2010. május 20., csütörtök

Fakanálbáb készítése




Gondoltam egy merészet és belevetettem magam a bábkészítés örömteli alkotó világába.

Ötletadóként saját lányaim szolgáltak, akik előszeretettel játszottak, báboztak lábukról lehúzott, néha viseltes -koszos- zoknijaikkal.
Eredetileg gyermeknapra szerettem volna meglepni őket, de nem voltam eléggé körültekintő, így a meglepetések megfelelő rejtekhelyének hiányában, idő előtt fény derült az első szériában készített fakanálbábokra, amit azonnal használatba is vettek.

Kikapcsolódásnak és szórakozásnak is jó volt ez a fajta "szellemi" kihívás, amiben az állatok megformálására fektetem nagyobb hangsúlyt.

Eleinte arra gondoltam, hogy ellátom végtagokkal is a bábokat, de későbbiekben meggondoltam magam, és csak "fej" bábok kerültek ki a kezeim alól.
A végtagok pótlása utólagosan is -igény szerint- lehetséges, amit a gyerekekkel közösen elkészíthetünk, színes "kötöződrótok" segítségével.

Ha már fakanálbábok, akkor nélkülözhetetlen hozzá az elmaradhatatlan fa kanál, amit részből az itthoni, részből piacon beszerzett darabokkal, készletből fedeztem.
Ezek alapozását, színezését, akril festékkel (vízben oldódó) kezdtem, majd a megfelelő orrokat, füleket, filc és dekorgumi ragasztásával helyeztem fel az arcokra, a mozgó szemek kíséretében.
Rögzítésükhöz, szilikon ragasztót használtam,- ami nekem már több kreatív munkámnál jó szolgálatot tett.

Akadtak nehezebb pillanatok is, amikor egy-egy állat megformálása előtt papírra rajzoltam többször is a mintát, egészen addig kísérletezve, amíg nem kaptam meg az elképzelt arcformát.


Így született meg kezeim alól (egészen véletlenül) a 2in1 azaz, nyúl és kutya báb is, amit a fülek hosszúságának szabályozásával érhetünk el.

Egyenlőre az első szériát tudtam csak befejezni, hamarosan jelentkezem a következőkkel.

9 megjegyzés:

  1. Ujabb es ujabb remek otletek,anya nagyon otletes vagy ilyeneket en ki sem talalnek azt hiszem.Nagyon jo kis ajandek lett volna de mivel a lanyok rabukkantak igy majd meg torheted a fejed valami uj dologban.
    Ngayon ugyes vagy anya,puszika a kis cserfes csajsziknak

    VálaszTörlés
  2. Imádni valóak!
    Érdekes, hogy a minap kaptak rá a lányaim is újra a bábozás ízére. Elfelejtett kesztyűbábjaikkal adtak elő jobbnál jobb meséket, pontosabban Hanna kitalálta a történetet, a kicsik meg leutánozták. Mit mondjak! Remekül szórakoztunk.

    A hozzávalókat hol szerezted be? Elfogytak a szemek.

    VálaszTörlés
  3. Ági!

    Minden kreatív hobby boltos.
    :)
    A fakanál utánpótlást pedig 1 hónap múlva aktuális "külföldi" utunkon megejtjük!

    :)
    A többit majd személyesen!
    :)

    VálaszTörlés
  4. Móni, nagyon cukik lettek a bábok!!! Ügyes vagy! Mi szerint készítetted őket? Csak úgy állatokat, vagy konkrét mesék után? Ha jól látom, ott van Kipp-kopp és Tipp-topp is. :)

    Kiadhatnád könyv formájában is az ötleteidet... Egyszerűek, gyerekek is el tudják készíteni, biztosan lenne rá kereslet.

    Kíváncsian várom a többi bábot. :)

    Puszi.

    Vivien

    VálaszTörlés
  5. Vivien!

    Nem, nem konkrét mese után készültek a bábok, bár az eredeti tervemben az volt.
    (nem tudtam dönteni melyiket válasszam)

    Igen!
    Jól látod, örülök, hogy azért felismerhető lett a két gesztenyegyerek.
    :)

    Nem lenne rossz könyv formájában viszontlátni alkotásainkat, de ettől mi "még" nagyon messze vagyunk!

    Az, hogy tetszik másoknak a munkánk, nekem elég elismerés és ösztönzés a további kreatív ötleteim megvalósítására!
    :)

    VálaszTörlés
  6. Móni!

    :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  7. Nincs uj bejegyzes,hol vagytok hianyolunk mar benneteket?

    VálaszTörlés
  8. Névtelen14:54

    Fantastic blog you have here but I was wondering if you knew of any community forums that cover the same
    topics talked about in this article? I'd really like to be a part of group where I can get responses from other knowledgeable individuals that share the same interest. If you have any recommendations, please let me know. Thank you!

    My webpage: dental care and health

    VálaszTörlés
  9. Névtelen11:36

    At this time it appears like BlogEngine is the best blogging platform out there right now.
    (from what I've read) Is that what you're using on your blog?


    Review my web blog; healthy weight loss

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails