Ismét mozgalmas nap elé néztünk, melyben Csíkdánfalva és Csíksomlyó volt napi úti célunk. Pihenésképp a frissen érkezők kedvéért Farkaslaka és Székelyudvarhely érintésével kezdtük a menetet. (ismétlésképpen)
Csíkdánfalván az a megtiszteltetés ért minket István jóvoltából, hogy nem csak bepillantást nyerhettünk a szövés és korongozás fortélyaiba, hanem saját kezűleg ki is próbálhattuk ezeket az igencsak nehéz szakmákat.
Hihetetlen precizitással dolgoztak az asszonyok, fejükbe alaposan bevésődött minta sorokat, akár csukott szemmel is ugyanolyan tökéletességgel készítettek volna el.
Nagyon kedvesen, segítőkészen magyarázták, türelemmel mutatták meg nekünk hogyan készülnek a Csíki festékes, rakottas szőnyegek, és a már elkészült terítőket is megcsodálhattuk.
A korongozó műhely, mint mágnes vonzott bennünket.
Természetesen először a gyerekeket hagytuk kibontakozni, de (mi felnőttek) izgatottan vártuk a pillanatot amint kezeink által mi is megtapasztaljuk az alkotás örömét.
Gábor bevallása szerint, már előző nap "fejbe" lejátszotta a mozdulatsort , amivel a korongozó pedálját fogja lábbal hajtani.
Csalódnia kellett, mert elektromosan működött, de azt hiszem, hogy nem bánta, mert így legalább egyszerre csak a kezére kellett koncentrálnia a "mesternek"
"A" mester
Én, amióta az eszem tudom mindig is szerettem volna kipróbálni a korongozást, de arra már soha nem vettem a fáradságot, hogy egy tanfolyamra beiratkozzam, vásárokon pedig ahol lehetőség lenne rá, nem szerettem volna égetni magam szerencsétlenkedésem miatt.
beleadtunk apait, anyait...
gyakorolja a csipkézést az utánpótlás
a csapat termése
Némi tisztálkodás után sort kerítettünk vásárlásunkra is, válogatva a szebbnél szebb keramikus termékek között.
Kalandokkal tele folytattuk utunkat a csíksomlyói kegytemplom felé.
A gyerekek tátott szájjal álltak a főoltáron lévő "csodatevő" Mária-szobor előtt, miközben fejecskéjükben kívánságlistájukon gondolkoztak.
Luca kitartóan várja a könnyeket, hátha...
Leginkább az foglalkoztatta a lányaimat, hogy Mária vajon mindenkinek teljesíti-e a kívánságát?Zsófikámét biztosan nem, mert ő volt az első aki kikotyogta kérését egy igazi repülő pónit.
Lucám a mai napig tartja magában, félve attól, ha elmondaná kívánságát az nem teljesülhetne.
Ebédünket a templom túloldalán lévő étteremben fogyasztottuk, ahol nekem szerencsém volt megkóstolni a saláta levest, ami nagyon ízlett.
Tulajdonképpen egy gyors ebéd miatt ugrottunk be, de egy kissé elhúzódott, így csúszott a napi programunk, aminek még csak a felénél tartottunk.
Míg a többiek számára befejeződött a napi tervezett program az ebéddel (uzsonna) és szétszéledve, ment mindenki a saját "dolga" , esetleg hazafelé, addig mi Őrült tempóban robogtunk Csíkszentkirály irányába, hogy egy nagyon kellemes találkozást megejtsünk Edóval.
Ezt a napot ennél a pontnál kellett volna megállítani, vagy lelassítani, mert a folytonos rohanás amibe belekerültünk, nem hagyott kibontakozni, nyugodtan beszélgetni, kihasználva a személyes találkozás varázsát.
Edó egy csinos, kis filigrán, szerintem nagyon belevaló csajszi.
Örülök, hogy megismerhettem és bízok abban, hogy hamarosan ismételten találkozunk, amikor egy igazi traccspartit tarthatunk amolyan "csak csajos" módon.
Edót a munkahelyén látogattuk meg és eléggé stresszes voltam amiatt, hogy az előre jelzett időpontig nem érkezünk meg, ami a találkozásunkat is meghiusíthatta volna.
Elmondása szerint egyből odataláltunk a gyönyörű környezetbe lévő napközihez, ami egy templommal szemben található és amibe nem csak a lányaim, hanem én is azonnal beleszerettem.
Gyönyörű igényes napközi, ami nálunk óvodaként működik.
Először értetlenkedtem egy sort miért napközinek hívják, mikor óvoda, de itt az óvoda csak fél napos, nem egész-napos mint nálunk.
Élvezték a lányok, hogy kedvükre szétnézhetnek az igazi gyerekparadicsomba ahová csöppentek, látszott a környezeten, hogy itt minden a gyerekekért, miattuk történik...
Örülnék, ha a mi óvodánk, fele ilyen otthonosan, barátságosan lenne berendezve.
Nagyon sajnáltam a kapkodva elfogyasztott közös kávézást, aminek köszönhetően a fényképezőről is teljesen megfeledkeztünk (még jó, hogy ott volt Gábor legalább neki eszébe jutott) így bármikor ha ránézünk a képekre tudni fogjuk, hogy ez volt a valóság.
Külön köszönet Edónak az erdélyi konyha eddig megjelent lapszámaiért!
Ne gondolja senki, hogy mostantól kényelmesen hátradőltünk az autó ülésén és séta-kocsikáztunk Parajdig, ennek pont ellenkezője történt...
Gábor beletaposott a gázpedálba és fél órával a többiek után már meg is érkeztünk szállásunkra, hogy egy gyors öltözködés után megint autóba pattanjunk és most ellentétes irányba induljunk el Ágiékkal Marosvásárhely felé.
Egyik izgalomból a másikba estem, mert most Edithékhez volt meghívásunk, ahová szégyen szemre elég nagy csúszással érkeztünk meg, ráadásul úgy, hogy betegek voltak a lányai.
(pedig minden tőlünk telhetőt megtettünk)
Kölcsönös volt az öröm, mindannyiunk részéről.
Edith ugyanolyan jókedvű, csupa derű, mosolygás, mint ami a képeiről szokott visszaköszönni rám.
Megkóstolhattuk a napraforgó kókuszos kalácsot amit sütött nekünk.
Nem csak mi felnőttek, de a gyerekek is kétpofával tömték magunkba, marcangolva, csipkedve, ki ahogy érte a látványos és ízletes csemegét.
(így mutattunk példát a gyerekeinknek, hogy kell vendégségbe viselkedni)
A házi fagyi is gyorsabban fogyott, mint olvadt, aminek elfogyasztására pár fénykép készítés között sietve, kapkodva kerítettünk sort.
A lányok jóformán bele se merülhettek a játékba, mégis fenekestől felforgatták Kriszta és Boróka szobáját.
a sok szöszke fürtös leányzó egy-kupacban, ajándékosztásra várva
Ajándékba kaptuk azt a rengeteg házi-készítésű csemegét és fickói forrásvizet, amit ezúton is köszönünk vendéglátóinknak.
Nagyon boldog vagyok, hogy ezen a napon két nekem kedves bloggerrel is találkozhattam, ha csak rövid időre is.
Nagyon bízok benne, hogy a blogger találkozónak előbb, vagy utóbb lesz még folytatása, ami megerősít abban a hitben, hogy az álmok néha még-ha határon túliak is, de valóra válnak.
