2010. május 4., kedd

Más szemmel,...anya szemmel



Átértékeltem magamban mindent az elmúlt pár nap alatt.
Más szemmel nézem veszekedő lányaimat, konfliktuskezelésben is előnyömre változtam.
Sokkal türelmesebb lettem hozzájuk!
Betegségük ráébresztett arra, hogy lassítanom kell a saját tempómon is, nem szabad elvesznem a mindennapok monotonságában, csak azért mert anya vagyok...
Szerencsére ez a kisebb lecke is elegendő volt észhez-térésemhez, tanultam belőle, amit nem felejtek el egy darabig.

Semmihez nem hasonlító boldogság volt anyáknapi ébresztőjükre, veszekedésükre felkelni.
Anyai szívem örült a legjobban, hogy megint hallom cserfes hangjukat, árulkodásukat, és nem elesetten, gyengén fekszenek az ágyban.

Gábor próbált kihúzni a lányokból egy-egy anyák-napi éneket, de mindhiába, nem voltak hajlandók beadni derekukat a legszebb (kérlelő) szavakra se, mert ők csak az oviban fognak énekelni nekem.
Jól beidomították az óvónénik a titoktartásra őket...
:)
Mosolyogva, gyerekeinkben gyönyörködve kortyolgattuk a kávénkat Gáborral aki közölte, hogy hamarosan indulni szeretne....
- ??? -nem értettem hová lenne olyan sietős dolga, mikor este még ő szorult némi ápolásra...
- anyák napján nem maradhatsz virág nélkül, elmegyünk és azt vesszük meg amit szeretnél! -hangzott az ellentmondást nem tűrő válasza

Bevallom nem vágytam virágra, de a kimozdulás lehetősége a környező kertészetekbe, sétálni és gyönyörködni a különlegesebbnél-különlegesebb virágokban elég csábítóan hangzott, aminek (önző módon) nem tudtam ellenállni.

(nagyon jól tudja, hogy az egyedüli gyengéim a virágok)

A lányok örökölték a virágok utáni vonzalmat tőlem, mert pontosan tudták, hová megyünk és előszeretettel szokták fel hívni figyelmemet olyan növényekre, amikkel még nem találkoztak a kertünkben (ráadásul fehér színben virítanak)
Most is így volt, miközben én leginkább a lányokat figyeltem ki merre jár, ők árgus szemekkel (és nyugodtan) nézegették a növényeket, mígnem megtalálták a számu(n)kra legmegfelelőbbet.
Virágokkal a csomagtartóba ahelyett, hogy hazafelé vettük volna az irányt, egy közeli étterem felé kanyarodtunk, a többség kívánságára...
Kicsit korainak éreztem a gyomruk miatt a vendéglőzést, de pont ma, nem szerettem volna ünneprontó lenni.

Jó volt a családommal lenni akik egészségesen nyüzsögtek körülöttem, és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy számomra felejthetetlenné tegyék az anyák napját, amit teljesen másképp terveztünk el...

Nagy buzgóságukban a pillanatnyi ötlettől vezérelve, rögtönzött bábszínházi előadáson vehettünk részt kora este, amit a lányok találtak ki.
Bábok gyanánt, megszabadultak (koszos) zoknijuktól, és azokat húzták a kezükre.
Állatmintás zoknik voltak, ezért az előadás a nyuszi és a cica barátságáról szólt, amit teljes átéléssel játszottak el nekünk...
Megható volt nézni játékukat, ami örömkönnyeket csalt a szemembe.
Titokban próbáltam letörölni, szabadulni tőlük, de a szemfülesek előtt nem tudtam tovább rejtegetni érzelmeimet, amit a szeretet és az örökös aggodalom váltott ki belőlem.

Örülök, hogy megadatott nekem a legcsodálatosabb főszerep amit az élet adhatott számomra, az anyaságot, ami semmihez nem hasonlítható, hogy egyszerre két kislány anyukája lehettem!

1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails