2011. április 10., vasárnap

Nyulak, nemcsak húsvétra -törölközőből





Talán már megvan két hónapjai is, hogy barátnőmtől egy kedves levél kíséretében kaptam, egy törölköző hajtogatási technikát amit egyszerűsége miatt azonnal ki is próbáltunk...
Nem csoda, hogy a házban az éppen használatos törölközőkből kisebb nyúlcsalád kerekedett, de még a puhább takarókból is új "lógófülű" kedvencek születtek.
Mivel a lányoknál (is) ekkora sikere volt elhatároztam, hogy az idén, ilyen nyuszikkal lepjük meg a locsolkodókat, na és természetesen az óvónéniket, dadusokat és kedves ismerőseinket.
Pár héttel ezelőtt elindult kis családunk, hogy a legtökéletesebb törölközőket megtaláljuk az álomnyulainkhoz, ám teljesen feleslegesen futott köreink bizonyítják azt, amit előre sejtettem, hogy az IKEA-ban kapható (70ft-os) törölközőknél keresve-sem találunk, szebbet és jobbat...
Az első tapsifüleseket a lányok azonnal lenyúlták, mivel két egyforma nem született, mindegyiknek megvolt a saját bája, különlegessége és dísze, amit szalagokkal tettünk színesebbé...
A héten érkezett el az idő a nyulak teljes létszámának növeléséhez, amiben most is egy kis betegség játszott közre. Az éppen gyengélkedő Lucám segítségével szaporán készültek a nyulak és bizony jó volt nézni, ahogy a kis kezei közül megszületnek az első (számomra tökéletes) darabok...
A fejek kötözésében már természetesen én is segítettem, de a nyulak szemeinek felragasztását amit mozgó szemekkel és kétoldalas ragasztóval rögzítettünk, már ismételten egyedül csinálta.
Zsófikámnak, (az akkor még egészséges és óvodába járó kis/nagylányomnak) is hagytunk a fehér törölközőkből, hogy ő is elkészíthesse saját nyúlszaporulatát...

Tulajdonképpen az alig egy percet igénybe vevő munkálattal elkészített nyulakból nem tudom melyik tetszik jobban - a szemekkel rendelkező, vagy a szemtelen példányok, -mert mind a kettő(sőt három) változat egyértelműen, tapsifülesekre utal.
-hogy miért három?-azért mert az elkészítésénél a fület ha kicsit jobban hátrafelé (fenekéhez) húzom, akkor egy kerekebb pofijú ducibb nyulat kapok, mert felcserélődnek a testrészek,
- ha viszont az előírtak szerint kötözöm össze akkor egy laposabb, de a hátán lyukas nyuszit kapok, ami tökéletes a csokitojások tárolására, ajándékozására.


Nálunk a törölközők téglalap formájúak (voltak) de nyugodt szívvel állíthatom, sokkal könnyebben, szebb fülekkel rendelkező nyuszik készültek, mint a szabályos négyzet alakúakból...

Remélem, nem csak én vagyok elfogult ezektől a kis jószágoktól, és másoknak is sikerült kedvet csinálnom ennek a kedves ajándék, roppant egyszerű elkészítéséhez!
Szívesen venném, ha megmutatnátok, nektek milyenre sikeredtek!


Mattikánkban buzog a szereplési vágy...

valamit nagyon "néznek"

.

19 megjegyzés:

  1. Móni! Ezek nagyon édesek!!! Ki kell próbáljuk...

    VálaszTörlés
  2. szenzációs ötlet ez a nyuszkó...de Matti meg annyira király:)))))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó fej nyuszikáitok vannak!!! :)
    Ki fogom én is próbálni! :)

    VálaszTörlés
  4. Hát ezek a nyuszók zseniálisak :-) azt hiszem ki kell próbálnunk....

    VálaszTörlés
  5. Csuda jópofák a tapsik. Ügyesek vagytok!
    Mihamarább gyógyulást kívánok a lányoknak.

    VálaszTörlés
  6. Névtelen17:04

    Szia Móni!

    Ez zseniális! Rögtön kipróbáltam és nagy sikere lett a gyerekeimnél!
    Köszönet érte!
    Eszter

    VálaszTörlés
  7. Edit!

    Ezért raktam fel!
    :D

    Katalin!

    A macskáktól lépni se lehetett,folyamatosan a nyomomban voltak, de Mattika volt a legkitartóbb mind-közül...
    :D

    Ági, Catty!

    Próbáljátok ki, de ne csak törölközőből, mert plédekből is nagyon jól mutatnak a színes nyulak, ráadásul párnának is tökéletesen megfelelnek...

    MJ!

    Köszönöm!
    A lányokkal, illetve a most divatos lepkehimlővel azt hiszem jól elleszek egy darabig...

    Eszter!

    Örülök, hogy kipróbáltad, ha tudsz, mutathatnál róla képet (te is)
    :D
    Köszönöm hozzászólásaitokat, amiben megerősítettetek arról, hogy remek ajándékok találnak hamarosan új gazdákra...
    :)))

    VálaszTörlés
  8. Ej, de kreatív! Nagyon tetszenek! Azt gondolom nálunk is pofozgatnák a macskák rendesen, Bundás pedig a fülénél fogva ráncigálná végig az udvaron... :) Kár lenne értük!

    VálaszTörlés
  9. Móni! Ej de jól mutatnak a fűben (is)! Tudtam, hogy sikere lesz. Megint bebizonyosíodott, hogy az egyszerű is lehet nagyszerű. Mi is dolgozunk a nyuszikon és az ötletért cserébe majd én is leírom a blogba hogyan készülnek a trölköző hattyúk.

    ui. Ezt a jó kis leírás mintát hol találtad?

    Ági

    VálaszTörlés
  10. Joe bácsi milyen igazad van, mert nekem is dugdosnom kell az ajándékba szánt példányokat!
    :)

    Ági!

    A barátnőmtől kaptam, ez alapján készültek az első prototípusok...
    A hattyúkon túl vagyunk, ráadásul egy tortánk is készült már törölközőből!
    :)

    Nagyon beindultam, mert próbáltam a nyulak eredeti forrását megkeresni és így akadtam erre:

    http://www.amazon.com/Lost-Art-Towel-Origami/dp/0740755633/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1300472373&sr=8-1#reader_0740755633

    VálaszTörlés
  11. Jaj Moni mar megint egy szenzacios oteleted van, edesek ezek a nyuszik,en is kiprobalom azt hiszem.puszika

    VálaszTörlés
  12. Csúcsszuper! Köszi, hogy megosztottad! Alig várom, hogy Lucám felébredjen!

    VálaszTörlés
  13. Izabella!

    Köszönöm, bár valójában nem a saját kútfejemből jött az ötlet, hanem kaptam,és éppen ezért szerettem volna megosztani veletek!
    :)

    Mona!

    Gondolom, hogy tetszett Lucádnak is!
    (írtam neked, megkaptad?)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jó, de a cica különösen tetszik! :D

    (Mónika, talán már olvastad nálam (04.04-én), de ha nem, akkor most szólok, szeretettel meghívlak egy fotós játékra. ;) )

    VálaszTörlés
  15. Lepkevár!

    Nagyon köszönöm a meghívásodat, alaposan feladtad a leckét!
    (egyébként ez elkerülte a figyelmem, mert a képeidet láttam)
    :(

    VálaszTörlés
  16. Szia Móni! Kérlek hívj fel, hogy tartsam-e a helyeteket? Köszi Kriszta (KisMesterek)

    VálaszTörlés
  17. Jaj, de nagyon jó kis ötlet.
    Már látom, hogy nálunk is nagy nyúl invázió lesz.

    VálaszTörlés
  18. Szia.
    Egy kicsit elvesztem de nem felejtettelek el titeket. Nagyon jóó ez a törölközős nyuszika és a következő képsorozat hááát szuper:)) Boldog husvétot nektek puszika

    VálaszTörlés
  19. Vali!

    Örülök neked!
    Jó szórakozást hozzá, majd meglátod, nem-lehet abbahagyni!
    :)

    Vera!

    Nem, nem vesztél el, csak éled az életed!
    :)
    Nektek is boldog, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
    puszi

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails