Anyák napjára

Már régóta nézegetem a neten ezeket a sziluett képeket. Akár itt be is fejezhetném, mert évekig, tényleg csak nézegettem, gyönyörködtem a mások munkáiban. Valahogy nem mertem belevágni, vagy nem is akartam igazán. Folyton, kifogásokat kerestem. A lányokat még nem gondoltam elég precíznek egy ilyen munkához. Itt igenis számít, az az egy-két milliméter is...
Az egyik kedvenc blogomban, azonban ismételten megláttam.
Sucika, aki nem mellesleg, fantasztikus pedagógus, tantónéni milyen ajándékokat készíttetett diákjaival a közelgő anyák napjára.
Ezektől a képektől, kellő inspirációval belefogtunk mi is a saját változatunkba.
Nyomtatásos és színezős megoldás választottuk erre az évre...
-mert, hogy lesz folytatása, abban egészen biztos vagyok.

A lányok külön kérésére kerültek fel egymásnak háttal a falra.

Lucám az orrát egy "kicsit" akaratán kívül, megnagyította...

Zsófikám pedig olyan, amilyen...

Sütött a nap, sehogy nem tudtam jobb képeket készíteni a tükröződés miatt. Nekem viszont, így is nagyon bejönnek! Pláne, hogy az előszobába kerültek a képek...

Húsvéti ajtódíszek

-amiket kivételesen, nem én készítettem. A lányok is nagy kedvet kapta az ajtódíszekhez, így elkészítették a saját változatukat húsvétra
Nekem kivételesen nem volt benne a kezem, maguktól ötleteltek.
Szerintem nagyon klasszak lettek.
A tavalyi nyuszist felturbózták, míg a másikat a már karácsonykor is alkalmazott szódabikarbónás  díszekkel dekorálták.
Azt hiszem több szempontból is emlékezetes marad a húsvéti készülődés, de talán Zsófikám számára a legemlékezetesebb...
Teljesen egyedül alkottak, ragasztgattak, viszont a ragasztópisztolyt egyenlőre nem adtam ki a kezemből. Milyen jól is tettem, hogy a pisztolyt én kezeltem. A legutolsó darab felragasztásánál, Zsófi konkrétan belenyúlt a forró, beragasztózott virágba, nem figyelt oda!  ami alaposan belesült az ujjába. Saját bőrén tanulta meg, hogy bizony bármilyen könnyűnek is tűnik a ragasztópisztoly használata, az bizony nem gyerekjáték.
Gondolom,  valamikor lesz majd legközelebb, még akkor is, ha az, nem mostanában lenne...

Ezekkel a képekkel szeretnék minden kedves olvasómnak, kellemes húsvétot kívánni!

 

Babra megy a játék!

Ez a nem mindennapi eset, még tavaly,  húsvét előtt történt. Most, hogy ismételten húsvété a főszerep,  felelevenítettük, mert mindannyiunk számára emlékezetes maradt.
Gondoltam, megosztom itt is a történetet.

Általában mindenkinek vannak bevált helyei, ahová vásárolni jár. Tudjuk hová menjünk húsért, pékárúért, vagy esetleg zöldségért és gyümölcsért...
Idővel, ezeken a helyeken törzsvásárlónak számítunk, és kialakul egy családias hangulat. Már az ajtón is mosolyogva lépünk be az ismerősökhöz, mert mindenkit név szerint ismerünk.
A zöldségesünk is az egyik ilyen hely. Évekkel ezelőtt, fiatal fiúk nyitották az üzletet, igényesen, korrekt árakkal. Éjjel nappal dolgoztak az üzletért. Majd mikor nyilvánvalóvá vállt számukra, hogy ez többemberes feladat és ketten nem bírják, így a szülők segítségét kérték.  A "papa" Gyuri bá, legtöbbször az esti műszakot viszi, így vele gyakrabban szoktunk találkozni. Az ominózus eset is vele esett meg.
Családilag mentünk be, szálltuk meg az üzlet. Kellett valaki aki kiválasztja az árút ez voltam én, aki cipekedik és fizet ez volt Gábor,  a lányokat, pedig nem szeretem egyedül a kocsiba hagyni...
Míg a gyerekek segítettek nekem kiválogatni a gyümölcsöket, addig a pasik beszélgetni kezdtek, mindenféle témáról, mert idejük az, volt rá. Mikor befejeztem a gyűjtögetést és már csak egy fontos alapanyag beszerzése volt hátra, szóltam Gyuri-bának, hogy segítsen. Babot szerettem volna a sonka mellé. Ki is választottuk közösen (családilag) majd feltette az a kérdést, hogy
-mennyit szeretnék?
Teljesen természetesen és határozottan, próbáltam leplezni hiányosságomat, mert ilyen szemes dolgokban nem vagyok túl jó, konkrétan, fogalmam sincs arról mennyit kell venni. Legtöbbször szemrevételezés után tudom eldönteni az adott mennyiséget, ami más árura is igaz. Húst is így veszek. Súlyba behatárolom, hogy kb mennyit szeretnék, majd ha még kevésnek gondolom, kérek hozzá...
Szóval ott tartottam, hogy már "csak" azt kellett kitalálnom, hogy mennyi babot is szeretnék.
Annyira egyértelmű volt, hogy most is -szemre kérem!
Azt a megriadt arcot, soha nem felejtem el.  Bevallom, először nem is értettem, mi okozhatta Gyuri-bánál ezt.
Majd mikor megkérdezte, hogy mégis hány szemre gondoltam, na akkor már nekem is leesett!
Nagy nevetésbe törtünk ki, amit azóta is emlegetünk!
Még mondta is, hogy lelki szemei előtt látta, hogy leszámoltatok vele 800 szemet!

Aztán persze előkerültek a zöldséges viccek is...

Veletek is történt már hasonlóan vicces, emlékezetes vásárlás?
Jó lenne, ha ezeket a színes történeteket ti is megosztanátok velünk.
:)

Ajtódísz (szív-ügyek II.rész)

Lustaságomnak köszönhetően, annyi minden kimaradt már a blogomból. Pótolni is szeretném idővel mindet, de most a legnagyobb kedvencemet szeretném bemutatni. 
Az alapötletet azok a bizonyos üvegek adták, amik egyszerűen csak körbe vannak tekerve spárgával, és különböző változatai keringenek a neten.

Na, ebből az üveges változatból, egészen konkrétan 48 darabot készítettem elő a két osztály tanulóinak. Anyák-napjáig el is készülnek majd vele. Persze, ahhoz, hogy minden gyerek egyszerre tudjon dolgozni, el is kellett készítenem a prototípust, amit utána visszabontottam, majd némi ráhagyással kimértem és újból feltekertem a spárgát. mindezt 48-szor. Mit ne mondjak, nem is gondoltam, hogy egy körülbelül közepes méretű befőttesüveg 20 méter spárgát képes felvenni...
Nálunk az alapot eléggé dizájnos, tényleg formatervezett kávés üvegecskék képezték, amit már évek óta gyűjtögettem, erre a célra.
Mondjuk az eléggé viccesnek hatott, amikor elkezdtem az üvegeket behordani és átmosni a garázsból, majd miután a konyhapulton már az összes üveg 48 db felsorakozott befutott egy ismerősünk. Volt nagy csodálkozás...
-mert az oké, hogy a tavasz jóval korábban érkezett, viszont hol volt Ő ennyi ideig, hogy már a befőzési szezonnál tartunk.
Pár napig, míg az üvegeket kénytelen kellett tárolnunk, addigra minden üveg belsejében, ott figyelt a 20m feltekert spárgagombolyag is, több hasonló vicces megjegyzést kaptunk,  kedves ismerőseinktől.
Képet biztonsági okokból a kész "termékről" eredetileg váza lesz, még nem mutathatok, a hatalmas üveghalmot, meg sajnos el is felejtettem megörökíteni...

Napokig, teljesen a spárga* hatása alatt voltam. Azt hiszem, ezután az előzmény után, ez nem csoda. Innen jött a gondolat, hogy az egy évvel ezelőtt már elkészített és imádott szívünket, most más, egy kissé időtállóbb változatban, ajtódísznek elkészítem.
Azt, rögtön gondoltam, hogy nem lesz egyszerű. Azzal is tisztában voltam, hogy ha egy vázára 20 méterben kell gondolkodni, akkor egy nagyobb méretű 40cm szívnél, ez akár több-száz méter is lehet.
Szóval, az én szívem egész nagyocskára sikeredett, mert az össz-hossza, a 70 cm is meghaladja, és majdnem 500 m spárgát emésztett fel.
A végeredmény viszont, garantáltan, mindenért kárpótolt, mert nem csak nekem nyerte el a tetszésemet, hanem a családtagjainknak is egytől-egyig.

a "kis" 70 centis!

*1 gombolyag spárga, vastagságtól függően, 200-250 méteres, ára ennek függvényében változik,
560 - 1.100 ft között.

Kötelék!

Még most sem nagyon értem, mi történt velünk tegnap. Volt esetleg valami a levegőben ami kiváltotta belőlünk? Életünkben először, összevesztünk a lányokkal. Mármint nekem sikerült alaposan összekapnom velük. Nagyon megviselt a dolog, még most sem tudok napirendre térni felette...
-csak emésztem magam. Tudom, feleslegesen!
Azt azért nem gondolnám, hogy a kiskamaszkorral állunk szemben és szoknom kellene ezeket a vitákat, nézeteltéréseket. Persze, hogy előjött bennem a sz@ranyaszindróma, amivel sikerült teljesen földbe tipornom magam, az est végére. Ráadásul, olyan kis semmiségen robbant ki a vita, ami eddig még nem okozott problémát, pláne nem ekkorát. A tanulással kapcsolatban voltak nézeteltéréseink. Részemről nincs, és soha nem is lesz követelmény a kitűnő bizonyítvány. Maguknak tűzték ki a célt, amiben nekem kutya kötelességem segíteni, támogatni őket. Mostanában viszont azt veszem észre, hogy elég lazán állnak hozzá a tanuláshoz, amit szóvá is tettem és nekem sincs kedvem folyton cseszegetni őket. Nem tudom más ezt hogyan csinálja, mert én most egy kissé meginogtam. Nagyon kemény gondolatok kavarogtak a fejemben. Lehet, hogy hagynom kellene őket*, hogy saját bőrükön tapasztalják meg milyen érzés mikor "rosszabb" jegyet kapnak? Hová vezetne ez az út? Megindulnának a lejtőn, vagy észhez térnének? Nem tudom, hogy lennék képes elviselni, végignézni, kivárni a folyamat végét. Félő, hogy túl nagy árat fizetnénk érte. Félő, hogy hatalmas szakadék lenne köztünk.
Persze, megértem én, hogy már elfáradtak és nincs olyan nagy kedvük tanulni, pláne, hogy a kert, természet is játszani hívogat. Nem szeretnék elcsépelt, rossz dumákkal példálózni, amiket annakidelyén nekünk is mondtak a tanulással kapcsolatban szüleink. Minek? Most még nem értenék a szavak súlyát...
Nem akarom túldramatizálni a helyzetet, azért annyira nem vészes. Gyanítom, hogy hármunk közül is csak nekem fáj a szívem...
-értük, miattuk!
Fel kell kötnöm a gatyám, vagy edzenem kell magam, az előttünk álló évekre. Egyenlőtlen** erőviszonyok elé nézünk.  Ketten egy ellen, vagy egy, kettő ellen... a lényeg ugyanaz!
Egyébként nagyon jó gyerekek alapjáraton,*** lehet, hogy pont ezért döbbentett meg ennyire ez az új helyzet.

 * Nagyon összetartottak a bajban, bárcsak máskor is ilyen erős, számunkra is látványos lenne, a köztük-lévő kötelék.
** jó zsarú-rossz zsarú. Békebírónak is kell valakinek lenni a gyengébbik nem összecsapásaiban.
*** Az elmúlt 8 év alatt, elfogultság nélkül állítom, hogy nem lehetett semmi panaszra okom!

Kérni tudni kell!

Nem is tudom, hol kezdjem. Az igazság az, hogy valahogy nem így képzeltem el az utóbbi heteimet.
xxxxxxxxxxxxxxx *
Pedig olyan jól indult minden, olyan pörgés volt a lányok életében egy hete. Végre nem csak a tanulásról szólt minden. Megvolt az első nyilvános fellépésük (flash mob) és egy kétnapos jobb agyféltekés rajztanfolyamon is részt-vettek. Vasárnap, mikor mentünk értük a rajztanfolyamra, akkor szemmel láthatóan, Lucám egészen rossz bőrben volt. Nem is kellett faggatnom, hogy mi a baja, magától mondta, hogy hányt háromszor... Az már teljesen mellékes, hogy engem erről napközben senki sem értesített, pedig elérhetőség, mint minden ilyen helyzetben le volt adva.
Lucám, egyébként se az a húsos fajta, rajta nincs egy deka felesleg sem, amiből leadhatott volna, 2  kilótól mégis sikerült megszabadulnia rövid időn belül. A szívem szakadt meg érte**, annyira rosszul volt négy napig. Mindent megtettünk gyógyulásáért, mert önző módon a kórházat, kerülni szerettük volna. Csütörtök délután volt az első olyan nap, amikor Luca felkelt az ágyból és percről percre, látványosan erősödött, gyógyult. Ennek örömére, este nagyot hancúroztak Zsófival. Majd jött az éjszaka, amikor is, Zsófikámon tört ki a betegség. Péntekre már két gyerekkel maradtam itthon. Egy lábadozó, és egy fekvő betegem*** volt. Szerencsére az utóbbiból is csak egy nap lett, mert rajta hamarabb átment a vírus. Majd szombaton estére, iszonyú fejfájásom lett. Gondoltam a kialvatlanságtól, meg a frontoktól, vagy akármitől, ráfogni bármire lehet. Azt viszont nem, hogy már egész éjszaka a hányingerrel küzdöttem, majd némi produktummal, ami annyira ledöntött a lábamról, hogy vasárnap fel se bírtam kelni. Nem tudom hová tűnt az erő belőlem, tény, hogy ilyen rosszul,**** tán még soha nem éreztem magam, fogalmam se volt arról hogy fogok tudni ezek után lábra állni...
-miközben csodáltam a lányaimat a gyors regenerálódásért.
Ma szerda van. Ma van az első nap, hogy messzebbre is eltávolodom az ágytól, mint a fürdőszoba, tehát már jól vagyok. Azaz még nem, de már látom a végét...
-azt viszont nem is értem, hogy ennyi szenvedés után miért csak 2 kilót tudtam fogyni.
Igaz, ha nem fogytam volna egy dekát sem, akkor is elégedett lettem volna!
Szóval így vagyunk mostanság. Remélem idén (ebben az iskolai tanévben) befejeztük a betegségeket, mert enyhén szólva is nagyon tele van már a ...
-hócipőm!


*káromkodás helye
** Többször is mondtam szegény Lucámnak, hogy inkább én lennék beteg a helyébe, átvállalnám tőle, csak  ne kelljen szenvednie. Na, mondogatta is nekem az elmúlt napokban,
-Anya! Emlékszel, te akartál beteg lenni, most megkaptad!-jó, de nem egészen így gondoltam...
lásd a címben.
***Egy darabig biztosan nem szerepel majd az étkezéseink között a tea, pirítós, és babapiskóta
**** alul -felül, ahogy szokott ilyenkor