2015. június 4., csütörtök

Futnak a kicsikék

Sajnos mostanában megint hanyagoltam az írást, ami eléggé aggasztó, hiszen a vakáció is közeleg, akkor pedig végképp nem lesz időm semmire...
Tudom nem kifogás, hogy majd 2 hete influenzás tünetekkel küzdök, mert Zsófikám névnapján még makk egészséges voltam, mégse jutott időm egy nyúlfarknyi bejegyzésre, róla.

Mint mindenhol az iskolákban, nálunk is dübörög az év-végi hajrá! Na, nem mintha számítanának a most szerzett osztályzatok, mert Zsófi és Luca is, gyönyörű bizonyítványt kapnak, majd...
Ami viszont számunkra teljesen új, az-az iskolai záróbuli. Ez a gálaműsor már a héten meglesz, ahol a gyerekek angolul és magyarul is fellépnek műsoraikkal, ráadásul nem is az iskolában. Süthetek ma egész nap, mert ilyenkor az a szokás. Szóval, nem unatkozunk...
-többek között, már csak azért sem, mert ismételten bővítettük családunk létszámát, immáron 3 indiai futókacsával. 
Már egy éve beszélünk róla, hogy milyen jó, meg hasznos is lenne több szempontból is de, valahogy az élet, a sors mindig úgy hozta,  hogy semmi nem lett belőle. Már-már most is teljesen lemondtunk róluk, mert előjegyzésre lehet csak kapni, meg mekkora felelősség, mennyi lemondással jár, főleg most, hogy itt a nyár...
Sorsunkat, Lucám keresztapja pecsételte meg egy telefonhívással, mikor megkérdezte, hogy aktuális-e még a futókacsa, amire a lányok úgy vágytak. Sikerült keltetniük 5 tojást, amik akkor már mint kiskacsák, 3 naposak voltak. Aznap elvesztünk. Az, hogy a lányok attól a naptól fogva aludni se tudtak, annyira várták a kacsákat, mi pedig, mint elméletileg józan ésszel bíró felnőttek, akik soha nem éltek baromfiakkal egy háztartásba, a felelősség terhe miatt.
Miután minden hozzávalót beszereztünk, az új lakók fogadását, gyermeknapra időzítettük.
Na, jó! Egy nappal előtte hoztuk el az akkor 2 hetes kicsiket.
Lucám, nem bírt magával, már az autóban kiválasztotta a saját kacsáját (mindenkinek van egy-egy, mi Gáborral, pedig osztozunk a sajátunkon) ölébe vette és úgy babusgatta, simogatta, mint egy kiscicát.
Legnagyobb félelmem Izával és a cicákkal kapcsolatban volt, mert mégsem dugdoshatom előlük ezután a kacsákat, addig amíg fel nem nőnek, ha egyáltalán megélik a felnőttkort...
Elméletileg, nálunk semmilyen állat nem bánthat senkit, ez szabály! Az, viszont teljesen lelombozott, hogy előző héten 2 döglött vadkacsát találtunk, pár nap különbséggel a tóparton. Ilyen soha ezelőtt még nem fordult elő. Nem mintha mentegetni szeretném állatkáinkat de, Iza csak ugatja, max elkergeti a kacsákat a tóról, még a vízbe se megy be utánuk. Mattika az öreg cicánk, már hátra se megy, csak az első részben közlekedik. A kicsik, Wifi és Chani? Nem tudjuk de, gyanítjuk, hogy nem ők kaptak vérszemet egy náluknál sokkal nagyobb zsákmányra. Maradt tehát a nyest, mint gyanúsított. Az viszont nem olyan jó jel, ha a kutya ellenére bejönnek a kertbe, főleg úgy, hogy előtte fogott egyet. Vagy ez a nyest bosszúja?
Mindenesetre ilyen előzményekkel a nyakunkba vettünk három kis életkét, akikért felelősek vagyunk.
Félelmem Izi miatt, teljesen alaptalan volt. Első pillanattól fogva elfogatta és terelgeti, vigyáz a kacsákra, míg a macskáink, pánikszerűen menekülnek a félelmetes "fenevadaktól".
Egyenlőre elkerítve vannak napközben, mert vígan átférnek a szomszédos dróthálón, akkor pedig bottal üthetjük a nyomukat. Pancsolni is csak egy nagyobb lavórban engedjük még őket, talán majd hétvégén, és akkor is csak szülői felügyelet mellett, mehetnek a tóba...
-estére csak megunják és kijönnek közénk. Mint városi lány, soha nem gondoltam volna, hogy lehetnek ennyire aranyosak a kacsák. Jó, nem az a cuki, dögönyözni való szőrgombócok, de nagyon viccesek és talán még okosak is, pláne, hogy ilyen hamar elfogadtak, beilleszkedtek közénk.











7 megjegyzés:

  1. Nagyon jók, én is gondolkoztam rajtuk, de nekünk nincs lehetőségünk pancsoltatni őket, már pedig eléggé vízi állatok.
    De vannak békáink, a jelek szerint elég sokan, és ők azért tesznek a csiga állomány ellen. Ami még így is van, leszedtem végre a banánról a melegítő komposzthulladékot, és ott volt vagy öt darab meztelen.
    Hogy áll a kerted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arról nem hallottam, hogy a békák is megennék a csupasz csigákat, mert akkor egy darab se lenne belőlük nálunk a kertbe. Vagy csak a mi békáink válogatósak!!!
      :D

      Törlés
  2. Jó volt olvasni és remek képeket is tetté hozzá. Józsi fiamék is kacérkodnak velük a sok csiga okán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Józsiék ne gondolkozzanak, szerezzenek valahonnan kacsákat, nem csak a csigák miatt, hanem Médi miatt is...
      :)
      Egyébként nálunk is elsősorban a csigák miatt kerültek szóba, majd csak utána jött a lányok kacsák iránti rajongása!
      :D

      Törlés
  3. Felénk is sokan szereznek be kacsákat a csigák miatt. Szerintem is nagyon mókásak a futókacsák. Milyen nagyok lettek a lányok!

    VálaszTörlés
  4. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatait. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails