2014. március 13., csütörtök

Bronzérmes kosarasaim

Még ilyet, hogy egy nap két bejegyzést is írjak...
- nem tehetek róla, nézzétek el nekem, ezt nem tudom a büszkeségtől, magamban tartani.
Persze, haladjunk csak szépen sorban, időrendben.

Mikor a lányok  elsőbe mentek, teljesen egyértelmű volt számunkra, hogy valami mozgás lehetőség iránt nézünk. Célunk az volt, hogy az adottságaikból a legjobbat hozzuk ki. Az már régóta látszott, hogy nem a balett és hasonló, kislányok körében igen népszerű RSG sportot fogják űzni. Az évek alatt, belekóstoltak a capoeira-ba, majd motiváltság híján ez annyiba is maradt. Majd egy hosszabb szünet után, az iskolában elkezdtek kosárlabdára járni. Ennek többek között azért is örültem, mert labdajátékokban nem nagyon jeleskedtek, reális és nem elfogult szülői vélemény ráadásul a magasságukhoz is passzolna, ha bejönne nekik...
- ártani biztosan nem fog, ennyi mozgás.  Ez volt a kezdet. Azt, hogy hamar megszerették, részben  fantasztikus edzőjüknek is köszönhetjük, aki motiválttá tette a gyerekeket. Ennek köszönhetően, szemlátomást fejlődni kezdett a tudásuk. Idén, már kétség sem volt afelől, hogy folytatni fogják a kosarazást, pláne úgy, hogy év elején, még saját mezt is kaptak...
-ami valami csoda folytán különlegesre sikeredett, már ami a számozásokat illeti.
Zsófi a 11-est kapta (11.11.-én születtek)
Luca az 5-öst (ami szintén nagyon találó, hiszen Ő a számok jegyek bűvöletében él, és számára csak ez létezik.)

Múlt héten, megtudtuk, hogy ezen a héten, életük első meccsének lejátszására van lehetőségük a lányoknak, egy vendég iskolában. Persze, hogy nem akarták kihagyni..
-de, mint mindig, a sors most is közbeszólt.
Zsófi vasárnap este csúnyán belázasodott. Ezért egyértelmű volt számunkra, hogy a hetet itthon, kettesben kezdjük, a többit meg majd menet közben meglátjuk...
-és bár a magas lázon kívül, egyéb tünete nem volt szegénynek, a diagnózis mégis lesújtó volt számomra. Influenza! 
Azt már nem tudom, csak szeretném hinni, hogy a már hosszabb ideje szedett ivott citromlé miatt úsztuk meg, ilyen könnyen a betegséget és minden szövődményt.
Mondjuk a motiváció is elég erős volt a gyors gyógyuláshoz....
- Zsófi, nagyon nem szerette volna kihagyni, ezt az első meccset.
Így tegnap, teljesen láztalanul, majdnem makk egészségesen, Ő is ott lehetett a csapattal.
Az tény, hogy egyenlőtlen erőviszonyok mellett küzdöttek, de tényleg megküzdöttek az éremért. 
Legközelebb jobbak lesznek, mert már tudni fogják mire számíthatnak az ellenfelekkel kapcsolatban.
Tanulópénzként, pedig tökéletesen elégedettek vagyunk a bronzéremmel is.
Megbecsülik, dédelgetik, még az ágyukba is beengedik. és még rímmel is
Szóval, boldogság és öröm van a mi házunk táján!
Érem gyűjtésbe kezdtünk!

repülő Zsófi 1. 
repülő Zsófi 2.

 ez még csak a bemelegítés része, azaz labdapattogtatás és dobás...

  Luca eredményes dobása
ez már élesbe megy
Nem adjuk fel!
taktikai megbeszélés...
bronzérmeseink





2 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails