehetősége, aminek fülsiketítő sikolyokkal adtak hangot.


A családi verseny megkezdése előtt (nem szerettem volna, de engedve a többség akaratának) megmutattam a győztescsalád nyereményét az arany(ozott) kőszobrot, ösztönözve mindenkit a "tiszta, becsületes, sportszerű" játékra.

az uborkás üveg új szerepben tündököl


Akadtak köztünk optimisták, akik máris magukénak tudták a nyereményt...
Amilyen gyorsan elkezdtük a versenyt, olyan gyorsan fejeztük is be, legalábbis nekem ez volt az érzésem.
Tulajdonképpen semmi közöm nincs az asztaliteniszhez, azon kívül, hogy megismerem a pingponglabdát és az ütőt, soha életemben 5 percnél tovább nem tartottam kezemben.
Tavaly a Balatonon volt egy gyenge próbálkozásom, de mikor a lányok észrevették, egymással megküzdve szerezték meg kezeinkből az ütőt.
Ennyi múlttal a hátam mögött, késznek (készen) éreztem magam egy versenyen való részvételen.
Végül is a részvétel a fontos, nem a győzelem!
Meg egyébként is a fődíj csak egy másolat, az eredeti nálunk van (ezt csak viccnek szántuk Gáborral)

Ha szólítottak , akkor kötelességtudóan mentem, és ütögettem egy párat, majd siettem vissza, hogy a gyerekeknek feladatot, programot csináljak, ami ismételten leköti őket, még akkor is, ha ez nem tart, csak ideig-óráig...


Néhány üres papír, és szilikonos ragasztóval a kezemben felkeltettem érdeklődésüket és sikerült leültetni, megpihentetni a gyerekeket.
Kérésüknek megegyező egyszerű rajzocskákat készítettem amiket mindenki szilikonba mártott ecsettel "festhetett" be, majd elsétáltunk a homokozóig.
A nemrégiben befejezett pancsolás miatt nehezen, de találtunk száraz homokot a homokozó szélén, ezzel szórtuk be a szilikonos felületet, így kaptuk meg a homokképeket.




Mire ismételten pingpongasztal közelébe kerültem, addigra már biztosnak tűnt dobogós helyezésünk, ami nem a legfelső-fok tetejére szól...
Azt nem tudom, hogy a nyerteseknek, (Zoltánnak) hogy sikerült lyukat beszélnie ellenfelei hasába, mivel első perctől fogva győzelmüket hangoztatták már a verseny megkezdése előtt is.

Mivel mi voltunk a házigazdák,(meg egyébként is) a bunda lehetősége se kerülhetett szóba, de az már tényleg furcsa, ahol Ágiék jelen vannak, ott másnak esélye sincs győzelemre, vagy nyereményre szert-tenni...

Rövid díjátadás, és a győztes csa(pat)lád


Természetesen a többi résztvevőről se felejtkeztünk meg, voltak vigaszdíjak is...


Dél óta nyúztak a gyerekek a csónakázással, de a tűző nap (meg a verseny) miatt a kora délutáni órákra halasztottuk el.

Gábor egy látványos eséssel, amit sikerült tökéletesen megismételnie nézőközönsége számára, tudott csak vízre, azaz csónakba szállni az izgatott gyerekhaddal.
Számukra elérkezett a nap fénypontja, örömükben (félelmükben) hangos sikolyok kíséretében ringatóztak a tavon, amivel jó-időre sikerült a békákat némaságra bírniuk...
Rövidesen Zoltán is csatlakozva a vízi csapathoz, csobbant a tavirózsák, na és a csónak közé.



A két fiú (apa) visszaélve helyzetükkel , billegtették a csónakot, amiben nem csak a gyerekek sikítoztak, hanem mi anyák is a parton...
Lábon kihordott infarktus (gyanú) miatt megkönnyebbülve húztuk partra a (gumi)csónakot, hogy csalódott gyermekeinket száraz bőrrel partra-terelgessük...
Csalódottak voltak mert ők élvezték, és az apjuk is, csak mi NŐK reagáljuk túl a dolgokat. (mint mindig)

Dinnye evés a feszültségek levezetésére, majd fojtásnak egy kis répatorta következett a gyengébb idegzetűeknek, a kettő között pedig kürtöskalácsot tömtünk magunkba.

Grillezésről már hallani se akartak, így a rengeteg hús a másnapi folytatásra maradt.


Az esti meccs kezdete vetett véget, erdélyi családi asztaliteniszkupánk befejezéséhez, csak, hogy megmaradjak a hivatalos megnevezésénél.
:)

A másnapi ebéd miatt senkinek nem fájt a feje (hacsak mástól nem) mert a bőséges bográcsadagból jutott mindenkinek.

Személy szerint nagyon jól éreztem magam, (a visszajelzések is pozitívak) ami elsősorban nem az ételek mennyiségétől, minőségéből, hanem a társaság összetételéből adódott.

A napi kánikulából nem sokat vettünk észre, pedig az egész napot átmozogtunk, ki- így, ki ,-úgy, az biztos, hogy sportosan telt a napunk, aminek lesz még folytatása...

Gondolataimban a következő háziverseny megrendezésének tervei körvonalazódnak ki, ahol vándorkupát indítanánk útjára.

Addig is mihelyst időm engedi edzeni fogok, de megyek és előbb befejezem a rám váró házimunkát, majd gyerekezek is estig, meg fürdetek és egyébként is reggel megint korán kelek...

Köszönet a résztvevőknek, hogy jelenlétükkel emelték a nap hangulatát, mert tudjuk, hogy ez a nap nem jött volna létre, ha nincs (a) ...

-Erdély!