Osztálykirándulás

Mázlisták a lányaim. Nem csak az új osztálytársakkal kapcsolatban, hanem a rájuk váró kalandok miatt is.  Lesz pörgés bőven a még hátralévő tanévben.
Múlt csütörtökön, így jutottak el Dobogókőre, ahol a hely nevezetessége mellet, más híresség is hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen élményben legyen részük.

Siklók, békák

Nem tudom, miért nem lepődök meg azon, hogy Zsófi és Luca szeretik az állatokat. Ez így eddig rendben is lenne, hiszen tudom milyen kellemes azokat a kis szőrös testűeket simogatni, no, de mi van a többivel?  Számomra a hüllők és puhatestűek már a pfúj, gusztustalan kategória, nem is fognám meg őket... -ellenben a lányaim! Jöhet bármi, de a szó szoros értelmében, hiszen ebben nőnek fel.
A tó élővilágának köszönhetően, eddig "csak" az aranyhalak és a kisebb testű békák nem voltak biztonságban. Most viszont, kibővült a kör a nagyobb békákra. Legyenek varangyok, vagy kecskebékák, teljesen mindegy...
-hála, Lucám keresztapjának.
Pár héttel ezelőtt, neki köszönhetően elkészültek, pár perces munkával a békafogó pecabotok. Csaliként pitypangot használunk, azaz használnak a lányok és láss csodát, ezek a buta békák rögtön rá is ugranak. Azóta nincs olyan nap, hogy lazításként ne töltenének el pár percet a tónál, a békahorgászok.
Természetesen legtöbbször áldozataik visszakerülnek eredeti környezetükbe, viszont olykor-olykor megesik, hogy a kert végében lévő patakba deportálják őket. Néhány szerencsésebb példány abban a megtiszteltetésben is részesülhet, hogy egy körtúrán vehet részt.  Ezen túrákon, nem csak a kert magasabban fekvő pontját, hanem az otthon melegét ismegismerhetik. Na, itt szoktam hisztérikus rohamokat kapni, mikor egy-egy varangyal a kezükben, bejönnek hozzám a házba, "csak úgy" mutatólag. Ez a szegény sikló is a konyhában landolt első nekifutásra, majd néhány tekergés után amit a konyhakövön lejtett, sokkos állapotban azonnal kiparancsoltam a házból...
-még, mielőtt felkelti a szunyókáló macskáink érdeklődését, vagy úgy megszökik, hogy bottal üthetjük a nyomát.

Próbálom szokni a gondolatot, mi vár rám még ezen a nyáron, mivel a lányokat nem hatja meg kinevetik undorodó sikoltozásom... 

Ebből a cserépből vajon mi fog kikelni?

Optimista

Nagyon izgalmas dologba kezdtünk, azaz kezdünk bele.
Életünk első veteményeskertjét alakítjuk ki. Ez nem egyszerű feladat, már csak azért sem, mert gondolom, már ősszel el kellett volna kezdeni a talaj megfelelő kialakítását. Mi meg még csak most ássuk és rendezgetjük a terepet. Talán ez a legnehezebb része, mert a fűzfák gyökerei az egész kertet sűrűn behálózták. Megy a harc, győzzön a jobbik. Mármint mi! :)
Fűzfák helyett meg beszereztünk pár gyümölcs fát is. Többek között egy sárgabarackot, amiből az idén még tutira nem lekvárt fogok főzni, de ami késik, nem múlik.
Sebaj, mert mint írtam, nagyon optimisták vagyunk.
Lesz áfonyánk, szedrünk, málnánk, ribizlink többféle is, no meg szőlő a hagyományos veteményesen kívül. A homokozót pedig, a lányok kérésére ideiglenesen, kukoricafölddé alakítjuk át.
Nőnek a palánták, tervezgetem, mit hová, mi mellé fogok kell ültetni, hogy olyan kis helyeske legyen a drága.
Azt mindig is tudtam, hogy klassz dolog a kertészkedés, de hogy mennyivel másabb a saját veteményeskert elkészítése azt csak most tapasztaltuk meg.

Napok múlnak, jön egy új nap, megint látod, hogy forog a föld...

Az elmúlt egy hónap történése alaposan felbolygatta az életünket. Nem azért mert az influenzavírust az utolsó héten kapták el a lányok, holott már mindenhol a betegség megszűnéséről szóltak a hírek.

 Önhibánkon kívül olyan helyzetbe kényszerültünk, amit a lányok érdekében fájó szívvel, de meg kellett lépnünk. Iskolát váltottunk! Pedig nagyon nem akartunk, mert minden szempontból tökéletes volt. Azaz majdnem tökéletes...
Luca tanítónénije márciusban elment,  és sajnos nem olyan utánpótlást kapott az osztály, ami méltó egyáltalán erre a pályára, elhivatottságra... Egészen konkrétan egy hetet bírt ki az új tanárnővel a gyerek gyerek. Mi még annyit se!!! Nehéz volt szülőként úgy tartani Lucában a lelket, hogy nem mondhattam meg neki kerek-perec mit gondolok a tanítónénijükről. Majd mikor már, az anyai szívem nem bírta tovább azt a sok indokolatlan bántást, jogtalan megalázást amit ezek a gyerekek kaptak tőle, a tettek mezejére léptem. Beszéltem a tanárnővel. Legalábbis megpróbáltam, mert már akkor, ott rájöttem, hogy ez, ennél a nőnél lehetetlen...
Majd egy fél napon keresztül marcangoltam, emésztettem magam miatta, mielőtt a tettek mezejére léptünk, hiszen nehéz döntést kellett meghoznunk. Mivel a döntés, nem csak Luca további életét befolyásolja, hanem Zsófiét is, önhibáján kívül.
Másnap az új iskolába már gyerekestől érkeztünk egy felvételi megbeszélésre. A lányoknak nagyon tetszett az új közeg, látszott rajtuk a megkönnyebbülés. Igen! Mind a kettőn! Ez meg is lepett, hiszen Zsófival látszólag semmi gond nem volt. Számára az elválás, imádott tanítónénijétől és napközis tanárbácsijától volt a legnehezebb. Izgalmas, várakozásteljes tavaszi szünet állt előttünk.

Azon a héten rengeteget sírtam. Nehéz volt a búcsúzás az iskolától. Mi, tényleg fantasztikusan éreztük magunkat, megtaláltuk számításainkat, amit az élet felülírt. Most már lelkileg megnyugodva tudom írni ezeket a sorokat, hiszen a lányaim jó helyen, szeretetben, biztonságban vannak. Hamar beilleszkedtek az új közegbe.  Most, hogy egy osztályba járnak a lányok és a nap 24 óráját együtt töltik, sokkal kevesebb a vita köztük, igazán jó testvérekké lettek...