Szombati gyerekszoba és hó KÁOSZ!

Lányszoba:
Jóformán a festék is alig száradt meg a lányok szobája falán, megint átalakítottuk.
Persze mindenre van magyarázat, most sincs ez másképp.

Régóta foglakoztat a gondolat, hogy a lányok szobájába már csak a függönyt kellene kicserélni
(meg a bútorokat bepácolni, hogy a szobájuk kész legyen), valahogy időnk és kedvünk se volt hozzá, hogy a megfelelő függönyt felkutassuk, így maradt minden a régiben.

Az egyik helyi újságban láttam, hogy az IKEA-ban óriási függöny akciók vannak.
Elmentünk, megvettük, mert ennél ha keresnénk biztos találnánk jobbat, de olcsóbbat nem!
Árakról nagyon nem szeretek írni, most mégis megteszem, mert a gyerekszoba függönye (2pár)
összesen 600 ft-ba került!
Legalább annyira örültem ennek a hihetetlen akciónak, mintha megnyertem volna az évszázad lottónyereményét!
Tudom, ahhoz lottóznom is kellene.

(elgondolkodtatott a haszonkulcs, amivel az üzletek dolgoznak, ha nekik ez is megéri...)

Na, mindegy a lényeg, hogy végre van függöny a gyerekszobába igaz, hogy pink, de a többi színt más napokon akciózzák, ez meg már tuti.
Azért a többit is szívesen megnéztem volna...
(mert pinket végképp nem akartam, így most saját kardomba dőltem bele)

Függöny megvan, már csak az okozott gondot, hogy a hihetetlen hosszúságával (3méter) mit kezdek?
Semmi kétségem nem volt afelől, hogy valamennyit le kell vágatni az aljából...
Mivel biztosra akartam menni, jobbnak láttam, ha előtte felrakjuk a függönyt és úgy mérjük le a felesleget.
Zsófim ágyát el kellett húzni a helyéről, hogy létrával megközelíthető legyen a karnis, ebből jött az ötletük, hogy inkább egymás mellett szeretnének aludni, vagyis toljuk közelebb az ágyukat egymáshoz.

- Jó legyen!- vágtuk rá Gáborral mind a ketten, de abban a pillanatban meg is bántuk, meggondolatlan kijelentésünket.
A lányok szobájában sok derékszögű fal nincsen, ezért nagyon korlátozottak a lehetőségek.
(köszönhető ez a tervezőnek)

Nem volt visszaút!
A lányok kötötték az ebet a karóhoz, mármint a két ágyat a lehetőleg legközelebbi variációhoz...

Az egész délelőttünket a lányok szobájában, a különböző bútorok tologatásával töltöttük.
Tipikus, balról-jobbra, jobbról-balra.
Végre sikerült a lányoknak megfelelő állapotba helyezni az ágyakat!
Az átrendezés annyira jól sikeredett, hogy még délután 3-kor se állt be a szájuk, folyamatosan beszélgettek, pedig már ébredniük kellett volna.
Nekem, személy szerint nem tetszett a szoba, mert rengeteg kihasználatlan hely lett, de ha nekik jó akkor én is elfogadom ezt az új állapotot.
Bíztam benne, hogy minden csoda csak három napig tart, és sikerül visszaállítanunk az eredeti állapotába a szobájukat, ha máskor nem, hát majd akkor, amikor a bútorok is új színt kapnak...

Az új függöny miatt sikerült felforgatnunk az egész szobájukat...


Hóesés:
Szakad a hó odakinn, megpróbáljuk kiszabadítani magunkat a hó fogságából...
Ekkora hó, nálunk még nem volt!
A lányok nagyon élvezték, csak azt sajnáltuk, hogy hóembert nem tudtunk építeni, egyszerűen nem tapadt a hó...
:(

Volt helyette hólapátolás amiből a lányok is kivették a részüket...
Saját gyereklapátjukkal hányták a havat, amit legtöbbször nem a legmegfelelőbbhelyről és legjobb helyre tettek...
Számukra a kerti szikla, és a betemetett virágok felkutatása volta a legfontosabb feladat.
Tudom!
Tudom, a gyerekmunkát büntetik!
:)
Puhány izmainkat mi is megmozgattuk(hólapátolással), majd mikor meghallottuk, hogy másnapra is legalább ekkora havat ígérnek, feladtuk a lehetetlennel való küzdelmet!


Megint gyerekszoba:
Gondoltuk, hogy az esti testmozgás kifárasztotta a lányokat annyira, hogy nem okoz különösebb nehézséget elalvásuk...
Tévedtünk!
Hosszas kérlelés, csitítgatás után este 11-kor visszarendeztük a gyerekszobát eredeti állapotába!
Lucát, nem hagyta Zsófi elaludni, folyamatosan beszélgettek.
Azt, sose fogom megérteni mi lehet olyan fontos számukra, amit napközben nem tudnak megbeszélni, csak este...
Nem volt ellenkezés, szó nélkül tűrték a hirtelen sürgés-forgást maguk körül, sőt még szerintem kicsit örültek is titokban, hogy megint minden a régi körülöttük, kivéve az új függönyöket.

Nem véletlen az, hogy a gyerekek ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz, az ad nekik biztonságot...


ui:
A függöny maradt a gyerekszobába, nem kell levágatni az aljából, mert nemes egyszerűséggel egy csomót kötöttem rá.

Pár nap nyugalom

Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy elutaztam valahová pihenni, feltöltődni, vagy ha úgy tetszik regenerálódni...

Enikő barátnőm töltött nálunk pár napot, amitől teljesen feltöltődtem, de nem csak én, hanem a családom minden tagja.

Élvezték a lányok, hogy Enikő engedelmesen tűrte mikor a hajába több tucat csatot, hajgumit és egyéb fejdíszeket tettek.
Én csak ritkán adom meg magam a sorsomnak(lányoknak) mert tudom, hogy a fele hajam kihúzzák, nagy buzgalmukban, főleg, hogy már tudnak maguktól gumizni...
(Zsófi a hajgumizást, teljes erőbedobással teszi)

A nálunk töltött pár nap alatt, Enikő is résztvevője lett kézműves táborunknak...
A lányokkal közösen festett, gyurmázott, csillámozott, kipróbálhatott különböző technikákat...
Nem mindent sikerült fotóznom, utólag majd pótlom a képeket.

Hosszú évek óta már rendszeresek a csajos esték, amikor Enikő nálunk van...
Gábor ilyenkor tapintatosan félrevonul (számítógéphez) de fél füllel minket hallgat és néha közbeszól.
Szeretem ezeket a hajnalig tartó beszélgetéseket, nagy evéseket, amik rendszerint hajnalig tartanak, és előbb-utóbb, Gábor is csatlakozik hozzánk...

alvás:
Vicces volt, hogy minden este más-más felállásba aludtunk a lányok jóvoltából...
Már az első este parázs vita alakult ki a lányok között,
mikor megtudták, hogy Enikő nálunk alszik...
Mind a két lány készségesen felajánlotta saját ágyát, hogy aludjon mellette...
A lehető legjobb döntés az adott helyzetben az volt, hogy aludjanak ők is a vendégszobába Enikővel (így kényelmesen elférnek)
egyéb variáció:
-apa a lányokkal a vendégszobába, mi pedig barátnémmal a lányok ágyába...
A délutáni szieszták is hasonló körforgással történtek.
Mi is rendszeresen aludtunk, pihentünk a lányokkal, hogy bírjuk a késői fekvést, ennek köszönhetően végre elkezdtem egy könyvet olvasni.
Nagyon jó volt!
Nem csak az olvasás, hanem a pihenés is. (mert még küzdöttem a vírussal)


Mint mindennek, egyszer ennek a jólétnek is egyszer vége-szakadt.
Enikőt, hazavitte Gábor (mert pont arra volt dolga)

Barátosném, látva lányaink rajongását a könyvek iránt, hazaérve gyorsan összepakolt jóóópárat és futárunkkal (Gábor) elküldte.
A lányok alig bírták kivárni apjuk megérkezését...
Lucám türelmetlenségében még azt is megjegyezte, hogy

-nem hiszem el, hogy Enikő ilyen messze lakik!

:)
(Miskolc)

Túl voltak már a fürdésen is mikor megérkezett apjuk a könyvekkel, amire egyből rávetették magukat a lányok...

...még este 10-kor is azokat nézegettük, olvasgattuk.

Köszönjük a sok csodálatos könyvet!

Szimuláns lettem!

Utálom, ezt a beteges állapotot (azt főleg, hogy az orrom helyén egy óriásira nőtt piros krumpli éktelenkedik ami már ráadásul hámlik is, hiába kenegetem minden földi jóval)
Szemeim helyén résnyi csík (az is sok, még így is zavar a fény)

Egyszóval, jól nézek ki!

Délelőtt a lányokkal voltam itthon egyedül, nem volt kinek szimulálni...
-de mikor Gáborom hazaugrott...
:)
Behoztam a lemaradást!
Olyan jó volt kicsit, hogy kényeztetnek, és engem szolgálnak ki, még-ha ez kimerül egy kávéban is...


Megint egyedül maradtam a lányokkal, (most nem látja Gábor) én ugrálom őket körbe...

Jó, most van egy kis erőm is, mert jót tett az a délutáni, majd egy órás alvás!
Milyen igazságtalan, hogy ilyen kevés is elég a regenerálódásomra!
Nem tehetek róla, de nehezen fekszem az ágyban (tök feleslegesen) ezért szerintem ez az utolsó nap amit ki kell használnom (Gáborral szemben)

-Bocs papa! - ha majd olvasod.

A lányok ébredés után leadták megrendelésüket az esti vacsorát illetően, nekem!
???
Némi módosítás után, az apjuknak!
(neki kell főzni ezután minden nap a lányok szerint)

Alapvetően jó ötletekkel látnak el, mert milánói makarónit kívánnának...
Most már én is!

- Ez szerintem menni fog!
(Gábornak is némi segítséggel)

Azért ne felejtsem el, hogy én még ma beteg vagyok!!!

-fürdetni és olvasni se tudok!

Majd csak holnap, de arra is még alszok egyet!

Addig viszont, még sok minden történhet...


Történt is...

A lányok nekiálltak kipingálni magukat...
Egy hónap alatt nem használok el annyi sminklemosót,
amennyit nekik sikerült az este folyamán...

...és az esti Luca fürdés, avagy cicamosdás az se volt kutya!

Jó munkához idő kell?

Délelőtt jobban éreztem magam, legalábbis ahhoz, hogy elkezdjük a lányokkal lebontani a karácsonyfát.
(már azt hittem, hogy februárban is kerülgetnünk kell, annyira jól tartotta magát)

Komoly segítséggel gyorsan haladtam a munkával.
Tudom, hogy a gyerekmunkát büntetik, ezért csak segítettek!

Míg a fa bontásával foglalatoskodtunk, eszembe jutott, hogy milyen nehéz volt feldíszítenem egyedül, (több óra, nem is értem!!!) most pedig hip-hopp lekapkodtuk a díszeket... és kész!

Jövőre ezért elhatároztam, hogy csak feldobálom a karácsonyfára a gömböket és nem tökölök, nem nézegetem jobbról, meg balról, hogy hová jutott több, vagy kevesebb a díszekből.
Miért töltsek több időt a díszítéssel, ha a lebontása is ugyanannyi...
-Egy mozdulat!

Miért több az az egy mikor felrakom, mint amikor leveszem?
Na, ezt mondja meg nekem valaki!

A házban teljes káosz uralkodott...

-dobozok mindenhol, a szó szoros értelmében

- mikor azt hittem az összes díszt elpakoltam, mégis újabb és újabbak kerültek elő!!!

A lányok időközben ezekkel kezdtek játszani, -szegénykék!
-nincs semmilyen játékuk, hogy erre kényszerültek...

-folyamatosan a girlandokkal küzdöttem (ebből kutyaházat építettek, amit a földön kerülgettem)

- és csillám poros voltmégazatyaúristenis!!!

Estére sikerült részben visszaállítani az eredeti állapotot a házban, de még így is kerülgetni kellett a dobozokat, zsákokat, amiket egyedül nem bírtam (nem akartam) lehordani a mosókonyhába, inkább megvártam vele Gábort.

:)

Eddig jutottunk, mert neki meg már nem volt kedve szétfűrészelni a fát...

???
Estére maradt a "csupasz" fa és látványa...


Gyakorlatilag semmivel nem jutottunk előrébb, mégis sikerült jól elfáradnom az egész napos pakolásban.

Maradt tehát az ígéret:
- majd holnap megcsinálom!

(ja, ezt Gábor mondta)

Csak győzzem kivárni...!

-Fogom győzni!!!

-Fogom győzni???


Más...

Az esti fürdetésre visszabetegedtem ( kicsit szimuláltam csak) így apuka egy gyors zuhanyozással akarta letudni a feladatát, amit Lucánál sikerült csak...

Zsófi ragaszkodott a fürdéshez, mindegy miben és hogy hol, alapon...

Holnap Lucám is így szeretne "fürdeni"

- a csapban!

:)
:)
:)

Kíváncsi leszek ez a hóbortjuk meddig fog tartani?

Szíves(en)

Befejeztük az utolsó simításokat is délelőtt a tegnap készített szíveken...

Kilyukasztgattam és a lányok (felvarrták) felfűzögették piros cérnára.

Jó móka volt, már csak azért is mert nekem kellett kötözgetnem a szíveket, hogy ne csússzanak egybe...
és a lányok villámgyorsan haladtak a munkájukkal...

(hála, néha kicsúszott a tűből a cérna, így utol tudtam érni magam, azaz őket)

Felkerültek a dekorációk az étkezőbe,(az üvegmatricások is)
amit egyöntetűen megállapítottak a lányok, hogy szemetgyönyörködtető!

Hát-még a tudat, hogy az ő kezük munkáját dicsérik...


Ha nem leszek elég lusta, akkor lehet, hogy fennhagyom anyák napjáig (is)!

Két legyet egy csapásra...





Még jó hogy délelőtt megcsináltuk, délutánra teljesen használhatatlan lettem.

Alig látok, már ki a fejemből, folyamatosan fújom az orrom...

Már azon gondolkozom, hogy felkötözök egy WC papír gurigát a nyakamba, hogy mindig legyen kéznél amibe az orrunkat (mert a gyerekekét is kell) fújhatjuk.

Szinte látom magam...
mint egy bernáthegyi azzal a bizonyos hordócskával a nyakába, nálam ezt egy tekercs WC papír helyettesítené...

:)

És nem is vagyok akkora! ( mint a fent említett jószág)


Ui:
Ma is apuka főzött (levezetésképpen mikor hazajött)
Vacsora után a lányok agyondicsérték a főztjét.
Én nem, mert nem éreztem az ízeket, de biztos hogy jó volt (mert én mondtam, hogy csinálja, miből mennyit tegyen bele)
:)

Az esti lefekvés előtt megígértették apjukkal, hogy ezentúl mindennap ő főzzön!

Jaj, milyen szép is lenne...!!!!!

Gyógy - terápiás kezelés

Vasárnap kivettem egy szabadnapot, amit inkább kényszerpihenőnek lehetne nevezni...
Sikerült nekem is elkapnom, valami kórságot....

A közérzetem pocsék!

Minden rosszban, van valami jó?

Tényleg, nézőpont kérdése...


Ha, úgy állok hozzá a megközelítéséhez, hogy nem nekem kellett a vasárnapi ebédet
-előkészítenem,
-megfőznöm,
-elmosogatni és elpakolni...

...hanem Gábornak, akkor mindenképpen jó!

Ebéd után felállni az asztaltól és lefeküdni...(kicsit tévét nézni és aludni)
Miközben apuka terelgeti a lányokat a saját szobájuk felé...

Ez a része is jóóó!
:)

Nagyon nem is emlékszem olyan esetre amikor ezt megtettem volna...
Jó volt kicsit pihenni, igaz sok erőm nem lett volna körülöttük ugrálni...

A fejem volt az egyedüli testrészem ami nem fájt.
Még jó, hogy sok izom nincs benne (meg más se nagyon)
:)

Az egész napi lustálkodás megtette hatását, estére már jobban lettem .
(nem tudtam titkolni, látták rajtam, pedig milyen jó lett volna egy kicsit még szimulálni)

Mivel a lányok is jobban érezték magukat, estére egy kis kézműves terápiát kezdtünk el...
-bemelegítésként a pár napi kihagyás miatt

Persze, még mindig a Valentin napi szívek vannak soron...

Ennek Zsófi nagyon örül, mert ez a jele az oviban, Luca viszont kezdi unni a sok szívecskét, helyette sokkal szívesebben festene napocskát...

Minden szentnek maga felé hajlik a keze...

Lucának kénytelen voltam megígérni,
hogy nyári dekorációként, viszont napocskákkal fogjuk teleaggatni a házat!
-addig, majdcsak kitalálok valamit...

Megint, a jól bevált kartonlapot használtam alapként, ebből lettek kivágva a különböző nagyságú,-formájú szívek.
Direkt nem egyformákat szerettem volna rajzolni, aminek az lett a vége, hogy Zsófikám az egyiknél megjegyezte

-milyen béna ez a szív!
???
:)

Ő már csak tudja! (szívspecialista)

Nagyon hamar befestették a ceruzára kötözött szivacs segítségével, ösztönzőleg hatott, hogy utána következik a csillogózás.
(ha van kedvük)

-Persze, hogy volt...

Optimista, - akarom mondani - naiv!

A nagy betegek:



Alig másfél hete még az volt minden gondolatom, hogy megint meg kell válnom a lányoktól, mert elkezdték(folytatják) az óvodát.
Eléggé optimista lehettem mikor azt gondoltam, hogy legközelebb nyáron fogunk együtt tölteni hosszabb időt.
( ami nem csak a hétvégékre korlátozódik)

Az eszembe se jutott, hogy léteznek különböző vírusok.
(így január tájban)

A különböző vírustörzsek azon munkálkodnak, hogyan rövidíthetnék le számomra a lányok nélkül töltött napokat.
Még jóformán magamhoz se tértem ezalatt a rövid idő alatt,(amit egyedül töltöttem itthon) és természetesen semmilyen (magamnak tett!!!) újévi fogadalmat nem tudtam ennyi idő alatt elkezdeni.

Ezalatt az elmúlt hét alatt, pont arra volt csak időm, hogy
-rendbe tegyem a házat,(most hogy nincsenek itthon a gyerekek)
-összehajtogassam a ruhákat,
-amiket előtte természetesen kivasaltam
-ja és ki is kellett valakinek mosni...
-kiválogatni a lányok kinőtt ruháit( ez se volt kis feladat)
-minimális időt szántam az itthon-maradottakra (állatok, növények)
-végre leszedtem a száraz leveleket a kókadozó növényekről, amiket alaposan meg is öntöztem
(most lehet, hogy ez fogja pusztulásukat okozni)
-naponta kétszer összeszedtem a játékokat a földről(reggel és este, na meg a közte lévő időben is)
-főzőcskéztem is egy kicsit (nem azért, hogy ne unatkozzak)
-és egy keveset ide is írogattam, hogy behozzam lemaradásomat...
(ami egyébként teljesen reménytelen, nem tudom miért görcsölök még mindig rajta)

A hátam mögött tudható, pár igazán pihentető nap után most a "kedvesnővér" szerepet osztotta rám az élet.
- meg az anyáét,
- a feleségét,
- a szakácsnőét,
- a takarítónőét
és végül, de nem utolsó sorban a mosónőjét
(akik korán halnak, erre figyelmeztetett előre József Attila is)

Reggel, (mint utólag kiderült) és nem hajnalban, megérkeztek hozzánk (a hálószobánkba) a lányaink, akiknek a bolygó hollandi nevet adtuk.
Megjelennek az ajtóban, karjaikban az elmaradhatatlan plüss állatkák tucatjával, amit természetesen az ágyunkba is magukkal visznek.
Nagyon nem tetszett nekem ez a korán kelés, nem csak a korai időpont volt az oka (tudtam volna aludni még bőven) hanem a testük hőmérséklete is jócskán jelezte, hogy itt valami nem stimmel...

Gyanúm nem volt alaptalan, mert 39.5 C volt Luca, és Zsófinál is bőven 38C feletti lázat tudtam mérni.
Meglepően, nem pánikoltam be (amit ilyenkor általában szoktam, amikor Luca lázas) egy esetleges lázgörcs miatt.
Megpróbáltuk a lehető leghamarabb értesíteni a doktornénit a lányok állapotáról, ismerve zsúfolt időbeosztását, aki röviden közölte velünk a mai napjára vonatkozó kaotikus állapotot.
A BKV sztájk miatt aggódik a kórházban is jelenlévő (ahol dolgozik) létszám hiányra.

Ahogy néztem az én lázas gyermekeimet (és magamban sajnáltam őket) rájöttem, hogy nem is látszik rajtuk a betegség.
Ugyanúgy játszottak, ahogy minden reggel szoktak, talán kivételt képez az ingerültségük, ami gyakori veszekedésbe torkollott, de ez betudható a rossz közérzetnek (is)
Zsófia szájából gyakrabban hangzottak Luca felé az alábbi kiáltások:

- nem leszek a barátod! -Luca erre sír...
(próbálom vigasztalni, hogy nem is kell, hogy barátja legyen, mert akkor is a testvére marad)

Egy órán belül kb tizennyolcszor kellett hallgatnunk, ki kinek nem lesz barátja...

Zsófi mikor rájött, hogy ez hatástalan lett Lucánál, stratégiát váltott, ami másképp nem ment, csak kiabálva...

-nem leszek a testvéred!

???


Elérkezettnek láttam az időt a saját és körülöttem-lévők érdekében is ( hogy a nap hátralévő részét épp elmével túléljük) hogy kisebb prédikációt tartsak a testvéri szeretetről...

Rövid időre sikerült is megoldanom az állandó veszekedést...
Ezután már csak a - hagyjál békén! - felkiáltásokat kellett hallgatnom...

-Hagy-gyáááll bééé-kéén!

( Gábor inkább kimenekült a piacra, hogy friss húst hozzon a gyógylevesbe, így ő ezt a részt már nem hallgatta)

Mire idáig jutottunk, még mindig csak a kora délelőtti időt mutatta az óra!

Betegek ez kétségtelen, még ha nem is látszik rajtuk...
Ágynyugalmat rendeltem el nekik( inkább rám fért volna) ezért választva a kisebb rosszat
átcipeltem a hálószobánkba a DVD lejátszót és betettem (nekem csak egyik) Barbis mesét...
Arra megint nem gondoltam, hogy előnyt kovácsolva pillanatnyi helyzetükből az ágyat trambulinként fogják használni
(mint mindig amikor lehetőségük van rá)

A mese nézés után maratoni könyvolvasást tartottam.
Több tucatot olvastattak velem végig, mire az óra(végre) a delet ütötte.

Ennyi erővel egy regénybe is belekezdhettem volna, amit mióta megszülettek a lányok nem tettem.
(nem vettem a kezembe egy igazi jó felnőtt könyvet)
Eleinte voltak kisebb próbálkozások a könyvekkel, de miután hetek (néha hónapok) teltek el mire megint kezembe akadtak.
(addigra már elfelejtettem azt is mi történt a múlthéten, így hát feladtam az olvasás utáni vágyamat)
Arra számítottam, hogy majd minden megváltozik, ha a lányok elkezdik az óvodát.
Így is történt!
Még kevesebb időm jutott mindenre, legfőképpen az olvasásra.
Emlékszem még (halványan) azokra az időkre, amikor nem tudtam létezni olvasás nélkül.
Mindenhová vittem magammal könyvet, hogy minden percet kihasználhassak és olvashassak.
Mára pedig már az is igazi luxusnak számít, ha egy női magazint kitudok olvasni 2-3 nap alatt.

Terveim között szerepel, szinte látom magam, ahogy az első tavaszi napsugarakkal együtt kiköltözöm a teraszra egy könyv és egy kávé társaságában ( hálóingben és fürdőköntösben, had irigykedjenek a szomszédok)
Látom magam ahogy délbe még mindig a teraszon vagyok (olvasok és napozok) miközben a hintaszékből gyönyörködök az ébredező természetre...
Ja, és csend vesz körül

Ma nem tudom mi van velem, hogy ennyire naivan állok hozzá a lányokhoz!

A gyogyó levest feltettem főni ( igaz ebből max csak vacsora lehet, mert marha a "drága")
A lányok békésen alszanak apjukkal, a mi hálószobánkban!
Én pedig várom, hogy megérkezzen a doktornéni és azt mondja, hogy elkaptak valami vírust a lányok!
"hogy melyiket a kétezer közül, azt úgyse fogja tudni megmondani" ( vérvétel nélkül)

Jó lenne, ha legalább egy napot "kihúznának" ágyban fekve a lányok.

Lottóznom kéne!

Szó szerint azt mondta a doktornéni, amit előre megírtam!
:)
Mindenesetre, írt fel antibiotikumot.

Apuka rohanhatott a patikába, hogy egy kisebb vagyontól megszabaduljon a lányok egészsége érdekében...

Maratoni felolvasásomnak este 9-kor vetettem véget, mert már addigra kellőképpen feladták a hangszálaim (is)

Kicsit lehet, hogy korai még?

Mi már Valentin napra készülünk...
Jó, tudom, hogy az még egy kicsit odébb van, de valamivel el kell foglalnom a lányokat, ha már rajzolni annyira nem szeretnek.


Különböző méretben rajzoltam meg a szívecskéket, amiket a lányok fest(h)ettek be
(üvegmatrica festékkel)

Szemlátomást fejlődött a kézügyességük december óta, amikor a karácsonyi dekorációkat készítették.
Nagyon gondosan, precízen dolgoztak, vigyázva, nehogy kimenjenek a "vonalból"
Alig várják, hogy megszáradjon a festék és kiragaszthassák munkájukat a ház különböző pontjaira. (rengeteget készítettünk, jut bőven mindenhová)

Ezzel a feladattal nem lőttem mellé!
Már most azon töröm a fejem, hogy mit rajzoljak nekik,
amit legalább, ekkora kedvvel fognak elkészíteni...

Valentin napra, még van pár dolog a tarsolyomba, na nem mintha akkora Valentinozók lennénk, de unaloműzőnek kitűnő elfoglaltság.

Mire elkészül az összes dekoráció, addigra a karácsonyfát is ideje lenne lebontani.

Arról meg, hogy a farsang hamarabb lesz megtartva az óvodában, már nem is beszélek...
(február 11)

Jó kis programok lehetnek a téli estékre a jelmeztervezések is, amibe a gyerekeket is be lehet (kell) vonni.
(ezt már jövőheti projektembe belevettem, csak hogy időben el is készüljek vele)

Lucánál most (egyenlőre úgy tűnik) lecsengőben van a tündér, hercegkisasszony, stb...

Kitalálta, hogy Perdita lesz!


Perdita, dalmata lánykutya (anyuka) a 101 kiskutyából.
Szerintem ez még változhat, bár egyenlőre úgy tűnik, hogy kitart elhatározása mellett!
Előre figyelmeztettem, hogy akkor az arcát is egy "kicsit" be kell festeni...

-hogy nézne ki egy kutya, fekete orrocska és "pár" folt nélkül.

Lucát ismerve ez teljességgel kizárt, hogy az ő arcára, rúzson kívül, más festék is kerüljön.
Ő az aki nyugodt szívvel elsétál a gyerekrendezvényeken olyan sokat látott arcfestők mellett, mert nem érdekli a dolog...
(próbáltuk már, de nem hagyta magát összefestékezni)

Zsófia, már teljesen más...
Rá, bármit lehet kenni, sőt kérni is szokta!

Annak nagyon örülnék, ha tényleg kutyabőrbe bújna Luca, legalább a csoportjukból lesz egy lány kik nem habos,-fodros ruhakölteményben, illegeti magát az óvodai jelmezbálon.

Elszántnak tűnik, NAGYON!
:)

Rémálom!

Az egész nem is tudom pontosan mikor kezdődött.
Az ünnepek alatt elég sokat aludtunk együtt a lányokkal (egyébként ritkán szoktunk)
Nagyobb igényünk most is inkább nekünk volt rá...
Jó volt hozzájuk bújni, hallgatni a szuszogásukat, öröm volt a reggeli közös ébredés...
Azt, hogy ki hol alszik, előzőleg mindig megbeszéltük és abból se voltak cirkuszok amikor a saját ágyukba parancsoltam őket...
Megértették, elfogadták döntésünket, tiszteletbe tartva a szabályokat.

Idén kezdődött el a folyamatos éjszakai bolyongásuk, rosszat álmodtam címszó alatt.
Meglepődtünk, eleinte nem is értettük az egészet, mert eddig nem a félős gyerek benyomását tették ránk.
Soha nem volt probléma, hogy bemenjenek a sötét szobába, vagy hogy egyedül elaludjanak.
Híresen jó alvók voltak a lányok már három hónapos koruk óta (irigyeltek is a környezetünkbe lévő kisgyerekes szülők, akik naponta megküzdöttek az altatással)
A lányok megtanultak egyedül elaludni, (és csak, hogy fokozzák mások irigységét) ráadásul reggel 9 előtt ritkán ébredtek fel.
Eltelt 4 év, és most tanácstalanul küzdünk a rémálmaikkal!
Nem tudom honnan vesznek különböző borzalmakat, mert se a tévében, se máshol nem láthatják...
-Ez is életkori sajátosság lenne, amit kinőnek előbb, vagy utóbb?

Mondhatni, napi gyakorisággal álmodnak rosszat, hol az egyik, hol a másik és ilyenkor jönnek...
Jönnek mind a ketten, képesek felébreszteni egymást.
Jönnek a sötét nappalin keresztül, (mert nem félnek) kezükben az összes aktuális kedvenc plüss állattal.
Pár napig működött az, hogy magunk mellé vettük őket az ágyba...
Mikor már úgy tűnt, hogy ebből rendszert szeretnének csinálni, próbáltunk más megoldást keresni problémájuk megoldására.
Kezdődött a nehezebb elalvással...
( már akkor eldöntötték, hogy bizony ők tuti rosszat fognak álmodni)
Nem szerettem volna bennük semmiféle fóbiát, ezért hosszas beszélgetések következtek esténként...
Úgy tűnik ( kopp,-kopp,-kopp) megérte és nem volt hiábavaló a fáradozásom...

jelenleg ott tartunk, miután túl vagyunk a szokásos esti ceremónián...
-fürdés, fogmosás, olvasás, jó éjt puszik, pisilni kell, megint jó éjt puszik, szomjas vagyok,és megint jó éjt puszik...
kijövök a szobából, mikor még az ajtóból huszadszorra is elmondom nekik a

-jóéjszakátkiscsillagokszépálmokat!
- jó éjszakát neked is és apának is!-kiabálják utánam kórusba a lányok
(ez a része már több mint egy éve így zajlik)

Az újítás most jön:

-anya, kint leszel még?
-igen, persze, szívem! (még kb 10 percet bírnék elviselni ágy nélkül)
-nem fekszel le aludni?
-nem kicsim! (áááá, dehogy, eszembe sincs )
-apa se?
-nem, apa se!
-akkor hangosítsátok fel a tévét!- ez már inkább utasítás, mint kérés, de engedünk neki és egy picivel hangosabbra állítjuk a készüléket.



-hosszú csend... már kb 40 perce alszanak (gondoljuk mi) a tévét is régen lehalkítottuk, de azért minimálisan szól, mert szájról nem tudunk olvasni (az még nem megy)

-anyaaa, fent vagytok még?-kérdezi Zsófia (ez inkább kiabálásnak tűnik a csendes házban)

-persze szívem! -megy a válasz a nappaliból (a fenébe, pont most akartunk lefeküdni aludni)

-akkor jó, csak azt hittem, hogy alszotok már, mert olyan csendbe voltatok!- jött a megnyugodott válasza a gyereknek(akinek már réges-régen aludnia kellene)

Egyenlőre az esti altatást tévézéssel kell megoldanunk.
(kényszertévénézők leszünk)

Hol van már a tavalyi hó....

Esett bőven eleget, sajnos az időjósok szerint nem sokáig élvezhetjük!
Nekünk nem teher!
(nekem az, amikor a 19 kg-os gyereket kell dombnak felfelé húzni, majd megszakadok)
Abba, már bele se gondolok, hogy egyszerre kettővel birkózzak meg.
Volt időszak, mikor egyszerre kellett két szánkót húznom...
(igaz, akkor ketten nyomtak annyit, mint most egy gyerkőc)

Úgy alakult, hogy egyedül kellett mennem a lányokért az oviba.
(Gábor vidéken volt)
Azt terveztem, hogy a lányokkal (még ha apjuk nélkül is kell) megépítjük a hóemberünket.
Előzetesen a teraszon végeztem egy kisebb próbát, hogy kellően megbizonyosodjak a hó tapadó képességéről.
(nem szerettem volna megint csalódást okozni nekik, hogy beleélik magukat és megint nem tudunk "hóemberezni")

Részben alakultak úgy a dolgok, ahogy elterveztem.
Barátnőjükhöz mentünk át (ha már egyszer a nyakunkba szakadt ez a fenenagy szabadság, nem siettünk haza)
és az ő kertjükbe kezdtük el építeni a hóembert...

Nagyon boldogok voltak a lányok(mind a hárman) hancúroztak a hóban és mikor kellőképpen kimozogták magukat kezdtek csak hozzá az építéshez...
Jó volt nézni lelkesedésüket, ahogy görgetik maguk előtt (Ő méretükhöz képest) az óriásira növekedett, hógörgeteget.
Hárman lányok nagy barátnők, de mint a legtöbb hasonló korú gyereknél életkori sajátosságnak számít köztük az állandó veszekedés.
Most, kivételesen nem volt vita, mert mind a hármuknak jutott gurigatni való...
Hóemberüknek, hogy ne "unatkozzon" építettek egy valamivel (jóval) kisebb gyereket is.
Egy kis játék után amit kis barátnőjüknél már bent a meleg házban töltöttünk, indulhattunk csak haza...
(természetesen nagy bőgés kíséretében, de szerencsémre addigra Gábor is megérkezett értünk, így közös erővel küzdöttünk meg a lányok fájdalmas búcsújával )
Szegény lányok..., alig van idejük arra, hogy együtt játszanak...
-keveslik az oviban töltött közös időt...!


Így alakult, hogy építettünk is hóembert, meg nem is...
Másnak igen, magunknak nem...

Holnap bepótoljuk, ha lesz még miből...
(esőt ígér az előrejelzés)



Más


Kezdek aggódni a karácsonyfánk miatt, tegnap kellett volna lebontani.

Olyan jól sikeredett a fenyővásárlása Gábornak, hogy még most is gyönyörűen áll, és illatozik az óriási karácsonyfánk.
Nem akarja ledobálni tűleveleit (pedig a padlófűtés is ellene dolgozik) mi pedig sajnáljuk lebontani, csak azért mert ilyenkor szokás.

Ez nálunk mindenképpen rekordnak számít...
(legalább ebben az egyben megdöntöttük saját rekordunkat)


Már egészen megszoktuk, hogy bent áll a sarokban
(és ha nem felejtjük el bekapcsolni az izzósort, akkor világít is)
Már nem fontos, hogy legyen, pedig karácsony óta még csak 2 hét telt el...
Már távolinak tűnnek az ünnep előtti készülődések, és izgalmak az ajándékokkal kapcsolatban...
Már elkezdtük az új évet, s a vele járó rohanást, hajszát...
Már másra összpontosítunk...
Már más a kitűzendő cél...
és
Már alig várjuk, hogy megint karácsony legyen...


Addig viszont még rengeteg szép, és közös élmény vár ránk!
Előttünk van az új év!

Hóember kicsit másképp!

Gyönyörűen esett a hó egész nap!
Gáborral megbeszéltük, hogy az óvodába a lányokért szánkóval megyünk.
Nagy volt örömük, mikor közöltük velük, hogy szán(kó)húzók lettünk.
Hazafelé Gábornak kétszer is sikerült felborítania Lucát a szánkóval..."véletlenül"
Rendeztünk egy fogathajtó versenyt is, a lányok legnagyobb örömére,
(még jó hogy korbács nem volt a kezükbe) igaz nem hegynek menet.
Hazaérve első utunk a kertbe vezetett, hóangyalkát és hóembert készíteni.

Hóembert most sem sikerült építenünk, ami nem a mi hibánk volt...
Legnagyobb bánatunkban, most sem tapadt eléggé a hó...
Némi hórugdosás, hógolyózás után egy óra elteltével jöttünk csak be a házba, amikor kint is már jócskán besötétedett.

Elfoglaltságot keresve a lányoknak, gyorsan szétnéztem( a kreatív "dugi" helyemen)
Találtam is színes papírt, amire, ha már építeni nem tudtak, rajzolhattak egy hóembert...

következett a gyurmázás...
-eredetileg jegesmedvét szerettem volna gyurmáztatni velük, ha már adott a fehér szín...

Időm se volt rá, hogy különböző utasításokkal lássam el a lányokat, saját fantáziájuk által keltek életre a gyurmafigurák...
Különlegességük a szemük volt, amik eléggé viccesek voltak...
(kreatív-boltokban kapható kis szemecskék)

Nem tudom mi ütött a lányokba, de miután elfogytak az apró szemecskék elpakoltak és hozták a gyöngyfűző dobozukat.

Gyöngyfűzéssel elég sokáig eljátszottak
( ez egy képességfejlesztő játék, amibe a megadott méretű, színű, formákat kell felfűzni egy hurkapálcikaszerűségre)

Annyira belemerültek a játékba, hogy nem tudtam lebeszélni őket a másik fűzőjátékról.
Hagytam had kezdjenek bele (a békesség kedvéért) de előre figyelmeztettem őket, hogy nem fogják tudni befejezni.( ilyenkor már fürödni szoktak)
Nem is volt belőle vita.
Óvatosan, biztonságos helyre tettük a már készülő sablonokat, hogy másnap legyen mit befejezniük.(legalább nem kell majd azon agyalnom mivel kössem le őket)
Elvégre holnap is jó lenne valami nemcsak szépet, de kézügyességüket fejlesztő játékot készíteni.
Örülök, hogy nem a tv előtt ülnek és azt bámulják egész nap.
Nagyon ügyesek a lányok, szinte minden kreatív tevékenységben, csak rajzolniuk ne kelljen.
Ez nekem picit rossz, de nem szeretném rájuk erőltetni azt, amit én olyan nagy kedvvel, lelkesedéssel csinálok.
Talán egyszer majd ők is ráéreznek a rajzolás örömére, de addig is marad nekik a többi kreatív szórakozás, amit a "drágajó" édesanyjuk talál ki számukra nap, mint nap...




És végre kiderítettük, hogy mit takar a cukros süti amit a lányok hétfőn kaptak ebédjük mellé...

Mézes-puszedlit!


:)

Év(ad) kezdés!

Pontosan 6 hétig, azaz 44 napig élvezhettem lányaim társaságát, ami a mai nappal megszűnt.
Kényszerpihenőnek indult, a tomboló influenzajárvány miatt.
Akkor még úgy gondoltam, hogy csak egy hetet tudtunk "lopni" egymásnak...
Ez is mára már múltidő...

Egyik szemem sír a másik pedig nevet...
Szomorú vagyok, mert megint egy időre "elveszítettem" őket.
( legközelebb nyáron fogunk tudni ennyi időt együtt tölteni,
a köztes hétvégéket rövid időnek tartom)
Örülök viszont, hogy a rengeteg elmaradt munkámat ha nem is egyszerre, de szépen lassan pótolni tudom.

Több idő jut magamra...
Ez, ha nem is újévi fogadalom, de megígértem saját magamnak, hogy nem "hanyagolom" el magam.
A kezemre különösen nagy hangsúlyt fektetek.
Talán beállok én is a műkörmösök táborába.
(ezen még gondolkozok egy kicsit)
Ja, és próbálom felvenni a versenyt a ráncokkal is!
( az esélytelenek nyugalmával)
Megpróbálom a szaunát is gyakrabban meglátogatni
( nem csak nézegetni, hanem időzni is benne egy kicsit esetleg egy jó könyvvel)

Egy kicsit már most aggaszt a 40.
Túl sok, túl kerek szám!

-Nem szeretem!
-Majd fogom!-mondogatják mások...(sovány vigasz)
:(



Elkalandoztak a gondolataim...
Első napomon tudtam, hogy a mosással fogok indítani.
-tavaly mostam utoljára (milyen jól hangzik)
-főznöm is kellene... valami húsmentes kaját
(spenót lesz, mert jelenleg húsra gondolni se szeretnék)
- a ruhásszekrényekben is nagy káosz alakult ki...
-össze kéne "pakolnom" a házban is...
( minek, hiszen csak addig tart amíg nincsenek itthon a lányok)
...és mire ezekkel végzek, már hozhatjuk is őket haza az oviból.

Mennyi időt is tölthettem magammal...- na, majd holnap!

Holnap biztosan több időm lesz!

Túl az első ovis napon!
Reggel az óvónénik viccesen kérdezték a rég nem látott szülőktől (ezek mi lennénk)
hogy, nem szeretnénk beszoktatni a lányokat, mielőtt itt hagynánk őket???
:)
Milyen viccesek, így első nap!(ha, ha)
Ezt vegyem célzásnak a hosszú hiányzás miatt?

Délután a szokásos érdeklődés a lányoktól...

-kivel játszottatok?

-voltatok kint az udvaron?
-voltak!
(megtudhattam azt is hogy az én jószívű (nemnormális) Lucám, az egyik ovistársának
(akinek nem volt kesztyűje) odaadta a saját kesztyűjét...
és elmesélte azt is hogy sírt, mert fázott a keze...
Hol voltak az óvónők ilyenkor???
Ezek után nem csodálkoznék, ha betegség miatt, holnap már nem is menne oviba...
(picit pipa voltam szegény Lucára is a jó szíve miatt, de mi mondogatjuk állandóan, hogy nem szabad irigynek lenniük, hát most nem is volt, az biztos!)
(jobb lenne ha önzőségre tanítanánk???)

- mi volt az ebéd,-uzsonna?
mikor ehez a részhez értünk büszkén mondtá,k hogy lencsefőzelék volt és mind megették
(az utóbbit kérdeznem se kellett)
Arra, azért nagyon büszke vagyok, hogy tudják az ételek nevét és nem most, hanem egészen kis koruk óta.
Fejtörést ma azzal okoztak, hogy volt az oviban cukros süti!
???
Az milyen lehet?
Én, rögtön briósra gondoltam, de mivel ebédre kapták, így rögtön elvetettem ezt a lehetőséget.
Holnap, utána járunk a dolognak, mert nem hagy nyugodni. )tudatlanságunk)

Rövidke volt a lányokkal töltött pár óra(a megszokotthoz képest) amit próbáltunk vidámmá tenni számukra.

Így lett apukának új frizurája is!

Pepit kapott Zsófitól!

:)

Elmondom hát mindenkinek!

Vasárnap van.
Ahelyett, hogy pihenéssel töltenénk, lázas készülődésben kezdtük a napot.
(milyen jó volt a tegnapi ráérősség...-hol van az már?)
Kapkodásunk oka egyszerű, orvoshoz visszük a lányokat.
???
Miért pont vasárnap?
Mert ma is rendel a doktornénink, és így a legegyszerűbb.
Nem betegek a lányok, hála nincsen semmi bajuk és ezt szeretnénk is megelőzni ezért megkapják az influenza elleni oltásukat, amivel már egyébként is csúszásba vagyunk.
Izgultam a mai nap miatt, hogy ne pont mára jöjjön ki rajtuk valami fránya betegség, ami keresztbe húzza számításunkat, mert utána az óvoda kezdés miatt, ki tudja mikor tudunk megint sort keríteni rá...
Szegény kislányok... még élénken él bennük az előző oltás emléke, máris készülhetnek a következőre...
Számtalanszor ismételtük magunkat, miszerint az ügyes nagylányok nem sírnak az oltás miatt.

Most kivételesen Zsófi is megígérte, hogy sírás és hiszti nélkül fogja tűrni a szurit.
Lucánál ez nem volt kérdés, ő ilyen helyzetekben mindig bátrabban viselkedik, mint ezt a múltkori oltásnál be is bizonyította.

Szerencsére nem kellett sokat várakoznunk az orvosi rendelőben,
(megérte az a kis reggeli kapkodás)
így nem stresszelték magukat feleslegesen a lányok.
Figyelmük elterelésére mesét olvastam nekik. ( könyvet mindenhová viszünk magunkkal)

Nagyon büszke vagyok lányaimra, akik kiérdemelték a nagy jelzőt.
A nagylányok,- Zsófi és Luca egy pisszenés nélkül tűrték, hogy a doktornéni beoltsa őket.

Tényleg nagy dolognak tartom, hogy tudatosan ennyire tudják kontrollálni magukat...
-hiszen még gyerekek!!!

Az se számított volna, ha végigüvöltik az egészet.
De nem!!!
Ők megértették, hogy fontos megkapniuk ezt a szurit, ami nem más mint egy nagyobbacska szúnyogcsípés és nem is olyan borzasztó dolog.

Folyamatosan azt kérdezgették, hogy kinek fogom elmesélni bátorságukat?

-Mindenkinek! -hangzott a szülői büszkeségünk egyszerre Gáborral.





Utunkat (majdnem) hazafelé vettük, helyette inkább ebédelni mentünk Fót-ra a Fáy présházba.
Nagyon egyszerű az oka, hogy miért nem otthon ebédeltünk-
mert
-nem volt mit!

Ilyen se volt még, hogy ennyire betartsam azt a népszokást, hogy újév első napján nem szabad semmit csinálni... de hogy más, és harmadnapján se?
Napok óta nem főztem, nem kellett a tűzhely mellett állnom, ezért nagyon hálás vagyok családomnak.
Fogok még elég időt a főzéssel tölteni ebben az évben (is)
(hétfőn kezdődik majd a "robot")

A nap további részében pihentünk, kipihentük az elmúlt év fáradalmait, felkészülve a számunkra holnap kezdődő évre.

Budakeszi Vadaspark

Lassan, akár hagyományt is csinálhatnánk abból, hogy újév első napjaiban állatokkal kapcsolatos programot csinálunk.
Most, Budakeszin található vadaspark meglátogatását tűztük ki úti célunknak.
( tavaly a medvefarm volt)
Szépen lassan készülődtünk, hiszen egész nap ráérünk...
Jól esik ez a "semmittevés"
Így jutott idő kényelmesen reggelizni.
Végre nem sürgetek senkit, hogy siessen, mert el fogunk késni, és nem cseszegetem őket, mert véletlenül leették a ruhájukat, és még fésülködni is kell...

Miközben elmaradhatatlan kávénkat iszogattuk, a nap is szépen kisütött, megerősítve minket döntésünkben, hogy szabadtéri programot szervezzünk.
Viszonylag hamar megérkeztünk Budakeszire, ahol autónkból kiszállva szembetaláltuk magunkat egy nem is akármilyen szélviharral.
( ha tudom, hogy ilyen idő van, biztos, hogy nem ide jövünk, hiszen mikor elindultunk otthonról, szépen sütött a nap és nem fújt a szél se)
A viharos szél teljesen elvette a kedvemet attól, hogy akár egy lépést is tegyek ebben az ítéletidőben, a lányokat viszont lehetetlenség volt visszafordulásra késztetni.
A parkoló egyébként tele volt, én pedig attól tartottam, hogy nem is lesz senki ennyire elvetemült, hogy pont ma (és ilyen időben) ide jöjjön...
-Úgy látszik tévedtem...
Sétánk a vártnál rövidebbre sikeredett, de még így is hosszasan időztünk a pici tanyán ahol etették simogatták az állatokat a lányok.
Volt pár alma a táskámban, ami most nehezékként is megállta a helyét ebben a szélviharban.
Terheimtől szabadítottak meg a lányok, mikor az almákkal kezdték etetni az állatokat.
Az egyik szamár türelmetlenségében megragadta Luca kabátját és próbálta rángatni szegénykémet.
Még szerencse, hogy Lucán nem látszott semmilyen ijedtség, rajtam viszont annál inkább...

Miután kellőképpen átfagytunk, melegedés és némi betevő falatot remélve betértünk a közeli étterembe, ami utólag is nagyon jó döntésnek tűnt.
Udvarias, gyors kiszolgálásban és finom ételekben volt részünk, ami némileg feledtette velünk
a vadasparki rövidke sétát.
Megígértük a csajoknak, hogy ide hamarosan visszatérünk, igaz akkor már egy hosszabb sétára, némi ajándékcsemegével tarsolyunkban az állatoknak.
Most, csak azt a három almát oszthattuk szét, ami a táskám alján lapult, mert nem ették meg az autóban a lányok...
Az autóban hamar elaludtak a gyerekek,ami nem csoda, hiszen a finom ebéd és a jó levegő megtette hatását.

Remélem nemsokára beszámolhatok egy igazi hosszú vadasparki sétáról.
Előtte alaposan tanulmányozni fogom az összes meteorológiai előrejelzést, biztos, ami biztos alapon!