2012. november 12., hétfő

Tüdértorták

És tényleg!

Tündértorta, tündéreknek. Mert mi sem természetesebb mint, hogy Zsófi és Luca születésnapja alkalmából, ilyen gyönyörűségek készültek.
Már elég régen szemezgetek ezekkel a pillangókkal, de így az ősz közepén, ráadásul Márton napkor, lássuk be nem a legaktuálisabb díszítő elem, születésnapi torták dekorálásaként.
Mellesleg elkövettem azt a hibát is, miközben torta receptek után kutattam a neten, hogy megmutattam a lányoknak, ezeket a szépséges pillangókat...
-ahonnan, már nem volt visszaút, meg kellett ígérnem, hogy a tortájukon is ilyenek lesznek.
Fejben megvolt, nagyon egyszerűnek tűnt az elkészítése, biztosra vettem, hogy nekem is sikerülni fog.


A labda feldobva, mert az addig rendben, hogy megvan a dekoráció, de -mire fogom rátenni- milyen lesz az alap. Bevallom ennek kitalálása volt számomra akkor azt hittem a legnehezebb feladat. Megtalálni a tökéletes receptet. Napokig tartó agyalás után arra a következtetésre jutottam, hogy a barátnőm répatortáját muffinosítom.
Majd miután a receptet megkaptam, jött a bizonytalanság azokkal a fránya mértékegységekkel.
Először is, számomra sokkal pontosabb, ha mértékegységek nem csészébe, decibe vannak megadva, hanem a megszokott jó kis dekába. És, bár milló répatorta recept kering napjainkban a világhálón, esküdözve a legtutibbra, végül számomra mégis Szepy tortája lett a nyertes.
Receptjei megbízhatók, garantáltan biztos a siker. Szepytől ezt a répatortát készítettem el, bár először akadt nekem is némi fenntartásom az olaj arányával kapcsolatban, majd miután a kommenteket is végigolvastam, másnap bele is vágtam.
Na, de ennyire nem rohanok előre az időben, mert először a lepkeszárnyakat kezdtem el, szerencsére még péntek este.
Talán legszebben úgy fogalmazhatnám meg az első tíz pár szárny legyártását, hogy nem vállalnám teljesítmény és esztétika szerint, aminek az ünnepeltek örültek másnap legjobban.
Pláne, hogy reggeli előtt fogyaszthatták a selejteket.

Még jó, hogy Tücsök Bogár felhívta a figyelmet az esetleges elszőkésedésre, gondoltam, ha már lúd, akkor legyen kövér, azaz platina szőkére váltottam és összesen 80! pár szárnnyal készültem.

 itt látszik is, hogy mennyire

Nem adtam fel, kitartóan folytattam a lepkeszárnyak készítését, és láss csodát, egyre szebbekre sikeredtek.
Igaz, mire eljutottam a tökéletesekig, elhasználtam 1 tasak Dr Oetker tortabevonót, amjd miután kifogytam a felhalmozott itthoni készletemből, Belbake (LIDL) váltottam.
Ez utóbbi sokkal jobban bejött, mert egy melegítés mellett kényelmesen elkészült 10 szárny is...

Mondjuk az eredeti receptben igazi csokoládét kellett volna felolvasztanom, de ennyi kockázat számomra még bőven belefért.
  
Visszatérve a répatortához.
Igaz, először 1 adagot készítettünk elő, mert ugye puding muffin próbája az evés és muszáj volt letesztelni...
-majd,-mind a 27 darabot, -mert ennyi lett belőle.
Nem. Nem mi ettük meg, ebből még vendégségbe is vittünk, feldíszítve, szépen, úgy ahogy kell.
Az egész szombat délelőttömet sütéssel töltöttem, nem csoda mire megsült a 4 adag, több mint 100 isteni finom muffin.
Bátran próbáljátok ki amennyiben még nincs bevált receptetek, ha meg van, akkor azért, mert egyszerűen kihagyhatatlan...

Ma reggelem, ismételten hajnali keléssel kezdődött, mert nem szerettem volna a véletlenre bízni lepkéinket.
Picit tartottam attól, hogy önálló életre kelnek és reggelre megadják magukat, ráadásul ennyi a hűtőbe se fért volna be, még ha csak egy éjszakáról is lett volna szó.
Így reggelre hagytam ezt az aprócska feladatot...
A szárnyakat egyébként, valóban meg kellett támasztani, amit csoki helyett, szintén a cukorszirupból készített tallérokkal tettem.

Tündértortáinknak nagy sikere volt, az iskola aulájában, enyhe lincshangulat kezdett látványukra kialakulni.
:)
Azt meg, hogy a gyerekek répatortát ettek, ráérnek majd utólag is megtudni. 

Nagyon várom a délutánt, pontosabban a tündérbeszámolót...

18 megjegyzés:

  1. Ó, de szépek!:))) Nagyon jó kis ajándék lett belőlük!:)

    VálaszTörlés
  2. Enyém a megtiszteltetés!
    Örülök, hogy TÉGED választottalak!
    :)))

    VálaszTörlés
  3. Zseniális és gyönyörű! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, nekem is tetszik a végeredmény!
      :)

      Törlés
  4. Szemem-szám tátva maradt, hihetetlen ügyes vagy! Gratulálok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Csak elkezdeni volt nehéz...

      Törlés
  5. Aztaaaa! Csodálatosak! Szuper ügyes vagy! Gyönyörűek a lepkék!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!

      A lányokért bármit...
      :)

      Törlés
  6. Nagyon jó képek készültek :)
    Gyönyörűek!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekeztem!
      (szőrös-körte)
      ;)

      Törlés
  7. Gyönyörűek! Mert ők megérdemlik! !))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert erre igazán nem mondhattam nem-et!
      ;)

      Törlés
  8. gyönyörűek!!!!!
    ey kérdésem van csak, mikor a csoki kontúrt megrajzolod, mennyi időd van rá, hogy a cukormázt rátedd és a csokiból bele-bele húzz csíkokat?
    nem dermed meg a csoki?
    a cukormáz állaga folyós? és könnyű leszedni száradás után a papírról?
    ja, még egy kérdés, mikor ráteszed a sütire, utána nyomod rá középre a pillangó testét?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a kontúrokhoz sokkal jobban bejött a Belbake (LIDL) tortabevonója. Tasakban lehet kapni és csak annyi a dolgod vele, hogy miután (micro) felolvasztod, kivágod egy picit a sarkát, máris kezdődhet a móka!
      :)
      Viszont olvastam olyat is, hogy aki igazi csokoládét olvasztott fel és azt töltötte zacskóba, szétégette a kezét...
      -tehát ez egy gyorsabb jobb megoldásnak tűnik.
      Ez a fajta tasakos kb 10 szárnyig kitartott, nem kellett folyamatosan olvasztgatnom, kényelmesen lehetett vele dolgozni anélkül, hogy stresszeltem volna magam!
      :)))

      A cukormázam először sűrűbb lett, de ez mondjuk a tojások méretétől is függ...
      -később viszont, inkább több citromlevet tettem bele, nem csak az íze miatt, de munka szempontjából is szebbekre sikeredtek.
      Száradás után a szárnyakat könnyű leszedni, mondjuk nálam 1 éjszakát minden esetben száradtak, de ha kicsit több idő jut rá az sem baj, jobban megköt a cucc!
      a testeket először raktam a habba, majd jöhettek a szárnyak.
      ;)
      Jó munkát!

      Törlés
  9. De jó, hogy Ági feltette ezeket a kérdéseket, mert így legalább megtudtam én is, amire kíváncsi voltam:) Még egyszer gratu:)

    VálaszTörlés
  10. és először kirajzolgattad a szárnyakat, mind a 10et, utána tetted bele a cukormázat és azután húzogattad be a csíkokat,vagy mikor megrajzoltál 1 konturt, abba gyorsan bele a cukor és húzogatni :-) bocs a hüle kérdéseimét... :-)
    még valami, szégyen ide szégyen oda, szerintem mi vagyunk az egyetlen olyan család Mo-on, akinek nincs mikrója :-) volt, tönkre ment, azóta nincs(kb 10 éve) és nem is hiányzik :-) máshogy is meg lehet azt a Lidl-s cuccot melegíteni?vagy a mikró a tuti egyedül?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először csak 1 db szárnyat kontúrozok körbe, majd díszítem a cukormázas cuccal, utána jön a szárny másik párja, amit megpróbálok ugyanolyan mintázatúvá tenni.
      Ezeknek már előre felvágtam sütőpapírokat, a szárnyaknak megfelelő méretben. Gyakorlatilag "majdnem " párosával készülnek...
      tojásból akár 4 féle színű pillangót is elkészíthetsz egyébként!
      :)

      Megnéztem a maradékon, (igaz, hogy nagyító segítségével az apró-betűs résznél) vízbe állítva simán meg lehet olvasztani a Lidl tasakosát!
      Narancssárga tasakban van!
      ;)
      Gondolom nem 80 pár szárnyra készülsz, tehát szerintem 1 tasakot kb 3 szor kell megolvasztanod, annyira jó vele dolgozni!

      Törlés
    2. én majd Ági 10. szülinapjára szeretném és tortára tenném őket.szerintem 10 darabot, de majd még elválik, mennyi is lesz :)10 lány lesz a buliba, az már tuti, időbe elkezdte szervezni :-D márciusba lesz :-DDD

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails