2013. május 31., péntek

Megkezdtük a visszaszámlálást!

Tegnap lányaim részéről befejeződtek az év-végi felmérők, amiből minden napra jutott egy. Hihetetlen, hogy ilyenről írok, mert az azt jelenti, hogy az első osztályt befejezettnek tekinthetjük, hiába van még hátra 2 hét...
Hiszen még csak most kezdték el. Vége az első 10 hónap megpróbáltatásainak.
Elfáradtak, látom rajtuk. A kezdeti lelkesedésük sem a régi, nehezen ülnek le gyakorolni. Morognak velem, -én meg velük-  mint az a bizonyos, bolhás kutya.
A reggeli ébredések, holott eddig minden karikacsapás szerint működött, egyszerűen katasztrofálisak. Bezzeg az  elalvás: pörögnének hajnalig is, hiszen kint világos van...

Hétvégén történt, miközben Gáborom a F1-et nézte, leültek olvasni a lányok. Bevackolták magukat 1-1 fotelba, így legalább nekem is jutott időm a mosogatásra. Pár perc elteltével már semmi neszezést nem hallottam felőlük, csak az egyenletes szuszogásukat. Elaludtak. Mind a ketten. Ez már valóban a véget jelenti náluk.

Eddig, csak a hétvégéket számoltuk vissza, most viszont már a napokat.
Még 10 nap suli, aztán megkezdődik a nyári szünet.
Remélem valóban nyári is lesz és nem őszi!
Te nyár!
Még van egy napod, hogy összekapd magad és csúcsformába lendülj, különben lefokozunk. Ezután egyszerűen, csak ősznek fogunk hívni, mert még a vénasszonyok nyara is melegebb nálad...



4 megjegyzés:

  1. Nálunk is nagyon fáradtak, az iskolás különösen, és én is várom, hogy ne kelljen ide meg oda időre cibálni őket folyton. Aztán hogy mit fogunk csinálni egész nyáron, azt még nem tudom... :-)))

    VálaszTörlés
  2. Én is ezt üzenem a nyárnak!:-)))

    Kell nekik a pihenés, fárasztó, főleg végén ez a sok dolgozat..:-(

    VálaszTörlés
  3. Névtelen17:47

    Ó de jó nektek! Nekünk még jövőhéten minden nap dolgozat és lehet hogy az utolsó hét hétfő-kedd is erre megy.. Tavaly ( azaz elsőben) is gy volt.... Nekem Eti már majdnem sírva kel reggelente, de még Mesi is nyűggel megy oviba....

    VálaszTörlés
  4. Már rosszul vagyok a gondolatától is, hogy jövőre Patrik iskolába megy.Ő nem egy korán kelő gyerek, de az esti fent levés az éjszakába nyúló lenne ha rajta múlna aztán meg reggel nem bír felkelni., ahogy Te is írtad.

    Elhiszem, hogy fáradtak a lányaid,hisz akkora a követelmény most egy 6-7 éves gyerektől, hogy csak pislogok,régebben nem így volt mikor a nagyobbik fiam elkezdte az iskolát.Csak tudnám miért kell leterhelni ennyire őket,ezt soha nem fogom megérteni!

    Remélem az az ígért nyári meleg, beköszönt már végre mert tényleg olyan mintha most mennék az őszbe és nem a nyárba :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails