itt már Gáborom kezén a botsáska
Zsófi a levedlett kígyóbőrt nézegeti
Először egy frappánsabb címben gondolkoztam, ami magába-foglalná szombat esti programunkat, ám mivel blogomban nincs feltüntetve a 18-as karika, így gyorsan el is vetettem az egy éjszakás kaland lehetőségét.
Ráadásul, aminek van (lesz) folytatása, az már nem lehet egy éjszakás, tehát már csak ezért sem állná meg a helyét, pláne, ha elsősorban gyerekeknek szól...
Sokat nem gondolkoztunk azon, hogy beállunk az önkéntes éjszakázók közé, mikor egy héttel ezelőtt kezembe akadt egy szórólap amin augusztus 28.-án feltüntetett dátum szerepelt.
Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet az erdő éjjel, ráadásul, most egy állatoktól hemzsegő vadaspark éjszakai életébe való betekintés lehetősége adatott meg számunkra.
Tudtam, hogy ez az a program, amiért érdemes lesz visszatérni Miskolcra.
Emiatt, az utóbbi napokban, mániákus időjárás-figyelővé váltam, mert tudtam, hogy ha ez most nem jön össze, akkor legközelebb egy év múlva kerülhet rá sor.
A lányoknak sem szerettem volna csalódást okozni,(bár előtte beszéltünk róla) de így csak az utolsó napon árultuk el nekik az éjszakába nyúló programunkat.
Az állandó bizonytalanság miatt is csak az indulás előtti órában pakoltam össze a szükséges holmikat, megspórolva magamnak ezzel is rengeteg felesleges munkát, igaz találtam magamnak helyette mást, mert délelőttünket is házon-kívül töltöttük...
Fülledt melegben, sötét felhőket magunk mögött hagyva indultunk neki első éjszakáZoo-s kalandunknak, Miskolcra.
A városba érve, az utolsó pár kilométereket szemerkélő esőben tettük meg, de most már ez se riasztott vissza bennünket tervünk megvalósításától.
Mire nagy nehezen kikászálódtunk az autóból, és sikerült összeszedtük a szükséges felszerelésünket (zseblámpákat) addigra az esőnek már-csak nyomait találtuk.
A szervezők felkészültségén látszott, hogy nem ez az első éjszakai rendezvényük.
Előzetes bejelentkezésre, már a bejáratnál nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, ahol kezünkbe nyomták "túlélőtarisznyáinkat" és megkezdődhetett a kisállat-simogatás, bemelegítésként.
A fáklyákkal kivilágított ösvény, amitől eleinte tartottam a lányok miatt, hogy esetlegesen félni fognak a sötétedő erdőben, nagyon hangulatossá, barátságossá tette a vadaspark élővilágának látványát.
Lehetőségünk volt közelebbi barátságot kötni, legyőzni félelmünket, (undorunkat) az egyébként nem túl-nagy népszerűségnek örvendő állatokkal, mint például a botsáska, bütykös-csótány, különböző méretű és fajtájú kígyókat is meglehetett fogdosni, akik igazán kezesbárányként viselkedtek, tekeregtek a kezeinkben.
Az első megpróbáltatás, túlélése (sokkhatása) után egy laza sétára indult csoportunk, hogy a ragadozók éjszakai etetésére került sor.
Izgalmas volt zseblámpáink halovány fényénél a párducok és tigrisek csillogó szeme a sötétben, ahogy morgások kíséretében keresik , ragadják meg a számukra előkészített zsákmányt, amiért némileg produkálniuk kellett magukat a magas fákon.
Az állatok látványetetése számunkra megvolt, ezután mi emberek következtünk a látványetetésben amit a fákjával és reflektorokkal kivilágított erdei-állófogadáson vehettünk részt.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy ehhez mit szóltak az állatok, mennyire nyerte el tetszésüket étkezési szokásunk, mert a látvánnyal szerintem nem volt gond...
Rövid pihenés után folytattuk utunkat a vadaspark többi lakójának etetésével, ami közül a vaddisznók leptek meg a legjobban azzal, hogy húst (csirkét) kaptak.
Róluk valahogy azt gondoltam, hogy répát, vagy almát, esetleg valamilyen más zöldségféleséget kapnak, az adott pillanatban, nem is fordult meg a fejemben, hogy mindenevők...
A lányoknak egy picurka kismalac tetszett a legjobban, aki fürge lábaival elorrolta a nagyobb vaddisznók elől a "zsákmányt" és saját bátorságát, hangos (öröm) visítással koronázta meg...
Mosómedvék, farkasok, és még jó-néhány állat következett amiket a fáklyás utakon közelítettünk meg, köztes megállóként a látogatók közé, pórázon, vagy anélkül kivezettet kisállatokat simogathattuk meg, zenei aláfestésként baglyok huhogását hallgatva.
Mielőtt éjszakai sétánk végéhez értünk, ismételten az állófogadás színhelyén kötöttünk ki ahol nem kisebb meglepetésben volt részünk, miszerint tombolasorsolás következett, amire a lányokat kérték fel segítségül.
Engem az lepett meg a legjobban, hogy a nyilvános szereplésektől teljesen elzárkózó lányaink, most mennyire felszabadultan és szívesen vesznek részt a felkérésben.
Jutalmuk egy-egy, (előre) előkészített plüss tigris volt (ez is a rendezők felkészültségét mutatta) amit ezután már le se akartak tenni kezeikből, sőt az eddig számukra is érdekes látnivalókat maguk-mögött hagyva, haza akartak menni (játszani)
Megjegyzem bárkinek, bármikor lehetősége lett volna elhagyni a vadaspark területét a biztonságosan kivilágított utakon, de ez szerencsére senkinek nem fordult meg a fejében, és az időjárás se kényszerített bennünket a terület elhagyására.
Félelmet aznap először akkor éreztem, amikor a tigrisek bezárásához invitáltak bennünket a ketrecükbe.
Azt tudtam, hogy eszem ágában sincs magamtól bemenni a vadállatok közé, és épeszű ember a családját se teszi ki ilyen veszélynek, de miután átértékeltem magamban a helyzetet, gondoltam nem lehet olyan veszélyes mint ahogy én azt képzelem, különben nem engednék meg a látogatóknak...
Természetesen egy rács elválasztott bennünket egymástól!
:)
Az biztos, hogy ilyen közelről ritkán látni a méretes vadállatokat, tigriseket, akiket gondozóik egy kis hergeléssel buzdítottak félelmetesnek tűnő bömbölésre.
Fantasztikus élményben volt részünk, aminek hatása alól a kijárat-felé sétálgatva az időközben ismételten eleredő eső sem tudott kizökkenteni.
Jövőre, szeretnénk ide visszatérni, hogy ismételten, ha csak egy évben egyszer is, de éjszakázoo-k lehessünk.
Végül, de nem utolsósorban, különösen büszke vagyok magamra, hogy leküzdve félelmeimet, megfogtam ezeket az állatokat, amik előbb vagy utóbb rajtam kötöttek ki (brrrrrrr)
