2011. július 11., hétfő

Kézműves tábor









Már több mint egy hete , hogy a lányok idei első táborozásán is túl vagyunk, de írni ezidáig még idő hiányában nem tudtam róla.
/nem is tudom, hogy lesz ez, egész nyáron/

Írni tulajdonképpen sokat nem is tudnék, mert tömören, röviden lehetne jellemezni a kézművességgel töltött egy hetet, amit a lányok CSÚCSSZUPER jelzővel illettek.

Az, gondolom senkinek nem újdonság, hogy magam is szívesen alkotok, kézműveskedek a gyerekekkel, de az más, amikor nem az anyával, hanem többedmagunkkal történik az alkotás.
Az önkifejezés ilyen tábori formája nekem is nagyon kedvemre való lenne, és bizony sokszor irigykedtem is a lányokra, a jobbnál jobb programok miatt.

Kriszta aki maga is blogger, ráadásul kétgyermekes anyuka, aki hihetetlen türelemmel, lelkesedéssel, mosolyogva vezette a szentendrei tábort. Nagyon magasra tette a mércét, mert ezt már elég nehéz felülmúlni, nemcsak nekem, hanem a többi tábornak is.
Eredetileg tervbe lett volna még véve a tavalyi hercegnőtábor is, de a lányoknak, akik a kismesterek tábor előtt még nagyon lelkesen álltak hozzá, valamiért elment a kedvük tőle.
Talán ezen a döntésükön én lepődtem meg a legjobban, mert szó sincs arról, hogy kevésbé szeretnék a különböző hercegnős meséket, és még csak azt se hallottam a szájukból, hogy az olyan "babás" lenne, egyszerűen csak alkotni szeretnének.
Vagy mégis nőttek, komolyodnak, érnek?


mindenesetre egyenlőre itthon táborozunk, amit egyaránt mindannyian élvezünk, jaj, csak az a fránya házimunka ne lenne...

Kriszta!
A képekért külön köszönet, na és a picurkákért is, amiket azóta is használunk!

A picurkákra ígérem, hamarosan visszatérek...

7 megjegyzés:

  1. Nagyon klasz taborba voltak a csajok,pedig az a hercegno tabor is olyan klasz volt a tavaly,vajon miert nem akarnak menni,talan mar eleg az hogy egy hetig nem lattak titeket es most biztosan nem akarnak ujra elvalni.Ngayon jok a kepek es biztosan sok szepet alkottak a szepseges hercegnok!

    VálaszTörlés
  2. Névtelen18:10

    Móni!
    Én láttam a Kismesterek blogban a lányokat a képeken. :-))
    És igen. Zsófi és Luca már lehet, hogy nagy a hercegnős táborhoz, bár ott is kézműveskednek ha jól emlékszem. Akkor ezek szerint eldőlt, hogy idén ők nem lesznek tündérek csak otthon legfeljebb? Mert akkor elmondom az enyémeknek, hogy úgy készüljenek. Kicsit csalódottak lesznek azt hiszem de remélem nem veszi el a kedvüket az egésztől, hiszen ők még lelkesek maguk majdnem 5 évével.

    Ági (csak nem enged a saját nevemen kommentelni..)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jók az alkotós képek!Főleg a kőfaragós tetszik.Milyen komoly arccal alkot a művész!:)

    VálaszTörlés
  4. Izabella: Nem ottalvós táborban voltak a lányok, de azt hiszem az se zavarta volna őket különösebben, tehát ez biztos nem lehet az indok...
    :)
    Ági: nem most van a csajoknak tábor?
    Mindenáron nem erőltetem, legfeljebb többször nyit még ki nyáron a Móni tábor!
    :)
    Csilla: valóban nagy kaland volt számukra az elmúlt hét!
    :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon klasz a fonti buzatablas kep,nagyon csinik a csajszik!

    VálaszTörlés
  6. Bizony az ott alvásban is benne lettek voltak a gyerekek!:-)
    Nem hagy nyugodni egy augusztusi turnus gondolata..
    A picurkák továbbélésére kíváncsi vagyok :-) puszi Kriszta

    VálaszTörlés
  7. Izabella:
    Köszönöm, igyekszem! :D

    Kriszta!
    Ha lesz akkor mindenképpen gondolj ránk, remélem is megfelelne...
    A picurkákról, tényleg muszáj írnom, mert fantasztikus fegyelmezési ötletet adtál vele!
    :)))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails