B.U.É.K!!!

Múlik a nap, múlik az év,
Ami rossz volt, elmúlt már rég.
Holnap egy új évre ébredsz,
S ehhez kívánok nagyon sok jót és szépet!
B.U.É.K!

Fáziskésésben!

Mondhatom szép, hogy hajnalban (na jó most a reggeli 7 óra is annak számít) már feltettem a szilveszteri kocsonyát főni és a lencsével is hamarosan végzek, miközben az idei karácsonyunkról még egy árva sorban se emlékeztem meg. Pár napja történt és mégis olyan távolinak tűnik már. Sok minden történt azóta, ami még távolibbá teszi az elmúlt karácsony eseményeit...
- a folyamatos vendéglátáson túl, az idei év utolsó szülinapi buliján is túl, ott ahol a kerti kis-vakond is vadul túr, már lázas készülődés folyik, hogy az év utolsó napját is méltón elbúcsúztassuk.
Kezdet és a vég!

Kezdet, amikor a karácsonyi ajándékok beszerzésén ügyködünk, ez lehet már hónapokkal a jeles nap előtt, de a lényeg, hogy mindig "akad" valami a fa alatt. A mi Jézuskánk nagyon ügyes volt és még a bevásárlási láz kitörése előtt beszerezte a hőn áhított, illetve a legtesthezállóbb ajándékokat, amit röpke másfél óra alatt sikerült is gyönyörűen becsomagolnia. Azért az ajándékcsomagoláshoz egy kicsit visszatérnék, mert az évek óta használt piros, majd arany csomagolóanyagom, már tavaly is nagyon neccesnek tűnt a lányok számára, (mert nekünk is pont olyan volt!) ezért az idén szupertitkos rózsaszínre váltottam, akarom mondani a Jézuska, mert nekem olyan nyilvánosan soha nem volt, és nem is lesz...


Vég, amikor a kemény, verejtékes munkával becsomagolt ajándékok, két perc alatt az elenyészetté, szétdobálva, tépkedve a földön egy szemétkupaccá válnak. Erről szól a karácsony legalábbis nálunk, a gyerekekről, a gyerekekért, és ez nem is lesz már soha másképp, mert nekik szólnak az ajándékok, nekünk pedig gyönyörű, boldog mosolyuk, ami mindennél többet ér.
A köztes állapot pedig mondhatni mellékes, mert úgysem az fog megmaradni az emlékezetükben. A rengeteg kézműveskedésünk közül sem sikerült mindet megosztanom veletek, ez részben lustaságomnak köszönhető, amin remélem jövőre sikerül némileg változtatnom, mert írni mindig van miről, de ez legyen inkább egy újévi fogadalom féle, amit igyekszem legjobb tudásom szerint majd betartanom.
(néha azért nem árt majd ezen ígéretemre figyelmeztetnetek!)
Ételek szempontjából nézve hagyományos, ám ha az édességeket vesszük, cseppet sem rendhagyó desszertek kerültek az asztalunkra. Idén először szakítottam a hagyományokkal, és a megszokott mákos, diós bejglin túllépve az imádott Pavlova tortánk kapta meg a főszerepet.
Változás történt még a karácsonyfa állításban, díszítésében is, ami eddig a Jézuska feladata volt, most idén először viszont a lányokkal közösen, illetve egy bizonyos idő eltelte után, már csak az én feladatom volt...
Míg ezeket a sorokat írtam, elkészültek a lányok az idei év legutolsó kreálmányaival, az újévi sisakokkal. Plusz még egy nagyon fontos esemény miatt kellett félbeszakítanom írásomat, ugyanis a MI fogtündérünknek, se sok időt hagytunk pihenésre (mert az ünnepek alatt köztudott, hogy Ő sem dolgozik) de ma már ismételten akcióba kell, hogy lépjen, ugyanis Lucánk egyedül szabadult meg mozgó, fityegő fogától, úgyhogy éjszakai vendéget is várunk...
-még az idén!
:)

SOLO

A fenti címmel nem párkapcsolati állapotomra, hanem az esténként oly gyakran előforduló, vidám családi programunkra utaltam.

Kezdhetném úgy is, hogy a vér nem válik vízzé, hiszen már pocaklakóként szívták lányaink magukba a kártyázás örömét.
Akkoriban a nagy hasamnak és álmatlan éjszakáimnak köszönhetően rengeteget römiztünk Gáborral, és miután a lányok megszülettek az éjszakázósnemalvós időnket is ezzel töltöttük.
Aztán ahogy nőttek, cseperedtek a lányok, egyre kevesebb alkalmunk nyílt esténként nyugodtan leülni, nemhogy kártyázni...
Persze a kártyázás nem szűnt meg teljesen, csak más formát öltött. Elsők között a memória kártya, majd ezt felváltva Fekete Péter jelent meg, tehát akadt bőven kártyázási lehetőség az életünkben, hogy nem olyan amit mi szeretnénk, az már másodlagos kérdés volt.

Aztán a gyakori gyerektársaságnak köszönhetően, még valamikor nyáron találkoztunk először az UNO kártyával, ami azontúl, hogy fejleszt, még szórakoztat is. Nem csoda, hogy a kedvencünk lett. Illetve, csak lett volna, ha van saját kártyánk. Az óvodakezdés, és az ilyenkor szokásos különfoglalkozások, hamarosan feledtették velünk estébe nyúló, hosszú kártyacsatáinkat. Nem unatkoztunk a korán sötétedő estéken sem, mert mindig találtunk magunknak valami szórakoztató elfoglaltságot. Igaz, amikor felnőttek számára cseppet sem vonzó hercegnős, vagy pónis társast vették elő a lányok, mert akadnak ilyenek is a rejtekadó polcok mélyén, hiába próbáltam eldugdosni, akkor akárhogy erőltetjük magunkat, számunkra az minden, csak nem szórakozás. Mondjuk, elég viccesen is fest Gábor, amikor Bell (a szépség és a szörnyeteg) bábujával tipeg a csillogó mezőkön, mert persze természetesen, mindenkinek saját mesehőse van. (nekem Hófehérke lett leosztva)
Észrevétlen repültek a napok, hónapok, egészen addig, amíg Mikulásunk egyik beszerzőkörútján, úgy gondolta, hogy az édességek mellé egy csomag kártyát is becsempész a csizmácskákba. Gondolkozott szegény elég sokat, mert megzavarta Őt is a kínálat bőség zavara. Hogy, hogy-nem úgy döntött, nem a hőn áhított kártyával, hanem a hozzá nagyon hasonlító testvérével, a SOLO-val lepi meg lányokat. Azt tudtam, hogy a Mikulás nagyon bölcs, de hogy milyen jó döntést hozott, azt csak a játékszabályok elolvasása és első SOLO partink lejátszása derült ki. Sokkal izgalmasabb, szórakoztatóbb, mint a már általunk ismert UNO.
Nagyon jó, hogy eljött végre az-az idő is, amikor a kártyázást a gyerekekkel már baráti körben is bátran vállalhatjuk, mindannyiunk örömére. Idővel, még talán füleim is megszokják, ha a lányaim szájából oly idegenül csengő szavakat hallom -zsugázunk egyet?

(kép a netről)

Erre a hétre, szólóban terveztem napi programjaimat, mert bár nagyon jól állok a karácsonyt illetőleg, szerettem volna még egy-két befejezetlen dolgomat elintézni, míg a lányok az oviban vannak. Nem is tudom miért nem lep meg, hogy meghiúsult tervem, hiszen már számítottam rá, és pár nappal későbbre is vártam...
-mert nálunk nincs karácsony betegség nélkül, az szentestére szokott várni, hiszen ezt a hagyományt tartjuk már 5 éve. Most egy héttel a vártnál korábban érkezett, és csak reménykedni tudok abban, hogy mire elérkezik a szenteste, addigra feledésbe merülnek az idei betegségek. Jelenleg egy orrhosszal (pirossággal) Luca vezet. Tegnap némi öniróniával el is nevezte magát Rudolfnak. Jó lenne, ha legalább az antibiotikumot megúsznák, csak valami szövődmény ne legyen belőle. Gondoltam legalább egy napig ágynyugalmat rendeltek el nekik, amit egyenlőre sikeresen is kiviteleztem, mert élvezik az ágyhoz-jött játékokat, arról nem is beszélve, hogy órákig kártyázni, még itt is lehet...

meglePETés karkötők

Ha valaki egyszer megkérdezné tőlem, hogy milyen anyaggal dolgozom legszívesebben, bevallom nem tudnám rá a választ. Nincs "egy" amit különösebben kitudnék emelni a már meglévő munkáink közül, mert természetesen mindegyiket szeretem a maga egyszerűségével együtt. Talán azt mondhatnám, ha valaki mégis megkérdezné, hogy az aktuális munkámat szeretem a legjobban.
Most, ez a PET palackokból készült karkötő lenne a kedvencem. Tudom, kerültek már ki a kezem alól vadabbnál-vadabb elképzelések alapján készült ékszerek, de a jelenleginek még ez a jelző is szerénység lenne. Néha belendülök és ontom a bizsukat, holott jómagam jó, ha talán évente két-három alkalommal használom eme kiegészítőket. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy akkor miért bizsukészítésre szánom az időmet, nem tudnám rá a választ. Szeretem a bizsuk tarkabarka színvilágát, csillogását, és mint minden nő, én is minden kirakat előtt megállok, gyönyörködöm bennük. Régebben még vettem is magamnak egy-egy kiegészítőt, ami idővel a lányok játékszerévé vállt. Szeretem másokon, de már évek óta mentesítettem magam mindenféle ékszerviselettől, holott azelőtt még az is elképzelhetetlen volt hogy az órámat letegyem akár egy pillanatra is. Nem volt szándékos az ékszerletétel, de lássuk be nagyon zavaró tud lenni mosogatás, kertészkedés, vagy éppen főzés közben, arról nem is beszélve, hogy naponta le-fel húzogatni a kezünkre akár többször is, felér egy ceremóniával. Ezért rendszerint elfelejtettem felvenni, majd tanulva feledékenységemből, később inkább nemes egyszerűséggel a táskámba raktam, és útközben vettem fel... Mégis szeretem az ékszereket, bizsukat, csak éppen másokon gyönyörködöm bennük, miközben már rengetegszer megfogadtam magamnak hogy rendszeres viselőjük leszek. Nem tudom, hogy a karácsony, az ajándékozás, a saját készítésű ajándékok, vagy mi vitt arra, hogy PET palackokból készítsek karkötőket, azoknak a barátnőimnek akikről tudom, hogy hordani is fogják, mert szeretik a különleges, egyedi, igazán extrém darabokat. Gondolom megvenni sokkal egyszerűbb lett volna, bár ki tudja. Az óriási választék között biztosan elvesztem volna, mire kitalálom kinek melyik lenne a legtesthezállóbb választás. Így, hogy magam készítettem, tudok valami különleges, karácsonyi hangulathoz illő, lehet, hogy évente csak egyszer hordott, de egyedi ajándékot adni.
Mire az első elfogadható méretű darabokkal elkészültem, bizony több flakon is bánta buzgóságomat, de a sikeresebbek bizonyára áldották kezemet, hogy újrahasznosítva megmentem őket az utókor számára. Viszont elkövettem azt a hibát, hogy eleinte csak ott szabdaltam fel a palackokat, ahol megfelelő, karkötő méretűnek gondoltam. Igen ám, de mire az éles, egyenletlen széleket "beszegtem", addigra alaposan összement egyedeket kaptam. Kezdtem előröl, tanulva az előzményekből, már a szélesebb oldalánál szabdaltam a flakonokat és láss csodát sikerült elgondolásom.
Szegés után, pont a kívánt karkötőnagyságot értem el. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy egy flakont, hogy a fenébe lehet beszegni, elárulnám kérdésére a nagyon egyszerű választ. Nem tűvel és cérnával a jól megszokott módszerrel, hanem tűzzel és gyertyával, a PET palackoknál már jól bevált régi technikával, zsugorítással. Egy kis pirománia is kell hozzá, amit ezekben az esetekben különösen élvezek, mert a végeredmény soha nem garantált, főleg nem olyan formájúra mint amilyenre szeretnénk. Egy kis kitartással, (esetleg) némi égési sérüléssel elérhetjük a PET különlegesre de/formált karkötőkké alakulását. Talán ez a munkafolyamat a legizgalmasabb a karkötőkészítésben, mert a festés, már tényleg gyerekjáték, ha kiválasztottuk a legmegfelelőbb színt, esetemben több színt, és csillámos ragasztót. A Visegrádi flakon különlegesen nyomott mintája alkalmas antikolásra, ami nálunk készült zöld és piros alappal is. Antikoltam sima felületet is szivaccsal, ne rettentsen vissza senkit, ha nincs domború palackja.


Ha valaki egyszer megkérdezné tőlem, hogy miért ilyen rossz minőségű képekkel égetem magam a blogomon, akkor nem küldeném el a búsba, és nem sértődnék meg, jogos lenne felvetése.
Nem mintha mentegetőzni szeretnék és a fényképezőgépre hárítani a képi hibákat, amiknek egyébként szerintem megvan a saját hangulata, így még egyedibbé teszi meglePETéseimet.

Végül, ha valaki egyszer megkérdezné tőlem:
-az orvos mit mondott, mikor látott?
-azt mondta,hogy -Elmebeteg!-én pedig azt értettem, hogy -elmehetek.
:)))
meglepő, de azóta is tünetmentes vagyok...

Karácsonyi mécsestartóra, sokadik variációnk...

Már-már hagyománynak számít nálunk, hogy karácsonyi ajándéknak mécsestartókat készítünk.
Idén se volt ez másképp. Három évvel ezelőtt kezdtük el lányaimmal a mézeskalács mécsestartókat gyártását ami egyébként nagy kedvencünk, de most egy kicsit szerettem volna újítani, de mégis hagyományosat, olyan Mónisat készíteni. Mivel karácsonyi ajándéknak szántuk, egyértelmű volt, hogy valami olyasmiben gondolkodunk, ami szorosan kapcsolódik az ünnepekhez.


Volt egy doboznyi dióhéjam, ami részben tavalyi maradék, részben idei szerzemény a kézműves kacatjaimban. Tökéletes választásnak tűnt a dióhéj azt tudtam, csak azt nem, hogy miképpen lehetne kivitelezni belőle valamilyen pofásabb mécsestartót. Az ilyenkor szokásos iderakom-odarakom, forgatomból szokott kipattanni fejemből az isteni szikra, megoldás a dilemmámra. Nem sokkal később már javában folyt a munka , aminek dandár részét a lányok végezték, festették az aprócska dióhéjakat.
A kartonlapokra természetesen már nem engedtem nekik ragasztani, mert az ragasztópisztollyal történt, de azt hiszem jövőre már ezt a feladatot is eltudják önállóan végezni...
Minden mécsestartónk szigorúan a lányok elképzelése, felügyelete mellett történt, így a végeredmény is az Ő ízlésüket dícséri, amivel maximálisan meg vagyok elégedve.
Igazán ötletesen variálták a színeket, nem csak a dióhéjaknál, hanem az alaplap kiválasztásánál, illetve a dekorációként használt gyöngyöknél is.
Úgy indultunk neki eleinte a munkának, hogy csak pár darabra mécsestartóra van szükségünk, majd időről-időre emeltük a darabszámot, mire a végére értünk, szinte észrevétlenül értük el a 25-ös darabszámot. Óvónénik, dadusnénik, Varázsműhelyből az összes alkalmazottnak, na és természetesen azon barátok részére, akik nevét itt nem említhetem meg, mert még a végén lelőném a poént.


Ha valakinek még nincs ajándékötlete, de van néhány szem fél dióhéja, tetszőleges színű akril festéke, mécsese és ragasztópisztolya, ne habozzon, bátran fogjon bele! :)


Ma, csütörtök lévén Varázsműhelyes napunk van, ahol délután már az utolsó Adventi gyertyagyújtásra, karácsonyra hangolódva, egy műsorral készültek a gyerekek.
Reggel izgatottan készülődtek a lányok, ami nem is csoda, mert életükben először igazi nylon harisnyába mehettek, ami ráadásul nem akármilyen, hanem igazi nagylányos, alkalomhoz illően, csillogó. Ezt most muszáj volt lejegyeznem, illetve az előbb egy emlékeztető cetlire is felírtam magamnak, nehogy a nagy rohanásban elfelejtsem: PÓTHARISNYA!!!

11.12.13. Lucám napja

Tudom, már megint a számmisztikánál kötök ki, de nem mehetek el szó nélkül a mai dátum mellett, mert nem mostanában lesz hasonlóban részünk. Igaz a 13 mint szám, továbbra is kedvencem lesz és nem csak azért, mert jómagam is ezen a napon születtem...
Tulajdonképpen Gábornak köszönhető, hogy a mai nap, december 13. névnapként szerepel az életünkben, másodszülött, Luca lányunk személyében.


Mikor még a lányok pocaklakók voltak és megtudtuk, hogy "A" magzatunk biztosan lány lesz, ragaszkodtam rég dédelgetett kedvenc nevemhez, a Zsófiához.
"B" magzatunk viszont csak az utolsó hetekben mutatta meg szégyenlősen magát 3D ultrahangon, amikor is nem csak a gyerek nemével kellett szembesülnünk, hanem azzal a ténnyel, hogy a lábán 6 ujjacskát mutatott a gép.
Lánynév ügyben nagyon jól álltam, mert voltak még rejtett tartalékaim, (gondoltam bevetem az irányított demokráciámat) de valahogy egyik sem volt Gábor kedvére való, mert Ő valami "különlegesebbet" szeretett volna adni a kis sámánlányának.
Egyébként Lucánk, egy földre-szállt angyalka.
Szerencsére semmi nem lett igaz a téves diagnosztizálásból, de Luca nevén már nem változtattunk, rajta maradt.
Rajta maradt úgy, mint becenevei. Igen, mert neki több is van (hú, hogy fog utálni érte később mert most kikotyogom)
Ilyenek a Lufiszerkó, Batkamanó, és mostanában az Arany Mazsola (ezt Ő is szereti), csak hogy a legnépszerűbbeket említsem az évek alatt felhalmozott becenevek közül.
Mi egy ilyen becézgetős család vagyunk, mert még a körülöttünk élő állatoknak is vannak fedőnevei.
Na, de térjek vissza eredeti témámhoz.
Mivel ma Luca napja van és utolsó évünket tapossuk az ovisok önfeledt világában, megengedthettük magunknak azt a lazaságot, hogy igazoltan hiányozzunk az ilyenkor évente megrendezett családi Adventi készülődésből. A lányok nem nagyon bánták, mert már a könyökükön jön ki az asztaldísz és egyéb karácsonyi okosságok készítése. Nem csoda, mivel másról se szól az életünk már hosszú hetek óta.
Az ovis kézműveskedés helyett színházba mentünk családilag és Závory Andrea egyszemélyes előadásban nézhettünk meg az Alice csodaországban című darabot. Bevallom maga a mese nem tartozik a kedvenceim közé, attól függetlenül, hogy már rengetegszer szerepelt az esti meséink között, ez a különleges, vidám előadás más megvilágításba helyezte a darabot.

Luca "régi" vágyát teljesítettük azzal is, hogy megkapta élete első elektromos fogkeféjét, amit mióta cápakisasszonnyá avanzsált, mellesleg minden nap megemlített.
Most, hogy már a fürdésen is túl vagyunk, fogmosás után az új könyvet is felavatjuk...
Hosszú és eseménydús volt a napunk, nagyon elfáradtam, de holnap szívesen kezdeném előröl, ugyanebben a felállásban.

Csak egy kérdés

Anya, hogyan lehetséges hogy az oviban, meg az utcán láthatjuk a Mikulást, este pedig amíg nem alszunk el nem jön be hozzánk?


Lucám kezdett agyalni az elmúlt napokon történésein...

Várunk téged Mikulás!

Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal amikor azt írom, hogy a gyerekek reggeli ébredése rekord idő alatt megvolt. Elég volt csak a számon kiejtenem, hogy bizony Ma van az a nagy nap amikor a fehér szakállú ellátogat hozzájuk, -máris pattantak ki az ágyból.
Még hisznek benne, és ez olyan jó.
Már tegnap este tisztogatták csizmácskájukat, nem törődve azzal, hogy oviba ma abba mentek...
Sebaj, délután szívesen megismétlik, szertartásosan előkészítik.
Az ovis Mikulást délelőtt fogadták a gyerekek immáron utoljára, hiszen jövőre már mindannyian az iskolapadra cserélik jeleiket.
Igyekszünk ezt a mai napot is különlegessé tenni a lányok számára, ezért szakítva az eddigi hagyományainkkal, úgy döntöttünk, hogy nem éjszaka, hanem sötétedés után érkezik a Mikulás.
A forgatókönyv kész, már csak a kivitelezés kíván egy kis finomítást.
Még én is izgulok, annyira magával ragadt az ünnepi hangulat!
:D

Pont a fele

ég, mivel ma bronz vasárnap van.
Hihetetlen, két hét múlva karácsony...

Palackba zárt adventi naptár

Vannak időszakok amikor elkap a gépszíj és mindenféle agyament dolgot csinálok. Ilyenkor legtöbbször előjön maratoni takarítási mániám és ha már agyilag ennyire "pihent" állapotba kerülök, akkor jönnek a legőrültebb kreatív ötleteim. Így volt ez akkor is amikor a lányok gurigás adventi naptárján agyaltam, hogy egy kicsit valamivel az idén feldobjam. Miközben gondolataim kitudja hol jártak, megszomjaztam és alaposan meghúztam az ásványvizes palackot. Ez lett a vesztem, mert a flakon formája adta a témát. A gurigákat egy szempillantás alatt elfeledtem és otthagyva csapot-papot ollót ragadtam, hogy eszement ötletemet azonnal kipróbáljam. Az elképzelés jónak tűnt, már csak a megfelelő mennyiségű és formájú falakon akadályozott megvalósításában. Este jött egy újabb megvilágosodás, amikor a lányok Boci /probiotikus/ italos-doboza /lecserélve az Actimel-t/ a szemetesben landolt. Nem voltam rest kivettem a kukából, miközben tudtam, hogy megtaláltam az igazit! Innentől egyenes út vezetett a sikerig. A lányok is nagyon élvezték, korlátozás nélkül, kedvükre ihattak kedvenc ivójoghurtukból, csak hogy meglegyen a kívánt darabszám.
Valahogy most jöttem rá, hogy a naptárnak nem feltétlenül kell zárhatónak lenni, mert az aprócska ajándékok másképp is tálalhatók, csak a "körítésnek" kell megfelelőnek lenni.
A mi esettünkben egyébként is az ajándékok zöme utalvány formájában, azaz nem kézzel fogható módon ad meglepetést, annak a pár darab csokoládénak meg megteszi egy kis-kosár, vagy régi, kinőtt sapka, amiből kedvükre kihúzhatják a napi fejadagjukat.
Az utalványok egyébként összetekerve vannak elrejtve a harangok pocakjában.


A flakonokat méretre vágtam, festettem, díszítettem.
Mutatós kis harangocskák kerültek ki a kezem alól, igaz az angyalok lyukasztásánál, ragasztásánál voltak (nehéz) pillanatok, amikor saját ép elmémet magam is megkérdőjeleztem, de a lányok mosolygós arcára gondolva, a zárt osztályt is bevállaltam volna...


És, hogy a lányok "kevesek" nekem, idén ismételten elkészítettem az ovisok advent dekorációját a gurigás szaloncukrokat, megtöltve egy kis csokoládéval, összesen 35 darabot.
:D

A fényképező kezdi megadni magát, amin már nagyon nem is csodálkozok, hiszen mikor romlana el, ha nem az ünnepek előtt, alatt, között!!!