2013. június 6., csütörtök

Ikea hack- PET-palackokkal

Tegnap, miközben régebbi képeim között keresgéltem, találtam rá az egyik, éppen egy évvel ezelőtti fotóra, amit elméletileg ide készítettem. gyakorlatilag pedig, azóta se mutattam itt meg. Pedig használjuk is nap-mint nap. Nem is értem eddig miért maradhatott ki...
-sebaj, most pótolom a hiányosságot, elvégre jobb később, mint soha.

Ezt a lámpát, még a lányok szobájának a felújítása előtt készítettem. Fejemben már akkor is megvoltak a kész tervek, tudtam mit és hogyan szeretnék. Inspirációt eredetileg innen kaptam, majd ezt kissé újratervezve, megvalósítottam a saját virágomat. Mondhatni, gombhoz készítettem a kabátot és itt a gomb, most a lámpa volt, no meg néhány kép, amiket  festés után meghagytam a falon.


A lámpa alapja egyszerű és a legolcsóbb Ikeas-s lámpa, NOT amit külön erre a célra vettem meg.
Az eredeti, egyszerű műanyag burákat levettem, majd az egész vázat zöld akrilfestékkel lefestettem.
Míg a festék száradt, üdítős palackokból kivágtam, majd egy mécses felett "megformáztam" a szirmokat és a leveleket.
Előzőleg természetesen hozzámértem ezeket  a foglalatokhoz, a tökéletes fedés érdekében.
Majd ezeket is lefestettem. 
A szirmoknál játszottam egy kicsit a színekkel, már a majdani szoba tervei szerint. Itt alulra egy sötétebb, gyöngyházas réteget kentem, majd miután megszáradt, kapott egy világosabb pink fedőréteget. 
Mivel a PET palackokból kivágott szirmoknak csak az egyik felét festettem, így a másik, "üvegesen" csillogó rész lesz az, ami kívülről mutatni fog. A szirmokat, ennél a fényesebb részénél, pillanatragasztóval rögzítettem. majd mielőtt még a lámpát teljesen összeszereltem volna, felhúztam rá a leveleket és már kész is lett, az egyedi viráglámpánk.

közvetlenül az összeszerelés után, itt még a nappaliban

Mi nagyon szeretjük és rendszeresen  is használjuk.
Tartósnak bizonyult, így az eltelt idő távlatából bátran leírhatom, hogy megérte az árát...
;)

6 megjegyzés:

  1. Nagyon nagy ötlet, és tetszetős csinosítás! Tényleg feldobja a lámpát és a szobát is! Gratulálok! Meg mutatom a feleségemnek, mert nálunk ő a kreatív munkák felelőse!
    :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mutasd, csak mutasd! ;)
      Köszönöm, hogy te is így látod!
      - már megérte az átalakítás...

      Törlés
  2. Szerintem is nagyon klassz lett! És nagyon tetszik, ahogy egyenletlenné teszi az árnyék szélét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Sötétben, tényleg nagyon jó mutat a fények árnyjátéka...
      :)

      Törlés
  3. Jó ötlet, szép dekoráció, gratulálok!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails