2011. január 7., péntek

BUÉK!
















Legutóbbi blog bejegyzésem tavaly volt.
Milyen furcsa így, több mint egy hét távlatából ízlelgetni, viccesen mondogatni, hogy tavaly mostam, takarítottam utoljára, a vasalásról pedig ne is beszéljünk...
(elsején még a fürdést is belevettük)
Ezalatt az egy hét alatt komplett agymosáson mentem keresztül amit a lányok végeztek el rajtam/rajtunk.
Semmi nem zavarta meg a nyugalmas napjainkat, amit apjuknak hála, négyesben tölthettünk el.
Zombiként tűrtük, hogy társasok, kirakók, különböző memóriajátékok szívják le az év hátralévő napjaira tartalékolt energiaforrásainkat.
A legjobb az egészben mégis az volt, hogy megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy későn keljünk és feküdjünk, miközben a lányok délutáni alvását is ideiglenesen beszüntettük, így még-több időnk jutott egymásra/játékra...
Kiszolgáló személyzetként lestük minden kívánságukat, így bizony megesett, hogy napokig ki se tettük lábunkat a házból, ha a "művésznőknek" nem volt hozzá kedve/igaz a két számjegyes mínuszok minket se nagyon hoztak lázba, de azért annak rendje-módja szerint időnként megpróbálkoztunk a lehetetlennel...
Voltunk viszont egy sportos szülinapi "zsúron" a lányok nagylánybarátnőjének ünnepén, amit a közeli bowling-teremben tartottak meg, ahogy kell -hamburgerrel, tortával, izomból dobált/nem gurított/ golyókkal, nekem még nézni is rossz volt, de minden pillanatba azért fohászkodtam a fényképező mögül, nehogy a lábukra ejtsék...
Ez a sportos délután ébresztett rá tulajdonképpen arra, hogy a lányok már elég nagyok ahhoz, hogy hasonló családi programokkal színesítsük napjainkat, amit hamarosan el is kezdünk...
(megígértük)
Ennyit röviden az elmúlt év-végi napjainkról.
Amiről írni szerettem volna az a mi szilveszteri bulink, ahogy nekünk sikerült búcsúztatni és köszönteni az új évet.
Hosszú éveken keresztül nálunk voltak rendszeresen megtartva ezek a pirkadatig tartó fergetegpartik, de amióta megszülettek a lányok nem vágyunk hasonló kaliberű őrületre, annál is inkább mert reggel, ha tetszik,-ha nem- kelni kell és nem mondhatjuk a gyerekeknek, hogy most egy kicsit/pár óráig/ mellőzzenek minket, mert aznaposak vagyunk...
Ettől, azért nyomósabb okunk van lemondani különböző meghívásokat, mert se nagyszülők, se bébisintér /főleg szilveszterkor/ nincs jelen az életünkben.
Mielőtt bárki sajnálna, megsúgom, hogy rég éreztük magunkat ilyen jól, bár a tavalyi szilveszterünkre is ezt mondtam, de ha ez évről évre még fokozódni fog, az különösen jó érzéssel tölt el az elkövetkezendő évben.

Rekedtre énekeltük magunkat/hangunkat.
-volt karaoke gyerekzenével,
-őrületes /csoportos/tánc az alma együttes zenéjére, amiből évek óta verhetetlen "sláger"nálunk a nád a házam teteje című daluk...
Rengeteg pezsgő fogyott, természetesen ebből is a gyerekváltozat, mert hiába egyik kedvenc italom a pezsgő amit bárhol, bármikor szívesen fogyasztok, most így, hogy kötelező volt nem csúszott még az éjféli koccintásnál is csak nyögve nyelősen, a szokás kedvéért...
Apropó koccintás!
Évek óta terveztük, hogy majd egyszer/valamikor/ ha a tavunk befagy milyen jó lenne éjfélkor a tó közepén koccintani és nézni a tűzijátékot.
Hát ez a régóta dédelgetett kívánságunk az idén teljesült, úgy ahogy megálmodtuk, elképzeltük valaha.
Bárcsak minden kívánságunk így teljesülne a jövőben, az se baj, ha addig még várnunk kellene pár évet!

7 megjegyzés:

  1. Gyönyörű szépek a képek!!!!Nem találok szavakat!:)

    Nektek is boldog új évet drága Móni!


    Puszi,
    Timi

    VálaszTörlés
  2. Hát engem nem hatottál meg a 41 éveddel! :DDD
    Tessék bevállalni azt a harmadikat!!!

    VálaszTörlés
  3. Naonjófej egy csapat vagytok, :))))))

    VálaszTörlés
  4. A képek magukért beszélnek!!!
    És igen! Ez az a gyerek kareoki ami nekünk is megvan. Valami felnőtt verzió is jól jönne azért már, főleg hogy látjuk ti is kaphatók vagytok egy kis közös éneklésre!

    Puszillak
    Ági

    VálaszTörlés
  5. Gyonyoruek a lanyok mint mindig.Edesek a hoban angyalkent,es jok a csaladi kepek is.puszika

    VálaszTörlés
  6. szijja. mi van veletek? rég jártál errefelé:D szuperek a csajok a képeken jól telt a szilveszter látni:D:D

    VálaszTörlés
  7. Szép blog, szebb a szép család. gratulálok. Most következik a blog.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails