Jó tett helyébe...

Ez a bejegyzés már régóta érlelődik bennem, de valahogy ezidáig nem volt erőm írni róla.
Emlékeztek még mekkora volt az örömünk húsvétkor, amikor örökbe fogadtuk Raszta Fánit.
Akkor, arról is említést tettem, hogy a kutya nagy valószínűséggel süket, ami nem akadályoz bennünket a további tartásában...
A biztonság kedvéért mindenféle hallásvizsgálatra elvittük a kutyát, ami beigazolta feltevésünket.
Most az kellene írnom a folytatásban, hogy ezután boldogan teltek napjaink, de a történet részünkről sajnos nem "hapy end"el végződött.
Hiába tettünk meg minden tőlünk telhetőt, hosszú heteken keresztül, Fánikánk és a macskák sehogy sem tudtak kijönni egymással, ami nagyon fontos tényezője volt az örökbefogadásnak.
A nagy kert ellenére rendszeresen és szívesen hordtuk sétálni, de azt hiszem ennyiben ki is merült a kutyázás, mert Fánit semmi nem érdekelt, nem vett tudomást a külvilágról
/kivéve ez-alól a macska kergetés/
Sokáig fel se merült bennünk a gondolat, hogy visszavisszük a kutyát, mígnem a lányok mondogatni kezdték, hogy őket nagyon zavarja, hogy nem tudnak a kutyával játszani, tulajdonképpen semmit.
Ha Fáni aludt, hiába volt a legnagyobb viháncolás a kertben, ő észre sem vette.
Sokszor éjszaka/hajnalban kellett kimennem és hangja alapján megkeresnem, mert órákig volt képes ugatni a macskákat, akik hol egy fára menekültek előle, de akadt köztük bátrabb /öregebb/ aki inkább megállt a kutyának...
Mivel Fáni semmilyen hangot nem érzékelt, így azt sem fogta fel, hogy ugat.
Sok-sok ilyen és hasonló befolyásoló tényező volt, amikor a visszaadás lehetősége először felmerült bennünk, majd pár hétre rá megszületett a döntés és fájó szívvel, de visszavittük...

Kudarcként éltük meg Fáni elvesztését, mert az űr ami bennünk maradt, fájdalmas volt mindannyiunk számára. Arról, hogy ismételten kutyatulajdonosok legyünk, egy darabig hallani se akartunk...

És most következik folytatása annak a történetnek, amivel a címben utaltam -jót várj-része.
Három héttel ezelőtt, egy napsütéses délelőtt csörgött a telefonunk és egy nagyon kedves női hang /önkéntes munkás/ azután érdeklődött, hogy van-e nekünk egy Tódi nevezetű kutyánk.
Először azt hittem, hogy rosszul hallok, mert már több mint 10 hónapja nincs meg a kutya, és teljesen le is mondtunk róla ennyi idő után, most meg hívnak a gödöllői gyepmestertelepről...
Az alig pár perces beszélgetés alatt megtudtam azt is, a kutya 10! hónapot töltött úgy a telepen, hogy senkinek még csak véletlenül se jutott eszébe chipolvasóval megnézni az állatokat, és tulajdonképpen egy fajtiszta Német-juhász kutyának köszönhetően lett az egész társaság ellenőrizve.
Az, hogy Tódór külseje alapján senki nem feltételezte róla a chipet, még nem jelenti azt, hogy nincs benne, hiszen egyre gyakoribb már minden kutyánál, ráadásul a legtöbb menhelyen oltanak, ivartalanítanak, chipeznek...
Tódór, szerencséjére olyan helyre került, ahol nem altatnak, de belegondolni is szörnyű, ha ránézésre és nem ellenőrzés alapján végzik munkájukat a gyepmesteri telepek...

Nagy volt a boldogság itthon mikor a lányoknak elmeséltem a jó hírt, alig várták, hogy ismételten magukhoz ölelhessék, rég-nem látott kutyájukat.
Az ölelgetésre egy kicsit várni kellett, mert az a szag ami a kutyából áradt, minden volt, csak elviselhető nem!
Alapos fürdés után vettük jobban szemügyre az igencsak megöregedett, meghízott kutyánkat, akit érthetően megtört a menhelyi, mozgásszegény élet.
Még kicsit viccelődtünk is vele, hogy ilyen kövéren nem fog tudni legalább a kerítésen kimászni, na de ez nem tartott sokáig, mert pár nap leforgása alatt a mozgástól visszafogyott Tódor, hozta megszokott formáját.
Azóta bejárta a rég nem látott környéket, az ismerős helyeken "lejelentkezett" /Vári cukrászda, Biliárd szalon, közért/ ahol régi ismerősként üdvözölték, világcsavargó kutyánkat.
A macskákkal is könnyen ment az ismerkedés, mert a két "régi" öreg macskával együtt nőttek fel, eltekintve egy egy pofontól amit most "üdvözlésként" lekevertek a kutyának, zökkenőmentes volt a barátkozás, míg a "kicsiknek" kellett némi idő a megszokáshoz, de szerencsére béke van az állatok között.
Jótett helyébe jót várjuk? -nem volt tudatos cselekedet részünkről, de megkaptuk jutalmunkat.
Kutyáért, kutyát... -így teljes most az életünk!