Bálványok...

-amik, gondolom mindenki életében ilyen-olyan szerepet töltenek, vagy töltöttek be.
Egy biztos, szükségünk van bálványokra!

Régóta, tulajdonképpen mióta a lányok az eszüket tudják, bálványozzák unokatestvéreiket.
Eleinte szerepjátékokban kölcsönözték neveiket, így nem volt meglepő számomra sem egy idő után, ha Vikit, vagy Karolinát keresik, hívják, szólongatják éppen a lakásban.
Ahogy nőttek, cseperedtek a lányok és az imádott bálványok, egy új, irigylésre méltó dolog került a kicsik látóterébe, mégpedig a fogszabályzó...
Tavaly nyáron is ámulattal lógtak a nagyobbakon és gyönyörködtek az unokatestvérek fogszabályozójában, de még egy idegen gyerek is hamarabb tudta belopni magát a szívükbe, ha a hőn vágyott szabályozót viselt a fogain. Ebből adóan egyre többször emlegették, hogy ők is szeretnének maguknak fogszabályozót, noha még a fogváltást se kezdték meg...
Hiába próbáltam megértetni velük, hogy ez már csak azoknak való akiknek kihullottak a tejfogai, addig nem hagytak nyugton, míg megígértették velem, hogy nekik is lehet ilyen...

Mint említettem, tőlünk a fogváltás is nagyon messze állt, vagy legalábbis én gondoltam eddig úgy, hiába járt már a fogtündér egy-egy ovistársuknál, de a fogas-kérdések megmaradtak...
Azon kívül, hogy folyamatosan tisztítják a fogaikat, nagyon nem foglalkoztam a dologgal, eltekintve attól a pár esettől amikor a hátsó fogaik valamelyikét vélték mozgónak felfedezni és a frászt hozták rám...

Uzsonnára lekváros-kenyeret kértek a lányok. Miközben az édes finomságot majszolták, gondoltam eltakarítom a konyhában maradt ny/r/omokat, addig is hasznossá teszem magamat, ha már nem veszek részt a lakomában.
Pár perc múlva Luca jön hozzám és panaszosan mondja, hogy nem tudja mi van vele, de mintha mozogna a foga...
Alaposabb vizsgálódás után, határozottan állapíthattam meg, hogy most részéről valóban nem vaklármáról van szó, hanem valódi, izgalmas, számunkra eddig ismeretlen helyzetről, a fogváltásról.

Arra, hogy ennek az alig néhány perces vizsgálatnak, milyen fontos szerepe lesz az életünkben, mennyire változtatja meg a lányok közötti hierarchiát, soha nem gondoltam volna.
Azt nem tudom, hogy azért, mert születéskor Zsófikám volt az első, mint "A" magzat, és Lucának kizárásos alapon a "B" magzati másodszerep jutott, vagy egyébként is így "osztották" volna a lapokat le egymás-között, ha másképpen alakul a sorrend, erre szerintem már soha nem fogunk választ kapni...
Zsófi lett a dominánsabb, legtöbbször Ő a falkavezér, míg Lucám a maga kis csendességével /bölcsességével/ mindent ráhagy szóvivőjére.
Hihetetlen, hogy egy-egy betegség alkalmával, még a lázat, vagy akár kiütéseket is képesek irigyelni egymástól, főleg Luca a bálványától...

Egyenlőre szerencsésnek érzem ezt a jelenleg kettejük között kialakult helyzetet. A fogváltás megkezdése és büszkesége egyenlő szintre emelte Lucát, sőt most egy picikét talán fordult is a mérleg, Zsófikám bánatára.
Igen, mert míg az egyiknek boldogságot hozott, a másiknak szomorúságot, de legfőképpen türelmet az új foghoz.

Ennek már 3 hete... Azóta, ezek a tények, bekerültek a családi történelemkönyvünkbe.

Csütörtökön délelőtt 10 óra előtt pár perccel megtörtént a csoda, kiesett Lucám mozgó foga, igaz némi rásegítéssel, de legkevésbé számít ez a végeredménynél, ami az egész napunkat bearanyozta.

Ahol öröm van a háznál, ott ürömnek is kell lennie, mert különben, túl egyszerű lenne az életünk.
A mi ürömünk a fogtündér volt, akinek sehogy sem akarta odaadni Luca a kiesett fogát, és még az sem izgatta különösebben, ha nem kap tőle éjszaka semmit, de a fogát biztos nem adja!
Nem csoda, hogy reggel nagy volt az öröme, amikor ajándékot is kapott és a fogát is megtarthatta Luca, sőt a fogtündérnek, az éjjeliszekrényükre kikészített gumicukor is elfogyott...
Nem, nem ette meg a fogtündér, hanem biztosan elvitte magával, mert a cukorka káros a fogaknak, magyaráztam az izgatottan reggeliző lányaimnak, akik alig várták, hogy a hamarosan érkező barátnőiknek elmesélhessék a nagy hírt...