2015. január 16., péntek

Egyszer volt...születésnap

Nem vagyok valami büszke, hogy a lányok születésnapjáról, ami egyébként novemberben volt, eddig még említést sem tettem. Mindazok mellett, hogy egy kicsit elszomorított, milyen gyorsan öregednek lányaim nagyon jó buli volt...
Eredetileg még az ünnepeltek előtt is titkolni szerettük volna a meghívott "sztárvendégek" kilétét,  ám, úgy nagyon nehéz lelepleződés nélkül, ha már a meghívó szövegében utalunk rá. Állati jó buli-ként lett feltüntetve, így a lányok elég hamar levágták, hogy idén házunkba költözik a természet...
-ami egyébként nem is volt olyan bonyolult. Igaz, először kicsit megijedtem, hogy ennyi gyereket hová, hogyan fogok tudni leültetni. Ám, ha már a természetnél tartottunk, úgy adta magát a nyári favágásnál felhalmozott rengeteg farönk. Ezekből válogattuk ki azokat a megfelelő méretű darabokat, amik nem billegtek. Eredetileg, festeni szerettem volna a rönkök tetejét, de mivel folyamatosan időhiánnyal küzdök, így egy egyszerűbb, és gyorsabb megoldást választottam. Végül, natúr csomagolópapír került a tetejükre, amit spárgával rögzítettünk. Így, helyes kis gombácskák lepték el nappalinkat.
aktivity
 A natúr dekoráció mellett, rengeteg játékkal, vetélkedővel is készülnöm kellett, hiszen nekem kellett szórakoztatni, lefoglalni a lurkókat, addig, amíg a fő meglepetésvendégünk meg nem érkezik. Mit mondjak utólag...?  Még nem borultam ki teljesen, így az a másfél órás műsor, pont elég volt regenerálódásomra.
 Sütemények is megrendelésre készültek, mert Zsófi és Luca egészen pontosan tudták, mit, szeretnének látni az asztalon. Így, almás pite és fahéjas dount muffint sütöttem, és hogy az életem ne legyen túl egyszerű, tudták ezt még fokozni... A muffinok, ugyanis egészen picike színes papírkapszlikba lettek beletöltögetve. Készült még a kedvenc sós rágcsa is és az elmaradhatatlan szendvicskígyó, ha már az állatoknál és természetnél tartunk.
Visszatérve meglepetésvendégeinkre. Először jött az egér, majd egy nagyobb példányú rokona a patkány, nyest, róka, borz, héja, kutyák és  végül a galamb.  Gábor fantasztikus műsort tartott a gyerekeknek, amit nem csak ők, de mi felnőttek is szájtátva néztünk végig, és nevethettünk, vicces történetein...
-amivel nagyban hozzájárult, hogy a lányok 9. születésnapja felejthetetlen legyen.

 Ragaszkodva tavalyi szívószál dekrrációnkhoz, de a poharakat lecseréltük, és névreszóló üvegekből oltottuk szomjunkat.
   guriga baseball, bemelegítésként...
Az állati jó buli...
Az utolsó egyszámjegyű torta mi más is lehetne, mint a nagy kedvenc, marlenka
Fáradtan, de boldogan a családi kedvencekkel.
A lányok, pedig a mi kedvenceink...







2 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails