2015. augusztus 26., szerda

Kis herceg

Ennyire laza szülő még eddig nem voltam, mit az idei nyáron. Nem tudom, hogy ez az iskolaváltásnak köszönhető, vagy egyszerűen csak annak, hogy nőnek a lányaim, de messziről kerültünk eddig, minden tanulással kapcsolatos dolgot. Eredetileg nem így terveztem  a nyarat, de hát ugye,- ember tervez...
Vannak viszont kötelességeink is. Mennyivel jobban hangzik a kötelesség a kötelezőnél.
A kötelező dolgoktól alapvetően irtózunk, és ez így is van jól...
Azért, hogy még véletlenül se unatkozzunk nyáron, kötelező olvasmányként kapták a lányok a kis herceget. Azt csak zárójelben jegyezném meg, hogy szerintem nem 4. osztályba készülő gyerekek fognak életre-szóló idézetekkel dobálózni a könyv elolvasása után... jóformán meg se értik az egészet.
Sebaj! Nem adtam fel. Először kezdtük a könyvek beszerzésével, mert ugye, élből kettő kellett... -majd, az olvasással folytattuk.
Ez így kevésnek bizonyult, jöhetett a hangoskönyv. Személy szerint, többször is elaludtam rajta. 
Amikor csak tehettem, átbeszéltem lányaimmal a fejezeteket, de láttam, hogy nem jutottunk előrébb.
Nem kertelek, utálták az egész könyvet, úgy, ahogy volt. Részemről  teljes volt a pánik, mert fogalmam se volt arról, hogy mit fognak írni a könyvről, öt oldalon keresztül. Öt oldal. Ennyi a minimum, amit fogalmazásként írniuk kellene, ráadásul tollal, csak, hogy gyakoroljanak...
Azt hiszem, hogy a legjobbkor jött az a mentőöv, amit a szegedi Móra Ferenc Múzeum dobott ölünkbe. Bolygón innen  a kiállítás címe, és természetesen a kis hercegről szól. Ez a nekünk való, mint utolsó lehetőség, mert az idő sürget...
A megfelelő időpontot kicsit nehezebb volt összeegyeztetnem Gáborral. Egy vasárnapra esett, hogy útnak tudtunk végre indulni és pontot tehetünk, az egész kötelező olvasmány végére.
Nagyon bizakodó voltam, bár számomra az egész kiállítás nagy csalódás volt, a lányoknak mégis segített...
Lelkesen jöttek ki a kiállításról, alig várták, hogy belekezdhessenek  végre az írásba. Erre még várniuk kellett egy keveset, mert ha már Szegeden jártunk, akkor egy kicsit turistáskodtunk és lazításképpen, még a vadasparkba is ellátogattunk. Apropó vadaspark. A borsos árak mellett, többet vártam itt is. Sebaj, mert ameddig a lányoknak tetszik és ők, jól érzik magukat, addig is befogom a számat. Azt viszont nem hagyhatom ki, hogy országos szinten, még mindig a miskolci vadasparkot tartom a legjobbnak, minden tekintetben...

Vissza térve a kis hercegre. Jelenleg 4 oldallal készen vagyunk, az-az egy, meg majd csak összejön még, ezalatt a pár nap alatt. A tollal írás hibaszázalékával is maximálisan elégedett vagyok. Nem volt lapkitépés, sírás, elkeseredés, csak hatalmas izgalom, ami gyakorlással majd szűnni fog. Legalábbis nagyon remélem.
Azt írtam már, hogy mekkora mázlink van? Nem csak a kiállítás miatt, hanem novemberben a mozikba kerülő film miatt is, ami természetesen a kis hercegről szól. Lesz még időnk bőven tanulmányozni, hiszen a negyedik osztály végig erről szól...
Egy ilyen a kép meg kötelez...
 

4 megjegyzés:

  1. Szia, Kis Herceg társasjátékotok van? Gyönyörű és nagyon szerethető :-) Ez is segítség lehet....

    VálaszTörlés
  2. A Kis Herceghez nem tudom hozzászólni, mert nekünk az nem volt kötelező, de a Nyíregyházi Állatparkban jártatok már? (Sóstó Zoo) nekem az az igazi.

    VálaszTörlés
  3. A Kis Herceghez nem tudom hozzászólni, mert nekünk az nem volt kötelező, de a Nyíregyházi Állatparkban jártatok már? (Sóstó Zoo) nekem az az igazi.

    VálaszTörlés
  4. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatait. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails