2012. november 4., vasárnap

Szorgalmi


Mióta a lányok iskolások, alig várják, hogy  a tanító néniktől szorgalmi feladatot kapjanak mert azért matrica, illetve nyomda jár ki nem hagynának egyet sem!

Kedvencük, ha lehet ilyet egyáltalán mondani írni a megtanulandó versek illusztrálása, mert rajzolni jó, ráadásul imádnak is.
Mivel külön osztályba járnak, ez nem mindig közös feladat, de hála annak hogy ikrek, illetve testvérek közösen tanulnak. Teszem azt, ha mondjuk Lucának kell csak verset, tanulnia, azt rendszerint Zsófi is megtanulja, akarva,- akaratlanul a végén. Még le is rajzolhatja ha van kedve márpedig van hozzá  nekem meg csak annyi a dolgom, hogy gyönyörködjek különböző látásvilágukból kialakult ábrázolási technikájukon...
Most, hogy első őszi-szünetünket kezdtük, szintén egy verses feladattal indítottunk. Azt, még legjobb indulattal sem mondhatnám, hogy a vers szerzője kedvenceim közé tartozik, Bartos Erika mert nálunk, gondolom, mint a legtöbb kisgyerekes családnál még a csapból is az APG folyt éveken kersztül...
Szerencsére ezen a korszakon is túljutottunk és bár a könyveket még nem ástam el, szem előtt vannak, számomra is sokkal élvezetesebb mesékkel tudjuk zárni a napunkat.
Jelenlegi nagy kedvenceink, Erich Kasntner -ki ne emlékezne rá saját gyerekkorából, na jó a fiúk biztosan nem- A két Lotti(ja)- naná, mert a  lányok Luise és Lottijában magukra ismertek, és estéről-estére várták az újabb, kalandos folytatást.
Másik ilyen nagy sikert aratott könyvünk egy utcai vásár alkalmából, alig használtan került hozzánk. Tordon Ákos -Mesebeszéd című könyve, ami tanulságos, kedves történeteivel lopta be magát a szívünkbe sok-sok estén keresztül.
Iskolatáska vásárlás előtt kimondottan hasznosnak bizonyult a -királykisasszony iskolatáskájáról szóló mese.
 
Na, de visszatérvén a versre.
Még utolsó tanítási nap, ahogy hazajöttek az iskolából a lányok, egyeztettük házi feladataikat és láss csodát, mind a két lánynak egyforma verset kellett megtanulnia.
Para Mancijaim kis stréberek ragaszkodtak hozzá, hogy azonnal elkezdhessék a verstanulást, nehogy véletlenül ne jusson rá elég idő, mert szerintük ez egy nagyon hosszú vers...
Pedig nem, csak három versszak, mellesleg sok benne a szóismétlés, ami nem meglepő, hiszen ismerjük az írónő munkásságát...
Szóval, közös verstanulás volt, rajzolással egybekötve. Mire rajzukat befejezték, a verset is megtanulták.
Másnap, a szokásos szenvedő, alkotni vágyó lányaimnak felajánlottam, hogy előző napi rajzukat próbálják meg vízfestékkel lefesteni, amit majd a végén egy fekete filctollal kiemelhetnek.illetve a számukra fontos részleteket.
Szeretjük az ilyen jellegű festményeket. Több ízben is készítettek már hasonlót.
Legutóbbi ilyen jellegű alkotásuk, egy kavics-ajtótámaszték amit egyébként koprodukcióban készítettek még nyáron...
Megint elkalandoztam az eredeti témámtól.
Kicsit jobban szemügyre véve a remekműveket, hihetetlen a két rajz hasonlósága, mégis különböznek egymástól, csak úgy mint alkotóik-  és nem csak első ránézésre...




3 megjegyzés:

  1. Az írónő munkásságát én sem tartom valami sokra, nagyon hálás vagyok érte, hogy csak egy gyerekemnél érintett meg APG szele.. épphogy. Szerintem fel is kötöttem volna magam, ha három gyerekkel kell mindet végig olvasni (csak viccelek)
    A lányok rajzai gyönyörűek, és nagyon jó, hogy ilyen kis szorgalmasak. :))

    VálaszTörlés
  2. Mindig is szépen rajzoltak és volt kitől örökölniük a szépérzéket. Egyébként előre "dolgoztok" ill olvastok. Másodikban kötelező olvasmány a KÉt Lotti, ja és küldöm a film linkjét, ahogy ígértem:

    http://www.youtube.com/watch?v=e5VfiRNW1LY

    puszi

    Ági

    VálaszTörlés
  3. Dius!
    Nem tudom, hogy B.E mit tud, amitől ilyen függővé váltak a mai gyerekek...

    Ági! Ha tudnád, hogy mennyit gondoltam rád/rátok az utóbbi 2 napban...
    Luca pöttyei és Eszti közelgő műtétje miatt!
    Gyerek orvos semmit nem tudott mondani tegnap, ma meg a fél napunkat a Heim Pálban töltöttük, végleges diagnózis meg csak szerdára várható...
    :(
    Arra én már nem emlékszem, hogy ez a könyv a mi korunkban is kötelező olvasmány volt, vagy csak önszorgalomból olvastam.
    Köszi a linket!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails