Sajnos mostanában megint hanyagoltam az írást, ami eléggé aggasztó, hiszen a vakáció is közeleg, akkor pedig végképp nem lesz időm semmire...
Tudom nem kifogás, hogy majd 2 hete influenzás tünetekkel küzdök, mert Zsófikám névnapján még makk egészséges voltam, mégse jutott időm egy nyúlfarknyi bejegyzésre, róla.
Mint mindenhol az iskolákban, nálunk is dübörög az év-végi hajrá! Na, nem mintha számítanának a most szerzett osztályzatok, mert Zsófi és Luca is, gyönyörű bizonyítványt kapnak, majd...
Ami viszont számunkra teljesen új, az-az iskolai záróbuli. Ez a gálaműsor már a héten meglesz, ahol a gyerekek angolul és magyarul is fellépnek műsoraikkal, ráadásul nem is az iskolában. Süthetek ma egész nap, mert ilyenkor az a szokás. Szóval, nem unatkozunk...
-többek között, már csak azért sem, mert ismételten bővítettük családunk létszámát, immáron 3
indiai futókacsával.
Már egy éve beszélünk róla, hogy milyen jó, meg hasznos is lenne több szempontból is de, valahogy az élet, a sors mindig úgy hozta, hogy semmi nem lett belőle. Már-már most is teljesen lemondtunk róluk, mert előjegyzésre lehet csak kapni, meg mekkora felelősség, mennyi lemondással jár, főleg most, hogy itt a nyár...
Sorsunkat, Lucám keresztapja pecsételte meg egy telefonhívással, mikor megkérdezte, hogy aktuális-e még a futókacsa, amire a lányok úgy vágytak. Sikerült keltetniük 5 tojást, amik akkor már mint kiskacsák, 3 naposak voltak. Aznap elvesztünk. Az, hogy a lányok attól a naptól fogva aludni se tudtak,
annyira várták a kacsákat, mi pedig, mint elméletileg józan ésszel bíró felnőttek,
akik soha nem éltek baromfiakkal egy háztartásba, a felelősség terhe miatt.
Miután minden hozzávalót beszereztünk, az új lakók fogadását, gyermeknapra időzítettük.
Na, jó! Egy nappal előtte hoztuk el az akkor 2 hetes kicsiket.
Lucám, nem bírt magával, már az autóban kiválasztotta a saját kacsáját (mindenkinek van egy-egy, mi Gáborral, pedig osztozunk a sajátunkon) ölébe vette és úgy babusgatta, simogatta, mint egy kiscicát.
Legnagyobb félelmem Izával és a cicákkal kapcsolatban volt, mert mégsem dugdoshatom előlük ezután a kacsákat, addig amíg fel nem nőnek, ha egyáltalán megélik a felnőttkort...
Elméletileg, nálunk semmilyen állat nem bánthat senkit, ez szabály! Az, viszont teljesen lelombozott, hogy előző héten 2 döglött vadkacsát találtunk, pár nap különbséggel a tóparton. Ilyen soha ezelőtt még nem fordult elő. Nem mintha mentegetni szeretném állatkáinkat de, Iza csak ugatja, max elkergeti a kacsákat a tóról, még a vízbe se megy be utánuk. Mattika az öreg cicánk, már hátra se megy, csak az első részben közlekedik. A kicsik, Wifi és Chani? Nem tudjuk de, gyanítjuk, hogy nem ők kaptak vérszemet egy náluknál sokkal nagyobb zsákmányra. Maradt tehát a nyest, mint gyanúsított. Az viszont nem olyan jó jel, ha a kutya ellenére bejönnek a kertbe, főleg úgy, hogy előtte fogott egyet. Vagy ez a nyest bosszúja?
Mindenesetre ilyen előzményekkel a nyakunkba vettünk három kis életkét, akikért felelősek vagyunk.
Félelmem Izi miatt, teljesen alaptalan volt. Első pillanattól fogva elfogatta és terelgeti, vigyáz a kacsákra, míg a macskáink, pánikszerűen menekülnek a félelmetes "fenevadaktól".
Egyenlőre elkerítve vannak napközben, mert vígan átférnek a szomszédos dróthálón, akkor pedig bottal üthetjük a nyomukat. Pancsolni is csak egy nagyobb lavórban engedjük még őket, talán majd hétvégén, és akkor is csak szülői felügyelet mellett, mehetnek a tóba...
-estére csak megunják és kijönnek közénk. Mint városi lány, soha nem gondoltam volna, hogy lehetnek ennyire aranyosak a kacsák. Jó, nem az a cuki, dögönyözni való szőrgombócok, de nagyon viccesek és talán még okosak is, pláne, hogy ilyen hamar elfogadtak, beilleszkedtek közénk.
