2014. február 13., csütörtök

Kösz, jól vagyok...

El sem hiszem, hogy 5 hete írtam utoljára. Hihetetlen, hogy ennyire elrepült az idő, nekem valahogy másképp tűnt...
Legutóbb, Zsófikám problémája foglalkoztatott, ami úgy látszik (kopp-kopp-kopp) véget-ért.
Igaz, még járunk szakemberhez és sokkal okosabbak se lettünk az ügyben, de dolgozunk rajta...

Egyébként meg nem jó ez a rengeteg kihagyás, mármint az írásmentes időszak, mert tényleg rengeteg dolog felejtődik el, a mindennapos taposómalomban. A minap jutott az is eszembe, még a karácsonyi időszakból is lenne mit feltöltenem, megmutatnom, ha már egyszer időt, energiát fordítottam rájuk...
-mármint az ajándékokra.
Aztán itt vannak a bizonyítványok is, amik az akkori nehézségeink ellenére is, csupa dicséretes, kitűnő lett mind kettőjüknél. Büszke is voltam (vagyok) rájuk.
Tudom, másnál is, nem csak nálunk rohannak a napok...
Sok időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy rájöjjek mi is hiányzik nekem a legjobban a kora-estékből. Hiányzik az életünkből, a szó jó értelmében az a fajta nyugalom, amit a kézműveskedés, a lányokkal való közös alkotás nyújtott, megboldogult óvodás korunkban...
Mert mi van most! Gyakorlás, szorgalmi feladatok, bepakolni az iskolatáskákba, vacsora, fürdés, fogmosás, mese és alvás. Jelenleg a fejenállás gyakorlását torna órát is felvettük a listánkra. Néha egy kis rajzolás a lányok részéről, az is max 5-10 perc, majd másnap ezek a remekbe szabott rajzok a kukában kandalló landolnak, mert nem elégedettek vele. Hosszabb időt igénylő munkába már bele se kezdünk, mert mire ráhangolódnának, addigra be is kellene fejezni...
-így maradna a hétvége. Viszont sokszor akkor sincs idő, -vagy kedv. Nem is értem, mások ezt, hogy csinálják, két vagy több, iskoláskorú gyerek mellett.

Annak viszont örülök, (kopp-kopp-kopp) hogy a betegségek elkerültek minket és még nem volt az iskolában hiányzásunk. Mondjuk, pont jókor találkoztam az interneten a citromlé kúrával. Na, nem mintha nem tudtam volna, hogy a citrom egészséges és mennyi vitamin van benne, de ilyen rendszeresen még nem fogyasztottuk, mint az utóbbi 3-4 hétben. Annak idején, mikor még fogyókúráznom kellett, rendszeres citromlé fogyasztó voltam. Ez a  mostani, egy kissé más elven, de muuukooodik. Elég bizarrul hangzik, hogy a frissen kifacsart citromlevet* először hideg vízzel hígítjuk, majd felöntjük (nem forrázzuk) meleg vízzel és így fogyasztjuk el éhgyomorra.
Sokkal jobb, mint gondoltam, olyannyira, hogy a megengedett fél óra (ami a felszívódáshoz kell ) után sokszor hajlamos vagyok a kávézásról is megfeledkezni. Az meg, hogy iszonyatosan eltelít már csak bónusz a sok jóhoz. A lányok is hamar megszokták ezt a fajta új rendszert, már hiányolnák ha nem lenne. Ilyen hozzáállás mellett,  pedig eszembe sincs beszüntetni, sőt még szüneteltetni sem. Mert, amire végképp nem gondoltam, hogy székrekedés ellen is ennyire hatásos...
-8 év** után megtört a jég, és beindult az,- aminek kell!

Gondolom az sem hír egy szülőnek sem, hogy farsangra készülődünk mi is. Most egy kicsit lazábban, ami nálam azt jelenti, hogy kevésbé fogom 100% saját-kezűleg elkészíteni a jelmezeket, de nem is boltit, készen gyártottat veszek.
Tavaly, egy kissé csodálkoztam azon, hogy a mi iskolánkban nincs jelmezverseny. Mára, viszont ez már teljesen természetes, és igazat kell, hogy adjak a bölcs döntéshez. Az élet annyi területén vannak versenyhelyzetbe állítva a gyerekek, miért kellene még a farsangot is ilyennek beállítani. Egyszerűen csak érezzék magukat jól a gyerekek a különleges jelmezekbe, versengés nélkül...
Ezt pedig, minden kedves szülő értse végre meg!
Egyébként nem titok, Luca bűvész lesz, míg Zsófikámnál a madárijesztő és a konyhatündér között fog eldőlni a választás. Mellesleg mind a két gyerek saját magának találta ki a jelmezötleteket, nekem ebbe már vajmi kevés a beleszólásom, maximum  a fejem főhet miattuk, hogy mit tudok majd belőlük kihozni... 

Szóval, ennyi most nagy hirtelen a mi házunk táján történt eseményekről.
Most már tényleg összekapom magam és megpróbálom bepótolni az elmaradásomat...
-remélem nem lehetetlen.

*70kg-ig fél citrom, felette,- már 1 egész citrom az ajánlott
**személyiségjogokra hivatkozva, név nélküli gyerek.

-és azt még le se írtam, hogy az elmúlt 1 hónap alatt, összesen négyszer járt nálunk a fogtündér!

4 megjegyzés:

  1. a citromlevet azért jobb, ha szívőszállal isszátok, hogy a fogzománc se lássa kárát

    örülök a híreknek, jöhetnél gyakrabban

    eszméletlenül "megöregedtek" a lányaid:)))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt olvastam, hogy így amennyiben hígítva van nem szükséges.
      Azért szem előtt tartom amit írtál!!!
      Igyekszem gyakrabban jönni és amennyiben lehetséges több képpel is!
      :)))
      Ugye? Tiszta vénasszonyok már! Főleg a viselkedésük...
      Juli néni-Kati néni.
      :D

      Törlés
  2. És nem ég a gyomrod a citromtól?
    Lesz kép a farsangról?:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikó, képzeld el, hogy nem ég!
      Először én is azt hittem, hogy miután majd megisszuk a citromlevet, majd kilyukad a gyomrunk az éhségtől, meg mindenféle bajunk lesz...
      -de nem!
      Így hígítva, melegen, illetve langyosan, tényleg jó, már csak azért is mert nem húzza össze a szánkat!
      :)

      A farsangi jelmezekről biztosan, magáról a buliról nem tudom, sajnos, az nem rajtam múlik...
      ;)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails