meglePETés karkötők

Ha valaki egyszer megkérdezné tőlem, hogy milyen anyaggal dolgozom legszívesebben, bevallom nem tudnám rá a választ. Nincs "egy" amit különösebben kitudnék emelni a már meglévő munkáink közül, mert természetesen mindegyiket szeretem a maga egyszerűségével együtt. Talán azt mondhatnám, ha valaki mégis megkérdezné, hogy az aktuális munkámat szeretem a legjobban.
Most, ez a PET palackokból készült karkötő lenne a kedvencem. Tudom, kerültek már ki a kezem alól vadabbnál-vadabb elképzelések alapján készült ékszerek, de a jelenleginek még ez a jelző is szerénység lenne. Néha belendülök és ontom a bizsukat, holott jómagam jó, ha talán évente két-három alkalommal használom eme kiegészítőket. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy akkor miért bizsukészítésre szánom az időmet, nem tudnám rá a választ. Szeretem a bizsuk tarkabarka színvilágát, csillogását, és mint minden nő, én is minden kirakat előtt megállok, gyönyörködöm bennük. Régebben még vettem is magamnak egy-egy kiegészítőt, ami idővel a lányok játékszerévé vállt. Szeretem másokon, de már évek óta mentesítettem magam mindenféle ékszerviselettől, holott azelőtt még az is elképzelhetetlen volt hogy az órámat letegyem akár egy pillanatra is. Nem volt szándékos az ékszerletétel, de lássuk be nagyon zavaró tud lenni mosogatás, kertészkedés, vagy éppen főzés közben, arról nem is beszélve, hogy naponta le-fel húzogatni a kezünkre akár többször is, felér egy ceremóniával. Ezért rendszerint elfelejtettem felvenni, majd tanulva feledékenységemből, később inkább nemes egyszerűséggel a táskámba raktam, és útközben vettem fel... Mégis szeretem az ékszereket, bizsukat, csak éppen másokon gyönyörködöm bennük, miközben már rengetegszer megfogadtam magamnak hogy rendszeres viselőjük leszek. Nem tudom, hogy a karácsony, az ajándékozás, a saját készítésű ajándékok, vagy mi vitt arra, hogy PET palackokból készítsek karkötőket, azoknak a barátnőimnek akikről tudom, hogy hordani is fogják, mert szeretik a különleges, egyedi, igazán extrém darabokat. Gondolom megvenni sokkal egyszerűbb lett volna, bár ki tudja. Az óriási választék között biztosan elvesztem volna, mire kitalálom kinek melyik lenne a legtesthezállóbb választás. Így, hogy magam készítettem, tudok valami különleges, karácsonyi hangulathoz illő, lehet, hogy évente csak egyszer hordott, de egyedi ajándékot adni.
Mire az első elfogadható méretű darabokkal elkészültem, bizony több flakon is bánta buzgóságomat, de a sikeresebbek bizonyára áldották kezemet, hogy újrahasznosítva megmentem őket az utókor számára. Viszont elkövettem azt a hibát, hogy eleinte csak ott szabdaltam fel a palackokat, ahol megfelelő, karkötő méretűnek gondoltam. Igen ám, de mire az éles, egyenletlen széleket "beszegtem", addigra alaposan összement egyedeket kaptam. Kezdtem előröl, tanulva az előzményekből, már a szélesebb oldalánál szabdaltam a flakonokat és láss csodát sikerült elgondolásom.
Szegés után, pont a kívánt karkötőnagyságot értem el. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy egy flakont, hogy a fenébe lehet beszegni, elárulnám kérdésére a nagyon egyszerű választ. Nem tűvel és cérnával a jól megszokott módszerrel, hanem tűzzel és gyertyával, a PET palackoknál már jól bevált régi technikával, zsugorítással. Egy kis pirománia is kell hozzá, amit ezekben az esetekben különösen élvezek, mert a végeredmény soha nem garantált, főleg nem olyan formájúra mint amilyenre szeretnénk. Egy kis kitartással, (esetleg) némi égési sérüléssel elérhetjük a PET különlegesre de/formált karkötőkké alakulását. Talán ez a munkafolyamat a legizgalmasabb a karkötőkészítésben, mert a festés, már tényleg gyerekjáték, ha kiválasztottuk a legmegfelelőbb színt, esetemben több színt, és csillámos ragasztót. A Visegrádi flakon különlegesen nyomott mintája alkalmas antikolásra, ami nálunk készült zöld és piros alappal is. Antikoltam sima felületet is szivaccsal, ne rettentsen vissza senkit, ha nincs domború palackja.


Ha valaki egyszer megkérdezné tőlem, hogy miért ilyen rossz minőségű képekkel égetem magam a blogomon, akkor nem küldeném el a búsba, és nem sértődnék meg, jogos lenne felvetése.
Nem mintha mentegetőzni szeretnék és a fényképezőgépre hárítani a képi hibákat, amiknek egyébként szerintem megvan a saját hangulata, így még egyedibbé teszi meglePETéseimet.

Végül, ha valaki egyszer megkérdezné tőlem:
-az orvos mit mondott, mikor látott?
-azt mondta,hogy -Elmebeteg!-én pedig azt értettem, hogy -elmehetek.
:)))
meglepő, de azóta is tünetmentes vagyok...