2012. június 7., csütörtök

PET-szett

mert megérdemlem...

Tegnap este, miután nyugovóra tért a család apraja, hosszas keresgélés után kiválasztottam magamnak a megfelelő alkalmi ruhát, amit viselni szeretnék ezen a nagy napon.
Majdnem tökéletes volt minden, de valahogy mégsem éreztem azt a pluszt, amit szerettem volna elérni a kiegészítők terén.
Valami vidám, színes dolgot szerettem volna, ami ellensúlyozza majd a ruhám fekete színét.
Nem tétlenkedtem sokáig, előkaptam a festékesdobozomat, a december óta felaprított PET karkötőalapjaimat, és azonnal munkához is láttam.
Három számomra nagyon vidám, kedvenc színnel dolgoztam.
Csak úgy- össze vissza találomra maszatoltan csíkoztam, majd valamivel több mint negyedóra már készen is lettek a legkedvesebb kiegészítőim amiket az utóbbi időben készítettem.
Reggel, miután éjszaka volt idejük az alapos száradásra, egy fekete alkoholos filccel kihúztam a széleket.


A végeredmény egy vidám, és igazán különleges PET-szett lett, amit már most nagyon szeretek!
Egyénre szabott, sajátos színterápiámmal felszerelkezve, talán kevesebb zsebkendőt sírok majd tele...

7 megjegyzés:

  1. Ez szuper lett! És vigyél napszemüveget magaddal! Én kibírtam sírás nélkül az ovis évzárót, csak a könnyem folyt a sütik illata miatt....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most, hogy már túl vagyunk rajta emésztenem kell az egészet, mire képes leszek írni róla...

      Törlés
  2. Szia Mónika! Gondoltam itt utol tudlak érni. Köszi a tippet, amit a blogbajokon írtál, este ki fogom próbálni, hogy működik-e. Én egyébként semmit nem változtattam sem a blogom címén, sem máson, egyszerűen csak eltűntek az olvasók. :) Mégegyszer köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  3. Zseniális vagy. :)

    VálaszTörlés
  4. Névtelen12:22

    Nagyon,aranyos, jópofa dolgokat készítesz!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails