2010. december 8., szerda

Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó!





A mikulás vonatozásból fáradtan érkeztünk haza.
Egyébként is nehezen viselem a sötétben autókázást, így számomra külön öröm, minden épségbe hazatérésünk, amiért mindig köszönetet is mondok, nem csak az égieknek...

Zsófikám ekkor már elég cudarul érezte magát, beteg volt.
A magas láz se tudta eltántorítani a csizmapucolástól, amit saját kezűleg szeretett volna elvégezni. (bár csak az év többi napján is így jeleskednének a lábbelik tisztogatásában)
Miután a csizmácskákat közösen elhelyeztük az ablakokban, kikészítettük az előszobába a mikulásnak szánt kekszeket és egy pohár tejet, megjelöltük nyíllal az útirányt, nehogy eltévessze az ajtót...

Ezen a zsúfolt napon a második gyertya meggyújtására is jutott még az erőnkből


A lányok ezt az éjszakát nem a saját szobájukban töltötték, mert míg nekem az kedvesnővér szerepe jutott Zsófival a hálószobában, addig Gábor, Luca kérésére a vendégszobában kaptak helyet és aludták az igazak álmát... Többek között ezért volt szükség megjelölni a helyes útirányt, hogy éjnek-idején ne kóvályogjon feleslegesen a mikulás a csomagokkal. Valamikor hajnalban, két lázcsillapítás között tudtam csak a csizmácskákat megtölteni, és eltüntetni valamennyi kekszdarabot, de a macskákról se felejtkeztem el, így nekik is jutott a (fej)tejadagból. Reggel Luca kelt fel korábban, de nem akart egyedül bemenni a szobájukba, hogy megnézze mit hozott a mikulás, önzetlenül, türelmesen várta testvére ébredését. Nem félt, egyszerűen ő ilyen jó természetű.
Bezzeg mikor Zsófi is felébredt, egymással versenyezve futottak a csizmájukhoz, és húzták el a függönyt, hogy megbizonyosodjanak arról, valóban nálunk járt a mikulás... Az ezt követő hangzavarból annyi még kiszűrődött, hogy mind a ketten hallottak éjszaka valami motoszkálást.

4 megjegyzés:

  1. Olyan jó, hogy tudunk még ilyen csodákat csinálni, élvezni, játszani... Jó volt olvasni! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Edesek a csizmat pucolo lanyok.SZegeny Zsofi remelem mar jobban van es nem beteg,a mikulas ajandekoknka meg biztosan orultek,de edes lehet a Luca ahogy vart a tesojara.Varjuk az ajandekos beszamolot hogy mit kaptak es hogy mennyire orultek,remelem kepek is lesznek

    VálaszTörlés
  3. Izabella!

    Az ajándékos csizmájukat nem tudtam lefényképezni, mert olyan gyors volt "kirohanásuk" a lányoknak!
    :)
    Nálunk nem szokás (mi nem szoktunk) mikulásra nagyobb ajándékot venni,mert az év vége nálunk egyébként is az ünnepek jegyében zajlanak... (születésnap, mikulás, Luca napja, karácsony)
    Mivel előző nap mikulás-vonatoztunk, onnan kaptak egy nagyon szépen összeállított csomagot díszdobozba, így tőlünk (a mikulástól) "csak" 1-1 csokimikulást, néhány apróbb csokoládét kaptak, ami bőven belefért 1 csizmájukba!
    :)
    Ja és minden évben kapnak egy mikulásos könyvet is, attól függően milyet sikerül beszereznem.
    Idén külön-külön kapták a könyvet,mert abból soha nem elég, de nem is bánom, mert imádnak "olvasni" !!!

    :)))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails