Ha eljő a fogtündér (jelmez) ideje

-akkor mi már felkészültek leszünk, már ami a fogváltást illeti, de addig is maradjunk a farsangi készülődésnél...
Mint előző bejegyzésemben írtam, az biztos, hogy tündéri lányaim, tündérnek öltöznek a nagy napon.
Viszonylag nagyobb fejtörést Ez a második jelmez jelentette, mert nehezen találtunk rá a témára, ami egyébként az orrunk előtt hevert...
Még nem várom, de nagyon is aktuális témát "dolgoztunk" fel a fogváltásról, a fogtündérekről szóló különböző mesékkel, így Zsófikám ideiglenesen maga is belebújhat a fogtündér jelmezébe, hogy megjutalmazza, vagy éppen megdorgálja a fogukat helytelenül-ápoló gyerekeket...

Nagyon érdekes, hogy ennél a jelmeznél, csak és kizárólag fogakban gondolkoztam, hasonlóképp mint amit különböző törzsek lógatnak, aggatják magukra az elejtett zsákmánytól származó fogakat, mert hát hol van az megírva, hogy a fogtündér csak az emberektől viszi el a kihullott fogaikat?
Ez az eléggé bizarr elképzelésem csak részben valósult meg, mert nem kannibálnak készültünk.

Na de hogyan, miből készítsük el ezeket a "gyöngyszemeket" ha már a fejemben megszületett a gondolat, akkor addig nem nyugszom, míg meg nem találom a megfelelő, házilag kivitelezhető megoldást...
Milyen érdekes, hogy pont Luca lányom adta meg a kezdő löketet, mikor az orrom-elé tartott pár szem csonthéjas mandulát, amik át vannak fúrva (apjuk csinálta) és a gyöngyös dobozban tanyáznak már második éve...
Eredetileg ezeket terveztem nagyobb metszőfogaknak, de idő közben eszembe jutott, hogy garázsunkban a múlthéten tartott takarítás alatt kezembe akadtak az Erdélyből hozott apró-kavicsok és azokból is tudnánk talán hasznosítani pár darabot...
Azt hiszem erdélyi utunkat sokadszorra is imába kell foglalni, mert a Gyilkos tó,- Békás szoros,- Békás tó, túránkról tavaly egy óriási kerülővel indulunk haza, de a pazar látvány többszöri megállásra késztetett bennünket ahonnan ezeket a "majd valamire jó lesz" kavicsokat szedtem, illetve gyűjtöttük be Gáborral az egyetlen valamire való zacskóba, amit csodával határos módon találtunk az autóba...
Sok szép emlék jutott eszembe az erdélyi utunkról miközben a lányokkal fogak után kutattunk a kavicsok között-és aki keres talál- soha jobb, formásabb fogakat nem találtunk volna, ha...

Azt a gyorsaságot amivel a lányok a festékeket és ecseteket kikészítették nem tudom leírni, -hiába az alkotói vágy náluk is nagy úr- bárcsak minden kérésemnek ilyen tempóban tennének eleget és nem kellene őket folyamatosan figyelmeztetnem mindenért...
A fogakat kitartóan festették fehérre, míg én a színtelen fedőlakkommal vittem fel rájuk a fényt.
Mikor Gábor hazaért büszkén mutatták a lányok a több tucatnyi fogat, mire ő nevetve csak annyit kérdezett, hogy -kit öltetek meg ezekért-mert túlzások nélkül írhatom, hogy nagyon élethűre sikeredtek.


Ezek a fogacskák kerülnek bele majd egy kis szütyőkébe.

Szükségünk volt még további "fogacskákra" amiket süthető gyurmából készítettem el.
Fehér színem nem volt, ezért a közeli hobbiboltba látogattunk el, de ott is csak foszforeszkálót lehetett kapni, mellesleg tört-fehér színben...
Nekem ez is tökéletesen megfelelt a lényeg, hogy kaptam és elkezdhettem az új szakmám betanuló idejét, ugyanis egy fogtechnikusi végzettséggel biztosan szebb, jobb lett volna a végeredmény.

Az apró fogacskákból karkötő, míg a nagyból medál készült.
A medálra arany színű (kötöző) drótból hajtogattam szoknyát és a szárnyakat, amit ragasztópisztollyal rögzítettem.
Készült még cukorkás karkötő is ami a fogak rémét jelképezi.
(kíváncsi leszek valyon mennyi marad belőle farsang után)


Némi elfogultsággal bátran kijelenthetem, hogy jól sikerültek az idei jelmezeink olyannyira, hogy most már tavasztündér Lucám is szeretne a nyakába fogtündér-medált, és fogtündér lánykám is szeretne koszorút a fejére...

-Érdemes volt dolgozni érte???
-Érdemes volt dolgozni érte!!!

Tavasztündér (jelmez)

Farsanghoz közeledve, ugyan mi más is lehetne a téma mint a gyerekek jelmezválasztása.

Hetek óta egyre gyakrabban került nálunk is szóba, ki minek szeretne öltözni az ovis farsangon.
Tavaly nagyon egyszerűen elintéztem a jelmezkészítést, mellesleg aminek külön örültem, hogy nem a huszadik hercegnők vagy tündérek lettek a csoportjukba, mint tette azt minden kislány...
Az idén is szerettem volna lebeszélni a lányokat csilivili rózsaszín ruhácskákról,de hiába vetettünk be apjukkal minden (agyament) ötletünket a jelmezválasztással kapcsolatban, szilárd elhatározásukban megingathatatlanok voltak -hercegnők vagy tündérek lesznek.
Voltam én is kislány lehet, hogy éppen ezért adtam be a derekam viszonylag rövid időn belül, de abba nem voltam hajlandó beleegyezni, hogy kész (üzletbe vásárolt) ruhába lejtsenek a "kifutón" és csak egyszerű tündérként, vagy hercegnőként szerepeljenek a(z ovis) közönség előtt.
Ha már lúd, legyen kövér, adjuk nevet is a gyereknek, azaz a jelmeznek...
Előkotortam a dobozok mélyéről a nyári ruhákat és azokból szemezgetve kerültek elő a megfelelő darabok amik némi átalakítás után megfelelnek majd a jelmezeknek- így lett Lucámból tavasztündér, míg Zsófikám jelmeze elég sok fejtörést okozott, de úgy voltam vele először készüljön el az egyik, utána majd ráérek gondolkozni a másikon is...
Ha tavasztündér, akkor számomra egyértelműnek tűnt hogy virágkoszorút visel a fején, aminek megvalósítását először kreppapírból gondoltam, majd találtam egy szuper ötletet ami alapján megszülettek a mi virágaink is pet palackból, amik drót és anyaggal bevont alapra kerültek fel.
Lucám betegsége miatt itthon volt velem ezért is vett szívesen részt a saját fejdíszének elkészítésében.
Ragasztópisztoly használatával rögzítettem mindent, ezért viszonylag könnyen ment, igaz okozott némi fejtörést, hogy az egyébként is eldeformálódott virágok a hő hatására ismételt alakváltozáson estek át újra és újra...
A virágok levelei zöld kartonból, míg a katicák fél dióhéjból készültek el, mert szerintem az utóbbi is elmaradhatatlan megtestesítője a tavasznak.
A katicák fényességét színtelen körömlakkomnak köszönhetik, amit beáldoztam az "ügy"érdekében...
-következzenek inkább a képek

segítséggel sokkal könnyebben megy...


ragasztáshoz előkészítve...
"modellem" amin a ragasztottam


Zsófikám fején a virágkoszorú -hiába - a szomszéd kertje mindig zöldebb...


Folyt köv...

Hol van már a tavalyi hó?

Két kép, amik egy héten belül készültek.
Habár a hónak már nyoma sincs, azért itt-hagyta nekünk nyomát jég formájában...
Olyan gyönyörű az éles kontraszt.

Ismét itt...

vagyok, nem tűntem el, csak egy kis-időre volt szükségem, hogy összekapjam magam, felkészüljek testileg és lelkileg az új esztendőre.

Rendet kellett tennem magam körül a szó legszorosabb értelmében ahhoz, hogy új, tiszta lappal indulhassak, kezdjem el terveim megvalósítását, ha már egyszer megálmodtam, kitaláltam őket.
A rendrakással kezdtem.
Ez a rendrakás nem a "hagyományos" mindennap alkalmazott pakolást jelentette,- hanem azt amikor a ház utolsó szeglete is kivan pakolva, kiselejtezve a nemkívánatos, esetleg évek óta mellőzött, működésképtelen kacatoktól való megválást, gyűjtő szenvedélyünknek hátat-fordítva lomtalanítjuk az életünket...
Január harmadikán kezdtem el ezt az új lélektisztító "hobbimat", amit ma sikerült is végre befejeznem.
Nagy és fárasztó munka volt, de megérte!
Végre úgy tudok végigmenni a házban, hiába nem látok be a zárt szekrényajtók mögé, de tudom, hogy mindenhol rend uralkodik legalább egy darabig, és ez nekem nagyon jó.
Most már tudom, hogy nem fogok félretenni semmit csak azért mert sajnálom kidobni, vagy mert nem használom, de majd fogom alapon/ akkor inkább valakinek odaajándékozom/ a számomra mellőzött-tárgyakat.
Ilyen nagyszabású takarításra bevallom eddig még nem kerítettem sort az elmúlt több mint 8 év során, bár időnként előfordult hogy a ház különböző pontjain szelektáltam a szükségtelen tárgyakat, amiknek egy részét sikerült átcsoportosítanom a lakás különbőző pontjaiba...
Nem is értem, hogy eddig miért tartottam meg olyan befizetett csekkeket, amiket már három évvel ezelőtt is kidobhattam volna,
-vagy miért őrizgetek olyan jótállási jegyeket amik már régen lejártak és a készülék is az elenyészeté lett,
-a műanyag dobozokról, amiknek a száma nem egyezik a fedelekkel már jobb ha nem is beszélek, írok, mert azokat évente többször is rendbe tettem, de valahogy idő közben reinkarnálódnak...
-az egy darabos pohárkészletek
-a lejárt szavatosságú készítmények,(pedig ezeket is szoktam időnként ellenőrizni)
-az apró játéktartozékok,gyöngyök, ragasztásra, javításra váró apróságok beledobálva (nehogy elvesszenek) egy (mély)tányérba,
-a saját kreatív cuccaim közötti átláthatatlan /gyűjtemény/káosz (erre valóba ritkán jut időm, hogy rendbe rakjam, mert minden más sokkal fontosabb a hétköznapokon)
-véglegesen megszüntetni a pár nélkül tengődő zoknikat -ezeknél mindig azt gondoltam, hogy előbb vagy utóbb megtalálom a hiányzó darabot, de ha eddig nem sikerült, most már nem is akarom (természetesen azért pár darabot megmentettem a kreatív munkáimhoz, hátha szükségem lesz rá)
-a lányok rajzait egy mappába elrendezgetni és bepakolni az évek óta gyűjtögetett alkotásaik közé
-és még sorolhatnám, hogy mennyi minden olyan apró láthatatlan munkával foglalatoskodtam, amire év közben nem, vagy alig jut időm.

Bevallom az idén még arra is képtelen voltam, hogy kézműveskedjek a lányokkal, valahogy nem volt hozzá kedvem, ihletem (biztosan ezt nevezik alkotói válságnak) de annál szívesebben olvastam, társasoztam velük, az együtt töltött időszakban.

A legnagyobb cselekedetemnek az elmúlt napokban talán mégis csak azt tartom, hogy a szenvedélybetegségemtől is (remélem sikerrel) próbálok megválni.

A házimunka nagyon jó terápiának bizonyult, egyenlőre jól a bírom az Új füstmentes életet!

BUÉK!

Legutóbbi blog bejegyzésem tavaly volt.
Milyen furcsa így, több mint egy hét távlatából ízlelgetni, viccesen mondogatni, hogy tavaly mostam, takarítottam utoljára, a vasalásról pedig ne is beszéljünk...
(elsején még a fürdést is belevettük)
Ezalatt az egy hét alatt komplett agymosáson mentem keresztül amit a lányok végeztek el rajtam/rajtunk.
Semmi nem zavarta meg a nyugalmas napjainkat, amit apjuknak hála, négyesben tölthettünk el.
Zombiként tűrtük, hogy társasok, kirakók, különböző memóriajátékok szívják le az év hátralévő napjaira tartalékolt energiaforrásainkat.
A legjobb az egészben mégis az volt, hogy megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy későn keljünk és feküdjünk, miközben a lányok délutáni alvását is ideiglenesen beszüntettük, így még-több időnk jutott egymásra/játékra...
Kiszolgáló személyzetként lestük minden kívánságukat, így bizony megesett, hogy napokig ki se tettük lábunkat a házból, ha a "művésznőknek" nem volt hozzá kedve/igaz a két számjegyes mínuszok minket se nagyon hoztak lázba, de azért annak rendje-módja szerint időnként megpróbálkoztunk a lehetetlennel...
Voltunk viszont egy sportos szülinapi "zsúron" a lányok nagylánybarátnőjének ünnepén, amit a közeli bowling-teremben tartottak meg, ahogy kell -hamburgerrel, tortával, izomból dobált/nem gurított/ golyókkal, nekem még nézni is rossz volt, de minden pillanatba azért fohászkodtam a fényképező mögül, nehogy a lábukra ejtsék...
Ez a sportos délután ébresztett rá tulajdonképpen arra, hogy a lányok már elég nagyok ahhoz, hogy hasonló családi programokkal színesítsük napjainkat, amit hamarosan el is kezdünk...
(megígértük)
Ennyit röviden az elmúlt év-végi napjainkról.
Amiről írni szerettem volna az a mi szilveszteri bulink, ahogy nekünk sikerült búcsúztatni és köszönteni az új évet.
Hosszú éveken keresztül nálunk voltak rendszeresen megtartva ezek a pirkadatig tartó fergetegpartik, de amióta megszülettek a lányok nem vágyunk hasonló kaliberű őrületre, annál is inkább mert reggel, ha tetszik,-ha nem- kelni kell és nem mondhatjuk a gyerekeknek, hogy most egy kicsit/pár óráig/ mellőzzenek minket, mert aznaposak vagyunk...
Ettől, azért nyomósabb okunk van lemondani különböző meghívásokat, mert se nagyszülők, se bébisintér /főleg szilveszterkor/ nincs jelen az életünkben.
Mielőtt bárki sajnálna, megsúgom, hogy rég éreztük magunkat ilyen jól, bár a tavalyi szilveszterünkre is ezt mondtam, de ha ez évről évre még fokozódni fog, az különösen jó érzéssel tölt el az elkövetkezendő évben.

Rekedtre énekeltük magunkat/hangunkat.
-volt karaoke gyerekzenével,
-őrületes /csoportos/tánc az alma együttes zenéjére, amiből évek óta verhetetlen "sláger"nálunk a nád a házam teteje című daluk...
Rengeteg pezsgő fogyott, természetesen ebből is a gyerekváltozat, mert hiába egyik kedvenc italom a pezsgő amit bárhol, bármikor szívesen fogyasztok, most így, hogy kötelező volt nem csúszott még az éjféli koccintásnál is csak nyögve nyelősen, a szokás kedvéért...
Apropó koccintás!
Évek óta terveztük, hogy majd egyszer/valamikor/ ha a tavunk befagy milyen jó lenne éjfélkor a tó közepén koccintani és nézni a tűzijátékot.
Hát ez a régóta dédelgetett kívánságunk az idén teljesült, úgy ahogy megálmodtuk, elképzeltük valaha.
Bárcsak minden kívánságunk így teljesülne a jövőben, az se baj, ha addig még várnunk kellene pár évet!