2010. március 1., hétfő

Krumpliból nyaklánc







Ez a krumplilánc!

Hetekkel ezelőtt készítettem elő az alapanyagot, amit daraboltam, lyukasztottam, majd végül, de nem utolsósorban szárítottam...

(nem túl bizalomgerjesztő pár nap múlva, de színezéssel sokat segítünk rajta)


Miután alaposan kiszáradtak a krumplidarabkák, lehetett festeni őket (mi akrilfestéket használtunk hozzá, ami megmaradt a lányok szobájának a színezésénél)
Vidám tarkabarka színeket választottam.
Minden oldalát más-más színnel kentük be, fokozva ezzel a színek játékát.


A fűzés váratott csak magára, ezért hétvégén, a közeli kreatív -boltba tettünk egy rövidke látogatást és megvettük hozzá a "még" hiányzó kellékeket.
(kapcsokat, stb... és nem csak a nyaklánchoz...)

Szerintem én jobban izgultam mint a lányok, mikor elkezdtük a fűzést, mert tőlem (eddig úgy gondoltam) nagyon távol áll ez a fajta kreativitás, főleg a gyöngyözés.

Már az első mozdulatoknál mikor szétvágtam a szálat (madzagot) jöttem rá, hogy bizony rövid lesz a két lánc, nem olyan hosszú mint azt előre elterveztem.
Összesen 1 m vettem belőle.

:(

Itt látszik, hogy mennyire nincsen tapasztalatom még benne, sebaj, saját hibáiból tanul az ember (lánya)
Legközelebb okosabb leszek, mert abban azért biztos vagyok, hogy lesz ennek még folytatása...

A lányok pillanatok alatt felfűzték a "krumpligyöngyöket"
egy kicsi,- egy nagy váltogatásával, ezután nekem már csak a kapcsokat kellett, egy fogó segítségével rögzítenem.

Igazi vidám nyári színekben pompázó nyakéket készítettek a lányok, amit ma büszkén vittek magukkal az óvodába.



A krumpli előkészítésénél, nem mertem igazi, nagy bumszli darabokat vágni(mert mégiscsak a lányok nyakába terveztem...)
Akkor, még nem számoltam azzal, hogy felére aszalódnak össze a szeletelt krumpli darabok.
Legközelebb bátrabb leszek
:)
(sőt, nagyon bátor és magamnak is készítek egy vidám láncot,- karkötővel)

Nagyon érdekes (mutatós) a szabálytalanul deformálódott krumpli, garantáltan nincs két egyforma darab köztük!
Lyukasztásánál,(amit még friss állapotában végeztem) egy szöget( és kis-kalapácsot amivel egy mozdulattal megoldottam a lyukkérdést) vettem segítségül, de a kisebb daraboknál egy vastagabb tű is megteszi.
A lyukakat nem árt pár nap múlva leellenőrizni, mert lehet, hogy összeaszalódik száradás közben, de ezen még a végleges állapot előtt lehet segíteni.

4 megjegyzés:

  1. Szia Mónika!

    Nagyon szép lett a végeredmény! Valóban csodálatosak a színek, és a formák.

    Egy kérdés izgat: nem (volt) büdös??? :)

    Még egy kérdés: Hány darab krumpliból érdemes nekiállni?

    Ha még lesz kérdésem, írok. :)

    Köszi a válaszokat előre is! Puszi.

    Vivien

    VálaszTörlés
  2. Szia Vivien!

    Semmi "szaga" nem volt azonkívül, hogy egyszer türelmetlenségem hevében betettem a sütőbe száradni.
    :)
    Akkor is csak enyhe krumpliszagot lehetett érezni, de ez hamarosan elillant.
    Én, két nagyobbacska krumplit vetettem a kísérlet alá...
    Azok lettek a legmutatósabbak amiket szabálytalanul, vágtam össze vissza (mert némelyiknek 7 oldala sikeredett)
    Az óvónénik és a gyerekek között is nagy sikere volt tegnap, ahogy bevitték magukkal a lányok!

    Az akril festék (ami maradék volt nálunk) 15 perc alatt szárad meg úgy, (a ruhán is) hogy utána semmivel nem jön le.
    Ezekből jó élénk színeket lehet kapni...
    Érdemes kipróbálni!
    :)


    Nézd már meg légyszi, hogy mitől nem frissít a blogod!
    :(
    (lehet, hogy valami nincs jól beállítva rajta???)

    VálaszTörlés
  3. Szenzációsan néznek ki. Jövőre a Pavlova torta helyett (mellé/után/elé) ilyet szeretnék!!!
    Sok munka volt vele tudom de megérte, az eredmény magáért beszél. Zseniális!!

    Ági

    VálaszTörlés
  4. Húsvét Közelebb van!
    :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails