Esik az eső , süt a nap...

A reggeli időjárás (előrejelzésben) a szomszédos Szovátát tűztük ki úticélunknak, ami elég közelinek és bejárhatónak tűnt a lányokkal.

Félelmem alaptalannak bizonyult, amikor megláttam az igényesen, biztonságosan körbekerített tavat, így a lányok szabad utat kaptak féktelen szaladgálásukhoz.

A medve-tó mellett található kisebb tavakat is körbejártuk, sétánk alatt megcsodálhattuk tavak mellett kimagasló sósziklákat is...

Kellemes tempóban sétáltuk végig a tavat, csak az utolsó pár métert kényszerültünk sietősebb léptekkel megtenni az egyre nagyobb cseppekben hulló (nem ) égi áldás elől.

Menedéket az első utunkba kerülő büfében találtunk, ahol átélhettünk egy kisebb felhő szakadást is. (csodálatos volt)

Amilyen gyorsan jött a vihar, olyan hírtelen derült ki az ég és sütött hét ágról a nap.

Miközben a vihar végét vártuk, ebédünk tervezésébe kezdtünk...

Azt tudtuk, hogy mit szeretnénk enni de, hogy hol azt nem...

Cicukám (ez Kriszti barátnőm fedő neve) még otthon egyszer ráakadt egy halászcsárdára a neten, ahol frissen sült pisztrángot szolgálnak fel,ráadásul valahol itt a közelünkben..

(örökké hálás leszek neki, hogy pont itt,- pont most eszébe jutott ez a nagyszerű ötlet)

Némi útbaigazítás után, már az ígéretesnek tűnő halászcsárda felé robogtunk autónkkal, ami minden képzeletünket felülmúlta.

Már "gyanús" volt az is, hogy ilyen eldugott helyen, hétköznap,- kora délután rengeteg autóval van tele a halászcsárda parkolója...

Mikor beléptünk és közelebbről is szemügyre vehettük a festői tájban elterülő aprócska pisztrángos tavakat, ami beleolvad a csárdába...

-ahol lehetőség van saját pisztráng kifogására...

Gábor megkóstolta az erdélyi csorbát, és amin legjobban meglepődtem, puliszkát is rendelt magának köretnek, holott ő azt már gyerekként se szerette, most pedig igen!

:)

Az ízletes ebédünk után, csak mert nagyon ráértünk, Korondra autóztunk át (szigorúan piackutatási célzattal)

Míg Krisztivel a nyitva tartó árusok portékájába gyönyörködtünk, addig a fiúk az autóban elszundikáló lányok mellett tartották a frontot, de nem sokáig, mert a lányok mintha ráéreztek

volna a vásárlás lehetőségére nem hagytak sok időt nekem az önfeledt bámészkodásra...

Azt hiszem Korond fogja a legnagyobb "problémát" okozni számomra.

Most még csak nézelődtünk, de már így is nagy kihívást jelentett számomra, hogy melyik tányért, kosarat választanám ...

Parajdi "tavirózsák"

Pihentető éjszakai alvásunk és kiadós reggelink után, eleget tettünk a lányok kérésének és ellátogattunk a közeli strandra.

Engem ez a fürdőzés egy kis aggodalommal töltött el, mivel Luckóm hasmenésben szenvedett, még szerencse, hogy előrelátó voltam és egy kisebb patikának megfelelő gyógyszerkészletet hoztam magammal (sose lehet tudni alapon)...

Ez a strand nem az a fajta klasszikus fürdő volt mint amire a lányok(és mi is) gondoltunk.
Összesen egy medencéje volt, abban is csak pár embert láttunk,( de annál barátságosabbakat), igyekeztünk ezt nem a fürdő minőségére, hanem a korai időpontnak betudni.
Pár perc múlva már a kellemes hőfokú, ám nagyon sós vízbe csobbantunk, a lányok kivételével akiknek a lábát a rengeteg szúnyogcsípés és kisebb-nagyobb sérülések, horzsolások okozta sebeket, marta a víz.
Zsófia hallani se akart arról, hogy belemásszon a gyanús színű és egyébként is csípős vízbe, míg Luca többszöri kísérletet is tett rá, de a sebek miatt pár perc múlva a zuhanyzó alatt hűsítette magát...

Ne gondolja senki, hogy szadisták vagyunk és ilyen fájdalmas programot szervezünk a gyerekeknek, akik végigüvöltik a vízben töltött időt...
A gyógyvíz kimondottan hatásos sebek kezelésére, két-három vízbemártózás után megszűnik a kellemetlen csípő,- égető érzés!
Csakhogy ehhez meg kell győzni a gyereket, hogy neki jó az, ha fáj!
Legalábbis előbb utóbb jó lesz!!!
Na, ez nekem Zsófiával két órámba telt, viszont utána nem tudtuk kihúzni a vízből olyan bátran "úszkált" a mély-vízben is.
Időközben a strand is megtelt, és annak a pár embernek akik már érkezésünkkel járó nagyobb ricsajra felkapták fejüket, egy-egy kedves, bátorító szóval dicsérték kitartásunkat, és mosolyogva nézték a mi kis vízipókunkat.


Bevallom először én is félve, szülői felügyelet (Gábor) mellett próbáltam ki milyen érzés tavirózsaként lebegni, járni a víz(b)en anélkül, hogy elsüllyednénk.
Bőrünket fehérre színezve, vastagon lerakódott sókristályok csillogtak a napsütésben.


Ezt a részét imádták a lányok és örömmel nyalogatták egymást, majd vedelték a szomjoltókat...

A strandon töltött pár óra leforgása alatt is szemmel látható javulás látszott a sebeiken, viszont a bőrünkön nyomát se lehetett látni, hogy "megszívta" a víz.

( ha nem a saját szememmel látom, tán el se hiszem! )



Tavirózsaként súlytalan ringatózásunkat a közeledő, de cseppet sem barátságos esőfelhők szakították félbe.
Látva a tömeg (mert addigra már az lett) lázas készülődését, pánikszerű menekülését a vihar elől, mi is jobbnak láttuk felhúzni a nyúlcipőt és mihamarabb visszatérni biztonságot nyújtó "otthonunkba".

-és lemosni magunkról egy pörköltbe is elegendő sóadagot
:)

Nulladik nap: utazás

Eredeti terveinkhez képest fél órás csúszással sikerült az indulásunk, amibe még egy benzinkútnál kényelmes kávézással, rövidke útiterv átbeszélésével húztuk tovább az időt.
Bevallom (utólag) féltem a hosszú menetidőtől amivel mások riogattak leginkább a lányok miatt ...
Meglepően jól tűrték az utazást, és a vele járó apróbb kellemetlenséget, egy helyben ülést, amit egy órácskás rövid alvással tettek elviselhetőbbé...

Gyönyörű tájakon, rendezett kis falukon és nagyon jó minőségű utakon! vezetett végig utunk, nem győztünk gyönyörködni a festői környezetben.

Kényelmes tempóban, háromszori pihenéssel délután fél háromra megérkeztünk Erdélybe, pontosabban, Parajdra.

Szálláshelyünk leginkább azt az érést hozta elő belőlünk, hogy hazaérkeztünk, nem megérkeztünk.

Hangulatos, családias panzióban, gyönyörű hagyományőrző szobánkban időutazáson vehetünk részt.
A lányok is első perctől otthon érezték magukat, akik a régi bútorok, ágyak látványára, királylánynak érezhették magukat.

egy kis pihenés a kertben


A nagy hőségben első gondolatunk a parajdi strand meglátogatása volt, de a korai zárás miatt ezt a programlehetőséget elnapoltuk, helyette a közeli boltot látogattuk meg, szomjoltás céljából...
A boltos néni legnagyobb örömére leadták a fiúk megrendelésüket
( hideg sörökre)
:)

Bennem egész nap gyerekkorom vidéken eltöltött nyarainak emlékei, érzései voltak, de a legelőről hazatérő tehenek kolompjának hangja, miközben a kapuból nézzük végig vonulásukat, az én gyerekeimben is mély nyomot hagytak.


Vacsoránkat, nem túl tágas, de annál barátságosabb, családias étkezőben fogyasztottuk el.
Az étel ízletes, zamatos,( pont olyan amilyet egy kicsit nagyképűen, de talán itt írhatok) akár én is készíthettem volna, de mivel nem az én kezem munkáját dicsérte, ezért nekem így még jobban esett a hosszúra nyúlt nap után...


Világos volt még odakinn mikor este nyugovóra tértünk, a szó szoros értelmében a tyúkokkal, hogy másnap kipihenten kezdjük, vagy folytassuk Parajd felfedezését...

A fejünket jóformán le se tettük a hímzett párnánkra, már aludtunk is...

Ja azt említettem, hogy az óráinkat is átállítottuk és helyi idő szerint egy órával előbb vagyunk?

Hétvégi vegyes ( de nem felvágott )

csalódottak
Köszönjük, csak nézelődünk!


Szégyenszemre!
milyen finom is volt a házi bodzaszörp amivel szomjunkat olthattuk


Nehezen megy mostanában a blog írás, rengeteg elmaradásom van (magammal szemben)
Elmúlt napjaimat leginkább az utazásunk előkészítése tölti ki.

Ez a post a múlthét végi eseményeket foglalná magába, amikor is a Nemzeti vágtára látogattunk ki engedve a gyerekek kérésének,
-mert szeretik a lovakat
-mert a rossz-idő ellenére tavaly is kint voltunk
-mert olyan jól éreztük magunkat

Az idei látogatásunk vágta szerűre sikeredett, ugyanis utazással, séta és ebéddel együtt összesen talán valamivel több mint két órát töltöttünk a Hősök terénél...
Nem tudom az okát, hogy az idei Nemzeti vágtát miért sikerült színvonal alá süllyeszteni a rendezőknek, szervezőknek...
A lovakat és magát a "versenyt" a legnagyobb jóindulattal se láttuk, hiába voltak kivetítők kihelyezve, nem tv-n keresztül szerettük volna nézni.
Tavaly esélyt adtak a "tömegnek" és a pálya belső részéről is lehetett nézni a lovak vágtáját, míg idén csak azoknak lehetett benne részük akik megvették a horror árban lévő VIP jegyeket (gyerekeknek120 cm alatt féláron!!!) vagy órákig préselődtek a felállított kordonhoz, hogy az egyébként is tikkasztó melegbe egymás nyakába lihegjenek...

Arany árba árultak mindent, amire számítottam is, de az, azért nagyon meglepett, hogy a legkisebb nyalóka (amit egyébként se veszünk meg a gyerekeknek) 500 Ft-ba került !

Ebből jövőre mi már köszönjük szépen, de nem kérünk!!!

Egy pár alkalommal felcsillant a szemem, amikor a látott dolgok valamelyikéről az általam olvasott bloggerek jutottak eszembe...


Ezt a képet Áginak készítettem!
:)

Erről pedig Vivien jutott az eszembe, be is gyűjtöttünk pár szórólapot, reklámanyagot!
:)


Vasárnapunk ettől jóval kellemesebben telt, ugyanis egy kis grillezés keretében összeültünk, hogy megbeszéljük az utazás részleteit.
Beszélgetésünk akár a bábeli zűrzavar.
Próbáltuk túlharsogni a sziporkázó gyerekhadat, amire a 6 gyerkőc természetesen rákontrázott.
Néha olyan érzésem volt, hogy titokba megbújt nálunk egy óvodányi gyerek sereg, mert látni nem, csak hallani véltem hangjukat.
:)
Míg a húsok sültek, addig a gyerekek sporthorgászattal múlatták az időt.


(és az apukák se unatkoztak)

repül a-repül a...

Barátainkat egy kisebb gasztro- tesz alá vetettük.
Kísérleteztünk, de nem nyulakon.


Készültek, hagyományos (pácolt) módon húsok, mert azt azért mégse szeretetem volna, hogy éhen maradjunk a tervezett sütési eljárás sikertelensége miatt...

"védőruhában"
Amiből "presztízskérdést csináltam" a himalájai sótéglán sült csirkemell és máj sütését próbáltuk ki.

A társaság többsége próbált egy kis nyomást gyakorolni rám, hogy túl vastag a hús és nem fog átsülni (soha), de én nem hagytam befolyásolni magam és mentem a saját fejem után, amiben csak Ágitól kaptam megerősítést abban hogy akár még jó is sülhet ki belőle!

"munka" közben


Az első himalájai sótéglán sült csirkemell belül szaftos, és nagyon finom sós lett a májakkal együtt.
Talán nem veszi senki fenyegetésnek, ha ennyit írok

- lesz ennek még folytatása!


Hab a tortán mert, hogy az is volt amit Ági sütött és még meleg volt amikor hozta az
isteni finom browniet, nem győztük szeletelni olyan sikert aratott vele...
Másnap nálunk is mert Luca a kis mohó állítólag 3 nagy szeletet is benyomott belőle, jó sok tejszínhabbal, amivel alaposan elcsapta a gyomrát, de így nyer egy plusz napot amit kettesben együtt-tölthettünk.
:)

Mi felnőttek pedig, azokat a közösen töltött napokat várjuk amit egy mesés környezetben a szomszédos országban fogunk eltölteni.

Most kivételesen szeretnék már egy héttel idősebb lenni!

Hol van az a nyár...

jaj, de messze jár...

Fényévnyi távolságnak tűnik az egy héttel ezelőtti kánikula, amint a Balaton partján süttetjük magunkat, ahová gyermeknap alkalmából látogattunk el.



Itthon a folyamatos esőzés, a hideg, hogy júniusban még mindig fűtenünk kell a házban, a lányok betegsége, az átvirrasztott éjszakák...

Egyik napról a másikra árnyékolta be életünket nem csak a mindennapos esőzés, hanem a betegségek, magas lázak amivel felváltva küzdöttünk a lányoknál, nap mint nap.
Most végre látom a fényt és hiszem, hogy hamarosan nem csak meggyógyulnak, de a nap is kisüt odafenn...

A napokban próbáltam optimista lenni, ezért a kimosott nyári-ruhákat nem a szekrény aljába pakoltam vissza, hanem elől hagyva, hogy mindennap eszembe juttassa azt a napsütéses időszakot amikor fagyi foltok tarkállottak rajta és az első napsugarak színezték pirosra, bőrünket...

Megint egy hétvége következik amit szeretnénk a szabadban eltölteni, gumicsizma, esernyő és esőkabát nélkül...

Várjuk a nyarat, csakazértis mutatom kánikulai képeket.