2013. június 4., kedd

Freudi elszólás

Nagy döbbenet ért a minap. Eddig azt hittem, hogy ismerem a lányaimat, nincsenek titkaik előttünk, hiszen mindent, mindig megbeszélünk. Most mégis olyan dologgal kellett szembesülnünk, amit kitudja mióta titkolnak előttünk.
Este már az ágyban voltak, mikor Zsófi véletlenül elszólta magát. Természetesen rögtön felkaptam fejem a szó hallatán, hiszen nálunk nem megengedett semmiféle erőszak. Már egészen pici koruk óta ezt szajkózom nekik.
Emlékszem, még olyan kicsik voltak, hogy nem is tudtak beszélni, bezzeg veszekedni! Azt nagyon. Legtöbbször már akkor is Zsófi feszegette a húrt Lucánál, aki természetéből adódóan tűrt egy darabig, majd megelégelve a folyamatos zaklatást, a tettek mezejére lépett és alaposan testvérébe harapott. Volt is abban az időben bőven sírás, meg jó pár lila foltocska hol itt, hol ott Zsófi testén. Majd amilyen hirtelen jött ez a harapós korszak, szerencsére úgy el is tűnt az életünkből.

Napjainkban is vannak köztük súrlódások, amit tehetetlenségükben legfeljebb egy kisebb csípéssel próbálnak megoldani.
Legjellemzőbbek mégis konfliktusaik során a hangos veszekedések.  Tisztára Juli néni, Kati néni! -letye-petye-lepetye...
-ezt, ezekben az esetekben mondni is szoktam nekik.  Ez a mi, évek óta tartó  konfliktuskezelő játékunk. Ilyenkor beduzzognak, ez is a játék része cáfolják szavaimat és már el is felejtették az egészet, hogy min kaptak össze. Így, hamar helyreáll a rend, mindenki boldog és elégedett.

Visszatérve a titkukhoz.
Luca harap!
Ráadásul minden kedden!!!
Na, itt jött el az a pont, amikor félredobtuk szülői tekintélyünket és vinnyogva nevettünk  a hallottakon.
Mi az, hogy keddenként? Megbeszélik, hogy este nyolckor (mivel kedd van) megharaplak, vagy hogy is van ez, meg mióta, és miért? Nem is értettük az egészet. Nem tudtuk, Zsófi miért nem szólt eddig az egészről, hiszen árulkodásból kitűnő, mint tudjuk.
Hogy nem vettük ezt eddig észre? Meg egyébként is...

Szerencsére ennyire nem rossz a helyzet. Nem tért vissza Luca harapós múltja, azaz csak részben. Egy elviselhetőbb, finomabb változatban. Szeretetből harap. Zsófi pedig szeretetből hagyja magát.
Tartja a vállát, majd Luca finoman megharapja.
Megmutatták, látszik, hogy mindkettőjüknek igénye van az efféle összetartozásra.
Az egészet azért írtam le, mert ma kedd van...
- csak, hogy tudjuk mire számíthatunk!

forrás
Gyermekpszichológus olvasók kíméljenek meg ezen ritka jelenség fejlődésre kiható, káros statisztikáitól. 
Itt kéretik figyelembe venni, az ikrek sajátos kötődését, lelkivilágát!

6 megjegyzés:

  1. :-)))
    Igen, én is az iker mivoltukra akartam hivatkozni, hogy talán amiatt...
    :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt még el is felejtette leírni, hogy mikor megkérdeztük azt, mégis meddig akar harapni, azt a választ adta Luca, hogy
      -év-végéig.
      Arra viszont nem tudott egyértelmű választ adni, hogy ez az iskolai tanév, vagy az év vége!
      :)))

      Törlés
  2. Hát én erre nem tudok semmi értelmeset írni. Egyszerre meresztek nagy szemeket és mosolygok az egészen!
    Lehet, hogy Eszter és Noni között is van valami hasonló vérszerződés csak nem tudok róla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági!
      Ezek után már én se tudom mit gondoljak az ikrekről, mert ez a fajta érzelemkimutatás teljesen új előttünk, mikor még arra is noszogatni kell őket, hogy előttünk egy puszit adjanak egymásnak...
      -vagy ez csak a külvilágnak szól?
      Mondjuk, mióta külön osztályban vannak, sokkal erősebb közöttük a kötődés, ezt gyakrabban tapasztalom!
      ;)

      Törlés
  3. Nagyon tetszik a sztori, nagyon jót mosolyogtam. Csuda páros! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails