Cukorral, vagy cukor nélkül - tejjel, vagy habbal?

Nálam cukor nélkül, hideg tejjel  a nyerő, de ha kedvem úgy tartja, akkor tejszín, vagy tejszínhabbal, fene a gusztusomat nagy duzzogva megiszom...
- ahányan vagyunk, biztos, hogy annyiféleképpen szeretjük, fogyasztjuk a feketét.

Éppen ezért hagytam lehetőséget arra, hogy akinek ezt az ajándékot szántam, majd eldönthesse mikor, melyik verziót válassza, hiszen tudom, hogy nagy kávés...
Egyébként, ez a kávéscsésze lett volna az első, amit órakészítésemhez eredetileg szántam, de szerencsére még időben meggondoltam magam és nem zúztam apró darabokra.
Itt, először a kávé szemeket ragasztgattam fel egyenként, de nem szépen, sorban, hanem olyan össze-vissza gurulósan, mintha csak odalennének szórva.
Ha, már kávézásnál tartunk, akkor a kockacukor és fahéj-se maradhatott ki a csésze mellől, amit előzőleg befestettem úgy, mintha valóban benne lenne a fekete...
-ez a része volt talán a legnehezebb, mire sikerült kikevertem a megfelelő színt.
Aranyló barna lett a fekete...

Aki ismer, tudja rólam, hogy mennyire vonzódom a mécsesekhez, ezért általában arra törekszem, hogy minél változatosabb formában kerüljön dekorációként asztalunkra.
Most, ezt a nagyon egyszerű megoldást választottam, így egy darabig friss kávé illat lengi be a házat...

Csak egy darabig, mert...
Egy idő után a kávészemek is elveszítik intenzív illatukat, pláne akkor, ha időről-időre, apró gyerekkezeknek hála megcsappan dekorációs készletünk.
Mint ahogy az előző bejegyzésemben már említettem -a vér nem válik vízzé!
Nem  bizony, mert Zsófikám kihasználva éberségemet, miközben Lucával, -Montágh Imre, Mondd ki szépen! című könyvéből gyakoroltunk, önállósította magát és alkotott...
-Nem akármit, hanem egy karkötőt!- nekem.
Ezzel egy újabb felhasználási területet talált az aprócska kávészemeknek, ami bevallom nekem eszembe se jutott volna.

Zsófikám munkája láttán beindult fantáziám, azt hiszem még gyakrabban fogok ezentúl-kávézni.