Átvettük...

Azt, még nem tudjuk, melyik strandon fogjuk felhasználni.

Távirat helyett, facebook!

Lovas Kalandtábor - szerda...
Események: várjáték, kincsesláda kutatás, eltévedés, lovaglás, vacsi, beájulás...
Fárad a társaság. Ma már senkit nem kellett ágyba könyörögni. :)
Ameddig az egyik csapat a hegyekben kereste önmagát, addig a másik Tihanyban. Ma az érzékszervekről "tanultunk" - paci, gyerek, kutya összehasonlításban...
A fotók készülnek, hamarosan önálló galériába kerülnek a www.bodzavar.hu oldalon.

Végre képet is kaptam róluk. látszik, hogy jól érzik magukat...
-és nem kínjukban fetrengenek!
Napi programjukat elolvasva, ezen cseppet sem csodálkozom. Még egy kicsit irigy is vagyok, hogy ennyi jóból kimaratunk, mi felnőttek. 

Tavirózsa

Ritkításra került a sor tündér-Rózsikáéknál. Ennek leginkább az ismerősünk, és az ismerősünk-ismerőse, meg talán az ismerős, ismerősének az ismerőse  örült a legjobban. Rózsikáék nem biztos, hogy ennyire lelkesek voltak, pedig már megszokhatták volna.  Kénytelenek vagyunk, még ha ily drasztikus módon is kordába tartani, mielőtt a fejünkre nőnének...
Persze nem csak ők kaptak új külsőt, hanem a pimasz és erőszakos vízi menta, réti füzény, virágkáka, japán zsurló, hogy a többieket már ne is említsem...

Azt, egyébként eddig nem is tudtam, pedig 10 éve van tavunk hogy ilyen fantasztikus illata van a tavirózsának. Kicsit magnólia, liliom és orgona keverékét lehet kiérezni belőle. Mindenesetre most ez az egy, árva és leszakadt példány fogja díszíteni a nappalit, vagy a teraszt, amennyiben hisztizni fog és a napot kívánja...
-az is lehet, hogy nem szereti a csapvizet és hozok neki a tóból.
Most, hogy úgysincs kit körbeugrálnom Rózsika is megteszi...
-ha már úgyis ennyire ráérek!

Kettecskén

Egyedül vagyok, nagyon egyedül. Persze, nem akarok most egy hétig ezen keseregni, mert holnapra már biztosan összeszedem magam és jobb lesz.
Legalábbis megpróbálok majd úgy viselkedni.
Mindenesetre, most a kutya se szól hozzám, viszont én annál többet beszélgetek vele.
Hálás közönség mit ne mondjak, pláne, hogy egész délután ki se lehetett rakni a házból. Mintha hozzám lenne ragasztva, jön mindenhová utánam. Főleg akkor, amikor dörög és villámlik...
Meteorológusnak viszont első osztályú lenne, mert órákkal előre jelzi, ha jön a vihar.
Most ketten vagyunk itthon. Csak csajok. Házőrzők.

Azt nem tudom, hogy a stressz, vagy a fáradtság miatt, de délután iszonyúan fáztam. Gondoltam, ha már úgyis gyűjtjük a kandallóba a felesleges, kidobásra ítélt papírokat  pont a múltkor vettem észre, hogy már alaposan megtelt, begyújtottam. Ez a meleg, pont elég volt arra, hogy komfortosan érezzem magam a hideg dinnye evéshez. Elvégre nyár van... Ennyi nekem is jár!

 bátor társam, Izabell

Most már kicsit jobb is a hangulatom, megyek és csobbanok a kádba!

Egy kicsit lazítanom kellene...

Eleinte azt gondoltam, hogy majd végre pihenek, jut idő bőven magamra, hiszen főznöm se kell. Takarítani pedig ráérek, hiszen most biztosan nem lesznek szétdobált játékok, ruhák.
Egy hétig, rend lesz...

Szenvedek, mint a kivert kutya.
Szidom magam, a saját hülyeségem miatt... -mert persze ezt is magamnak köszönhetem. Meggondolatlan voltam.
Lehetett volna várni ezzel az egésszel, mégsem tettem...
Amikor nem az önző énem gondolkodik, akkor tudom, hogy a lehető legjobban cselekedtem. Elengedtem...
Elengedtem a lányokat egy hétre.

Ez a vonat már elment...

én meg könnyes szemmel integettem utána.
Egy hét nélkülük maga lesz az örökkévalóság. Már most hiányoznak...

Víz + festék = vízfesték

Amikor éppen nem pancsolunk, ilyenekkel múlatjuk az időt, a házban hűsölve.

Most, hogy ennyire pang a bloggervilág és szenvedünk a pár hete oly vágyott kánikulától, nemhogy blogot írni nincs kedvünk, de már a gyermekeink szórakoztatása is óriási feladatnak tűnik.
Ilyenkor  jól jöhet egy élvezetes foglalkozást felajánlanunk csemetéinknek, ami garantáltan leköti őket, akár órákra is.
Gondoltam megosztom veletek, hátha nektek is jól jön...
Ugyanis már legalább két éve van a gépemre elmentve, szűkösebb napokra ami most jött el!

Mi még nem készítettük el az összeset, viszont dolgozunk az ügyön, mivel holnapra is kánikulát ígértek mifelénk...

Miután alaposan összefestékezték magukat, jöhet a csobbanás...

Jó hűsölést, akarom mondani szórakozást!

Ez is egy "első" nap volt az életünkben, egyszeri és megismételhetetlen...

Most, hogy már túl-vagyunk az egész évzárón, kezdek egy kissé fellélegezni.
Igaz, hogy még most is a hatása alatt vagyok, no meg a föld felett pár centivel...

Nem is tudom, hogy hol kezdjem...
-hiszen a süteményekről, meg az ajándékokról már beszámoltam, viszont az igazi nagy meglepetésről még nem.
Ez a meglepetés egy vers volt, amit a gyerekekkel titokban tanítottunk meg. Ma végre bizonyítványosztás után elmondták úgy, hogy ezzel nem csak szertetett tanáraiknak, hanem kivétel nélkül az összes jelenlévőnek könnyeket csaltak szemébe. Persze a vershez virág is dukál, így1-1 szál rózsa se hiányozhatott a gyerekek kezéből.

Mentovics Éva: pedagógusnapra

  A-tól Zs-ig megismertünk
minden betű mára.
Számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden,
ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz, és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked
most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked:
Köszönjük a sok új tudást,
ezt a vidám évet!

 énekkar, nagylányaimmal (középen)

-És, hogy minek köszönhetem súlytalan állapotomat?
Hát persze, hogy elsősorban a két kitűnő bizonyítványnak, amit az igazgató néni adott át, egy-egy oklevél és könyv kíséretében...
-de számomra, talán még is az volt a legmeglepőbb, amikor a saját nevemet hallottam.
Azt hiszem, azzal nem túlzok, hogy hirtelen köpni nyelni sem tudtam. Tulajdonképpen azt sem tudom, mert nem emlékszem rá, hogy voltam képes kibotorkálni és átvenni...

Tisztára Oszkár-gála hangulat, mert csak annyit bírtam kinyögni, hogy
-Köszönöm!!!
/családomnak, és itt felsorolok mindenkit név szerint,  a háziállatokat, barátokat, ismerősöket, akik szeretetükkel, kitartásukkal támogatták  eddigi munkámat.../
VÉGE!

Az első évadnak...

Ajtódíszt tojástartóból?

Azt hiszem, most már nyugodtan megmutathatom, mit fognak  tőlünk kapni évzáróra a tanítónénik.
Nekem nagyon tetszenek, ezért saját részre is legyártottam egyet a limitált darabszámban készített ajtódíszekből.
Az igazsághoz, az is hozzátartozik, hogy azért ennyire nem volt egyszerű az elkészítésük.
Valami olyasmit szerettem volna adni készíteni, ami nem A szemét kategória, attól függetlenül, hogy újrahasznosított dolgokból készül. Persze, tudom, hogy nagy divatját élik az sk. készített ajándékok, de nálam van egy határ, amit nem csak a jó ízlés nem enged átlépni...
-ebből adódóan is gondolom úgy, hogy nem feltétlenül kell minden menőnek számított kacatból alkotni.

Jogosan gondolhatják most sokan, hogy akkor a tojástartó nálam melyik kategóriába tartozik.
Egyértelműen szemét, ha vonatot, kiscsibét vagy a fene se tudja még mi minden semmire sem jó porfogó tákolmányt látok meg az interneten. Lehet most kést-dobálni, lehet rám haragudni, de...
-mindezt  az egész újrahasznosítást lehet szépen, igényesen is kivitelezni. Talán még azt is megmerném kockáztatni, hogy művészien elkészíteni.

Amikor az egész ajtódíszt kitaláltam, nagyjából volt elképzelésem a végeredményről is, csak a kivitelezésben voltak még bizonytalanságok bennem.
Nem szerettem volna olyan tömör koszorút, mint amilyenre az adventinket készítettem, hanem egy szellősebb lágyabbat képzeltem. Strapabírónak kell lennie, hiszen egy bejárati-ajtót, nem csak a huzat csapkodja.

Nálunk jelenleg a lepkékkel kell osztoznia, mert nem vagyok hajlandó lekapargatni az ajtóról, amit mellesleg  2 hete ragasztottak a lányok fel...

Mikor kitaláltam, hogy az egész váz drótból lesz, Gáborom majdnem kerítést bontott.
Finoman szólva is lehidalt ötletemtől, mert tudta, hogy amit egyszer a fejembe veszek, addig nem nyugszok, míg meg nem csinálom...
-a segítségével.

Azért azt hiszem, hogy a férfiakat se kell félteni, mert még ha oly lelkesen is segédkeznek, dolgoznak a kezünk alá, azt igyekeznek a legkevesebb energiaráfordítással tenni. Ahelyett, hogy drótot hajtogatna, előkapta az ezeréves elfekvő vállfakészletet és abból kiguberált pár darabot, én eddig azt se tudtam, hogy nekünk ilyenek léteznek, pedig a mosókonyha eddig azt hittem az én birodalmam mert azzal kevesebb a munka, hiszen úgyis megvan hajtva.
És lőn világosság, tényleg! Bár nekem ez soha nem jutott volna eszembe.
Így már sokkal egyszerűbb volt feltekerni a drót köré a drótot, csak úgy- ahogy esik, úgy puffan alapon... majd az egészet, akril festékkel lefesteni.

A rózsákat már előre legyártottam, így azzal már nem kellett bíbelődnöm, csak ragasztópisztollyal alaposan rögzítenem.
Némi dekoráció és már kész is!

A táblákat betonból terveztem. Szépen ki is öntöttük a megfelelő formákat, de sajnos hiába raktam bele hálót a tartósság érdekében, elég sok megrepedt.
Tulajdonképpen talán még örülhetek is ennek a balul sikerült cementnek, mert már az elején is voltak félelmeim a tartósságával kapcsolatban. No meg a súlyával, de ez így egyszeriben megoldódott.
Vastag kartonból vágtam ki a "táblákat" és ezeket festettem, díszítettem fel.

A végeredmény szerintem magáért beszél.

Szusszanásnyi idő

Tudom, még bőven van  hátra előre a mai napból.. Ma, mégis úgy éreztem többször, hogy kezd kicsúszni lában alól a talaj. Nem feltétlenül a fáradtság miatt, hanem a rám váró feladat-hegyeknek köszönhetően.
Alapvetően, már reggel fáradtan ébredtem, mert egész  éjszaka voodooztam magamban a sikeres virágvásárlást, (csekély 84 szál) amit értelem szerűen,  nem lehetett volna napokkal előrébb megtenni. Csak úgy, mint a sütemények megsütését.
Persze, tudom jól, választhattam volna,valami egyszerűbb, napokban mérve, hamarabb elkészíthető süteményeket. Most viszont két olyan folyamatosan tesztelt süteménnyel készülök, ami garantáltan a gyerekek kedvence. Vagy a felnőtteké. Megkóstolni és megsütni, viszont kötelező...
Mindezt holnapra. Mert, holnap bizony nem csak lányaim számára, hanem az összes kisiskolásnak megkezdődik a várva-várt nyári szünet.

Azt, hogy mit is vettem szeptemberben a nyakamba, csak most szembesültem. Nem könnyű a szülők élete! Pláne akkor ha SZMK-sok, ráadásul 2 osztálynak...
Az egyébként monoton, vagy akár nevezhetjük szürke hétköznapoknak is, az elmúlt egy hetemre cseppet sem jellemzőek.
Ezekből nem is a valós munka szívott le, hanem az ajándékok kitalálása, és megvalósítása  kedvenc tanáraink számára.  Most már, hogy végre szerencsére túl vagyunk mindenen, legalább ezzel kapcsolatban fellélegezhetek.
Ajándékok becsomagolva, gyerekek pedig lelkesen várják a holnapi, utolsó napot. Jut eszembe még vasalnom is kell...
Most még nem, de pár óra múlva este, vagy éjszaka azt is megmutatom mi lesz a tantónénikésbácsi meglepi ajándékuk.

Közben pedig folyamatosan csörög a telefonom. Szerintem egy hét alatt nincs ennyi hívásom, mint mostanáig,  csak ma volt...

Izgulok a holnapi nap sikerességén!

Ez onnan is látszik, hogy kötényben indultam lányaimért a suliba. Még jó hogy az autóban észrevettem, lett volna nagy csodálkozás az iskolában azt hiszem ha belibbenek a fekete  térdig érő, bertollis köténykémben, ...

-hátulról nézve, pedig egy farmer rövidnadrágban.

Nem vagyok hiú ez már biztos, mert ha az lennék, akkor vetettem volna magamra egy pillantást az előszobában álló monstrum tükörbe.

Az, hogy papucs volt a lábamon meg nem is  volt olyan feltűnő, hiszen végre, jó-idő van!
:)

Vándor csizma

Virágot-ültetni mindenbe lehet. Még jó, hogy itt van nekünk ez a facebook és az inspirációt is könnyen megkaphatjuk egy gombnyomásra...
Akarjuk, avagy nem, jobbnál-jobb ötletek jönnek szembe velünk nap, mint nap. Így voltam ezzel én is. Ráadásul, egy használaton kívüli csizmám is akadt, amit sikeresen kint felejtetünk télen, igaz, hogy fedett helyen, de a hideget nem szerette, ez tisztán látszik rajta...
Nem dobunk ki semmit!
Inkább újraterveztük...

A csizma 3/4 részét apró-szemű kavicsokkal töltöttük fel, majd ebbe kerültek a kövirózsák.
ennek meg a cserepe fagyott szét télen
Szerencsére 2 csizma volt, így legalább a lányok sem tudtak min veszekedni.
Azon viszont igen, hogy a kert, melyik részén álljanak.
Komolyan, eddig még nem volt 2 egymást követő alkalom, bármikor mentem  is a kertbe, hogy a csizmák ott lettek volna, ahol utoljára láttam őket.
Pedig súlya is van jócskán és biztos, hogy nem a kutya hordja széjjel...

Papírmunka

Gondoltam, ma kihasználom az utolsó pár napokat, amiket még a lányaim társasága nélkül kell napközben átvészelnem és rendet rakok.
Nem ám olyan egyszerű, hétköznapi rendrakásra gondoltam, hanem az olyan hasztalan pakolászásokra, mint a ficni-fecni rajzok szortírozása, név és dátum szerint  vagy tankönyvek elpakolása...
Igen! Tudom, gonosz vagyok mert, bár még tart a suli, én galád módon elpakolom a tankönyveket.
Mondjuk szerintem ez lenne a legkevesebb...
A rajzok összeválogatása, már nehezebb dió. 
Gyakorlatilag, mióta először fogtak ceruzát a kezükbe lányaim, azóta gyűjtöm a rajzokat. Természetesen nem mindet tettem el, de így is akad szép-számmal belőlük...
Ezek a rajzocskák egy több nagyméretű borítékba vannak benne, egyenként feldátumozva.
A hibát azt hiszem ott követtem el, hogy miután bekerültek rajzaik a borítékokba, nem ragasztottam azonnal le, vagy vittem fel a padlásra... mert időnként bizony előkerülnek. Gondolom nem Gáborom perverzitása, esténként a több éves rajzok feltúrása, és  gondolhatjátok, hogy az enyém sem...

Ma, véget vetettem az egész káosznak, és a lakótérből likvidáltam, felvittem a padlásra.
Végre, nincs egy darab félig megkezdett rajz, vagy szétvagdosott papír...
-csak a kandallóban.

Kérem szépen...

Kaptam egy telefont. Okosat! Ezt már az első adandó alkalommal sikeresen be is bizonyította. Történt ugyanis, hogy már az egyszerű hívást se tudtam rajta felvenni...
-na, jó! Fogadni.
Bezzeg a lányok! Húzogatják az ujjukat jobbra-meg balra, fotóznak itt, meg kameráznak ott...
Nekik ez valahogy természetesebb. Sebaj, még szokjuk egymást. Mármint a telefonnal, ha  véletlenül sikerül tőlük elkoboznom.
Az, hogy rövid idő alatt képesek 186 képet készíteni még engem is meglepett, pedig én se vagyok egyszerű eset fényképezővel a kezemben pláne akkor, amikor visszanéztem a felvételeket...
Kb: negyven kép készült míg  a házhoz felértek a kertből, mert lejtős a terep, ebből csak húsz dokumentálja az ajtó kinyitását...
Azért, akadnak köztük használhatóak is mint ezek, a nagyon fontos eseményeket megörökítő képek.

Önarcképek.
Ez mondjuk nekem  nagyon tetszik. Visszaadja, hogy mennyire idétlenek is tudnak lenni...
- hiszen gyerekek.
Pláne, mikor arra is rájöttek, hogy magukat is fotózhatják...

Na, itt már belefáradtam besokalltam!
- Kérem szépen...

Az meg még máig is rejtély, hogy mi az a narancssárga "izé" előttem a pulton...

Na, erről meséltem...

Mert tudom jól, ismerem már annyira lányaimat, ha a tó közelébe mennek, akkor ott, ruha nem marad szárazon...
-pedig Ők "csak" az aranyhalat akarták kifogni!
Hiába mondtam nekik, hogy vigyázzanak, mert csúszik...
-ha meg már benne vannak, akkor nyakig!

Így kezdődött:

-először csak bokáig...

-onnan, meg már csúúúszik...

 

Idei első, szabad-vízi fürdésükön is túl vagyunk.

Fő a következetesség!

Készülődnek ki, lányaim az udvarra...

Már, a cipőjét húzza Zsófi, mikor megkérdezi tőlem, hogy kiviheti-e az óráját is. Természetesen a kezén.
Ismerem őket, tudom jól, hogy negyed óra is elég nekik ahhoz, hogy a tónál kössenek ki, pancsoljanak benne, ebihalakat, vízipókokat gyűjtsenek össze...
-ezért az óra érdekében, nem vízálló inkább nemleges választ adtam.
Milyen a gyerek! -persze, hogy elkezd könyörögni. ami nálam  egyébként nem nyerő, nem tud vele meghatni. 

-de anyaaaa...!
-NEM!!!
-de anyaaaaa, légyszííííí!
-NEM!!!
-de anyaaaaa!  Úgy fogok rá vigyázni, mint a szemem világára!

Szerintetek kivihette az órát?

Láblógatós, lazulós

Hosszú idő után, most jött el az a hétvége, amikor a tankönyvek felé se nézünk.
Szerintem ez az állapot tartós marad...

megtudjuk majd szokni.
Még egy hét kitartás kell csupán a gyerekek részéről.

Ikea hack- PET-palackokkal

Tegnap, miközben régebbi képeim között keresgéltem, találtam rá az egyik, éppen egy évvel ezelőtti fotóra, amit elméletileg ide készítettem. gyakorlatilag pedig, azóta se mutattam itt meg. Pedig használjuk is nap-mint nap. Nem is értem eddig miért maradhatott ki...
-sebaj, most pótolom a hiányosságot, elvégre jobb később, mint soha.

Ezt a lámpát, még a lányok szobájának a felújítása előtt készítettem. Fejemben már akkor is megvoltak a kész tervek, tudtam mit és hogyan szeretnék. Inspirációt eredetileg innen kaptam, majd ezt kissé újratervezve, megvalósítottam a saját virágomat. Mondhatni, gombhoz készítettem a kabátot és itt a gomb, most a lámpa volt, no meg néhány kép, amiket  festés után meghagytam a falon.

A lámpa alapja egyszerű és a legolcsóbb Ikeas-s lámpa, NOT amit külön erre a célra vettem meg.
Az eredeti, egyszerű műanyag burákat levettem, majd az egész vázat zöld akrilfestékkel lefestettem.
Míg a festék száradt, üdítős palackokból kivágtam, majd egy mécses felett "megformáztam" a szirmokat és a leveleket.
Előzőleg természetesen hozzámértem ezeket  a foglalatokhoz, a tökéletes fedés érdekében.
Majd ezeket is lefestettem. 
A szirmoknál játszottam egy kicsit a színekkel, már a majdani szoba tervei szerint. Itt alulra egy sötétebb, gyöngyházas réteget kentem, majd miután megszáradt, kapott egy világosabb pink fedőréteget. 
Mivel a PET palackokból kivágott szirmoknak csak az egyik felét festettem, így a másik, "üvegesen" csillogó rész lesz az, ami kívülről mutatni fog. A szirmokat, ennél a fényesebb részénél, pillanatragasztóval rögzítettem. majd mielőtt még a lámpát teljesen összeszereltem volna, felhúztam rá a leveleket és már kész is lett, az egyedi viráglámpánk.

közvetlenül az összeszerelés után, itt még a nappaliban

Mi nagyon szeretjük és rendszeresen  is használjuk.
Tartósnak bizonyult, így az eltelt idő távlatából bátran leírhatom, hogy megérte az árát...
;)